Peti leparkolt a villa előtt a saját kocsijával. Álmos kicsatolta magát, és legudvariasabb arckifejezését magára öltve a rőt hajú férfi felé fordulva így szólt:

– Uram, köszönöm, hogy elkísért az orvoshoz, és hogy visszahozott!

– Szívesen. – Peti az Álmos ölében heverő gyógyszerekre, valamint a leletre bökött mutatóujjával. – Innen már menni fog? Korvin azt mondta, hogy az első adagot adjam be neked, de szerintem fölösleges vagyok én ide. Tudtommal nagy fiú vagy már.

Álmos arca a haját megszégyenítő színre váltott. Mégis, gazdája mit képzelt? Az még hagyján, ha az saját kezűleg adja be neki a gyógyszereket, végtére is ő a tulajdonosa, joga van hozzá. De az, hogy Petit bízza meg a feladattal, hallatllan!

– Meg tudom én is oldani, uram.

– Helyes. Majd én elmondom Korvinnak, hogy mit mondott a doki, emiatt ne fájjon a fejed.

– Azt megköszönném, uram. – Álmos kissé elhúzta a száját. – Nem fog örülni neki.

– Legfeljebb jól leszopod. Túl fogja élni ezt a három hetet, korábban is kibírta már.

– Tényleg?

–  Ja. Azóta űzi csak ezt a sporot rendszeresen, mióta megvett téged. Pár hónappal előtte szakítottam vele, az alatt az idő alatt szerintem nem is volt senkivel.

– Hogyhogy? Nem regisztrált fel társkeresőre?

–  Ugyan már, hova gondolsz! Ha véletlenül olyasvalakit fog ki, aki ismeri az apját, akkor neki vége!

Álmos elhallgatott. Erre nem is gondolt, hirtelen nagyon ostobának érezte magát. Hiába tudott meg egyre többet róla, néha még mindig nehezére esett Korvin szemszögéből néznie a dolgokat.

–  Bocsánt, hogy megkérdezem, uram, de akkor az uram Péter úron kívül nem is volt senkivel?

– Ott vagy még te.

– Jó, persze, uram, de uram is tudja, hogy értem.

– Hát... – Peti arcára egy sokat sejttető vigyor ült ki. – Külföldön voltak érdekes egyéjszakás kalandjai, szóval nem, nem csak én vagyok az egyetlen. Sőt, nem is én vagyok neki a legelső. Na de most már menjünk be! Azt a ketrecet még fel kell raknom rád, aztán meg sietnem kell vissza a munkahelyemre!

– De uram... Csak a ketrecet, azt ne...

–  Semmi de! – szólt rá Peti. — Nyomás ki a kocsiból!

Nem volt mit tennie, ki kellett szállnia, és beengedni a férfit a villába. Felparancsolták őt Korvin hálószobájába, előtte még a cuccait bevitte a konyhába, és lerakta a pultra. A szobába érve megállt a küszöb után néhány milliméternyire – így nem vádolhatták meg azzal, hogy nincsen a helyén –, és elkezdett fülelni. Nagy szerencséjére nem csukták be a konyhaajtót, így hallotta, hogy Peti a konyhaszekrényeket nyitogatja, mintha keresne valamit. Megtalálhatta, mert pillanatok múlva határozott léptekkel a hálószoba felé vette az irányt. Álmos lábujjhegyen járva, lopakodva a szoba közepébe ment, ott várta be Petit. Az egy kulccssomót lóbált a kezében. Felismerte: gazdája titkos kulcsai voltak azok, amiket mindig magánál tartott.

Összeráncolta a homlokát. A konyhában lettek volna elrejtve a kulcsok? Fogalma sem volt róla, hogy Korvin itthon hagyta őket, abban a meggyőződésben élt, hogy elvitte magával a nyaralásra. Aznap délelőtt, amikor Borókával a taxiba szálltak, és ellátta őt a legutolsó utasításokkal, nem tett róluk említést.

Csak a számzáras lakattal ellátott csokis dobozban lehettek elrejtve, gondolta. Más nincsen a konyhában, amihez ő nem fér hozzá.

Elnézte, ahogy a férfi a kék színűre pingált kulccsal kinyitja a szex kellékeket tartalmazó fiókot, és kivesz belőle egy pénisz ketrecet. Ott, abban a pillanatban lángként perzselő gyűlölet fogta el Korvin iránt. Nem elég, hogy előző éjjel felszakította őt, olyannyira, hogy alig bír fájdalom nélkül megülni, hanem még belekényszeríti ebbe az utálatos ketrecbe, két teljes hétre?

– Na gyere! – Peti letült a fotelre, és magához intette. – Told le a gatyádat!

– Uram, kérem! Nem tudna eltekinteni tőle?

– Álmos, ne húzd az időt! Vissza kell mennem az irodába!

Nem hagyta annyiban. Letérdelt eléje, kezeit könyörgően összekulcsolta.

– Kérem, uram! A gazdámnak nem kell tudnia róla! Kérem!

–  Fejezd be!

– Kérem, Péter úr! Cserébe megteszek bármit, amit kér, de kíméljen meg ettől! – Ámos itt egy pillanatra megállt. Fejével Peti ágyéka felé bökött. – Ha uram óhajtja, szívesen leszopom!

–  Tudod – mondta Peti, hangjában némi különös éllel. – Korvin meg fogja kérdezni, hogy hogyan viselkedtél. Mondhatom neki azt, hogy nem volt semmi gond, de azt is mondhatom, hogy nem fogadtál szót. Melyiket akarod?

Olyan képpel állt fel a térdelésből, mint aki citromba harapott. Egy mozdulattal letolta mind a rövid, mind az alsógatyáját.

– Na azért. Látom, értesz a szóból.

Nem válaszolt semmit. Lehajtott fejjel nézte, ahogy a másik felcsatolja rá a gyűlölt fém tárgyat. Peti kezei közel sem dolgoztak olyan szakavatottan, mint gazdájáé.

– A francba! – káromkodott, ahogy kiesett a kezéből a parányi kulcs. Idegesen az órájára nézett. – Miért kellett ezt ilyen picire csinálni?

– Talán, ha Péter úr többet gyakorolta volna az uramon, akkor nem okozna gondot a zár mérete.

Fel volt rá készülve, hogy pimasz megjegyzéséért szidást fog kapni, de a férfi csak bosszús arccal  nézett fel rá.

–  Korvin nem az a fajta, aki engedi, hogy alul legyen. Ezt neked kéne a legjobban tudod.

– De Péter úrral meg szokta engedni. Vagy rosszul tudom, uram?

– Jól tudod. De csak ritkán tudom rávenni. – Peti egy utolsót igazított a ketrecen. A parányi kulcsot felfűzte a kulcscsomóra. – Na, ezzel végeztünk. Ha begyullad, vagy valami baj van, akkor hívj fel! Végszükség esetén megmondom neked, hogy hova van elrejtve a kulcs, és hogyan tudsz hozzájutni. Ezzel ne zavard Gellértet!

– Igenis, uram.

Peti utasította, hogy húzza fel a nadrágját.  Majd fölállt, és visszazárta a játékszereket tartalmazó fiókot. A kulccsomót a zsebébe dugta.

– De jó lesz most két hétig dugópajtás nélkül – zsörtölődött. – Máris hiányzik az a nagy mamlasz Korvin.

– Ne vegye tolakodásnak, uram, hogy megkérdezem, de nincs fent online ismerkedő oldalakon? Ott találhatna valakit addig, amíg az uram távol van.

– Nem vagyok fent, utálom ezeket az oldalakat. Inkább majd elmegyek valami buliba, és fölszedek valakit.

Győztesen elvigyorodott magában. Fejét lehajtotta, és úgy tett, mintha egy szöszt söpörne le a nadrágjáról. Nem akarta, hogy lebukjon, olyan közel a célhoz.

– Gellértre visszatérve – szólalt meg Peti. – Mit beszéltetek meg, mikor jön ide ellenőrizni téged?

– Ma reggel itt volt aláírni a szerződést, uram, és azt mondta, hogy minden nap reggel idejön, útban a munkahelye felé.

Peti egy biccentéssel tudomásul vette a választ. Utasította, hogy maradjon megint a szobában. A küszöbön visszafordult, homloka barázdákba szaladt, ahogy Álmosra nézett.

– Korvin mondott neked valamit arról, hogy mik a tervei a nyaralást illetően?

– Csak annyit tudok, uram, hogy el akar olvasni egy halom könyvet, miközben napozik a tengerparton.

– Nem is ő lenne, ha nem olvasna nyaralás alatt. Ezen kívül mást nem mondott?

– Nem, uram.

– A fenébe. – Peti bosszúsan az ajtó félfának támaszkodott. – Ha nem mondta el neked, akkor nekem sincsen rá jogom, de úgy gondolom, hogy ezt tudnod kell.

– Mit, uram? – tette fel a kérdést óvatosan Álmos.

– Korvin meg akarja kérni annak a bokornak a kezét.

A döbbenettől tátva maradt a szája.

– Hogy... Mi?

– Akkor tényleg nem mondta neked.

– Uram – Álmos nagy nehezen összeszedte magát, és fegyelmezetten a férfi felé fordult. –  Valóban, ahogy Péter úr mondja, az uram nem beszélt velem erről. De Péter úr miért akarja, hogy én tudjak erről?

– Azért, mert ismerem a pasimat. Ha beleköpsz a levesébe, akkor nehéz lesz neki a lánykérésre koncentrálnia. Tégy róla, hogy ne halljon rosszat felőled!

Mélyen meghajolt. Nem válaszolt, mert félt, hogy hangja elárulja. Csak akkor egyenesedett ki, amikor Peti elhagyta a szobát, és a földszint felé vette az irányt. Megint konyhaszekrények, majd a bejárati ajtó csapódását hallotta. Az utcafronti szobák egyikébe sietett, hogy láthassa, amint az elhajt a kocsival.

Örömujjongásban tört ki. Végre egyedül van! Két hét vakációt kapott, alig bírta elhinni, mindig attól félt, még az utolsó pillanatban is, hogy gazdája meggondolja magát, és bezárja a villába. Vagy lepasszolja őt Gellértnek.

A féktelen jókedv, amilyen hamar jött, olyan gyorsan ment el. Visszament Korvin szobájába, és a franciaágyra huppant. Fekete bőrcipőjét lerúgta magáról, lábát felrakta a matracra, Korvin páráját pedig a feje alá tette. Elgondolkodva bámulta a plafont, gondolatai sebes villámként cikáztak fejében.

— Szóval, megkéri a csaj kezét – tünődött el. – És jó fiúnak kell lennem.

Tele volt tervekkel a két hét szabadság idejére. Méghozzá milyenekkel! De a kérdés, hogy a legvadabbakat merje-e végrehajtani, kockáztatva vele testi épségét?

Ha rosszalkodsz, akkor nem adok nekedt többé olyan szexet, amit te szeretsz – visszhangzott gazdája előző esti figyelmeztetése a fejében. Dühösen a matracba vágta öklét. Korvin és az ő fenyegetései!

A ketrec trónbitorlóként terpeszkedett ágyékában. Kezével odanyúlt, vakargatta, megkönnyebbülést keresett, de csak még jobban zavarta őt a fém cucc. Meg kell tőle szabadulnia.

A ruhásszekrényhez lépett, és nekiállt legelső terve megvalósításának. Keze a kilincset markolta, amikor a lelkiismeret megszólalt benne:

És az a bizonyos típú szex? Amit annyira szeretsz? Hajlandó vagy lemondani róla?

– Igen!

Biztos vagy benne? Korvin rohadt pipa lesz, ha rájön!

– Igen! Egyszer élek!

Lehet, elver!

— Hallgass!

A hang elhallgatott. Álmos döntött. Kockáztat.

De előbb még vesz egy kiadós fürdőt gazdája fürdőkádjában.

***

A forró nyári délutánba egy elegáns úriember lépett ki a Hűvösvölgyi villából. Magas volt, haja sötét barna, arca frissen borotvált. Nyaka köré díszes selyemkendőt kötött, ami kissé elütött talpig fekete öltözetétől. A drága, jó minőségű öltönyhöz oxfordi lakkcipő, valamint egy márkás napszemüveg társult. Még tulajdon gazdája is alig ismerte volna fel az elváltoztatott külsejű rabszolgát.

Az egyetlen, ami nem passzolt Álmos imidzséhez, az a viharvert Toyota volt. Ez nem akadályozta meg őt a haditervben, mert tisztességes távolságban parkolt le vele a kerület másik végében található kulcsmásoló előtt. Mehetett volna a közelükben lévő üzlethelyiségbe, de tartott tőle, hogy az ottani dolgozók esetleg felismerik. Inkognitóban akart maradni.

Benyitott. Nagy szerencséjére senki nem volt bent, a piszkos kötényű, középkorú úriember rögtön kiszolgálta. Beltéri kamerát sem látott.

– Miben segíthetek?

Álmos előhúzta kulccsomóját öltönynadrágja zsebéből, és lecsatolta róla a pincébe vezető hátsó bejárat vasajtajának kulcsát.

– Erről kérek szépen egy másolatot.

A kulcs miatt nem aggódott, hiszen gazdájától még előző éjjel engedélyt kapott. Inkább a terv következő lépésének gondolatára kezdett el gyönygözni a homloka.

– Lenne egy kis problémám – mondta, amint átvette a kész másolatot. Idegesen kinézett az üzlethelyiség üvegajtaján, hogy nem látja-e őket senki. A levegő tiszta volt. Habozott, mint aki nem tudja eldöntetni, hogy beszéljen-e vagy sem. – Nos, tegnap a barátnőmmel voltam, és... Hát, történt egy kis baleset. Eltörött a lakat kulcsa.

Álmos itt a saját ágyéka felé célzott mutatóujjával, nonverbálisan jelezve, hogy hol van az a bizonyos lakat. A mester egy ideig értetlenkedve nézte, fejét vakargatta. Arca megnyúlt, ahogy rájött, miről van szó.

– Rendben – mondta. Az ajtóhoz ment, kirakta a „rögtön jövök" táblát, és beinvitálta Álmost a belső helyiségbe. Szakértő szemmel méregette a péniszketrecet, állát vakargatta gondolkodás közben.

– Meg tudja oldani?

A kulcsmásoló válasz helyett a jókora fatáblára aggasztott kulcsok között kezdett el keresgélni. Egymás után illesztette a zárba az apróbbnál apróbb kulcsokat, míg az egyikkel sikerrel nem járt. A fém ketrec lehullott Álmosról.

– Kéri a kulcsot?

– Igen, kérném. – Álmos aznap már harmadszor tolta le és húzta fel a nadrágját idegen jelenlétében. Egy gondolat szöget ütött a fejében. – A blokkon külön vannak a tételek? Nem tudná egybe rakni a két kulcs árát?

Tagadó választ kapott. Most mit csináljon? Ha Korvin meglátja a blokkon, hogy két különböző tétel szerepel rajta, kérdőre fogja őt vonni. Körbenézett az üzletben ötlet után kutatva.

– Ha esetleg két külön blokkot adok, az úgy megfelel önnek?

– Hagyja – intett Álmos. Már tudta, hogy mit fog mondani, ha gazdája rákérdez. A blokkot és a kulcsokat kézbe kapva elköszönt, és elhagyta az üzlethelyiséget.

Csak akkor nyugodott meg valamelyest, amint a Toyota vezetőülésére huppant. Fájdalmasan felszisszent. Megfeledkezett róla, hogy vigyáznia kell a hátsójával.

– Indulhat a buli – mondta magának, ahogy hátradőlt az ülésben. Mélyeket lélegzett, le akarta nyugtatni kolibriként őrülten verdeső szívét. Sosem reménykedett benne, hogy ilyen olajozottan fog sikerülnie a terve.

Volt még legalább tizenöt órája addig, amíg gazdája meg nem érkezik Bora Borára, és felhívja őt. Gellért is csak másnap reggel néz rá a körmére. Szabad volt, mint a madár, aki ketrecből szabadult.

Elővette telefonját. Bepötyögött egy rövid üzenetet. Várt. A mobil pár perc múlva üzenetet jelzett.

Álmos elvigyorodott. Most már tényleg indulhatott a buli.

***

Másnap alig valamivel kilenc óra előtt beparkolt a Toyotával egy szabad helyre. Az egyirányú utca legvégén talált magának parkolóhelyet két jól megtermett terepjáró között. Tökéletesen látta innen De Frász villáját.

Hátradőlt az ülésben, úgy várakozott. Még abból az időszakból, amikor a partira készülődve majdnem mindennap eljárt ide takarítani, tudta, hogy Korvin édesapja pontban kilenckor lép ki a kapun, és indul meg a bank felé, maga mögött hagyva Barnabást a villában egész napra. 

Megnézte magát a visszapillantó tükörben. A barna hajfesték, amivel előző nap beszínezte vörös fürtjeit, félig-meddig lekoptak már. Reménykedett benne, hogy mire gazdája hazaér, újra lángoló vörösben pompáznak majd. Borostáját is hagya kinőni, aznap reggel nem nyúlt hozzá. A felől nem aggódott, tudta, hogy vissza fog nőni az eredeti állapotra.

– Gyerünk már, dugd ki azt az ocsmány képedet!  

Alig mondta ki, a villa kapuja kinyílt, és De Frász kocsija kigördült az úttestre. Álmos villámgyorsan lebukott a kormány alá, nem akarta, hogy észrevegyék. A kocsi, mivel az utca egy irányú volt, nem haladt el a Toyota mellett, hanem követte a forgalmat.

Fellélegzett, amint a kormány mögül kipillantva tisztának találta a levegőt. Várt még öt percet, hátha De Frász vissza talál jönni valami otthon felejtett papírért, majd kiszállt a Toyotából, és a villa bejáratához sétált. Becsengetett.

Senki nem jött ki az épületből. Becsengetett még egyszer.

És akkor észrevette. A földszinti ablakok egyikében valaki ott állt.

– Barni! Én vagyok az!

Az alak nem mozdult, csak nézett rá meredten. Kezét felemelte, mintha integetne.

– Barni!

A fény visszaverődése miatt nem látta tisztán az üveg mögött álló barátját, de határozottan ő volt az. Mégis, valami olyan furcsa volt rajta, Álmos nem bírt rájönni, mi az.

– Barni, engedj be! Én vagyok az, Zoli!

Barnabás azonban csak a fejét rázta. Még egy utolsót intett a kezével, és eltünt az ablakból.

Álmos még egy ideig ott toporgott, hátha barátja kijön kinyitni a kaput. Be is csöngetett többször. Lassacskán belátta, hogy ebből nem lesz semmi. Csalódottan ment vissza a kocsihoz, és huppant be a volán mögé.

Legalább él – gondolta. – Csak ez számít.