Kapcsolatban lenni jó. Szeretni és szeretve lenni, annál inkább. De tudjátok mit? Egy kapcsolat nagyon, nagyon sok munkával jár. A szar felhő így is megtalált minket Levivel, egyre többet veszekedtünk, de tök apróságokon. Ha arrébb tettem egy centivel a könyvét, már akkor képes volt tüzet okádni rám. Persze, ahogyan ez lenni szokott, megbeszéltük és a kibékülés édes mámora folyton folyvást elárasztott minket. Szerettem őt és tudtam, hogy a sok kiborulás nem is ellenem szólt, hanem a félévről. Jól akart teljesíteni, nagyon sokat tanult is és egyszerűen alig bírtam sokszor elrángatni az asztalától, hogy csináljunk valami értelmeset.

Én.

Aki állandóan videojátékozik.

Én, aki lusta kimozdulni és emberek közé vetni magát.

Remélem érzékeltetem ennek a súlyát.

Aztán az egyik reggel odáig fajult, hogy ordítoztunk egymással és majdnem hozzám vágott egy kibaszott vastag kilós könyvet, csak azért, mert segíteni akartam neki. Nem tudom mi járhatott a fejében, de hogy átlépett egy határt az is kurva biztos.

Délután dolgozni mentem, szünetben pedig kint cigiztem Garekivel. Ő is tök frusztrált volt. Latyakos, hideg szar idő dúlt.

- Hé, ti.. szoktatok veszekedni Rinnel? - tettem fel a kérdést.

- Ja, de Rin nem az a fajta, aki szeret vitázni - felelte, mialatt kifújta a füstöt.

- Ezt hogy érted?

- Tudod, ő olyan, ha összeveszünk, azon van, hogy kibéküljünk.. neki mindegy, hogy kinek volt igaza, annyira szeretetre éhes, hogy inkább feláldozza a büszkeségét - magyarázta egyszerűen.

- Ez nem igazságtalan kicsit? - vágtam vissza.

- Lehet, de ha kell bocsánatot kérek.. egy kapcsolatban nem az a fontos, hogy neked mi sok, vagy mi kevés.. néha félre kell tenni a sértődöttséged és oda nyújtani a kezed. Ha duzzogsz azon ami történt, akkor lehet, hogy elronthatsz vagy elveszíthetsz valami nagyon jót. Szerinted megérné? - úgy szórta bölcsességét büszkén vigyorogva, hogy legszívesebben képen töröltem volna.

Nem válaszoltam, így bement és magamra hagyott, mivel nekem nem sikerült egy perc alatt letüdőznöm egy szál cigit. Viszont, ha belegondolok, talán nem mondott butaságot.. van valami, amit nem veszek észre? Talán... van valami baja, ami mélyen legbelül mardossa és azért lökdös így el? Vagy ekkora nyomást helyez rá, hogy teljesítsen?

Fogalmam sem volt. Legszívesebben hazamentem volna bekuckóztam volna a szobámba és néztem volna valami butyuta sorozatot. Helyette még lenyomtam a műszakomat. Eléggé idegesített ez a pincéres cucc is. Nem értettem miért kell ilyen felszerelésben tolni az egészet. Komolyan. Fekete nadrág, fehér ing, fekete csokornyakkendő, bordó mellény és lakkcipő, kivéve engem, én tornacipőbe vittem ezt az egészet. Bár, egy szavam se lehet, mivel elég jól fizetnek, csak már-már kényelmetlen volt ez az úgymond munkaruházat.

Ahogy visszatértem kiküldtek a nyolcas asztalhoz, ami közel volt a bejárathoz. Egy személy ült az asztalnál egy könyvet olvasva, ami eltakarta mivoltát.

- Üdv, felvehetem a rendelést? - kérdeztem illedelmesen.

Leemelte a könyvet. Az ismerős kék szempár láttán nagyot dobbant a szívem.

- Eren?

- Hotaru?

Hotaru fel pattant székéből és megölelt.

- Olyan jó újra látni téged! - mondta karjaim közt, majd rám nézett és kezeibe vette arcom. - És milyen férfias lettél! Magabiztosabbnak látszol, meg minden!

- Ő, köszi...

Normális az exedet ölelgetni és bókolni neki?

Remélem az...

- Te is.. csinos vagy, mint mindig.

- Leülsz? Légyszi! Igyunk meg valamit, annyira szeretnék veled beszélgetni!

- Háát - nyújtottam el ezt a szócskát. - Megkérdezhetem..

- Rendben, itt várlak!

Imádkoztam mélyen legbelül, hogy ne engedje meg a főnök, de volt akkora pechem, hogy még is, így visszaültem vele szembe és Gareki vette fel a rendelést.

- Mi újság? - érdeklődtem, ahogy azt illik.

- Minden nagyon jó - vágta rá boldogan. Elhittem, hiszen kivirult és boldognak látszott. - Nem tudom, hogy mennyire lenne jó ezt felhoznom, de.. úgy látom megváltoztál és gondolom ez annak is köszönhető, hogy valakivel összejöttél, igaz? - feltételezte, mégpedig elég jól.

Aprót biccentettem.

- Akkor jó! Én is. Összejöttünk Ayatóval.. - újságolta kevésbé lelkesen.

- Engem nem zavar - mondtam őszintén. - Nem nagyon.. találkozunk, vagy beszélünk, szóval..

- Nagy kár! Ayatónak te voltál mindig a legigazibb barátja. Kageyama és ő jól megvannak, de hiányzol neki..

- Gondolom.

- Miért nem beszéltek? Ayato említette, hogy találkoztatok nem rég.. akkor? Lassan itt a karácsony, ami a szeretet ünnepe, nem? Nem lenne jó újra együtt bandázni? - győzködött továbbra is, amit furcsálltam.

Talán ez nem is a véletlen műve volt?

Gareki kihozta a két cappuccinót, de már egyáltalán nem kívántam, főleg nem ilyen társaságban.

- Hotaru - váltottam át komolyabba - miért vagy itt? Elég megrendezettnek tűnik nekem ez a helyzet, hogy megjelensz pont azok után, hogy volt kettejükkel egy kis incidensem. Miért akarsz ennyire rábeszélni erre?

Hotaru szomorú arckifejezést vágott.

- Aggódom. Ayato... nem hallgat rám. A te szavadra mindig adott. Kageyama pedig folyton csak a rossz irányba viszi. Rábeszéli olyan dolgokra amik..

- Elég - vágtam szavába durván. - Ayato nem kisgyerek, ha ennyire befolyásolható, sajnálom. Én lehet, hogy vevő lennék, hogy megbeszéljük ezt, de Kageyamát soha többé nem akarom látni - zártam le ezzel a beszélgetést és magára hagytam.

••

Este Garekival sétáltunk hazafelé. A hó rázendített, alig láttam ki rendesen az agresszív hópelyhekből.

- Mi volt azzal a hülye picsával? - kérdezte Gareki.

Ő mindig is utálta.

- Nagyon ráakart beszélni arra, hogy beszéljek Kageyamáékkal..

- Pffh - nevette el magát Gareki mérgében. - A Mikasás sztori után amit meséltél, legszívesebben addig verném, amíg mozog. Kageyama sosem volt az a rendes típus, örök szadista volt, főleg amiután kikerültél a képből. Ráadásul.. nem tudod megmondani, melyikük rosszabb.. Mármint, hogy Ayato vagy Kageyama. Sok mindent nem mondtam el, de nagyon gáz dolgokat műveltek. Azért féltem, hogy kiderül a titkom, mert tudod jól, milyen Ayato.. vagy is ezt a részét nem.

- Miféle részt?

- Megveti a melegeket. Nem úgy, mint egy homofób. Ayato szíve mélyéről gyűlöli őket, hiszen az anyja is egy másik nőért hagyta el a családját - magyarázta Gareki.

- E-Ezt nem is tudtam róla...

- Pedig így van.. és van egy srác, akit ki nem állhat. Levi Ackerman. Az a srác egyszer rendesen megruházta, de ha ez nem lenne elég, még párszor megtette. Levi elméletileg rossz arcokat vert kemény pénzért és Ayato is felkerült alkalomadtán a listájára.

Mi a fasz?

- É-értem.. őszintén a múlt az múlt, nem akarok velük foglalkozni.

- Hmm, nem csodálom - nevette el magát. - És te? Fura vagy, Eren. A mai kérdésed is az volt.. talán, van valakid?

Elakartam neki mondani, de úgy döntöttem, hogy megtartom magamnak ezt a kis infót.

- Nincs senkim.

- Tch, ideje, hogy legyen. Jó srác vagy megérdemelsz egy rendes lányt - kacsintott rám, majd átkarolta a vállamat.

Én inkább irányt változtattam, de előtte elköszöntem tőle,
és átmentem Levihez.

Hiányzott és nem tetszett, hogy fasírtban vagyunk.

Az ajtó előtt álltam a fagyban és türelmetlenül vártam, hogy nyíljon az ajtó, de semmi. Még egyszer csöngettem.

- Menj el - szólt bentről Levi higgadt, még is szomorkás hangja.

- Lesheted - vágtam rá. - Enged már be, megfagyok basszameg!

- Hát, akkor reggelig itt maradsz, ugyan is be nem engedek a házamba seggfejeket.

- Hát, akkor kénytelen leszek rád törni ezt az ajtót, kedves Levi!

- Akkor a képedet töröm be!

- Nem bánom, csak hadd menjek már be! Nem akarok így elaludni, hogy haragszol rám!

Eltelt egy jó tíz perc, de...

Nyílt az ajtó ő pedig a szobájába sétált. Az előszobába levetkőztem és követtem őt. Megint a hülye vastag könyvét olvasgatta az ágyában. Féltem mondani bármit is, mert ha eltalál lehet belehalok.

Végül is, elég jó halál ha a szerelmed nyír ki, nem?

- Sajnálom oké? Felesleges volt úgy be-bepörögnöm - motyogtam és óvatosan másztam be mellé.

Még mindig olvasott, mintha ott se lennék. Direkt levegőnek nézett.

- Hé, Rivaille!

- Ne hívj így! - pöccent be megint, és erősen csapta össze könyvét, amit az ölében azért megtartott.

Nagyot nyeltem.

- Jó, sajnálom, megint. Mi a baj? Én csak segíteni szeretnék neked, mindenben, amiben csak lehet és tudok!

Levi felsóhajtott és hozzám bújt.

- Úgy érzem nem fog menni, hogy kitűnőre csináljam meg ezt a félévet! - mondta elkeseredett hangján.

- Ohh, menni fog az. Tutira. Nem vagyok túl okos, de ha kell, segítek. Ha azzal, hogy hagylak, akkor úgy, csak ne vágd még egyszer hozzám a húsz kilós könyvedet!

- Sajnááááálom.

- Tudod jól, hogy szeretlek - emlékeztettem rá vidáman, mire felnézett rám és elmosolyodott. - Na, ezt az arckifejezést szeretném látni! Még egyszer ne bámulj rám a savanyú képeddel!

Fa pofába váltott.

- Tch, jól van.

Az este további része abból telt, hogy elmeséltem neki a napomat, de az Ayatóval való dolgokra nem mertem rákérdezni. Úgy gondoltam ráér ez a téma, nem most fogom erőltetni, amikor ilyen feszült.

Másnap a suliban Christa meglátott és szokásához híven oda rohant hozzám.

- Ero Ereeeen! - kiabálta a folyosón.

Viszonoztam az ölelését, majd kibontakozott és kézen fogva vonszolt a terembe. Leültünk egymás mellé. Végig bámult és kuncogott.

- Mi van?

- Képzeld! Randim lesz! - mesélte izgatottan.

- Ohh! - lepődtem meg. - Kivel?

Christa elővette telefonját és megmutatta szíve választottjáról a képet.

- Farlan? - hökkentem meg.

- Honnan ismered?

Nem tudtam válaszolni, mivel bejött az irodalom tanár. Kinyitotta a naplót és mindenkinek elmondta, hogy hányasra áll. Természetesen Levi ötösre, mindenki minimum kettesre, de ahogy hozzám értek...

.. természetesen bukásra.

A tanár adott egy ultimátumot. Ha elolvasok egy regényt és írok róla egy hosszú esszét, talán megúszom...

... Levi az első sorból olyan csúnyán nézett rám, mint egy véres rongyra.

Tudtam, hogy ezek a napok kínszenvedések lesznek számomra és rajtam fog tanár bácsit gyakorolni.

| imádom ezt a történetet, esküszöm, fáj, hogy lassan befejezem |