– Szemét vagy Sparrow... – sziszegtem dühösen mikor már a hajó mellett úszkáltunk, majd megragadtam az oldalán lógó kötéllétrát és mászni kezdtem. Azonban mikor felértem, újjabb meglepetésbe botlottam.

Amint lábam a hajó deszkáját érte, egyből a legénységre siklott a pillantásom. Mit ne mondjak, jól néztünk ki. Ők bámultak engem, én meg őket.

– Ő meg hogy kerül ide? – szólalt meg végül egy közülük. Erre aztán persze egyből felforrt az agyvizem, és már nyitottam a számat, hogy valami csípőset vágjak vissza, azonban ebben megakadályozott egy bizonyos kapitánynak az érkezése, aki még fel sem ért a hajóra, máris Mr. Gibbs kezébe nyomta az előzőleg evezőnek használt lábszárcsontot.

– Öhm... nem egészen ez volt a terv. – jegyezte meg az első tiszt bátortalanul.

– Problémák jöhetnek, jönnek...

– De megoldom – fejeztem be a mondatot Jackkel szemforgatva. Erre kaptam pár furcsálló pillantást, és még Sparrow is megfordult.

– Pontosan... Tán gondolat olvasó vagy? – pislantott rám összeráncolt szemöldökkel.

– Öhm... – kezdtem habozva, az agyam pedig sebesen kattogni kezdett a válaszon.

– Most hazudjak vagy sem, hazudjak vagy sem, hazudjak vagy sem, hazudjak... ááhh, ebbe bele őrülök! – gondoltam bosszúsan.

– Nos? – sürgetett a kalóz.

– Öhm... Ha azt mondanám amnéziás vagyok, és nem emlékszem semmire elhinnétek? – néztem rá műmosolyt eröltetve az arcomra.

– Én idióta ha így kezdem akkor biztos nem! – motyogtam szinte hang nélkül és gondolatban adtam egy pofont magamnak. Jack úgy tett mintha nagyon gondolkozna a válaszon majd kibökte:

– Nem.

– Ahj már, ha az igazat mondom azt meg pláne nem hinnétek el! – néztem az égre kétségbeesetten. – És ha valamilyen oknál fogva mégis elhinnétek, hogyan magyarázzam el?! Sziasztok srácok, a nevem Elena Grey és én a Földnek egy másik változatából jöttem, ja és amúgy fogalmam sincs hogy sikerült ide kerülnöm, ahogy azt sem, hogy jutok haza. Emellett sajátos módon tudom a jövőtöket, ezért tudtam az előbb befejezni Jack mondatát, szóval légyszi ha lehet ne dobjatok vízbe.- regéltem el a történteket fél másodperc alatt, angyalian mosolyogva és már már túl őszintére véve a stílust. Ez valószínüleg váratlanul érte őket, mert úgy néztek rám mint egy megtébolyultra. Fáradtan felsóhajtottam és elkomorodtam.

– Jó, az előbb kicsit túl dramamatizáltam de amit mondtam, igaz. Na persze, ha nem hisztek nekem, akkor már teljesen mindegy, hogy azt mondom igaz-e vagy sem – tettem hozzá filozofálva – És ha talán mégis hisztek nekem, akkor ezek után azt fogjátok rólam gondolni, hogy nem vagyok normális.

Sírí csönd telepedett ránk. Borzasztó kényelmetlenül éreztem magam, de egy kicsivel később Jack kivált az emberei közül.

– Nos... – kezdte felemelte a mutató újját. – ...a Karib tengeren sok érdekes dologgal találkozhat az ember... De ilyesmiről eddig nem nagyon hallottam – fejezte be fejcsóválva. Ha eddig elveszettnek éreztem magam, akkor most még annál is jobban.

– De nem baj! – tette hozzá hülye vigyorát villantva. – Egyébként is, nekem az az elvem, hogy aki azt mondja magáról, hogy őrült, akkor az illető biztos nem az.

– És mivel te például tudod magadról, hogy őrült vagy így biztos nem vagy az. Őrület nem igaz? – fejeztem be újfent a híres neves Jack Sparrow kapitány (!) mondtát szarkazmussal, miközben az elmémbe bekúszott a már tulságosan is jól ismert vicc.

– Pontosan! Látjátok, vele egy nyelvet beszélek – mutatott rám Jack körbefordulva.

– Nocsak...talán lehet valami abban amit mond – hallottam ki ilyen és ehhez hasonló mondat foszlányokat.

– Az, hogy eddig sikerült Jack kábé minden mondatát befejezni még nem jelenti azt, hogy mindenkinek minden mondatát betudom fejezni. Eddig is csak szerencsém volt – mondtam a szememet forgatva. – De ha már itt tartunk, lenne egy ajánlatom. – néztem Jackre, aki érdeklődve pillantott rám, mire elé léptem.

– Megengeded, hogy a hajón maradjak és nem teszel ki egy szigeten, cserébe együtt működök veletek, és jövőbeli tudásomat lakba vetve segítek nektek az utatokon. Áll az alku? – nyújtottam kezet Jack felé, olyan nyugodtan, hogy azzal még saját magamat is megleptem. Már a hajó fele jövet kirajzolódott bennem ez az ötlet, és bár a kérdés elég hülyén hangzott, a kapitány teljes komolysággal méregetett.

– Honnan tudjam, hogy nem lógsz meg az első adandó alkalommal? – szegezte nekem a kérdést.

– Nem fogok, mert szügségem van rátok – vágtam rá, talán egy kicsit gyorsabban is mint kellett volna. Csönd. Sparrow megfontoltan körbejárt, majd ismét megállapodott előttem.

– Rendben. Talááán... lehet róla szó. De előbb szeretném tudni, hogy mi van a táskádba – biccentett váratlanul a továbbra is melkasomnak feszülő övre. A követelés kicsit meglepett, de végülis levettem magamról és a földre tettem, majd én is oda gugoltam mellé, mert engem is érdekelt, hogy mi lehet abban a batyuban, amit még életemben nem láttam, mégis úgy tűnik azzal együtt érkeztem. Széthúztam a cibzárát és kotorászni kezdtem benne végül kihúztam egy...

– Ez meg hogy került ide? –  bukott ki belőlem meglepetten, ugyanis a kezemben a piros kis könyvem tartottam.

Otthon ezt mindig magamnál hordtam, hogyha elkap valamiféle ötlet azonnal letudjam jegyezni. Legyen az egy kósza gondolat valamiről vagy valakiről, vagy valami más. Emellett kiemeltem a kedvenc ceruzámat és radíromat... meg egy számomra sajnos elengedhetetlen dolgot. Amit legszívesebben az óceán mélyén láttam volna. (Irónikus mi? Pont úgy mondtam mint Norrington az első részben.) Mert gyűlöltem, hogy szügségem van rá, de mégis muszáj volt használnom. De akkor megesküdtem, hogy amíg itt vagyok, senkinek sem fogok akár csak a létezséséről is említést tenni. Mindent összevetve viszont minden legszügségesebb dolog nálam volt amit egy ilyen Karib tengeres kalandra a magam helyébe magammal hoztam volna.

– De ez hogy lehetséges? – kérdeztem magamtól. – Ki az aki elcsomagolta a cuccaimat, mint aki pontosan ismerne engem?

– Mi az a kis könyvecske? – bökött le Jack a már említett tárgyra, mire azonnal magamhoz szorítottam.

– Az amit soha nem fogok a kezedbe adni – feleltem rá élesen. Jack elvigyorodott.

– Majd meglátjuk drágám.

– És az a kis doboz? – mutatott Gibbs a még mindig földön pihenő tokra, amiben azt a valamit tartottam amit nem állt szándékomban megmutatni.

– Ez egy tok. Ebben tartom a ceruzám és a radíromat – improvizáltam és közben igyekeztem természetes képet vágni hozzá. Szerencsém volt mert a többiek nem kérdeztek többet.

– És mi a biztosíték, hogy a jóslataid beteljesednek? – kiabált ki a legénységből valaki nagy bátran. Felismertem a hangját, a sötétbőrű turbános volt az. Erre én csak magabiztosan elmosolyodtam.

– Ha nem teljesednek be akkor vízbe dobhattok. Szóval áll az alku? –  nyújtottam újból Jack felé a kezemet. Ő rám nézett majd a kezemre. Végül elfogadta, de közben magához akart rántani. De csak ha nem számítottam volna a mozdulatára, így a rántás pillanatában kicsavartam a kezemet az övéből.

– Jó reflexek – jegyezte meg, amire én csak grimasszal válaszoltam. – Ha mára már nincs más... – folytatta a kapitány elégedett fejjel, és már ment volna a dolgára, de a legénység erre elkomolyodott és az útját állta.

– O óó, a híres Jack Sparrow kapitánynak úgy tűnik, hogy gondjai vannak a legénységével – gondoltam gúnyosan, majd egy kis sarokba húzódtam onnan követve tovább az eseményeket. Ki akartam várni amíg Jack lelép és utána segítséget kérni a többiektől. Ha mást nem Mr. Gibbstől. Hirtelen egy kis majmot láttam előttem elfutni, de mielőtt végleg fel mászott volna a kötelekre vetett rám egy kíváncsi pillantást.

– Szevasz Jack! – intettem felé barátságosan, mire a majom vissza intett, és tova mászott.

Rövidesen Jack elhessegette elégedetlenkedő legénységét, így mindenki vissza tért a munkájához. Én csak erre vártam. Felálltam az ültemből, és Mr. Gibbs felé indultam, aki épp a hajónak támaszkodva beszélt Martyval, és még épp el kaptam az egyik mondatát.

– Valami baj van Jackkel. És én mondom ha bajban van Jack Sparrow, az ránk is bajt hoz! – jelentette ki határozottan, mire halkan felkuncogtam, ezzel magamra vontva a figyelmüket.

– Nem, egyenlőre nincs baj. Ez Jackkel jár. Néha borzasztó titokzatos szokott lenni. De ne féljenek, előbb utóbb úgy is mindent megtudnak. Sőt megsúgom, hogy Jack ma este kap egy különleges látogatót is, aki után számíthatnak még egy éjszakai akcióra – közöltem velük kicsit közelebb araszolva hozzájuk.

– És azt szabad megkérdeznem mit szeretne tőlünk? – vonta fel Gibbs a szemöldökét kissé bizalmatlanul.

– A helyzet az... – kezdtem kifújva a levegőt –  hogy bár Jack megengedte, hogy maradjak, azt nem mondta meg hol éjszakázhatok. Ezért még akartam kérdezni, hogy esetleg tudnátok-e adni egy kicsi kabint amiben meghúzhatom magam. Mindegy hogy mekkora, még csak ágynak se kell lennie, se semminek – néztem az első tisztre esdekelve.

– Hát... nem tudom, hogy ez jó ötlet-e... – jegyezte meg tétován. – Nem szívesen csinálok bármit a kapitány tudta nélkül.

– De a legénységgel sem alhatok. Mármint szerintem nem lenne valami jó ötlet – vetettem ellene. Gibbs egy pillanatra elgondolkozó képet vágott. Bár valahonnan sejtettem a végeredményt.

– Rendben van. Végül is, nem lehet baj – vont végül vállat.

– Majd azt mondom Jacknek, hogy én találtam, ha ettől jobban érzi magát – jegyeztem meg.

– Ez egyértelmű – biccentett a tiszt elégedetten, majd Martyt ott hagyva, elindultunk, be a Fekete Gyöngy belsejébe.