Taehyung annyira felidegesített a nemtörődömségével és alapjáraton a viselkedésével, hogy fél perc után rácsaptam a telefont, meg sem vártam, hogy rendesen szóhoz jusson és bármiféle magyarázatot adjon nekem erre az egész cirkuszra, ami hozzálátott keringeni a neten. Elegem volt belőle, mert egyszerűen nem bírta felfogni, hogy ezzel a húzással szó szerint az életemet veszélyeztette, hiszen gondoljunk csak bele; hat évig tanultam a szakmámat, hogy egy jó helyre kerülhessek és ott dolgozhassak, ahol szeretnék, próbáltam egyengetni az amúgy is szánalmas mivoltomat, és ebbe nem fért bele az, hogy lépten-nyomon felismerjenek az utcán, fenyegessenek meg pletykáljanak rólam, és még azt a kevés nyugtomat is a pszichiáternél töltsem paranoia miatt. Taehyungnak és a bandájának nyilván nem forgott kockán túl sok dolog, mert mégis mi történhetne, ha kiderülne, hogy barátnője van?

Néhány rajongó elpártol, de azok nem igazi rajongók, a pénzt ugyanúgy talicskával hordja haza, híres marad és egyáltalán nem változik számára semmi. Maximum lesz egy hazugságra épülő hírnévhajhász cikk, amitől még felkapottabbá válik és még az is látja őt, aki eddig a létezéséről se tudott. Aztán meg "szakítunk", őt sajnálják pár hónapig, engem pedig megvernek - ami őt bizonyára nem fogja meghatni.

És ha ez a parádé még nem lett volna elég nekem egy életre, rögtön másnap felhívott egy férfi, aki a BTS menedzsereként mutatkozott be és megkért, hogy azonnal fáradjak be az ügynökséghez, ugyanis az igazgató beszélni szeretne velem, meg egyébként mellékesen alá kéne írnom a titoktartási szerződésüket, különben feljelentenek és megvádolnak hamis hírek terjesztésével és személyiségi jogok megsértésével. Még kocsit is küldtek értem. De jó, mindig is ezt szerettem volna elérni az életben!

~~~

- Gondolom, tisztában van vele, miért hívattam ilyen sürgősen, az ügy nem tűrhetett további halasztást.

- Igen, értem.

Bang Sihyuk alapjában véve szimpatikusnak tűnő figura volt, fiatalos és modern felfogással, éppen ezért nem kiabált velem, nem fenyegetett, csak szigorúan nézett rám az asztala mögül, míg én feszengve üldögéltem vele szemben, helyzethez képest elég komfortosan éreztem magam.

- Megmondom őszintén, ez nem lesz könnyű menet, mindenképp az alapoktól kell hallanom a sztorit. Elsősorban az érdekelne engem, hogyan ismerkedett meg Taehyunggal, milyen körülmények között, és mennyi ember volt ennek szemtanúja.

- Sajnos az idősek otthonában találkoztunk. - morogtam. - A nagypapája azon ott töltötte utolsó hónapjait bentlakóként, ahol én dolgozom, fogalmam sem volt róla, hogy Kim bácsinak maga a Sá... Taehyung az unokája. Nagyon jóban lettünk a bácsival, sokat voltam mellette, még annál is többet beszélgettünk a fiatalkoráról és az életről, ápoltam, igyekeztem megkönnyíteni a helyzetét, legalábbis amennyire egy haldokló embernek lehet. Aztán megjelent Taehyung.

- Felismerte őt?

- Egyáltalán nem. - nevettem el magam. - Nem követem túlzottan a hazai zeneipart, inkább külföldieket hallgatok. Az egyik kolléganőmtől tudtam meg, hogy ő egy világhírű idol, de nem tudtam vele mit kezdeni.

- Szóval van rá tanú, hogy ott járt...

- Igen, de az otthon abszolút diszkréten kezeli az ilyesmit, minket is szerződésben fog a titoktartási kötelezettség. – hebegtem idegesen, mert ebbe bele sem gondoltam; az az idióta picsa látott minket konfrontálódni, anonim bennfentesként néhány másodperc elég lehetne hozzá, hogy kitálaljon valami bulvárlapnak, miszerint felismert és lehazudja a csillagokat az égről... bajban vagyok, jobb lesz, ha semmit nem hallgatok el és teljesen őszinte leszek. Ennél rosszabb úgysem lehet.

- És ezután mi történt? Úgy értem, természetesen tudok róla, hogy Kim úr elhunyt, amiért részvétemet is kifejeztem, de innentől kezdve meg kellett volna, hogy szakadjon az a minimális kapcsolat.

- Taehyung azt hazudta a szüleinek, hogy a barátnője vagyok, hogy ne piszkálják a megállapodással meg házassággal. – jelentettem ki.

- Akkor úgy történt, ahogy sejtettem. - sóhajtott az igazgató. – Yejin, ön belekeveredett egy sajnálatos félreértésbe, amit az én egyik féleszű fiam kreált. Nem is értem, hogy gondolta...

- Maga szerint én értem? Kérem, segítsen valahogy elszakadni tőle! - vettem könyörgőre a figurát. - Unom már, hogy bánt, hogy lelkileg kifáraszt, hogy valamiért mindig kapcsolatba kerülök vele! Én nem az ő világa vagyok, csak élni akarom az életem és ennyi. Olyan nagy kérés lenne?

- Nézze, Yejin. Ahhoz, hogy ezt befejezzük, komoly intézkedések kellenek. A képek a létező összes platformon fent vannak, képtelenség mindenhonnan letörölni, screenshotok és letöltések milliói járnak kézről kézre, nem lehet egyik pillanatról a másikra meg nem történtté tenni. Ha hirtelen eltűnne, a rajongók nyomoznának, nem értenék, hová szívódott fel hirtelen Kim Taehyung rejtélyes barátnője.

- De hát csak egyszer láttak, akkor is háttal! - tiltakoztam. - Nem jelent semmit, ugye?!

- Dél-Koreában vagyunk, és az, hogy egyenesen a szülőkkel látták önöket, sokkal komolyabb tény, mintha csak kettesben kávézgattak volna. De megoldható a dolog.

- Bármit megteszek, csak intézzük el, hogy Taehyung örökre békén hagyjon!

- Nos... amit most fogok mondani, ki fogja verni önnél a biztosítékot, de más megoldás nincs. El kell játszaniuk pár hónapig, hogy valóban randiznak.

- Tessék?

- Jól hallotta. Ne féljen, nem lesz nagy feladat, csak pár "véletlen" lesifotó, megfogják egymás kezét, egyenpulóvert hordanak... Aztán, ahogy kezd alábbhagyni a rajongótábor érdeklődése és megszokják a dolgot, kiszivárog a hír, hogy szakítottak és itt vége a történetnek.

- Gondolja, hogy ez működne? És ha meglátják az arcom? A kollégáim rafináltak ám... - kérdeztem sötét tekintettel, mire Bang igazgató elmosolyodott. Nem volt gúnyos, inkább elnéző velem szemben, mint aki azt sugallja a tekintetével, hogy "minden rendben, nem lesz semmi baj, nyugodj meg". Ettől egy picit engedtem a görcsös testtartásból és kifújtam a bent rekedt levegőt.

- Az arcát senki nem fogja látni, elintézzük, hogy mindig inkognitóban legyen. Működni fog. Számtalan ügynökség vetette már be ezt a kis trükköt, hogy érdekesebb legyen az énekesük, de az ön esetében ezt nem a hírnév, hanem a biztonság miatt csináljuk. Határozott vagyok az elképzelésemmel kapcsolatban. A kérdés az, hogy hajlandó-e erre a – szituációhoz mérten – apró áldozatra?

- Én... - nem is tudom, mit mondjak. Ha ezt végigviszem, garantáltan megszabadulok a bunkótól egy életre, de ott van az a tény is, hogy mennyire zavarban érzem magam mellette a csók óta. Ha nem csinálom, ki tudja, meddig fog velem szórakozni. Azonban ha ügyes leszek, pár hónap múlva jót fogok röhögni az egészen és vígan élhetem tovább a szánalmas életem. - Benne vagyok.