~ Chaehee szemszög ~
-Beszélhetnénk Chaehee?- csendül fel annak a személynek a hangja, akit most a legkevésbé szeretnék tudni bármit is.
-Beszélni? Ugyan, kérlek Taehyung. Azok után amit tettél, nem gondolhatod komolyan, hogy beszélni fogok veled- nevetek fel gúnyosan. Valójában nagyon is szeretem volna beszélni vele, hiszen meg akartam tudni végre az igazságot és valljuk be piszkosul hiányzott már. De míg nem hajlandó elmondani bátyám az igazat, hallani sem akarok Taehyungrol.
-Kérlek, fontos lenne- könyörög szánalmasan, ami azt sugallja, ezúttal nem hazudik.
-Jó rendben- szusszantok egy nagyot, alsó ajkam rágcsálva.
-Tényleg beszélnél velem?- bár nem látom mégis tudom, hogy kikerekedett szemekkel bámul maga elé, mint aki nem hiszi el. Hát ezt jól is teszi.
-Mégis mit gondoltál? Hogy majd a karjaidba rohanok, könyörgő hangot halva?- emelem fel a hangom idegesen. Persze ebben nagyban segít a minimális alkohol fogyasztása, mivel normál esetben már rég rá csaptam volna a telefont- Rohanjon a fene, sőt ha annyira akarsz beszélni, akár megteheted vele- üvöltöm bele a készülékbe, nem törődve, hogy esetleg valaki a társaságból meghallja. Rögtön bontottam a vonalat, ahogy kiejtettem az utolsó szót ajkaim közül. A francba az egésszel. Mély levegőt veszek amit frusztráltan ki is fújok. Szívem szerint tombolnék, minden érzelmem kiadva, hogy aztán kissé megkönnyebbülten álljak a dolgok elé. Ehelyett csendben törlöm le a kibuggyanó könnyeim, és indulok valami innivalót keresni. Nem akarom a többieket zavarni mert olyan jól érzik magukat, őszintén senki se akar látni egy olyan lányt, aki a saját nyomorában él. Meg aztán egy kis egyedül létre van szükségem. Mindenre és mindenkire dühös voltam, egy másodpercre még Jonghyunra is amiért nincs mellettem, de ezt rögtön el is vetetem, hiszen nem hibáztathatom, nem lehetek rá mérges azért amiért nem ö tehet. Persze rosszul esik, hogy egy szó nélkül távozott, még csak el sem búcsúzhattam tőle. De egyszerűen képtelen vagyok rá egy másodpercnél is tovább haragudni rá. A konyhába érve, találtam a pulton egy üveg szőlő gyümölcslét. Lassan oda ballagtam, majd magamhoz véve, töltöttem egy pohárba. Már a második pohár üdítőt készültem inni, mikor is valaki kikapta a kezemből.
-Ya!- összehúzott szemekkel néztem az üdítőm tolvajára, aki történetesen Chanyeol volt.
-Társaság nélkül iszol?- helyezte mellém a poharat
-Hogy meg kérdezd
-Dühös vagy- jelenti ki
-Jó hogy észrevetted- suttogom belekortyolva az italba
-Miért?- újra elveszi a poharat
-Nem fontos. Kérem vissza- nyújtom a kezem várva miképp vissza adja, de mivel ö olyan makacs, továbbra is nagy mancsai közt szorongatja.
-Csak ha elmondod mi bánt- esküszöm ahogy néz rám azokkal a sötét szemeivel, egy pillanatra megfordult a fejemben miszerint elmondok neki mindent. Nagy sóhaj közepette próbálom megkaparintani az italom csakhogy ezt ö nem hagyja. Ahogy én nyújtózkodom előre, ö annál hátrébb csúszik a széken. Eljátsszuk ezt néhányszor, ám mikor már elegem van belőle, bosszúsan rá kiabálok.
-Park Chanyeol, add vissza- ülök a székre, idegesen csapva a pultra
-Már mondtam, csak ha...
-Az csak üdítő- bökők az üveg címkére, hogy bebizonyítsam, nem hazudok. Természetesen nem hisz nekem, ezért amint ellenőrizte, megkönnyebbülten sóhajtott fel elém tolva az italom. Kapva az alkalmon gyorsan megittam az üdítőt.
-Ettől még elmondhatod mi bánt- töri meg csendet, ami pár perce fészkelte be magát közénk.
-Nem mondj...- behunyva szem bogaraim kezdtem volna leordítani a fejét, ám hiába akartam nem tudtam. Valami meleget és puhát éreztem meg ajkaimon. Szinte rögtön kipattantak szemeim, ekkor egy nem várt dolog tárult elém. Chanyeol lehunyt pillákkal tökéletesen illesztette össze szánkat. Annyira meglepett tette, hogy a döbbeneten semmire nem voltam képes. A szívem majd felrobbant izgatottságtól. Óvatosan elkezdte mozgatni ajkait az  üveget, amit eddig észre sem vettem, arrébb csúsztatva, ölelt magához szorosan. Testünk egymásnak préselődött, még egy papír lap sem fért volna el köztünk. Mosolyogva vált el tőlem, szemében furcsa csillogást véltem felfedezni, amiben ott bujkált a csalódottság is. Már-már szeretet teljesen kezdte el simogatni a hajam, aztán a keze szép lassan a hátamra vándorolt. Nem értem miért tette ezt, emelet teljesen összezavar ez az ember.
-Fenébe- motyogom kettőnk közé, mire egy pillanatra megáll a hátamon lévő keze.
-Tessék?
-A halálomat okozott egy nap
-Mi?- nem érti, valójában én sem. Válasz helyet azonban egy nem várható dolog történt. Megcsókoltam. Önszántamból csókoltam meg, és piszkosul élvezem. Meglepettségét legyőzve,  hamar csókolt vissza, szorosabban ölelve magához. Egyik kezem vállara simítottam, másikkal pedig selymes haját markolgattam. Chanyeol, meg nem szakítva a csókot állt fel a székről, majd csípőmnél fogva ültetett fel a pultra. Levegő hiány miatt elváltunk egymástól. Szó nélkül bámultuk egymást. Míg Chanyeol kezét szorosan csípőm mellé helyezte, én továbbra is haját hajhagymáit tettem próbára milyen erősek, aztán lassan le vándorolt kezem arcára, alaposan bejárva minden egyes szegletét. Gyengéden húztam végig ujjaim homlokán, arcélen, majd az ajkain állapodtak meg. Annyira puhák és selymesek a párnácskái. Arra lettem figyelmes, hogy ujjaimra nyomot egy  csókot. Ez a cselekedete, megmelengette életet adó szervemet.
-Mit teszel velem?- mormolja ajkaimra. Kellemes mentolos leheletétől, ahogy párnácskái a sajátomhoz ér, teljesen elvesztem a fejem, nem gondolva mekkora hibát követünk el.
-Amit te velem- csukom le pilláim amint megérzem puha ajkait. Karjaim nyaka köré fonva, húzom közelebb magamhoz, már ha ez lehetséges tekintve, hogy a lelket is kiszorítjuk egymásból. Nagy mancsait hajamba túrja, másikkal a derekamtól fogva tart közel magához, nem mintha távol akarnék lenni tőle. Ebben a pillanatban nem. Jobban vágyom rá mint egy gyerek a szülinapiját, mikor elhalmozzák rengeteg ajándékkal. Bátortalanul érinti meg nyelvével alsó ajkamat, mintegy bejutást kérve, amire megkapta az engedélyt. Nem vagyok a francia  csók híve, de be kell valljam, Chanyeolal csókolózni felér egy szenvedélyes szeretkezéssel. Ahogy lágyan mozgatja nyelvét szájüregembe, néha harcot vívva a dominacioért, ahogy nagy tenyerével végig simít arcomon vagy éppen a hátamon...Egyszóval felemelő érzés vele csókolózni. Ismét a fránya levegő hiány miatt elváltunk egymástól. Kipirult arccal néztem csillogó szemeibe, míg ö csak mosolyogva vizslat. Nem bírom tovább, ezért zavaromban oldalra fordítom a fejem mikor is észre veszem a mobilom. Eszembe jutott Taehyung, és ez elég volt, ahhoz hogy elvegye a kedvem. Bűnösnek éreztem magam, mert kihasználtam Chanyeolt, holott ha nagyon akartam volna, elmegyek és nem született volna meg a kis akció.
-Chaehee, nézz rám kérlek- suttogja percekkel később. Egyszerűen képtelen lettem volna rá nézni, a történtek után biztos nem. Hiába minden próbálkozása, továbbra is a telefont bámulom, ami folyton jelez miszerint üzenetet kaptam.
-Ennyire rémesen csókolok?- a kérdés hallatán felkapom a fejem heves tiltakozásba kezdve, amit mosolyogva néz végig, majd mellkasához szorítva ölel meg. Fejem nyakhajlatába temetem, ezzel is próbálva takarni zavarom. Pár perc után vissza mentünk a többiekhez, akik már tűkön ülve vártak. Sehun konkrétan szétizgulja magát, ellenben Baekhyun ölni tudott volna azzal a tekintettel. Chanyeol mikor lehaladt Jongdae mellett, elvette tőle a sojut és az üveg felét megitta.
-Ez azt jelenti, hogy nem tetted meg?- villámokat szóró tekintettel bombázza meg bátyám az óriást mire az igazat ad neki- Reméltem is- könnyebbül meg kissé. Én csak értetlenül ülök le barátnőm mellé. Elmagyarázta, hogy Chanyeolnak meg kelet csókolnia vagy iszik egy fél üveg sojut. Ezért csókolt meg? De akkor miért hazudott? Miért vagy ilyen bonyolult Park Chanyeol?
~ ~ ~
-Hogy érzed magad?- csendül fel egy nagyon is ismerős hang
-Mióta vagy itt?- kérdezem kényelmesebb pozíciót találva magamnak az ágyamon, hogy ö is letudjon ülni rá.
-Amióta betetted a lábad, de nem válaszoltál a kérdésemre- egy tincset tűr fülem mögé, helyet foglalva az ágyon.
-Most már jól, köszönöm- eresztek el egy mosoly szerű valamit, ugyanis zavarban vagyok közelségétől és többre nem telik tőlem.
-Tudod, hogy bármiben segítek- válaszként bólintok becsukott szemekkel. Meg szeretem volna kérdezni, miért hazudott a többieknek, de ezt ö nem hagyta. Nem is akárhogy. Ajkait az enyémre helyezte, ismét egy csókba hívva, amit hülye lettem volna nem viszonozni.
-Chanyeol mennünk kell- nyit be Kyungsoo, mi meg olyan gyorsan rebbenünk szét mintha az életünk lenne a tét. Értetlenül pillantottam a két férfira, akik nagyon feszültnek látszottak, főleg az alacsonyabb férfi.  Mielőtt magamra még kilépet az ajtón, Chanyeol egy homlok puszival ajándékozott meg.
-Kedvelek, Park Chanyeol- akaratlanul csúszott ki számon