Azóta olyan lassan telnek a napjaim, amióta nem találkoztam Aemonddal. Biztos gondolja, hogy már nem is vagyok kíváncsi rá és azért nem megyek el a találkozó helyünkre.

Jace-szel amikor összevesztünk, azóta nem szól hozzám. Még mindig kutakodik utánam, de eddig nem járt sikerrel. De egyáltalán mit kutakodik a magánéletemben? Semmi köze hozzá.

- Te mit csinálsz itt?! - rontottam be a szobámba.

- Semmit! - nézett rám Jace ijedten. - Én csak...

- Már megint kutakodsz utánam! Ráadásul még a szobámba is betörtél, gratulálok! - tapsoltam.

- Csak kölcsön akartam kérni a...

- Ezt már nem meséled be senkinek! - ráztam meg a fejem. - Elmondalak anyának, ez már abszurd, amit csinálsz! - siettem ki az ajtón, majd célba vettem a szüleim szobáját.

- Audrey! - kiabált utánam a bátyám. - Audrey, állj meg! - jött utánam sietősen, mire én szaladni kezdtem.

- Anya! - kiabáltam szaladva. Aztán Jace elkapta a csuklóm. - Eressz el! Anya!

- Fogd be a szád! - tette a számra a kezét, mire megharaptam az ujját, így elengedett. Ezt kihasználva újra szaladni kezdtem.

- Anya! Apa! - kiabáltam hangosabban.

- Mi van itt? - lépett ki atyám a szobából. - Zeng tőletek az egész ház!

- Jace nem hagy békén! - kezdtem volna, de ő közbe szólt.

- Audrey visítozik a házban. - mutatott rám.

- Elég, fejezzétek be! - állított le minket apám. - Audrey, mondd!

- Jace bebeszélte magának, hogy titkolózom és most állandóan kutakodik utánam, meg követ, most már a szobámba is betört és ott keresgélt.

- Igaz ez? - nézett rá Jace-re atyám.

- Én csak... - kezdte volna a magyarázkodást.

- Azt kérdeztem, hogy igaz-e.

- Igen... - hajtotta le a fejét.

- Tartsátok távol magatokat egymástól, amíg meg nem békéltek egymással! - mondta, azzal bement a szobába.

- Utállak... - mondta Jace, mire puszikákat küldtem felé.

- Nálam nem jobban. - vigyorogtam rá, majd otthagytam.

Még ő utál engem, megáll az eszem. Nekem van jogom megsértődni és utalni őt, erre még neki áll feljebb. Úgy viselkedik, mint egy hisztis kislány, még rosszabb. De felidegesített...

Arra gondoltam közben, hogy írhatnék egy levelet Aemondnak, azt elküldhetném hollóval. Már írok is neki egyet, most azonnal.

Bementem a szobámba, magamra zártam az ajtót, nehogy Jace még most is képes legyen bejönni. Leültem az asztalom elé, majd pennát, tintát és pergament kutattam elő a fiókból.

Belemártottam a penna hegyét a tintába, majd ráhelyeztem a pergamenre. Nem tudtam, hogy mégis hogyan kezdhetnék bele a levélbe.
Kigondolni könnyű volt az ötletet, de a levelet megfogalmazni már más kérdés volt.

,,Drága Aemond,

Rosszul érzem magam, hogy napok óta nem találkoztunk és én nem szóltam neked, hogy nem megyek el. Nem veled van a baj, ha már gondoltál erre. Nekem már minden megfordult a fejemben, hogy mennyi mindent gondolhatsz most rólam. Nem mehetek el itthonról, örülök, hogy a szobámat elhagyhatom. Anyám nem volt annyira mérges, csak aggódott. Apám annál kevésbé, ő mérges volt. Ő tiltotta meg azt is, hogy elmenjek itthonról. Tudom, szólhattam volna előbb is, de Jace nagyon gyanakszik rám, minden lépésem figyeli. Ma még a szobámba is betört, hogy kutakodjon utánam.

Elfelejtettem kérdezni még a múltkor, hogy te mit tudsz a lovagi tornáról? Kaptam egy levelet a nagyapádtól, hogy a te és az én tiszteletemre rendezték az esküvő előtti napon. De nem értem, hogy a lovagi tornának mi köze van hozzánk és az esküvőhöz. Mindegy, gondoltam megkérdezem.

Szeretettel, Audrey!"

Kész. Már csak le kell pecsételnem és szereznem kell egy hollót.

Összetekertem a pergament, ráfolyattam a gyönyörű tűzpiros viaszt, és lepecsételtem. Már csak úgy kéne eljutnom a madárházba, hogy senki nem lát, főleg nem a kíváncsiskodó bátyám.

Betettem a ruhám dekoltázsába a papírtekercset, és halkan kizártam a szobám ajtaját. Kidugtam a fejem, hogy valaki lát-e, és miután megbizonyosodtam arról, hogy tiszta a terep, elindultam.

Úgy mentem a házban, mintha csak simán járkálnék, semmi feltűnősködés. Semmi feltűnősködés, de azért minden sarkon megálltam és körülnéztem, ez egy kicsit sem feltűnő, áh dehogy.

Miután biztonságban kiértem a házból, szaporábbra vettem a lépteim. Már csak pár méter a madárházig.

- Audrey! - szólított meg egy lány hang. Ó, hogy a hét pokol essen belé!

- Rhaena! - fordultam a lány felé. - Sétálgatunk a napfényben?

- Igen. - sétált felém mosolyogva. - Kellemesen süt a Nap, nemigaz?

- De. - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Miért kellett leszólítanod? Olyan simán ment eddig minden.

- Te hová tartasz? - kérdezte érdeklődve. - Láttam, hogy nagyon sietsz valahova.

- Oh, hát... - most mit mondjak. Neki vajon elmondjam? Benne bízom. - Levelet küldök valakinek.

- Levelet? Kinek? - tette hátra a kezét.

- Eljössz velem a madárházba? Ott elmondom. - kérdeztem, mire bólintott, majd elindultunk egy hollóért.

Miután sikerült találnom egy normális madarat, felkötöttem a lábára a levelemet, elmondtam neki, hogy hova és kinek vigye, majd útnak bocsátottam.

- Kérdezted, hogy kinek küldöm a levelet. Nos, meg kell ígérned, hogy senkinek nem mondod el, egyedül csak anyám tudja. - mondtam.

- Megígérem! Tudod, hogy bízhatsz bennem! - szorította meg a kezem.

- Aemondnak írtam a levelet. - vallottam be, mire a lánynak kiült az arcára a meglepettség és az érdeklődés. - Már egy ideje találkozgattunk, azért mentem minden nap repülni. Aztán a múltkor több ideig maradtam a kelleténél és most nem mehetek sehová. - meséltem, Rhaena pedig figyelmesen hallgatta.

- És ezt miért titkolod? - kérdezte egy pár perc csend után. - Ebben nincs semmi rossz.

- Jace és Luke kitérne a hitéből. Jace az, aki még azt is rossznak látja, hogy hozzá megyek. Most szerinted hogy reagálna, ha megtudná, hogy szeretem? - kérdeztem, a fejemet rázva. - Kérlek, tényleg ne mondd el neki!

- Megígértem, hogy nem mondom! - mosolygott rám bátorítóan.

- Jace így is gyanakszik rám. Képzeld, már a szobámba is betört, hogy kutasson a cuccaim között. - meséltem neki, mire a Rhaena szája tátva maradt.

- Nem mondod komolyan? - kérdezte hitetlenkedve.

- Pedig de. Ma kaptam rajta. És még ő haragszik rám. - nevettem kínosan.

- Szegény Baela, milyen férje lesz! - csóválta a fejét, mire elnevettem magam, majd ezen ő is nevetni kezdett.

Rhaenával mindig nagyon jól kijöttem. Fiatalabb volt nálam két évvel, de az esze, mint egy felnőtté. Rettentően okosan tudott gondolkodni, valamelyik felnőtt a nyomába se érne.

Baelával is szeretek beszélgetni, meg jól kijövök vele is, de őt nem sokszor látjuk, mert ő a nagymamájánál, Rhaenys hercegnőnél lakik. Vele egykorú vagyok, de néha úgy érzem, hogy nem igazán értjük meg egymást. Lehet ez azért van, mert nem sűrűn beszélgetünk és emiatt nem igazán ismerjük egymást.