~ Chanyeol szemszög ~

Lassan egy órája annak, hogy Chaehee felébredt mégsem tudok semmit. Az orvos azóta is vizsgálja, ami nagyon aggaszt. Mi van akkor, ha baj van? Ha maradandó sérülése van? Vagy... nem biztosan nem halt meg, nem hagyni csak úgy itt, ebben holtbiztos vagyok. Idegesen jártam fel-alá a folyosón, míg az egyik nővér, hogy nyugodjak meg és foglaljak helyet, hiszen ez mégis csak egy kórház. Már, hogy a fenébe nyugodjak meg mikor az életem van odabenn, és nem tudom mi van vele? Nagyot fújtatva ültem le Taehyung mellé, az egyetlen szabad székre. Óvatosan rá pillantottam. Őt is nagyon megviselte ez az egész, látszik rajta, miszerint nem közömbös számára Chaehee. Sokáig saját magát hibáztatta a történtekért, ahogy én is magam, azonban Chaehee akkor is hasonlóan cselekedet volna, ha egy egész hadsereggel rontunk rájuk. Egyikünk sem gondolt arra, miszerint Minmi képes lenne megölni szerelmét, ahogy arra sem, hogy Taehyung nevében hívja oda párom, arra még végképp, hogy Chaehee megöli a nőt. Nem szánt szándékkal de megtette. Édesapja mindent megtett azért, hogy ne tudódjon ki, mivel nem csak a munkáját, hanem a róla alkotott képet is elveszítené. Szinte egyszerre pattantunk fel, mikor kilépet az orvos.

- Doktor úr- lépek elé dobogó szível

- Minden rendben a kisasszonnyal, ugyan még nagyon gyenge, de a vártnál sokkal jobb az állapota- tájékoztat minket az orvos, mire hatalmas kő esik le szívemről. Mégsem hagyott itt- Be lehet menni hozzá, de csak egy- mutatja fel ujját. Nem győzöm meghálálni azt, amit tett szerelmemért. Taehyunggal megbeszéltük, hogy én megyek be előbb, mivel neki még van egy kis elintézni valója. Elképzelni sem tudom mi lehet az, mindenesetre csak örülni tudok neki, hiszen ez azt jelenti, több időt tölthetek szerelmemmel. Nagy levegőt veszek majd remegő kezekkel nyitok be a kórterembe, ahol az utóbbi időben oly sokszor fordultam meg. Rögtön megpillantottam szerelmem, ahogy beléptem a kórterembe. Nagy csillogó, kissé szomorú szemekkel vizslatott, a szívem szakadt meg a látványtól.

- Kincsem- szólítom becenevén, mire elmosolyodik- Jól vagy? Fáj valamid? - lépek hozzá közelebb óvatosan megragadva kezét, nehogy fájdalmat okozzak - Itt vagy- el sem hiszem, hogy ébren van. Nem volt sokáig elméletlen, csupán pár nap, nekem mégis éveknek tűnt. Gyengéd csókot lehelek homlokára, majd kézfejére, aztán minden ujjára is jut egy-egy csók. Hihetetlenül hiányzott, és az, hogy végre itt van köztünk, a világ legboldogabb emberévé tesz.

- Te jól vagy oppa?- hangja halk, ennek ellenére tisztán hallom. Kérdése hallatán, életet adó szervem, örült tempóban kezdi el pumpálni a vért. Ő fekszik itt, egy lőtt sebbel, hosszú órákig az életéért küzdött, mégis értem aggódik. Erre a gondolatra lehajtom a fejem, visszafogva a feltörekvő zokogásom. Nem akarok előtte sírni, mert akkor ő is fog, de egyszerűen képtelen vagyok visszafogni magam. Értem aggódik, egy olyan emberért, aki nem volt képes megvédeni. Halkan szipogok, lenyelve hangos zokogásom, ám őt képtelenség becsapni. Karjaival erőtlenül magához húzott, nagyot nyelve emelkedtem fel, hogy könnyebb dolga legyen, habár fogalmam sincs, mit szeretne. Tenyerét arcomra helyezve húzott egyre közelebb ajkaihoz. Lehunyt pillákkal csókoltam édes kissé kiszáradt ajkaira. Eszméletlen volt újra érezni csókjait, nem tartott sokáig, csupán pár pillanat, nekünk mégis a világot jelentette.

~ ~ ~

Chaehee felépülése a vártnál sokkal jobban haladt, ahogy a doki is megemlítette még az elején. Igen erős szervezete van az én Jagiyamnak. Ugyan néha voltak rémálmai, de ezt leszámítva minden kezdet jóra fordulni. Egy időre hanyagoltam a munkám, hogy csak is Chaehee gyógyulására tudjak koncentrálni, a kapcsolatunk is sokkal erősebb lett. Úgy éreztem, hogy az a szerelem, ami köztünk van, semmi és senki sem tudja tönkretenni, és ez napról napra csak nőtt. Szokatlan volt ez a felhőtlen boldogság, azonban szép lassan kezdem megszokni. Elcsattant egy- két kisebb vita köztünk, mind mindent ezt is megtudtuk beszélni. Bevallom volt olyan mikor szándékosan indítottam vitát, de csak is a jó kibékülés érdekében.

- Ne erőltesd magad, asszony- vigyorogva kapom ki kezéből a bevásárlásból szerzett két zacskót.

- Nem erőltetem magam- sóhajt fel, ellentmondva saját magával. Talán nem kéne ennyire elkényeztetnem, de nem tehetek róla, a legjobbat szeretném neki, és ha ehhez az kell, hogy helyette vigyek mindent, hát legyen. Első utam - amint beléptünk a lakásba-, a konyhába vezetett, minél hamarabb hozzá tudjak látni az étel elkészítésének. Először eltettem, amit vásároltunk, illetve előszedtem a vacsora hozzávalóit. Chaehee egyik kedvencét fogom főzni, bibimbapot.

- Tudom, helyes vagyok, de attól még nem kell bámulnod - pillantok hátra szerelmemre, ki az egyik széken foglalt helyet, és percek óta mást sem csinál csak bámul. Nem mintha baj lenne, csakhogy már lyukat éget a hátamba - Tessék, ezt edd meg- teszek le elé egy szendvicset, majd visszafordulok a rizshez megkóstolva azt. Pár perc és kész. Egyszer csak két kart érzek meg a nyakam köré, ezt követően Chaehee fülemhez hajolva kezd el bele súgni.

- Miért oppa?- puszilja meg az említett testrészt, ami kisebb borzongást vált ki belőlem

- Mondtam, hogy vigyáz magadra, erre a hátamra ugrasz - pillantok rá rosszallóan. Az utóbbi időben olyan akár egy gyerek.

- De jól vagyok, látod - ugrik le hátamról mosolyogva. Ám én ezen nem tudok mosolyogni.

- Baj, ha szeretnélek megvédeni?- jobbnak látom elzárni a tűzhelyet, merthogy ennek a beszélgetésnek itt nincs vége az is biztos. Chaehee hatalmasat sóhajtva lép közelebb hozzám, erősen felsőmbe markolva ölel magához.

- Nem, csak az, ahogyan szeretnél, Chanyeol még a levegőtől is féltesz

- Kis híján meghaltál, mégis mire számítol? Mit tegyek?- csattanok fel kissé szaporában véve a levegőt. Nem így kellene reagálnom, de ha csak arra gondolok, hogy... Ah, soha nem fogom elfelejteni miszerint képtelen voltam akkor megvédeni.

- Csókolj meg Park Chanyeol- pipiskedik fel hozzám szüntelenül ajkaimat nézve. Eleget téve kérésének, csókolom meg röviden majd már fordulnék vissza az ételhez, ám ő ezt nem hagyja

- Viccelsz?- vonja fel szemöldökét. Válaszként megrázom a fejem, miszerint halál komoly voltam

- Hát jó, akkor megyek Jungkookhoz- fújtatva fordít hátat nekem elindulva a bejárati ajtóhoz, csakhogy én gyorsabb vagyok, így elkapva derekát húzom teljesen magamhoz.

- Dehogy mész te Jungkookhoz - tapadok erőszakosan ajkaira a hálóba vezetve. Nem tudom, mit hozz nekünk a sors, hiszen nem hétköznapi foglalkozásom van, bármikor ránk törhetnek és elveszíthetem vagy esetleg ő engem. Egy dologban azonban biztos vagyok, Chaehee lesz az utolsó nő az életembe és minden megteszek, hogy boldognak lássam.