. . .

» wanda maximoff x vision

» for xLaeSBx

. . .

Wanda Maximoff egyedül ücsörgött a tengerparton. A meredek sziklaoldal jól takarta a tövében a köveken gubbasztó lányt, aki unottan játszott az ujjain táncoló kis vörös lánggal a vízen tükröződő csillagokat bámulva.

Alig telt el egy hónap, mióta a Kapitány kiszabadította őket abból a borzalmas börtönből. Még mindig érezte a nyakát szorító fémet időnként, ami megakadályozta, hogy használja az erejét. Olyan volt, mintha kiszakították volna belőle egy darabját. 

Steve Rogers felajánlotta a lánynak, hogy tartson velük. Hiszen a lánynak rajtuk kívül nem nagyon volt senkije, és a nagy emberek igen csak keresték a hősből bűnözővé vált Skarlát Boszorkányt. 

Wanda viszont úgy érezte magányra van szüksége. Magányra van szüksége, hogy átgondolhassa az életét, ami nem nagyon tartott semerre. Így vetődött az istenháta mögötti kicsi ír halászfaluba. Úgy gondolta, ez pont egy olyan hely, amire neki szüksége van. Ahol nem keresik,  és csak nyugalom, kevés ember, és a végtelen természet van. Ő és a benne dobogó vörös lángocska.

Nem mintha nem vágyott volna társaságra. Vagyis, pontosabban egy valaki társaságára. Vízióéra. De tudta, hogy el kell nyomnia magában ezt a vágyakozást. Hiszen amíg Vízióban számtalan nyomkövető volt, amivel az ENSZ folyamatosan monitorozni tudta a mozgását - ez is az apró betűs részében volt a Szokoviai Egyezménynek -, addig Wanda egy bujkálni kényszerült törvényen kívüli volt.

Sokszor gondolta már, hogy rosszul döntött amikor a Kapitány oldalára állt. Nem azért, mert nem szerette volna, és nem értett volna egyet Stevevel, aki apja helyett az apja volt, hanem mert így elszakadt Víziótól. Amikor a nyikorgó ágyában fekve a bázison együtt töltött idejükre gondolt, mindig azt kívánta, bárcsak vissza tudná forgatni az időt, és kimaradna az egész ellenségeskedés okozta káoszból. Hogy ott maradna a bázison Vízióval, és kimaradna Tony és Steve nevetséges marakodásából. 

De az időt még ő sem tudta visszaforgatni.

Hirtelen azonban hallotta, hogy valakinek a léptei csikaorognak a kavicsokon. Ijedten tüntette el az arcát halványan megvilágító kis lángocskát, és szaporán lélegezve lapult a szikláknak, elbújva a sötétségben, ahová még a telihold fénye sem világíthatott be. Remélte, hogy csak egy helyi az, aki valamit itt felejtett a parton, és bár ők kedvesek voltak vele, ő azért mégsem szerette volna, ha meglátják, hogy itt ücsörög hajnali kettőkor a tengerparton.

- Wanda? - kérdezte egy halk, és fájóan ismerős hang, mire a lánynak egészen picire ugrott össze a gyomra.

Nem válaszolt, csak lapult és lapult, bízva abban, hogy a férfi elmegy.

- Wanda - szólalt meg újra a lágy, kicsit szomorkásan csengő hang - Tudom, hogy ott vagy.

A lány összepréselve a száját elnyomott magában egy cifra káromkodást, amit még Pietro is megirigyelt volna, majd megpróbálta összeszedni minden bátorságát, hogy a hangja ne remegjen meg.

- Menj el - mondta határozottan, ám nagy igyekezetében kicsit keményebbre is sikerült az elutasítás, mint szerette volna, így hozzátette - Kérlek.

Wanda hallotta, ahogy az alak lassú léptekkel mellésétál, és nemsokára már látta a szeme sarkából a férfi homlokában halványan pislákoló sárga fényt.

- Miért akarod, hogy elmenjek? - kérdezi csalódottan.

Nem akarom, hogy elmenj! - kiáltotta volna a lány legszívesebben, de inkább csak a fehér, kicsit koszos tornacipőjét bámulta mereven.

- Vagy inkább... akarod egyáltalán, hogy elmenjek? - tette fel a kérdést kicsit máshogy Vízió, mire Wanda nem tudta türtőztetni magát, és előbújt belőle a lobbanékony természete.

- Azért, mert te is tudod, hogy nem lehetnél itt velem! - csattant fel, és dühösen villogó szemmel pillantott fel a mellette álló alakra.

Ahogy azonban meglátta a Víziót, hirtelen benne ragadt a szó. Vízió ugyanis emberi arcot öltött magára. A sápadt, fehér bőre csak úgy világított a sötétben, éppen, mint a sapka alól kilógó szőke haja. Egy fekete, hosszú kabátot viselt farmernadrággal és sportcipővel, kezét pedig összekulcsolva engedte le maga elé.

- Tudom - hajtotta le a fejét Vízió felsóhajtva, mire Wandának borsószem nagyságnyira ugrott össze a gyomra.

- Sajnálom - nyögte ki a lány - Az előbbi kirohanásomat. Csak... kicsit összezavar ez az egész helyzet - nevetett fel kínjában, és az ujjatlan kesztyűs kezébe temette az arcát.

- Megértem. Csak... Látni akartalak - mondat ki a egyszerűen az igazságot Vízió, majd halkan hozzátette - A GPS követőmet kiütöttem, ha amiatt aggódsz, hogy miattam rád találnak.

- Mi? Nem, csak, ahj - nyöszörögte Wanda a homlokát masszírozva.

- Utálsz engem? - kérdezte Vízió a szavába vágva.

- Hülye vagy? - kapta fel Wanda a fejét egy villám sebességével - Már hogy utálnálak téged? - facsarodott össze a szíve, ahogy felnézett a mellette álló férfire.

- Hát nem úgy tűnik, hogy repesnél az örömtől, amiért látsz engem - vonta meg a vállát, és elült a lány melletti sziklára.

- Vízió - kezdte Wanda felé fordulva, de a torkán akadt a szó - Én... Én minden esete arra gondoltam, hogy bárcsak újra láthatnálak, bárcsak újra beszélhetnénk... De tudtam, hogy ez nem lehetséges, és próbáltam ezt a vágyat elnyomni magamban. Az egy dolog, hogy nem sikerült, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mi... mi nem lehetünk egymással - hadarta gyorsan, de Vízió a szavába vágott.

- És ezt ki mondta?

- Jaj, Vízió, ne játszd már az idiótát, aláírtad azt a kicseszett szerződést, nagyon jól tudod, hogy mi van benne, nekem pedig egy börtönben lenne a helyem, egy nyakörvben, mint egy láncra vert agresszív kutyának! - kiáltott rá Wanda, de Vízió óvatosan a két keze közé fogta a lány rákvörösen izzó arcát.

- Wanda, senki sem mondhatja meg nekünk, hogy mit csináljunk, ha azt igazán szeretnénk. Ha nem szeretnél látni, legyen, elmegyek, és megígérem, hogy soha többé nem zargatlak. De ha szeretnél velem lenni, akkor velem tudsz lenni. Te vagy Wanda Maximoff, a legerősebb nő, aki ezen a bolygón él. És hidd el, az én számításaim mindig helyesek - mosolyodott el halványan.

- Azt akarod mondani, hogy gyújtsam fel miattad a világot? - húzta el a száját a lány.

- Nem mondanám, hogy nem imponálna, de lehet, inkább ne - vonta meg a vállát Vízió, mire a lány felnevetett - Annyira hiányoztál - suttogta halkan, mire a másik az ölelésébe vetette magát, és szorosan a nyaka köré fonva a karját fúrta az arcát a másik vállába.

- Nekem is - motyogta vigyorogva Wanda.