- Te már reggeliztél? Nem kérsz belőle? - szólalt meg Felix egy idő után két jóleső hümmögés között, melyet a szájában szétrobbanó, mennyei ízek váltottak ki.

- Ne aggódj picim, én már ettem, miközben készítettem - kapta fel fejét a gondolataiban elmerülő idősebb, apró mosolyra húzva ajkait. Szíve hevesebben kezdett verni, mintha csak attól tartott volna, párja elméje rejtekeiben bolyong, mikor az kétkedő tekintettel viszonozta Chan szavait, még ha tudta is mélyen, hogy erre semmiféle esély nem volt.

- Utoljára kérdeztem meg, több ilyen ajánlatot nem kapsz! - lengette meg a villát a kisebb, hangjából viszont gyermeki incselkedés csendült föl.

- Ahogy óhajtja, őfelsége - nevette el magát az idősebb, s szavait egy drámai meghajlással koronázta meg. Pillanatnyi boldogsága teljesen szertefoszlott felemelkedésével, mikor realizálta, kénytelen beszélni párjával. Gyomra pillangói őrült táncba kezdtek ajkai nyílásával, szemei előtt pedig újabb és újabb rémképek villantak fel. Habozása a másik fiúnak is feltűnt, akit bár teljesen magával ragadott reggelije ízvilága fél szemmel a vele szemben lévőt vizslatta.

- Baj van? Van valami az arcomon? - pislogott nagyokat a szeplős annak reményében, hogy így könnyebben meg tudja puhítani a nála nagyobbat.

- Szépség - vágta rá azonnal a rutinos választ Chan, amivel csupán azt érte el, hogy párja durcásan fújja fel az arcát. Szavakkal képtelen lett volna leírni, mennyire édesnek találta ilyenkor az ausztrált, így képtelen volt megállni, hogy ne nyomjon apró puszit annak bőrére. - Tényleg nincs semmi baj, kicsim. Csak szerettem volna szólni, hogy ma este kimegyek Hyunjinnal a partra - bökte ki nehezen a szavakat, melyek a félelem pengéjeként sértették fel torkát, saját vérével mocskolva be belső szerveit.

- Oh, értem - változott meg rögtön Felix kifejezése, mellyel együtt mintha egy láthatatlan, viszont annál inkább áttörhetetlen fal került volna a két fiú közé. Addigi felhőtlen hangulata teljesen szertefoszlott, helyette pedig egy sokkal durvább, mardosó fájdalom telepedett mellkasára. Rózsatövisként szorította magához a fiú szívét, és félő volt, hogy kicsorduló vérével nem csak magát, de párját is bemocskolja.

- Baj? Le tudom mondani, ha zavar - tette hozzá sietve az ausztrál, tekintetében pedig ijedtség szikrája tűnt fel. Utálta azt a sakkhelyzetet, amibe került; amennyire vágyott már legjobb barátja társaságára, legalább annyira maradt volna inkább párja mellett. Tudta, hogy a fiatalabb nem viseli jól, ha mással találkozik, hiába beszéltek erről már számtalan alkalommal. Először ugyan dühösen állt a dologhoz, az idő elteltével mindez inkább sajnálatba váltottak át érzelmei; nem értette, csupán elképzelni tudta, hogy milyen magányos lehetett a szeplős, amiért hasonló reakció formálódott meg benne.

- Nem, dehogy - ingatta meg a fejét Felix, bár szavai keserű utóízt hagytak szájávan. Elméje újabb és újabb fájdalmas képeket vetített elé, felébresztve a lelkében lappangó káoszt. - Menj nyugodtan, én megleszek - húzta fel mellkasához a térdét, tekintetét pedig szigorúan az ölében lévő tányérra szegezte. Korábbi étvágya semmibe veszett abban a pillanatban, hogy gyomra ökölméretűre zsugorodott, s nem tudott mást tenni, csupán tologatni villájával az ételt.

- Kicsim, ugye tudod, hogy csak téged szeretlek? - húzódott közelebb Chan, és simított lágyan a fiatalabb arcára. - Sietek haza, ahogy csak tudok, ígérem - cirógatta annak puha bőrét, hangjából viszont erős aggodalom szűrődött ki.

- Nem kell - vágta rá a kisebb talán túl hevesen, amit azonnal meg is bánt, így inkább lágyabb tónusban folytatta. - Nem szabályozhatom, hogy kivel találkozol. Érezd jól magad - erőltetett magára egy mosolyt, s bár pillantását az idősebb arcára vezette, íriszei tükrét továbbra is messziről elkerülte.

- Sajnálom, Lixie - viszonozta ugyanazt a hamis ajakgörbületet a göndörhajú, ahogy lassan ejtette le tenyerét a szeplős arcáról. Képtelen lett volna bármi mást mondani, torka teljesen kiszáradt, ahogy elméjére sűrű köd ereszkedett. Mardosta a bűntudat, mégsem ellenkezett; magának is félt bevallani, viszont abban a pillanatban egy olyan dolog kristályozódott ki benne, amely bár huzamosabb ideje kísérte napjait, minden erejével igyekezett figyelmem kívül hagyni azt.