Büszkén mosolyogtam magamra a tükörből, ahogy végigsimítottam a ruhám anyagán. Soha sem gondoltam magamat valami világszépének, de abban a pillanatban képes lettem volna hanyatt esni magamtól. Kíváncsi voltam a többiek reakciójára mikor meglátnak majd a ruhámban, de tagadni is kár lett volna, hogy igazából csak egy ember véleménye érdekelt igazán.

A sminkemet egy lány csinálta meg, akit a kedvessége és csodás munkája miatt képtelen voltam szolgának hívni. Az ékszerekkel - amiket a ruha mellé kaptam - és minden mással egybevéve majdhogynem tökéletesen néztem ki. Egy pillantást vetettem a ruha szabásának köszönhetően kilátszó combjaimra és akkor hálát adtam, hogy eszembe jutott még otthon epilálni, és hogy annak a sok fáramászásnak is meglett az eredménye.

- Kisasszony. - lépett be egy lány az ajtómon.
- A szülei már jönnek le a lépcsőn. Csatlakozzon hozzájuk. - javasolta, mire bólintottam egyet. Még utoljára beletúrtam egyet a hajamba, majd kiléptem a szobámból. Kihúzva magamat és előttem tartva a kezeimet - csak kecsesen - sétáltam a szüleim felé.

Kicsit előkelőbbnek éreztem magamat, miután megláttam őket a régebbi ruháikban. Anyámnak szinte azonnal el is kerekedtek a szemei, mikor meglátott engem, majd felháborodva eltátva a száját sietett oda hozzám.

- Még is mi ez a hacuka? - ütötte meg a vállamat gyengéden.
- Ki engedte meg, hogy ilyen rongyot hozz el magaddal. Egyáltalán mióta van neked ilyened? - kérdezte néhol meghúzogatva az anyagot. - Úgy nézel ki, mint egy utcanő. - nézett rám mérgesen, mire meglepően nyugodtan csak meghajoltam előtte.

- Tisztelettel, a ház királynéjától kaptam ezt a... "hacukát". - illettem szándékosan ugyanazzal a névvel, mint ahogy ő is tette.

- Már megint tiszteletlen vagy. - emelte ütésre a kezeit, de apám - hatalmas meglepetésemre - gyengéden megfogta a karját.

- Drágám, nem akarod ugye, hogy a felesleges mozdulatoktól fel gyűrődjön a ruhád vagy (ne adj isten) elszakadjon. - próbálta olyan oldalról megközelíteni az egészet, hogy anyám a hasznát lássa abban, hogy nem üt meg.

- Igazad van. Te lány, viselkedj. - fenyített meg a mutatóujjával, amit egy apróbb biccentéssel intéztem el. Anyám dobott egyet a haján, majd felhúzott orral indult meg ismét a lépcsőn.

- Gyönyörű vagy. - suttogta nekem oda apám egy kedves mosollyal, majd a felesége után sietett.
Meg engedtem magamnak egy szomorú sóhajt, mielőtt még követtem volna őket. Akármennyire is az a nő szült engem... egyszerűen nem érdemelte meg apát.

Viszont valami hirtelen szöget ütött a fejemben. Mi van ha tényleg lotyósan nézek ki?
Kicsit ijedten és kevesebb önbizalommal kezdtem felmérni magamat, miközben a lépcsőn igyekeztem lefelé. Nem volt valami jó ötlet, mert pánikomnak köszönhetően elfelejtettem felemelni a ruha szoknyarészét, így sikeresen rá léptem.... és hát az utolsó pár lépcsőfokot már repülve tettem meg.

Ha nem lenne valós az a romantikus filmbeillő jelenség, miszerint a férfi elkapja a nőt, mikor épp elesne, akkor bizony én is egy hatalmasat zúgtam volna a padlóra. Mivel SeokJin pont jókor - vagy rosszkor, attól függ melyik szemszögből nézzük - volt jó helyen, ezért egyenesen a karjaiba vágódtam.

Ijedten szorítottam össze a szemeimet egy pár másodpercre, miközben görcsösen kapaszkodtam a férfi felsőjébe. Valahogy pont úgy "estem", hogy a kezei körülöttem voltak, így mikor volt bátorságom elhajolni tőle, akkor sem mehettem messzire, mert zárva tartott a végtagjaival.

- Wow.. de gyönyörű vagy. - nézett végig rajtam enyhén elnyílt szájjal.

- Ennek nagyon örülök. Viszont ha továbbra is ennyire szorosan tartasz, akkor össze gyűröd a ruhát, amit a szolgálók több órán keresztül vasaltak, mert véletlen ráültem. - pislogtam rá ártatlanul, nem érdekelve a pár centi távolság köztünk. Igaz, hogy a szívem érzékelte a közelségét és ezért kicsit gyorsabban kezdett verni, de azt betudtam a repülésemnek. Egy aprót nevetve engedett el, de csak annyira hogy a kezei a derekamra csusszanhassanak.. "véletlenül".

- Mondtam már, hogy hihetetlen vagy? - kérdezte félredöntött fejjel. - Ez az esés is. Mégis, hogy sikerült kivitelezni? -biccentett a lépcsők felé.

- Ja hogy aaaz. Gondoltam meg nézem, hogy itt teremne-e pár tündér, ha ebben a varázslatos ruhában leesnék. - mosolyogtam rá, miközben már feléfordulva álltam. Mióta is fogom a vállát?

- És sikerült? - kérdezte egy féloldalas mosollyal az arcán, miközben észrevétlenül közelebb hajolt, azzal engem a bűbája alá vetve. Minta kikapcsolták volna az agyamat és csak őt láttam volna.

- Még ki kell derítenem, hogy nem csak álmodom-e. - suttogtam nagyon halkan alig pár centire tőle. Csak ő és a közelsége volt akkor. A szívemet a fülemben hallottam és minden egyes lélegzetvételét éreztem az előttem állónak. 

Várhatóan azonban meg lett törve a pillanat varázsa - szerintem még a darabjait is hallottam leesni a földre - mikor az anyám egetrengető kiabálása töltötte be az egész palotát, miközben engem keresett.
Felocsúdva pislogtam párat, majd megrázva a fejemet téptem ki magamat SeokJin kezei közül és siettem az étkezőbe.

Fogalmam sincs, hogy mi történt ott. Mintha lett volna egy vágás és ... és hirtelen egy hatalmas vonzást éreztem volna afelé a férfi felé. Nem értettem magamat, hisz nem találkoztam még azzal a jelenséggel, ezért nagyon igyekeztem kiverni a fejemből a történteket és lenyugtatni a szívemet. Valamiért azt gondoltam, hogy ez nem normális és nem akartam, hogy ez a furcsa érzés keringjen körülöttem, míg vacsorázunk.
Apropó vacsora.

Hogy fogom én túlélni ezt vele egy légtérben? Mi történik egyáltalán?

- HaRo. Mégis hol a... - támadott le az anyám azonnal, amint látótávolságba értem, de a mellőlem érkező királyné félbeszakította őt.

- Jaj drágám, hogy mennyire jól áll neked ez a ruha. Te vagy a legszebb ebben az egész épületben. - mosolygott túláradó kedvességgel, mire anyámra tévedt a tekintetem, aki mintha füstölt volna. Szerintem azzal lehetett a gondja, hogy nem őt illették olyan jelzőkkel mint engem. Midlife crisis?

- Köszönöm szépen. Ez a ruha valami eszméletlen. - fordultam meg egy picit, majd vissza, hogy a szoknyarészét meglendíthessem.

- Igen.. mintha tündérek varták volna. - mosolyodott el sejtelmesen a királyné, majd egy huncut  pillantást vetve rám lépett az asztalhoz. Le kellett nyelnem a csodálkozásom, mert különben az államat a földről kellett volna összekaparni. Látta volna?

Kifújva a levegőmet, indultam meg az asztal felé, ami már meg volt díszesen terítve, mire anyám egy intéssel parancsolta, hogy üljek mellé. Épp indultam volna meg, mikor egyszerre lépett be az ajtón SeokJin és kezdett el ellenkezni az anyja.

- Nem nem. A fiatalok erre az oldalra ülnek. Jinnie drágám. - fordította a fejét a férfi felé, majd mikor az figyelt, egy jelentőségteljes pillantással illette a székemet.

Rá sem bírtam nézni SeokJin-re, nem hogy még közel is legyek hozzá. De persze muszáj volt neki engedelmeskednie és a székemhez lépve udvariasan kihúznia azt.

Zavartan sütöttem le a szemeimet, majd egy apróbbat meghajolva ültem le az ülőalkalmatosságra. A mögöttem álló készségesen tolta be alattam a széket, majd mikor leemelte a kezeit a támlájáról, akkor észrevétlenül végigsimított a karomon. Teljesen befeszülve és egy kicsit bizseregve emeltem fel a fejemet, aközben, hogy ő is leült.

Bíztam benne, hogy nem csak én reagálok túl mindent. Egyszerűen, túlságosan is sok volt ez nekem. Még a végén azt hiszem, hogy szerelmes vagyok..

- Hát akkor... együnk!

-------
Wáá! Én nem ilyen hamar akartam "valamit" tenni a sztoriba xd... de hirtelenjében ez jött ki belőlem. A résszel kapcsolatosan pedig..... szerintem hamar hoztam :D (hagytam állni egy kicsit a draftok között, hogy még előtte feldolgozzátok a másik részt :D, de egy speciális óhajnak köszönhetően máris kitettem- remélem senki sem sértődik meg ;D )
Olyan sok aranyos kommentet írtatok, hogy meg volt a löket, a motiváció hosszú idők óta és baromi hamar megírtam ezt a részt.... mármint hogy nem több hetes kihagyással.

Múltkor elfelejtettem megköszönni a 2K+ t. Sokat jelent nagyon :)

Puszi

xXSunnyXx