Kora reggel van, épp, hogy hajnalodik, főhőseink, Dazai és Naito azonban máris ébren vannak. Vagyis, a lány nem tudta, hogy a fiú ébren van, ő szokásához híven korán megébredt, majd, mivel a hegyekbe jöttek egy pár napra, hogy csak kettesben lehessenek, kiment a szállójuk teraszára, hogy megnézze a napfelkeltét. Osamu pedig bosszúsan kelt, ugyanis azt remélte, a lány tovább alszik nála és nézheti majd, ahogy csendesen, békésen szuszogva alszik, fejét a fiú mellkasába fúrva, vagy karjára hajtva. Lassan kikászálódott az ágyból, majd a fürdőszoba felé vette az irányt. Amint ott végzett, első dolga volt megkeresni a lányt, aki a legfontosabb volt neki már hosszú idők óta. Végül a teraszon lelte meg, a lány a korlátra támaszkodva nézte a napfelkeltét, a felkelő hatalmas nagy fényesség még halovány, sejtelmes sugarai  megvilágították a lány arcát, mely tündöklően szép volt. A fiú nem tudott megszólalni, a lány szépsége megbabonázta, némán elemezte a lány arcának minden pici szegletét, a lány gyönyörű, vörös haja elvarázsolta, smaragdzöld tekintete megbűvölte, mosolya pedig újra rabul ejtette a szívét. Dazai Osamu ismételten beleszeretett Naitoba, de egy pillanatig sem bánta, hogy megtörtént újra. Nekitámaszkodott az ajtófélfának, és némán, csendben nézte a lányt, gondolataiba merülve.

- Vajon.... - zökkentette ki gondolataiból a fiút Naito hangja, és már épp felelni akart, mikor rájött, hogy a lány nem vele beszél, sőt, valószínűleg fogalma sincs róla, hogy a fiú ott van. - Osamu tényleg szeret engem? - az említett köpni-nyelni nem tudott meglepetésében, a lány pedig zavartalanul folytatta, látszólag csak ki akarta mondani, ami nyomta a szívét, mivel nem volt ott senki - legalábbis Naito így hitte.

- Vagyis.... Az az érzésem, hogy nem szeret igazán, annyira, amennyire én őt, hanem a szerelmét is csak imitálja, ahogy a többi érzését, és kényszerből van velem, másként már régen elfelejtett és lemondott volna rólam... Biztos csak azért van együtt velem, hogy Chuut idegesítse.... - sóhajtotta szomorúan, mire a fiú úgy érezte, ideje közbeszólnia.

- Tévedsz, Naito-chan. - sétált a lányhoz, aki meglepetten egyben megszeppenve nézett a fiúra.

- Osamu, te.... Mennyit hallottál? - kérdezte a lány sírós hangon, mire a fiú karjaiba zárta.

- Pont annyit, hogy rájöjjek, hogy kételkedsz bennem... - mondta halkan, mire Naito összerezzent. Dazai nem kérdőjelezte meg Naitot, tudta, hogy úgysem tudna felelni rá, ahogyan azt is, hogy a lány elhanyagolva érzi magát, azt érzi, a fiú szerelme hamis.

- Én nem is.... - akart volna tiltakozni Naito, de végül nem tette, úgyis tudta, hogy a fiút nem tudja becsapni.

- Ne kételkedj bennem, jó Naito? Téged szeretlek a világon a leges leges leges leges leges leges leges leges leges leges leges leges leges legjobban, és ezeket a leges-eket még sokáig tudnám sorolni, annyi sem lenne elég arra, hogy kimutassam, mennyire szeretlek. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz. Szóval, ha úgy érzed, nem szeretlek eléggé, vagy elhanyagollak, akkor mond el, okés? - nézett a fiú mosolyogva Naitora, aki csak szipogva bólintott egyet, mire Dazai elmosolyodott, majd megcsókolta egyetlen szerelmét.