Samantha szemszöge:

- Todson! Lost! Elég legyen! – hasított bele a matekórán folyó alapzajba Mr.Doyle szigorú hangja mire egy-kettőre olyan csend telepedett a teremre hogy tisztán hallatszott annak a videónak a narrációja mely a szomszéd teremben ment. A két érintett fiú is felhagyott eddigi tevékenységével, mű bűnbánó arccal a padra ejtették a vonalzóikat és színészeket megszégyenítő alakítást nyújtva játszották el a tanár úr felé hogy mennyire szégyellik magukat amiért kardoztak a 30 centis, geometriához szükséges vonalzókkal. Louis-tól nem vártam más fajta, korához illő viselkedést mivel eddig is egyértelmű volt számomra hogy szellemileg nem áll egy végzős gimnazista szintjén, viszont az hogy Tony partnere volt a hülyeségben, kicsit meglepett. – Todson, kérem üljön át Simon mellé – utasította ridegen a tanár Louis-t aki nagy drámaian felkapta a csukott állapotban heverő füzetét és egyéb dolgait a padjáról majd a termen átvonulva, lehuppant Simon mellé akit egy kezeléssel üdvözölt. Mr.Doyle ingerülten szemet forgatott, aztán újra a táblához fordulva, folytatta a kör átmérőinek kiszámítását miközben narrárta a lépéseket.

De Louis-nak nem volt elég ez a pár perc reflektorfény. Gondolt egy nagyot, hátra tolatott a székével és mikor senki se számított rá, egyszerűen dalra fakadt:

- Hello from the other side! – énekelte fennhangon Adele népszerű számát melyet mindenki azonnal felismert ugyanis hetek óta vezette a slágerlistákat mely közben akár egy romantikus filmben, Tony felé nyújtózott testével. Tony se hagyta cserben barátját, szerepét magára öltve, fájdalmas arccal szívére tette kezét míg a másikkal ugyanúgy „szerelme" felé nyújtózott.

A terembe pillanatok leforgása alatt egyöntetű röhögés hangzott fel mire tisztán láttam ahogy Mr.Doyle arcára kiül a feladás és beletörődés egyvelege. Valószínűleg végképp elfogadta hogy az óra végére elvesztette az egész osztályt.

Egy sóhaj kíséretében, morcosan a rápattintotta a kupakot a táblafilcre majd belejtette a tartóba, ezt követően ráérős mozdulatokkal elkezdte kupacba rendezni az órára hozott cuccait.

A tanórából még bőven vissza volt 5 perc viszont úgy tűnt, lemondott arról hogy végig tanítja, ugyanis jól láthatóan az ajtóhoz lépett ezzel kifejezve a távozását.

- A táblára felírt probléma megoldása házi feladat! – jelentette ki élésen miközben kitárta a terem ajtaját ám tartok tőle hogy rajtam kívül senki se figyelt rá. Stréber módjára gondosan elkezdtem a füzetembe másolni a számokat mialatt Mr.Doyle már félig a küszöbön túl járt, mikor váratlanul olyan dolog történt, mely mindenkit megdöbbenésre és elcsendesülésre késztetett. Olyan, melyre tavaly évvége óta nem volt példa; felharsant a suli rádió és Mr.Nelck menydörgő hangja árasztotta el az épület falait.

- Kedves diákok! Bizonyára nektek is feltűntek az aulát elárasztó lufik melyek csak az éjszaka folyamán kerülhettek oda. Egészen biztos vagyok benne hogy ez is a szombati tanítás ellen való lázadás következtében megalakult vandál banda, bizonyos „szabad szombat" csapat műve ahogy a múltkori illegális plakátozás is. Értesítenék mindenkit hogy a plakátokhoz hasonlóan, a lufikat is eltávolította a nevelőtestület az aula területéről, ám mint az intézmény igazgatója, nem engedhetem meg hogy lázongás törjön ki az iskolában. Ezúttal felszólítanék minden diákot, hogy bárki, ismétlem bárki aki értékes információval tud szolgálni a szabad szombat nevű banda tagjairól, és ezt megosztja velem, az bőséges jutalomban részesül.

Az ügyet a tanítási nap végégig befagyasztom, viszont ha senki se jelentkezik és a tagok se adják fel magukat, kénytelen leszek radikális lépéseket tenni a rejtély megoldásának érdekében. Ez volt az első és egyben utolsó figyelmeztetésem! – fejezte be az igazgató úr fenyegető monológját majd a rádió elhalkult. Rémisztő szavait még percekig halálos csend követte melynek a csengő felszabadító hangja vetett véget.

Sejtettem hogy az akcióink nem maradnak el következmények nélkül, mégis hidegzuhanyként ért Mr.Nelck figyelmeztetése. Megmagyarázhatatlan rettegés fogott el holott tudtam hogy nem bukhatunk le. A csapat tagjaink kívül senki se tudott rólunk és nekünk nem állt érdekünkben feldobni magunkat.

Úgy éreztem magam mint egy bankrabló aki épp szökésben van. Próbáltam természetesen viselkedni miközben folyamatosan éreztem a hátamon az osztálytársaim gyanakvó tekinteteit pedig nem figyelt senki, ám ezzel a túlzott természetességgel talán még inkább felhívtam magamra a figyelmet.

Merev mozdulatokkal kezdtem neki a cuccaim elpakolásának mely közben rémülten vettem észre, hogy a kezeim remegnek akár a kocsonya.

- Nyugodj már meg Sam! Lefogsz minket buktatni – kapta el a remegő végtagomat Louis miközben elém állva, eltakart a kíváncsi szemek elől. A következő pillanatban Tina is mellénk lépett és mintha megérezte volna, kivette kezeimből a könyveimet amiket a saját kupacára helyezett majd biztatóan megsimogatta a vállamat.

- Semmi gond, senki se tudja hogy mi állunk a szabad szombat mögött – mondta nyugtatóan Tina egy mosolyt villantva rám aztán pillantása a kezemre kúszott melyet még mindig szorított Louis melynek láttán arcizmai értetlenséget tükröztek. Csak ennek hatására kaptam én is észbe és a cselekvés mezejére lépve, sietősen kirántottam ujjaimat Louis markából kinek arcán ezután mintha egy pillanatnyi csalódottságot láttam volna de nagyobb esélyt adtam annak hogy mindössze a képzeletem szórakozott velem. Butaságnak tűnt még csak a feltételezés is hiszen miért volna csalódott amiatt hogy elengedtem a kezét?

- Senki, kivéve az a rohadék Mark – lépett közénk végszóra Tony is ezzel teljessé téve a csapatot és még inkább ránk terelve mindenki figyelmét. Az összes osztálytársunk szivárgott ki a teremből, leszámítva minket akik közvetlenül az igazgató bejelentése után csapatba verődve társalogtunk. Csak a hülyének nem lettünk volna gyanúsak.

Ezt realizálva, gyorsan kitörtem magamat a körből és elindultam az ajtó felé, a többiek pedig egyértelműen követtek. Louis és Tina felzárkóztak a jobb és bal oldalamra míg Tony mögöttünk ballagva fedezett minket. Néha olyan volt mint egy biztonsági őr aki diszkért távolságból követi az ügyfeleket és a tettek mezejére lép ha szükséges. Szegényt néha sajnálom amiért ennyire kirekesztődik közülünk holott ő is részese volt a közös múltunknak viszont rajta sose láttam még jelét annak hogy zavarná a helyzet, sőt, úgy látszik mintha direkt akarta volna így.

- Gondoljátok hogy Mark beköpne minket? – vetette fel bizonytalanul a kérdést Tina, a személyes szócsövem mivel én is pont erre gondoltam, pusztán a remegő hangom miatt nem mertem megszólalni.

- Miért tenné? Ő is benne van – vágta rá magabiztosan Louis mialatt, átvéve tőlem a vezető szerepét, az udvarra vezényelte a csapatunkat.

- Ma reggel néztem a weboldalt és még nincs kirakva a kép – szóltam közbe gyanúsan halkan melynek hatására Louis megkomolyodva megtorpant és rám meresztette kék szemeit – tehát csak szóbeli megállapodás szintjén van benne amit bármikor letagadhat

- Megkapta amit akart, nem?! – kiáltott fel felháborodva mire mi hárman bizonytalanul bólintottunk habár nem volt biztos hogy választ várt – akkor ajánlom neki hogy fogja be a száját!

- Akarjátok hogy elintézzem? – kérdezte Tony váratlanul melyet követően értetlenül rá kaptam a tekintetemet de rögtön meg is bántam mivel egy olyan pszichopata mosoly ült az ajkain ami őszintén megrémisztett. Ötletem se volt arra hogy mit forgat a fejébe és azt hogy akarja kivitelezni de nem is akartam tudni. Tony mindig is egy olyan személy volt akin sose tudtam kiigazodni és egy idő után már nem is próbáltam, viszont abba biztos voltam, hogy a légynek se tudna ártani, egészen eddig a percig.

- Mégis hogy intéznéd el? – kérdezett rá fennhangon és kissé lenézően Tina mint aki nem hisz abba hogy Tony többre képes mint mutatja.

- Megrémülnél tündérke, ha tudnád – mondta titokzatosan, egy rossz fiús mosoly kíséretében, közben végig egyenesen Tina szemébe nézve melynek következtében, a barátnőm – valószínűleg a tündérke megszólítás miatt – fülig pirult.