Leene gondozó mester távozott a szobájába jó éjszakát kívánva a gyerekeknek. Az újonnan érkezett növendékek magukra maradtak Wilwarinékkal, aki egy idő után megunta a kínos csendet.

– Gyertek, válasszatok ágyat – szólt rájuk és lekászálódott a sajátjáról. – Egyikünk se harap, bár Turrhának elég nagy agyarai vannak. Amúgy Wil vagyok, a barátaim így hívnak.

Látásra ismerte Nej Aren növendékeit, de egy-két közös alkalmat leszámítva az ő csapatának nem voltak velük közös óráik. Az újoncok bátortalanul közelebb lépkedtek, míg végül egy humanoid kisfiú Wilwarinhoz lépett és a kezét nyújtotta.- A nevem Kyle. Kösz, hogy befogadtok minket. Ők Do'seca , Lesi, Yoru és Tannon – mutogatott sorra a társaira, egy twi'lekre, egy cereaira, egy pantoraira és egy niktora. Végszóra pedig átkarolta a mellette álló lány vállát. – Ő pedig a legjobb barátom, Sora.

– Nem tesók vagytok? – mérte végig őket Wilwarin. Mindketten ugyanolyan sovány alkatúak és sápadtak voltak, egyforma fazonra vágott fekete, vállig érő hajjal. – Nagyon hasonlítotok.

– Nem vagyunk testvérek – szólt közbe Sora. Komoly hangú és komoly ábrázatú kislány volt. – Nem is egy fajba tartozunk. De más is mondta már.

A növendékek felbátorodva nekiálltak ágyat választani és kipakolni. Kyle és Sora Wilwarin, Turrha és Coria mellé kerültek. Egy darabig beszélgettek, kezdetben tétován, majd felbátorodva, ahogy kezdték kicsit megismerni egymást. Kiderült, hogy Sora odavan minden technológiai dologért, Kyle pedig nagyon tehetséges szónok és ügyes párbajozó; ő és Wilwarin meg is egyeztek abban, hogy másnap együtt gyakorolnak. Úgy egy óra elteltével Leene gondozó mester jelezte a növendékeknek, hogy ideje aludni térni és majd reggel folytatják az ismerkedést. A terem lassan elcsendesedett, ahogy kialudtak a lámpák és csak egy kis derengő fény maradt a bejárat mellett. Wilwarin hallgatta, ahogy társai lassan álomba merülnek, egyenletes szuszogásuk beleolvadt az éjszaka csendjébe. Turrha néha mocorgott és horkantott, az újonnan jöttek közül pedig Yoru motyogott álmában. Ő azonban nem tudott elaludni. Megszokta már az esti zajokat, hamar hozzászokott az eddig idegen zörejekhez is, a gondolatai azonban nem nyugodtak, mintha a fejében megmaradt volna a napközbeni aktív zsibongás. Gyakran fordult elő ilyesmi, Wilwarin ugyanis ritkán tudott nyugton maradni, és ha nem volt kellően lekötve, a felesleges energiákat bizony nem a legszabálykövetőbb módon vezette le, a mesterek bosszúságára. A meditáció nem segített, az pedig végképp nem, ha valamelyik mester ráparancsolt, hogy maradjon nyugton és csendesítse le az elméjét. Néha elképzelte, hogy máshol van: a jövőbeli mestere oldalán harcol vagy felfedezi egy idegen bolygó élővilágát és titkait. Az álmodozás el tudta terelni a gondolatait, amíg el nem aludt. Ám volt, amikor ez sem vált be, ilyenkor jött az esti kószálás.

Wilwarin körbepillantott alvó társain, majd miután megbizonyosodott arról, hogy senki sem moccan és Leene gondozó mester szobája felől sem érzékelhető zaj vagy mozgás, óvatosan kicsusszant az ágyából. Nesztelen léptekkel pillanatok alatt az ajtónál termett és ahogy az nyílni kezdett, már ki is surrant a folyosóra.

Éjjel a Templom teljesen más volt, mintha egy másik világba csöppent volna. A tágas, félhomályos folyosók már-már kísértetiesen némák voltak és oda kellett figyelni, nehogy olyan zajt csapjon, ami visszhangzani kezd. Dolgukat intéző, járőröző Jedi mesterrel persze bármikor össze lehetett futni, így Wilwarin rutinos óvatossággal a falhoz lapulva közlekedett. Szerette az éjszakai Templom világát. Volt, hogy lelopakodott gyakorolni valamelyik terembe, máskor felfedezőútra indult: a Templomnak mindig volt olyan része, amit addig nem ismert és amire rácsodálkozhatott. Legutóbb a csillagászati teremben talált egy eldugott sarkot, ahol olyan hologömbök voltak, amik más, távoli galaxisok képeit őrizték. Wilwarin eltöprengett, hogy volt-e a Jedik között bárki, aki eljutott egy másik galaxisig. Erre a holoképekből ugyan nem kapott választ, mindenesetre azok nagyon szépek voltak. Másnap Coria nem hitte el, hogy mennyi környező galaxis is van az övéjük körül, hiszen a tanulmányaik során a növendékek ezzel még nem foglalkoztak.

Olyan is előfordult persze, hogy egy-egy mester rajtakapta Wilwarint az esti kiránduláson. Ilyenkor Wilwarin kikapott, ami a lelkesedését nem igazán törte le. Volt a szabályszegésben valami, ami izgalmassá, kihívássá tette az egészet, és aminek része volt az esetleges büntetés is.

Wilwarin lábujjjhegyen, nesztelen léptekkel sétált végig a folyosón, miközben fülelt. Egyelőre nem hallott semmit és az érzékei sem fújtak riadót. Nem volt konkrét terve, hogy merre menjen; a felnőtt Jedik ezt nevezték volna annak, hogy az Erőre hagyja, hogy vezesse, ő viszont kiegyezett a lófrálás gondolatával és azzal, hogy majd kilyukad valahol. Gondolatai az esti búcsúszertartás körül forogtak. Az ő csapatából is elveszítettek néhány társat, barátot, és ezt mindenki másképp dolgozta fel. Turrha esténként csendesen sírdogált a takarója alatt. Coria Leene gondozó mester és a többi Jedi mester társaságát kereste, próbált erőt meríteni a bölcsességükből. Wilwarin pedig egyedül akart lenni, elterelni valahogyan a figyelmét.

Épp a konyhák tájékán járt (alkalmanként megfordult erre, mert ilyenkor csak a droidszemélyzet volt benn, kikapcsolt állapotban), amikor neszezést hallott nem messze maga mögött. Ösztönösen az öve felé kapott, ám keze csak a levegőt markolta. A növendékek nem hordtak maguknál fénykardot, a kiképzés során a rendelkezésükre bocsátott gyakorlókardokat használták. Saját fénykardjuk akkor lett, amikor a növendék-beavatási szertartás során megszerezték az első kyberkristályukat a fagyos és havas Ilum bolygón. Wilwarint illetően erre még nem került sor, így jelenleg fénykard sem volt nála. Az elvétett mozdulat viszont elvette tőle azt a néhány másodpercet, amíg elbújhatott volna; nem ez volt az első alkalom, hogy az ésszerű rejtőzés helyett inkább a harc felé húzott a szíve. A következő pillanatban azonban nem valamelyik mester állta el az útját fölé tornyosulva, hanem Sora sodródott oda elé, legalább annyira meglepődve ezen a hirtelen fordulaton, mint Wilwarin. A két növendék majdnem össze is ütközött.

– Te követtél engem? – szegezte neki a kérdést Wilwarin, miután úgy-ahogy felfogta a történteket.

– És ha igen? – fonta össze a karjait Sora. – Mit csinálsz itt kinn? Nem szabad este mászkálni.

Wilwarin felhorkantott.

– Azt ne mondd, hogy te is egy szabálymániás, mesterek kiskedvence vagy – mondta egy fintor kíséretében.

– Nem is vagyok kiskedvenc – vágta rá sértetten Sora, majd kissé elpirulva hozzátette. – És szabálymániás sem. Csak utánad jöttem, mert nem tudtam, hogy mire készülsz.

– Nem készülök semmire, csak sétálok. Szoktam – Wilwarin indulatosan nézett a másik lányra. – Menj vissza hálókörletbe és hagyjál.

Sora szemmel láthatóan tétovázott. "Tuti árulkodni fog" gondolta Wilwarin és magában eldöntötte, hogy többet nem barátkozik vele. Hátat is fordított neki és tovább indult a folyosón. Tisztán hallotta, hogy Sora követni kezdi.

– Minden rendben?

– Teljesen rendben, nem kell beleütni az orrod – Wilwarin kezdte elveszíteni a türelmét. – Megvagyok egyedül.

Turrha és Coria a barátai voltak, akikért Wilwarin akár tűzve tette volna a kezét és ha kell, bármilyen balhét elvisz helyettük. Azonban voltak dolgok, amiket még nekik sem mondott el, nem hogy egy olyan lánynak, akit igazából aznap ismert meg. Bármennyire energikusnak és társaságkedvelőnek is tűnt, Wilwarin jóval zárkózottabb volt, mint az elsőre látszott. Kicsit szégyellte, hogy belül egyáltalán nem olyan erős és magabiztos, mint amilyennek mutatta magát és félt, hogy esetleg gyengének gondolják őt. Ezt persze soha, a világért sem vallotta volna be, emiatt pedig külön zavarta, hogy Sora akaratán kívül egy sebezhetőbb pillanatába futott bele.

– Ne kövess már! – csattant fel. Aztán ő és Sora is összerezzentek, ahogy léptek halkan visszhangzó zaja ütötte meg a fülüket egészen közelről. – Ajjaj...

Annyira lekötötte a figyelmét a bosszankodás, hogy elfelejtett csendben maradni. Ő és Sora aggódva pillantottak össze, aztán Wilwarin tunikán ragadta Sorát és berántotta a folyosó egyik oldalán álló Jedi-szobor mögé. Épp időben, a következő pillanatban ugyanis Mace Windu mester fordult be a folyosóra, ráadásul nem egyedül. Mellette, egy apró lebegő székben nem más haladt, mint Yoda mester. Wilwarin a szoborhoz lapult és a szájára szorított ujjával jelezte Sorának, hogy maradjon csendben. Bár hevesen dobogott a szíve az izgalomtól, rutinos szabályszegőként rögtön észrevette, hogy a két mester nem az ő zajukra sietett ide, hogy megnézzék, mi történik, hanem véletlenül (vagy az Erő akaratából adódóan) pont erre sétáltak. Ő és Sora talán nem voltak akkora bajban, mint elsőre tűnt.

A két Jedi mester gondterheltnek tűnt. Az utóbbi időben a mesterek tekintetén is komor árnyék ült, de Wilwarin ennyire gondterheltnek még egyiküket sem látta, nem hogy a Tanács vezető tagjait. A gyerekek előtt minden mester nyugodtnak mutatkozott, most azonban maguk voltak.

– Hányan? – kérdezte csendesen Mace Windu mester. Egészen közel jártak már Wilwarin és Sora rejtekhelyéhez. A két növendék meglapult és fülelt.

– Nyolc megbetegedést, újat, jelentettek ma – hallották Yoda mester válaszát. – Öten súlyos állapotúak, továbbra is. Két-két csoportot összevonni kénytelenek voltunk. A halál, veszteség sok, továbbra is. Megfogyatkoztak, a növendékek.

– Változtatnunk kell a mindennapos rendszerünkön – Windu mester nagyot sóhajtott. – Sok tizenéves növendék is beteg, be kell vonnunk a fiatalabbakat a munkákba. Plo Koon és Ki-Adi-Mundi mesterek holnap átnézik a beosztásokat és a hiányzó helyeket kipótolják azokkal, akik korban következnének. Úgy tűnik, a nyolc-kilenc éves gyermekek is sorra kerülhetnek.

Wilwarin és Sora összepillantottak. A két mester elhaladt mellettük, olyan közel, hogy ha Wilwarin kinyújtja a kezét, pont elérte volna Yoda mester füle hegyét.

– Legyen úgy – bólintott Yoda. – Ezekben az időkben, talán, az ifjak gondolatait is eltereli majd, a munka. Félelmeik így kiteljesedni nehezebben fognak. Egy másik aggasztó tény, van azonban, s ezt hamarosan közölnünk kell velük, a növendékekkel. Mivel megfogyatkoztak, az Erő nehezebb ösvényére kell lépniük, korábban, mint kellene. Tíz éves korukig, nem várhatunk. Hamarosan eljön a Gyülekező ideje.