Borzasztó, egyszerűen borzasztó. New York óta nem voltam egy tisztességes randin sem - ott is csak a Broadway-re vágyó kislányokat vittem el - erre ott ültem valami túldíszített romkocsmában és a nőm is vagy már fél órája késett. Természetesen az alkalmi illető nem Panni volt, a számát elmentettem, csupán udvariasságból, de többet nem terveztem tőle. Miután végeztünk, el is múlt a lány varázsa, mintha szoknyájába rejtette volna minden csáberejét. Mindegy is, absolute zero értelme van rá gondolnom. Kízárja jó gondolatokat.

Ezt a lányt, a késő lányt, a lassan már egyórája késő lányt véletlenül sikerült megszereznem magamnak a Corvin negyedben. Éppen egy gimnazista próbált meg engem beküldeni a dohányboltba - ilyet csak herka előtt csináltam volna, azóta jobb ember vagyok, legalábbis az egyik internetes talált személyiségteszt szerint, ami azt is megállapította, hogy színész, könyvtáros, vagy kertész szakma illik a legjobban hozzám - amikor ez a lány, Rebeka kivette a gimnazista kezéből a pénzt és vett magának egy doboz Vogue-t. A kiskorú felháborodottan lelépett, nekem pedig megtetszett, úgyhogy elhívtam valahova. De késik.

Ez a problémám magammal, amikor spontán vagyok. Olyan, mint letépni egy pár napja lógó bőrdarabot. Először jó érzés, örülök magamnak, amiért meghoztam a kockázatot aztán elkezd rohadtul fájni és nyolcszor annyi idő begyógyulnia, mint azt reálisnak gondolnám. Mintha a saját tested büntetni akarna.

Másfelől pedig, melyik férfi büszkeségét nem sérti, ha nemhogy otthagyja, de még meg sem jelenik a nő. És azért, Rebeka nem volt annyira jó nő, hogy ezt megengedje magának. Egy average hétköznapi esetben még észre sem vettem volna - esetleg egy kicsit néztem volna csak meg, ha jól emlékszem, azért a feneke megérdemli a figyelmet - csakhát nem tudom előre tervezni, hogy mikor leszek spontán, mivel pont ez a spontanitás lényege, hogy nem tudod mikor jön és mi lesz belőle. Pont ezért rossz is. Borzasztó.

Bár lehet, csak a magyarországi spontán énemmel van a baj, New Yorkban már biztosan az ágyamban lett volna Rebeka. Igaz, New Yorkban nincsenek is Rebekák, csak Rebeccák. Azok meg már az ágyadban várnak, már jóval azelőtt, hogy tudnád egyáltalán, hogy léteznek.

Amíg vártam kértem magamnak egy sört, természetesen kizárólag csak Bio, DIY, házilag készített, organikus, no-brand, saját söre volt a kocsmának, aminek valamiért káposzta íze volt és kilencszázhúsz Forint három deci. Ezért utálják a magyarok a nyugatot. Na meg a hipsztereket. Mondjuk azokat mindenki utálja.

Idő közben elkezdtem castingokat keresni. Elmehettem volna, de magamban egy órát adtam Rebekának, pisi, kaki, dugó miatt, mivel már jobb ember vagyok, mint herka előtt.

Hmm... szinkronszínészek új amerikai sorozathoz, chicagói...

- Bocsi, ne haragudj te vagy Krisz?

Hát ez nem Rebeka. Valami gebe lány állt meg felettem, egész magas, még a zöld kábelen lógó zöld villanykörtéket is kitakarta. Egész jó lenne nyárra napernyőnek. Természetesen bólintottam, mivel én vagyok Krisz. Talán kicsit túl spontán lépés volt ez is, sok Krisz van azért, és hogy ez a szemüveges napernyő pont engem Kriszt keresne, az nem teljesen biztos. Magától, minden kérdés nélkül leült és a rövidre vágott - vagy rágott? - körmeit nézegette. Szeplős. Közelebbről azért kevésbé tűnt rondának, egész jól mutatott rajta a rövid, göndör haj. Mondjuk melle nem volt. Mindenesetre jól állt neki az ülés is, kevésbé tűnt napernyőnek. Miután nem szóltam, kicsit összeszedte magát.

- Ööö, Hédi vagyok, Rebeka unokatestvére, de elküldött, hogy elmondjam...

- Nem jön fog jönni.

- Hát nem, de megmagyaráznám, mert ugye az történt ugye...

Nem kellett több, felesleges nem várok, főleg nem egy napernyővel ősszel, úgyhogy felkaptam a kabátomat és elhagytam a káposztasörös romkocsmát. Kifelemenet még gyorsan megdobtam a pultost egy ezressel, visszajáró nem kellett. Csak szegény ember és diák kér vissza nyolcvan forintot. És hiába nem élem anyagilag életem virágkorát, azért egy zöldes-káposztás romkocsmában senki se higgye rólam, hogy kell nekem az a négyszer-huszas.

- Hé, várj, hadd magyarázzam meg!

Komolyan, a kislány kitartóbb volt, mint egy válóper elől menekülő kopaszodó férfi. Nem érdekelt, mentem tovább, elfoglalt ember vagyok, meg kellett keresnem a következő Rebekát.

- Állj már meg!

Ha jól hallottam - már pedig jól hallottam, a new york-i énektanár megdícsérte a hallásomat, ami absolute - már szaladt utánam, úgyhogy végül - mivel már jobb ember vagyok - megálltam neki. Biztosan szánalmasan festhetett, ahogyan állványain rohan utánam a mindig előnytelen irányokból fújó őszi szélben. Tényleg futott. Miután megálltam, jól belém is csapódott. Ha nem jártam volna taekwondo órákra egy casting miatt biztosan elestem volna. Így ő esett el, sokkal inkább becsapódott a földre, lepattanva rólam. Mint amikor a nyári szélvihar kitépi a napernyőt a helyéről. Úriemberként felsegíthettem volna, de már olyan szánalmasan nézett ki, hogy nem volt kedvem hozzáérni. Zavarában vörös fejjel összeszedte magát, felszisszent amikor a vérző térdére pillantott, és nekiállt mondókájának.

- Szóval Rebeka jött volna, állítása szerint írtó jó pali vagy. Hát nem tudom.

Vicces fejjel végigmért. Nevettem, megpróbált kizökkenteni a dormant-ságomból de kettőnk közül nem én voltam, aki ide-odahajlongott, mint egy szerencsétlen nádszál a Balaton parton.

- Azért nem jött, mert szerinted nem vagyok elég... fess?

- Jaj, nem dehogy. Ki csinálna olyat? Azért nem jött mert székrekedése volt az igiuánájának aztán körülbelül egy órája sikerült először szarnia olyan hét nap óta.

- És ezt ünnepli?

- Nem. Csak szegény igiuána szétfosta az egész nappalit és azt takarítja. Hófehér padlószőnyegnek annyi, meg minden.

Remek. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy felrobbant hüllő miatt fognak ejteni...

Hát inkább vissza se jöttem volna mi? Elnézést az összesen kb. két mondat miatt, amit összeszedtem, remélhetőleg legközelebb valamivel hosszabb (na meg jobb is) lesz :)

Építő kritikát továbbra is elfogadok mivel továbbra sincs fogalmam arról, hogyan kell több szemszögből írni :D (nem úgy mint én, lehetne mondani)