Nem akart hinni a fülének JungKook. Nyilván sejtette, hiszen némileg látszódik a pocakja, azonban így hogy hallotta teljesen más érzelmeket vált ki belőle. Dühös, meggyötört, rémült...ezek amiket jelenleg érzet, összetörték a szívét.

– Ki vagy? – kérdezte pár perc elteltével egy gyenge kis hang, ezzel is félbeszakítva JungKook elmélkedését elgyötört valóján.

– A múltad, a mindened. Szerelmesek vagyunk, csak elszakítottak azok akiket, családnak hívsz – válaszolt gondolkodás nélkül furcsa hangnemben, ami hasonlított egy ördögi valóra mintsem emberre. Még saját magát is meglepte, de nem tudta visszafogni ellenszenvét.

– Tessék? – kérdezte félénken, könnyes szemekkel – A családom JungWon és a kisbaba.

– JungWon? Milyen JungWon? Ki Ő? – lépett hozzá közelebb figyelmetlenül hagyva könnyes szemeit. Most az sokkal fontosabb volt számára, hogy megtudja kiről is van szó. Nem hagyhatta, hogy elvegyék tőle, még ha mástól is vár gyereket, nem számított. Majd sajátjaként fogja szeretni és nevelni a picit. Azonban olyan dühösnek tűnt abban a pillanatban, hogy MinHee nem mert válaszolni neki, ami nem segített helyzetén. – Kérdeztem valamit.

– A vőlegényem – motyogta alig hallhatóan, de JungKook tisztán hallotta hiszen közvetlen mellette állt. Ha az a JungWon akire gondol, szét veti a méreg.

– Ez badarság. Én vagyok a vőlegényed – mondja határozottan mégis gyengéden mivel rájött mennyire megijesztette az egész helyzet. Nem is csodálkozik, hiszen minden amit eddig tudott, ismeretlen lett számára, és valószínűleg nem tudja kinek higgyen. Dolgoznia kell azon, hogy megbízzon benne, hogy újra a régi édes kis MinHee legyen.

– De nem ismerlek – motyogta félelemmel teli hangon, ami összeszorította JungKook szívét.

– Eszedbe fog jutni minden, csak hadd, hogy segítsek és minden olyan lesz mint régen.

– Mint régen?

– Igen, még mielőtt elvesztetted az emlékeid – ejtette ki e szavakat lágyan, mintha azt akarná tudatni vele, hogy nincs semmi baj, nincs veszélyben. Bár kételkedett abban ez mennyire válik be. MinHee annyira el volt veszve abban a pillanatban. Nem értette mi folyik körülötte, nem tudta kinek higgyen vagy higgyen e egyáltalán bárkinek is. Egyedül az emlékei segíthetnének, viszont bármennyire szeretné semmi sem jut eszébe múltját illetően.

– A neved megtudhatom? – vett erőt magán, ám még mindig lehetett érezni félelmét.

– JungKook. Jeon JungKook – válaszolta szinte azonnal egy másodpercet sem késlekedve.

A név hallatán MinHee megdermedt. Eszébe jutott bátyja szavai. „Olyan sokan ártottam neki...félek mi lesz ha már mindenre emlékezni fog...JungKook valóban szereti őt, viszont én akkor sem tudom elfogadni kapcsolatukat"

– JungKook... – motyogta a férfi nevét, mire hatalmas szemekkel pillantott rá az említett.

– Emlékszel rám? – közelebb lép hozzá felemelve kezét, hogy megérintse orcáit, azonban MinHee megállítja őt. Nem szól semmit, csupán nemlegesen megrázza fejét, majd a férfi kezére téved tekintette, ami lassan elkezdte simogatni kézfejét. Nagyot nyelt az érintésre, érezve ahogyan valami nem hagyja nyugodni gyomrában...

JungKook közelebb került a lányhoz, így arcuk közel kerültek egymáshoz, mire MinHee szíve ismeretlen ritmusban kezdte el pumpálni a vért és irtó gyorsan. Mozdulatlan maradt, mivel nem értette ezt a fajta reakciót. Nem lett volna szabad így reagálnia.

– Ne félj tőlem – suttogja a férfi, kezét orcáira helyezve miközben a másikkal a lány kezét fogja finoman.

MinHee erre a tettére kissé szakadottan vette a levegőt, résnyire kinyitva ajkait, miközben lassan felnézett a férfira. Valami mintha megbabonázta volna, nem tudta levenni tekintettét a másikról. Nem tudott rájönni miért viselkedik így a közelében, de végül is be tudta annak miszerint talán ő tudd valamit a múltjáról és hajlandó lenne mesélni róla, nem mint a bátyja.

– Mennünk kell.

– Mennünk? De mégis hova?

– Vissza az otthonunkba, Koreába – adta meg az egyszerű választ, ám még mielőtt bármit is mondhatott volna MinHee folytatta – És kérlek ne kelljen kényszerítenem. Egyszerűen csak gyere velem. – természetesen ijedten pislogott rá, hiszen nem gondolhatta komolyan, csak úgy elmenne vele. – A gyerek miatt pedig ne aggódj, sajátomként fogom felnevelni.

– Én...te hallod amit mondasz? DaeJung nem fogja hagyni. Tönkre fog tenni – emelte fel akaratlanul is hangját, nem foglalkozva azzal, hogy esetleg még nagyobb bajt okozna magának.

– Ne hozz ki a sodromból, bassza meg. Pont ő miatta tartunk ott ahol – emelte fel a hangját mire MinHee összerezzent, ekkor tudatosult benne, hogy talán túl messzire ment – Szétszakítottak minket és azt hazudta meghaltál. Még temetésed is megszervezte, a kurva életbe – kiáltotta el magát, de hamar összeszedte magát és egy hatalmasat sóhajtott kiengedve némileg a gőzt – Értsd meg MinHee, sohasem tudnálak bántani. Szeretlek és szeretném ha minden a régi lenne, de ehhez engedned kell, hogy segítsek, nem pedig a bátyádra támaszkodni, aki egész életedben hazudott – érezte, hogyha folytatja képtelen lesz visszafogni magát és akkor már biztos MinHee nem fog benne bízni. Bár nem mintha más lenne a helyzet, viszont nem akarta ennél is rosszabbra fordítani a helyzetet, ezért csak frusztráltan felsóhajtott majd hajába túrt.

– Tessék? – suttogta hitetlenkedve maga elé bámulva. Ez hazugság, DaeJung sohasem bántaná de akkor..miért ilyen meggyőző? Nem. Nem szabad hinnie neki hiszen TaeRi is megmondta.

– Mindent elmondok otthon

– Nem megyek el a bátyám és JungWon nélkül – ejtette ki a két férfi nevét határozottan. JungKook legszívesebben ordítani tudott volna, de tisztában volt azzal, hogy csak rontana a helyzeten, ezért ismét frusztráltan felsóhajtott majd hajába túrt.

– Figyelj, tudom mennyire ijesztő és nem értesz semmit, nem tudod kinek higgy de...fogalmad sincs min mentem keresztül a bátyád miatt. Min mentünk keresztül..szét akar minket szakítani, de nem fogom hagyni neked és biztos vagyok benne de ti hasonlóan cselekednél ha nem vesztek volna el az emlékeid. Csak szeretném ha boldogok lennénk – hajolt közelebb hozzá, kezeit a szét karjára támasztva, ami megdobogtatta a lány szívét. Dühös volt magára amiért így reagált, hiszen nem értette miért. JungWonnal nem érzett még csak hasonlót sem, pedig elvileg nagy szerelem van köztük, de jön egy idegen férfi és mindent felforgat egy másodperc alatt.

– TaeRivel mi lesz? – váltott témát mivel egészen kínosan érezte már magát, főleg a férfi közelsége miatt. JungKookot meglepte hirtelen kérdése, de apró mosolyra húzta ajkait, mivel rosszabbra számított.

– Azt neked nem kell tudnod MinHee – lökte el magát a széktől ezzel távolabb kerülve a lánytól. – Szóval kérlek gyere velem – nyújtotta felé kezét apró mosollyal ajkain.