Néma csend volt. Gyomorforgató néma csend. Az egész boltban érezni lehetett a lassan szétáradó tömény aurát, mi apránként felperzselte a levegőt a farkasok körül.

Gray kapcsolt legelőször, de már így is késő volt. Nem telhetett el tíz másodperc sem, mióta az öreg közölte a tényt, s az ónix hajú béta oldalán már ott is állt társa vérben forgó szemekkel. A fiú nagyot nyelt az alfa láttán, s minden porcikáját kirázta a hideg a tömény, fojtogató illattól, ami Natsuból áradt. Le kellett állítania a cseresznye hajút, mielőtt még balhét csinált volna, de egyszerűen képtelen volt megszólalni.

- Kinek adtad el a nyomorult szagelnyomódat, öreg? - támaszkodott két tenyerével az üvegpultra az alfa, jóval az ősz férfi felé tornyosulva.

- Mint említettem, az ilyen szerek árusítása szabályellenes - nézett fel a fiúra a kérdezett.

- A francokat érdekli az magukat! Az egész hely bűzlik a gyógyszer szagától!

- Figyelmeztetem az urat, hogy amennyiben további agresszív viselkedést tanúsít, kénytelen leszek távozásra felszólítani! - lépett hátra egyet az eladó, kezeivel lassan a pult fiókja felé nyúlva.

Natsu végérvényesen kezdte elveszíteni türelmét, elege volt az egyhelyben toporgásból, s ha bármilyen nyomhoz Lucyval kapcsolatban erőszak kellett, habozás nélkül tette a dolgát.

-  Ki vette meg azt a szart?!

Az alfa ordításába mindannyian beleremegtek, azonban még az ő hangját is elnyomta az óriási reccsenés, ahogy két karja alatt a  vékony üveglap minden figyelmeztetés nélkül megrepedt, s Natsu tenyereitől indulva szétszaladtak az apró törésvonalak a pulton.

- Én figyelmeztettelek, kölyök... Ne haragudj, de nem hagysz más lehetőséget!

Az ősz férfi ujjai egy pillanat alatt rántották elő az apró pisztolyt, ám elsütni már nem tudta azt. Az alfa erőszakosan markolt rá kezére, s lökte könnyedén oldalra a mellkasának szegezett fegyvert. Sötét szemei felizzottak a testében szétáradó adrenalintól, s ebbe a tekintetbe bizony az eladó egész lénye beleremegett. Bajban volt, hatalmas nagy bajban, s ijedtében meghúzta a ravaszt.

Bumm.

A száguldó lövedék hangos koppanással ütközött a hófehér vakolatnak, majd vékony csíkot húzva maga után hullott a földre. Az átlátszó nedvesség alig lehetett több pár cseppnél, mégis mindannyian azonnal megérezték a tömény altató jellegzetes illatát, ahogy a lötty pillanatok alatt párologni kezdett.

- Egyetlen névre van szükségem, semmi másra.

Natsu arcán semmilyen érzelem nem látszott ezúttal, abbahagyta a vicsorgást, s a szavaiból korábban tisztán kihallatszódó indulat és vérszomj is eltűnt.

- Elrabolták a falkám két tagját...

Újabb lövés.

- Az egyetlen esélyem arra, hogy megmenthessem őket, az a maga segítsége.

Csend. A pisztoly csövéből vékony füstoszlop kanyargózott a plafon felé, s a fegyver készen állt volna a következő töltény elsütésére, azonban a lövés ezúttal elmaradt. Egy másodperc, két másodperc, három másodperc telt el már, ám az idős férfi nem mozdult semerre, csupán némán meredt a fölé tornyosuló alfára. Szemeiben meglepettség, zavar és nagy adag félelem csillant, ahogy végül tudatosultak benne a fiú szavai.

Az eddig döbbenten figyelő Graynek pont ez a néhány pillanat hiányzott, hogy végre észbekapjon, s kirántsa a pisztolyt a dermedt kézből. Nem értette, Natsu miért nem vette el a férfitól a fegyvert azonnal, megkímélve magukat az egyetlen fenyegetéstől. Keserű szájízzel ugyan, de be kellett vallania, ha ő állt volna a helyében a lövés pillanatában, már régesrég eszméletét veszítette volna.

A bétát ismét elöntötte a rossz érzés, s szíve mélyén szivárogni kezdett a vér, a vékony heg újra felszakadni készült a régi seben. Ő is tenni akart valamit, fontosnak akarta érezni magát, segíteni Natsunak.

- Nyögje már ki!

Gray hangja elcsuklott egy pillanatra a hirtelen indulattól, ahogy a pisztolyt szorító kezét az eladó fejéhez emelte. Ujjai sebesen fehéredtek a fegyvert markolva, s egész karja alig észrevetően remegett, hiába igyekezett nyugalmat erőltetni magára.

Nem az omegáért csinálta, legalábbis sosem vallotta volna be. Még ha teljesen hidegen is hagyta volna Lucy sorsa, Levy mégis csak vele volt. Ráadásul barátjának láthatóan fontosak voltak mindketten, s akármennyire húzta is a száját, a szőke lány is a falka tagja volt régóta. Na meg persze magának is bizonyítani akart, egy vezető sem hagyhatta cserben a társait, ha alfa volt, ha nem.

- N-nem tehetem... - sütötte le szemeit az öreg - Meg fog ölni! Eljön értem és a családomért...

A zöld íriszek összeszűkültek a kétségbeesett szavak hallatán, s Natsu ösztönei szinte ordították, hogy nem egy egyszerű alfával volt dolga. Valami azonban mégsem stimmelt. A köztudottan kegyetlen alfák sosem jártak egyedül, s legtöbbször nem is ők maguk vadásztak a falkának, intézték a könnyebb feladatokat.

Az eladó azonban mégis rettegett valakitől, s a cseresznye hajú érezte az illatából, hogy félelme korántsem volt alaptalan. Jobban tartott egy olyan alfától, aki valószínűleg mérföldekre volt innen, ráadásul egy szavát sem hallotta, mint tőle, Natsutól, aki az orra előtt állt, s ha akarta, egy pillanat alatt végezhetett volna vele.

- Erza! - nézett a sarokban megbújó vörös bétára - Nézz körül a hátsó szobában is!

A lány engedelmesen bólintott, s sietős léptekkel kikerülte a három férfit, majd eltűnt a bolt rejtett részében.

- Nem! Nem tehetitek! Veletek is végez!

Natsu kifejezéstelen arccal nézte a reszkető férfit, ki kétségbeesetten kapálózott a vörös béta után, minden erejével szökni próbált. Hiába, a csuklójára kulcsolódott ujjak szorítása nem lazult, akárhogy is próbálkozott. Ha az alfa nem akarta, hogy elmenjen, nem ment sehová.

- Ennyire nem érdekelnek a saját társaid?! - kiabált rá az öreg - Ha alfa vagy, védd meg a falkádat!

Még mielőtt a cseresznye hajú egy szót is szólhatott volna, a hátsó szobából csörömpölés, s a következő pillanatban Erza diadalittas kiáltása hallatszott ki.

- Indulhatunk - lépett elő a béta.

A három tekintet csak egyetlen másodpercre találkozott össze, ennyi pont elég is volt ahhoz, hogy a két fiú olvasson a barna szemekben. Nem kellettek szavak ennyi év után, a lány pillantása mindent elárult.

- Gyerünk, Gray! - ragadta meg barátja karját az alfa, s kezdte húzni az ajtó felé - Megvan, amiért jöttünk.

Az ősz férfi mintha fel sem tudta volna fogni a hirtelen történéseket, megsemmisülten nézett a három távozó alak után. Elöntötte a kétségbeesés, a pánik és a csontig hatoló félelem.

- Laxus mindannyiótokat kivégez, senki nem állhat az útjába! Bolondok vagytok mind!

Az ijedt embereket könnyű megtéveszteni. A félelem olyan erős érzés, amely sűrű, átláthatatlan ködként telepszik az elmére, eltorzítva a valóságot. Alaptalan gyanakvást ébreszt és meggondolatlan tettekre sarkall, ezáltal védtelenné tesz.

- Laxus Dreyar...

Natsu úgy ízlelgette a nevet, mint aki most hallotta először életében. Pedig nem volt így, egyáltalán nem. Gyomra összerándult, s egy pillanatra meg is szédült a bevillanó emlékektől, a régről visszamaradt haragtól és legfőképp a gondolattól, hogy Lucynak bármi köze lehetett az alfához. És persze ott volt Levy is, akinek egyértelműen az élete forgott kockán.
Az omega különleges volt, ha csak végezni akart volna vele is, nem jött volna érte...

Apropó, eljött érte... Laxus nem olyan volt, aki csak úgy mászkált a saját területén kívül, s ha véletlenül ilyesmire vetemedett volna, egészen biztosan nem vitte volna magával a bétát is.

Volt még valami, amiről a cseresznye hajú nem tudott, valami hiányzott a képből. Az óra azonban megállíthatatlanul ketyegett, nem voltak percei a tétlen gondolkozásra.

- Viszlát! Köszönöm az információt - pillantott hátra az ajtóból.

- Nem tehetitek! Honnan jöttetek rá egyáltalán?!

Az alfa ajkai apró, mégis ijesztő vigyorra húzódtak a kétségbeesett kérdés hallatán. Hosszú ujjait finoman kulcsolta a jéghideg kilincsre, s utoljára végigmérte a félelemtől eltorzult ráncos arcot.

- Nem mi jöttünk rá... - ingatta meg fejét mosolyogva.

Az eladó homlokáról sorra gördültek le a hűvös izzadtság cseppjei, torkán akadt a szó a fiú mosolyát látva. Holtsápadt bőrét forró könnyek szántották fel, képtelen volt állni az alfa gúnyos tekintetét, s lábai sem tudták megtartani többé.
Vakon sétált bele a három fiatal csapdájába, s még csak észre sem vett semmit a nyilvánvaló színjátékból.

Felordított. Dühösen és tehetetlenül rogyott térdre, arcát tenyereibe temetve. Ő maga mondta el.

Az ajtó halk kattanással csukódott be a cseresznye hajú mögött, s az apró csengettyűk ritmustalan koccanása még percekig bezengte az egész helyiséget.

- Na, sikerült kiszedni?

Gray aggodalommal vegyülő izgatottsággal pörgette ide-oda mutatóujján legújabb szerzeményét, az apró pisztolyt. Az alfa arca nem sok jóról árulkodott, s a fekete hajúban egy pillanatra az is felmerült, hogy Natsu szóra sem fogja méltatni őket.

- Laxus.

A fiú semmi többet nem mondott, csupán ökölbe szorított kezekkel kikerülte a két bétát. Szemeit eltakarták arcába lógó tincsei, egyedül  éles szemfogai villantak elő ajkai közül.

Áruló féreg.

Natsu kevés embert gyűlölt, de a szőke alfa egyértelműen közéjük tartozott. Soha többet nem akarta látni a villám alakú sebhelyet, a férfi unott, gúnyos szemeit.
Kölyök volt még, mikor utoljára találkoztak, mégis örökre a memóriájába égett a falkatagok kínkeserves ordítása, a friss vér bűze és az áruló farkas szavai.

- Ebből a rózsaszín vakarcsból sosem lesz igazi alfa! Sosem lesz olyan, mint amilyen én lehettem volna...

Sziasztok!

IGEN, sikerült megint összeszenvedni a folytatást. Életemben nem telt még ennyi időbe megírni egyetlen részt, fogalmam sincs, mi tartott eddig.
Lényeg a lényeg, nagyon remélem, hogy van itt még valaki, aki kíváncsi a folytatásra😊. Hogyha igen, akkor remélem, hogy tetszett ez a rész, a kis csavar benne és fel tudtam dobni vele a napotokat❤

Találkozunk legközelebb,

Shiro~chan🐾