Jeongin tekintette búskomoran csillogott ahogy édesanyja oldalán belépett a hatalmas házba amit mostantól otthonának kell hívnia. Mindenfelé kartondobozok hevertek kibontásra várva amely valószínűleg még jó ideig nem kerül sorra. Az őszülő nő megfogta fia vézna vállát majd egy biztató mosollyal igyekezett jobb kedvre deríteni mind a fiút, mind magát.

- Itt új életet kezdhettünk, egy jobb életet. - Jeongin halvány mosolyt varázsolt magára miközben aprót biccentet. Mindennél fontosabb volt számára az édesanyja és a szíve szakadt meg amiért ilyen megviseltnek kellett látnia. Félénken összehúzva magát felment az emeletre, hogy kijelölje azt a szobát amit birtokba szeretne venni az elkövetkezendő évekre. Végig csoszogott a folyóson benézve mindegyik ajtó mögé, de valahogy egyik sem nyerte el a tetszését. 

- Drágám, kinyitnád az ajtót? 

- Persze anyu! - Futó léptekkel letrappolt a lépcsőn majd erősen megrántva kitárta az ajtót. Végig nézett a bejárat előtt álló lengén öltözött fiún és egy pillanatra levegőt venni is elfelejtett, természet feletti szépsége teljesen elkápráztatta. Egy halhoz hasonlóan tátogva igyekezett bármilyen hangot kinyögni, sikertelenül. 

- Szia, Hyunjin vagyok. A szomszédban lakunk és a szüleim átküldtek, hogy köszöntselek titeket meg figyelmeztesselek a gyilkosságokra amik a környéken szoktak történi. 

- Mi? 

- Csak vicceltem, egyelőre még nem történt semmiféle ember ölés. - kellemes mosolya teljesen zavarba hozta Jeongin-t ennek ellenére probálta viszonozni a gesztust, ami többé-kevésbé sikerült is. 

- Hát, köszi? Nem tudom mit szokás ilyenkor mondani, ez az első alkalom, hogy költözöm. 

- Segítsek esetleg kipakolni?

- Kedves tőled, de nem szükséges, még a szobám sincs meg. - Hyunjin szemében meglepetség villant fel.

- Ó ezen könnyen segíthetek, persze csak ha szeretnéd. 

- Miért is ne? -Jeongin félre állt az útból majd maga elé engedve a magas fiút visszamászott az emeletre. Újdonsült ismerőse ugyanúgy végig járta a szobákat, de rajta céltudatosság tükrözödött. A folyosó végén benyitott a jobbra eső ajtón viszont oda már be is ment nem úgy, mint az előzőeknél. Vizslató tekintettel körbe fordult, felmért minden zugott majd gyönyörű mosolyát vendéglátójárra villantotta.

- Legyen ez, tökéletes a felosztás, mivel az ablak északra néz nyáron hűvősebb időjárást biztosít annak ellenére, hogy az emeleten található. Még plusz prémiumként megemlíteném a pompás kilátást, kifogástalan az egész. - a fiatal fiú összevont szemöldökkel csoszogott el a nyilászáróhoz, hogy meglesse mi is az a kifogásolhatatlan látvány. 

- De hisz csak a szomszéd házra látok rá. 

- Ha pontosítani akarok, a szobámra látsz rá. 

- Aha, és az nekem miért is jó? 

- Ugyan, ki ne akarná egész nap ezt a tökéletességet figyelni? - Hyunjin még mindig vigyorogva végig mutatott magán, de csak egy szemforgatást kapott válaszul. 

- Hát köszönöm szépen a segítséget viszont most már azt hiszem megleszek. 

- Várj, add ide a telefonodat. - kétkedve ugyan, de a kezébe nyomta a készüléket majd keresztbe font karokkal várta vissza. - Elmentettem a számomat, ha szükséged lenne valamire csak szólj és máris itt termek.