-Tara héj, kelj fel-utasít Kinga.
-Musáj? - kérdem álmosan, persze, hogy muszáj. Erre a kérdésemre nem is válaszol.
Felvettem a kék szoknyát, meg az inget amit tegnap készítettem elő. Nem kellet sok idő, s máris az asztalomhoz gurultam és kezdtem pakolni a táskámba. A hétfő rövid nap. Hisz csak 4 óránk van.
Kingával a folyosót járva, vezetett a termemhez, bevezetett majd elköszönt és elment. Egy évvel volt nagyobb mint én. Az órák kimondhatatlanul unalmasak voltak. De például az angolt kimondhatatlanul élveztem, hisz engem profi angolosként tart számon a tanárnő.
Egyszemélyes padok voltak, melletem egy szőke, göndör hajú lány ült. Elég fura akcentusa volt, bár mesélte a tanároknak, hogy ő Németországból jött és, hogy röplabdázik, akárcsak Kinga. Órák után Kinga és Domi várt a tanterem ajtaja előtt.
Éppen a tanárom akart kimenni de látta, hogy meggyűlt a bajom a kerekesszékkel így engedélyt kért, hogy kitoljon amivel éltem is.

-Á Kovács örvendek, remélem, hogy készül a beadandóval. Na Tara téged itt is hagylak. Kertészy, Kovács önökre bízom Tarat.
-Hát tudja tanár úr mi is így képzeltük el - szól Domi.
-Örvendek Kovács, további szép napot - köszön el az öreg irodalom tanár.
Kinga felvont szemmel figyelte a jelenetet. Majd megszólalt :
-Tara milyen napod volt? Tudod ma mész vizsgálásra és.... - nem akarta megkérdezni, hogy velem jöhet-e. De tudtam, hogy mire akár kilyukadni. 
-Kinga velem, jöhetsz - mondom, ki mire a lány szeme felcsillan - öt órakor a csarnokba. Mondom majd elindulunk a lift felé ami az ebédlőhöz visz. Vagyis a földszintre. 
Éppen asztalt kerestünk amikor Flóra integetett felénk. A lány barna fürtjei és zöld szeme csak úgy világított amikor meglátott minket. Ő is az egyenruhájában volt. Kék szemüvege csak kiemelte szeme színét. Gyorsan odamentünk hozzá, majd elindultunk a svédasztalhoz.
-Mit együnk? - teszi fel Domi az életbe vágó kérdést.
-Van bécsi szelet, saláta, joghurt, meg egy csomó minden - kezdi sorolni Kinga.
Én már elkezdtem szemezgetni a bécsi szeletel.
-Segít valaki? - kérdem. 
-Segítek csak fogd meg az én tányérom - mondja a hátam mögött egy ismerős hang. 
Elvette a kezemből a tányérokat majd az övét a kezembe nyomta. A fiú kérdőn nézett rám,majd megszólalt :
-Mit kérsz? 
-Hát azzal a bécsi szelettel nagyon rég óta szemezgetek, körítés legyen az a szalma krumpli, meg paradicsom, citrom és - de ekkor a fiú a szavamba vágott :
-Citrom? - kérdi felvont szemöldökkel. Na igen a citromot nagyon szeretem ezért mindennel képes vagyok azt enni. 
-Yes, lemon. Very healthy and eveningly I love it. I would be able to eat this next to you
(Igen, citrom. Nagyon egészséges és mellesleg nagyon szeretem. Képes lennék minden mellé ezt enni.) - mondom angolul kissé hadarva. 
-Tara nyugi, ne ilyen gyorsan mert veled ellentétben én nem beszélek profi szinten angolul - mondja nevetve. Ekkor döbbenek rá, hogy angolul beszéltem. Csak anyával beszélek angolul meg néha apával és persze Willel, hogy a többiek ne nagyon értsenek ;) 

-Oké, értettem és bocsi, hogy hadartam - mondom majd ránézek. Barna szemei, most sötétebbek, mint eddig. Arcán ugyan az a félmosoly van mint általában. Jól néz ki. Nem hiába a barátnője a gimi legjobb ritmikus gimnasztikázója. 

-Még mit kérsz? - zökkent ki a gondolataimból. 

-Ketchupot - vágom rá. 

-Tessék, na gyere menjünk az asztalhoz. - mondja majd az asztalunk felé veszi az irányt. Már mindenki leült csak két üres hely maradt, az enyém s a Mátéé(na persze ha velünk akár enni). 

-Itt is van a pincér - szólal meg Domi mosolyogva. Máté száját erre elhagyja egy kacaj. 

Megáll majd az egyik széket átrakja a másik asztalhoz majd a melletem lévő helyre lerakja a tányérját. Megfogja a tolószékemnek a fogóját majd tolni kezd az asztalhoz közelebb. Majd ő is leül. 

Kicsit szétnéz mintha várna valakire de az egész étkezőben nincsenek többen 40 embernél. Ekkor egy nagyobb társaság lépked be az ajtón. Lilla (Máté barátnője), Ádám és még vagy 5 diák. Leülnek egy nyolcszemélyes asztalhoz,egyszer csak Lilla körbenéz. Majd egy puszit ad a mellette ülő fiúnak. Persze minket pont nem látott hiszen az asztalunk egy oszlop mögött volt az ablak mellet. 

Gyorsan Mátéra néztem, hogy ő lássa-e azt amit mi mind, hirtelen felpattanni készül, de legnagyobb szerencsénkre Domi elkapja. 

Nem volt több egy puszinál, de Máténak sokkal többet jelentett ez, mint talán Lillának.

-Jó lenne menni nem? - kérdi Flóra gyorsan kapcsolva. Mindenki bólintott majd elhagytuk az étkezőt. A fiúk elköszöntek majd elindultak edzésre. 

Amíg Kingával meg Florával tanultunk, meg egymástól kikérdeztük a házikat meg a szóbeliket addig gyorsan telt az idő. 

Fél ötkor már indulásra készen álltunk a suli orvoshoz. 

-Papírjaid megvannak? - kérdi Kinga mire bólintok. 

-Akkor indulás- lök meg Flóra hátulról majd a lift felé vesszük az irányt. 

Kingának edzése volt, így kipirosodva ért oda hozzánk. Majd, ahogy odaértünk megölelt minket. Kicsit fura volt de én örvendtem ,hogy ilyen jó kedvében van. 

Ekkor lépéseket hallottunk a lépcső felöl. A legtöbb diák vagy tanul vagy gyakorol a versenyekre vagy edz. Domi hangja betöltötte az egész csarnokot. Éppen az edzést vitatták meg. Hozzánk sétálva megálltak mellettünk. 

-Mehetünk - mondja Kinga majd egyet szorít a copfján. Nem értettem, hogy a fiúk meg Flóra miért jön velünk de próbáltam beletörődni. Fura volt, hogy vannak barátaim hisz eddig vagy irigyeltek vagy vagy gyűlöltek engem mivel jó sportoló voltam. Én se sokat kerestem a barátokat, mivel nem lett volna időm rájuk de így jó volt. Kiléptünk az ajtón a rendelő felé. Egy emeletes ház volt gondolom a felső emeleten lakott a dr. nő. 
Az ajtó előtt egy magas alak volt megállva. Haja a szemébe kocosan lógott, csak egy pulóver volt rajta, ám ez bőven elég volt, hisz az októberi időjárás roppant meleg az évszakhoz képest. A fiú arcát megvilágította a rendelő melletti lámpa. Már sötétedett. Will állt az ajtóban. Mintha ránk vár volna hozzám lépett, leguggolt majd megölelt. 

-Lots of success! Then do you stand up, you can not sit all your life in this chair okay? Stand up! -suttogja a fülembe. 
(Sok sikert! Nekem aztán álljál fel, nem ülhetsz egész életedben ebben a székben oké? Állj fel) 
Egy könnycsepp gördül le az arcomon. Will észre veszi majd letörli. 
Belépünk az épületbe. Hatalmas váró, kényelmesnek tűnő székekkel. Megcsap az a gyógyszerszag, meg a kékszesz semmivel összenem téveszthető illata. 
-Tara Blau? Én Majorosi Krisztina vagyok. Gyere be - jön ki egy alig 30 éves lány. Vörös haja nagyon kiemeli tengerkék szemét. 
A rendelőben már csak ketten vagyunk.
-Gyere hadd nézzem javultál-e valamit. - mondja majd felfektet egy ágyra. Hason fekszem, lassan egy pálcával dolgozik. Előszőr a gerincemen, majd a lábamon is végig húzza. A talpamnál mindig csiklandós voltam. Will mindig ezzel nevetetett meg. 
Ahogy a Krisztina végig húzta a pálcikát a bal talpamon hirtelen egy érzés villant be. Ösztönösen próbáltam elkapni a lábamat, megmozdult.
-Tara mozog - mondja a Dr. Nő. 
Kézből feltoltam magam ,hogy lássam, hogy mi van, hogy igaz-e és tényleg a lábam egy centivel arrább volt. 
Krisztina segített a székbe beleülni, majd visszahúzni a zoknimat meg a cipőmet. 
-Krisztina, hol van a másik doktornő?
-Hajnalkára gondolsz? Nyugdíjba ment, már nem bírta tovább azt mondta. Úgyhogy én leszek az orvosod - mondja mosolyogva. 

Amikor kiléptem mindenki egyszerre kapta felém a fejét. A lányok egymás mellet ültek, míg a fiú valamit beszélgetettek a fociról. 
-Na mi a helyzet? - kapcsol Will. 
-Megmozdult a bal talpam - mondom mosolyogva, majd az engem váró öt ember (Will, Flóra, Kinga, Domi és Máté) mind egyszerre jöttek megölelni így lett egy csoportos ölelés. 
Este hat körül járhatott az idő amikor készültünk visszamenni a gimibe. A parkban beszélgettünk, a suliról, sportokról, meg persze arról, hogy milyen jó ,hogy meggyógyultam. Elkezdtünk visszafelé menni amikor Lilla jött szembe velünk. A többiek kérdőn fordultak a lány után, majd csupán szemkontaktussal megbeszéltünk, hogy kettesben hagyjuk őket. 

Folytatás következik ......