Csak részben lett igazam. Továbbra is megszállottan dolgoztál, éheztél az elismerésre viszont minden nap valami apróság társaságában jöttél haza, hogy kiengesztelj. Hol csokit vettél, hol virágot, de gyakran vacsorával tértél haza amikor tudtad, hogy hosszú napom volt és fáradt lennék főzni – viszont még mindig nem engedted, hogy beszéljek Changbinnal. Ha valamiért felhívott és te megláttad, azonnal kinyomtad, sőt pár napra le is tiltottad a számát, amiről én nem is tudtam. Amikor rájöttem mit csináltál iszonyatosan dühös voltam rád. Akkor te pont nem voltál otthon így nyugodt szívvel kiakadhattam. Felhívtam Binniet – csak azért is, hogy bosszantsalak – és miután kiadtam minden dühömet megkértem, hogy jöjjön át. Teljesítette a kérésemet, amilyen gyorsan csak tudott, megjelent; tudtuk, hogy hamarosan te is megérkezel, de akkor már nem érdekelt, mérges voltam. Nem sokáig lehettünk kettesben, aznap hamarabb jöttél, de jobb is volt így. Szemmel látható volt ahogy elönt a düh amiért nem egyedül voltam, de kitartottam. Kiabálni kezdtél, elküldted Changbint a francba én pedig kiálltam mellette; nem hagyhattam, hogy így beszélj róla. Azt mondtad, hogy a tiéd vagyok, senki másé, ezzel pedig betelt nálam a pohár – úgy kezeltél, mint egy tárgyat. Elmentem, nem voltam hajlandó ott maradni. Megmondtam neked, hogy tudod merre találsz meg, ha képes leszel újból ember módjára kezelni és ott hagytalak. Egy egész héten keresztül külön voltunk, azt hittem beleroppanok a hiányodba.

ez egy elég foscsi rész lett, elnézést érte