Letörölve a könnycseppeket az arcomról szépen kikászálódtam a kádból és a tükörhöz érve ismét belenéztem.
‒ Szedd össze magad végre! ‒ Mondtam saját magamnak a fehér kagylónak támaszkodva.
Megmostam az arcomat és mikor felnéztem egy bizonyos személy állt mögöttem. Nagyon megijedtem tőle és nem értettem, hogyan is jutott be és azt sem, hogy honnan tudta meg a honlétem. Michael volt az, szomorú tekintettel. Sikítani akartam, de befogta a számat és csitítani kezdett.
‒ Kérlek Josephine ne sikoltozz. Csak látni akartalak. ‒ Engedett el és sajnálkozó tekintettel állt előttem. Felhúzott szemöldökkel néztem rá és akkor eltörött a mécses. Zokogni kezdtem ismét. Arcomat a kezembe temettem. Nem akartam rá nézni. Nem akartam rá gondolni. Késeket döfött belém már a puszta gondolkodásom miatt. Magához szorított és esedezett a bocsánatomért. Nagyon haragudtam rá, ez volt az, ami rátette azt a bizonyos pontot az i-re. Próbáltam kibújni a szorításából, de végül feladtam. Fejemet a vállára hajtva sírtam. Végül elengedett és a tekintete a szemeim és az ajkaim között vándorolt. Lágyan letörölte a könnycseppet az arcomról.
‒ Tudod, az érzéseidet nem befolyásolja a varázslat. Tudom, hogy ettől rettegtél, de hidd el nekem. A heves szívdobogásod, amikor a közelemben vagy, az igazi. ‒ Egy teljes kőhalom esett le a szívemről. Azon voltam, még egy perccel ezelőtt, hogy elhátrálok tőle, de már nem tudtam. A szívem azt súgta igazat mond és bízhatok benne. Lehunyva a szemem minden közös, kevés emlékünk lejátszódott egy pillanatra a szemem előtt. Elmosolyodtam egy pillanatra. Megnyugvás töltötte be az egész bensőmet. A szemébe nézve ismét észrevettem, hogy tekintete az íriszeim és az ajkaim között vándorolgat. Én is ugyanezt tettem. Végül rám mosolyogva közelebb hajolt hozzám. Vártam már, hogy mikor fog eljönni ez a pillanat. Ajkaink egybeforrtak nyelveink pedig táncot jártak egymással. Forró és gyengéd volt, majd egyre erősebben csókolt. Sosem éltem még át ilyen intenzív csókot, de örültem, hogy vele történt. Szorosabban húzott magához. Ő a derekamat én pedig a kezét simogattam. Közben arra is figyeltem, hogy a törölköző le ne essen rólam. Alig tudtunk egymástól elszakadni. Ismét sírás lett a vége, de nem törődve ezzel még mindig csókolóztuk. Érzésem szerint ez az öröm miatt volt, és szerintem ő is így érezte. Levegőhiány miatt elszakadtunk egymástól. Homlokát az enyémnek támasztotta és szomorúan nézett a szemembe.
‒ Mennem kell. ‒ Suttogta.
‒ Tudom és várni foglak. Te is engem? ‒ Kérdeztem tőle mosolyogva.
‒ Nagyon szeretlek Josephine, ezt tudnod kell. Várni foglak ameddig csak kell. ‒ Megpuszilta a homlokom és arra kért, hogy hunyjam le a szememet. Megtettem, amit kért. Mikor ismét kinyitottam már nem volt sehol. Ujjamat az ajkaimhoz érintettem és csak mosolyogni tudtam. Kilépve a fürdőszoba ajtaján feltűnt, hogy sötét van és gondoltam már mindenki alszik. Szobámba lépve gyorsan átöltöztem és szó szerint beugrottam az ágyba. Boldog voltam. Egyetlen szava járt a fejembe „Szeretlek".