Már készen álltam rá, hogy ma ismét megismerhetem az unalom egy újabb fázisát, de nem kis meglepődésemre mire 9 után felkeltem, már egy csomó üzenet fogadott a Golden Trio csoportunkban, amit Julcsival és Bendével hárman használunk.

Julcsi: sikeresen lebetegedtem én is, irány a doki

Bende: mi van? Ne szivassatok már, olyan nehéz lett volna nekem is átadni?

Julcsi: idióta
Nem rosszból, de nekem is ez volt az első gondolatom.

Bende: akarom mondani, jobbulást! Viszek majd jegyzetet meg házit

Julcsi: rendes vagy, de elég, ha csak benézel

Bende: nem bízol bennem?

Julcsi: de igen, de Ritában jobban, majd elkérem tőle

Ezzel lezárult a beszélgetés köztük (reggel nyolckor, merthogy Bende azóta suliban van), úgyhogy gondolkodás nélkül írtam a csoportba, csak Julcsinak címezve.

Mesi: Julcsi, egy videochathez mit szólsz?

Julcsi: hívlak

Bende: persze, fájdítsátok még a szívemet, gonosz nőszemélyek

Julcsi: látod, ezért kérem inkább Ritától a jegyzetet

Bende: miért?

Julcsi: mert töri van, te meg ide írogatsz

Bende: jó, de tudod, hogy ki nem állhatom a törit

Mesi: azt sem?

Bende: na, jól van, délután beszélünk

Ezzel a végszóval rá is nyomtam Julcsi hívására, aki pár csörgés után fel is vette. Hasonlóan néztünk ki, bár ő az ágyában feküdt, a takaró alól félig kidugva a fejét, én pedig az ablakban ültem melegítőnadrágban és kócos konttyal, egy pléddel a vállamon. A hasonlóság tulajdonképpen abban rejlett, hogy mindketten szarul néztünk ki, nincs ezen mit szépíteni.

– Nem kérdezem, hogy vagy, mert látszik – üdvözölt sajátosan.

– És ahogy látom, te is hasonlóan – nevettem fel. – Amúgy én már javulok, holnap megyünk vissza a dokihoz.

– Én meg még csak most kezdek igazán szarul lenni – hunyta le a szemét fáradtan.

– Hagyjalak pihenni?

– Nem kell, nem kell. Mesélj, mizu veled? – pillantott fel újra.

– Semmi. Harmadik napja ülök itthon, ha a hétvégét nem számoljuk, amikor szintén nem sok mindent csináltam. Tegnap megnéztem a táncpróbáról a videót, próbáltam fejben letükrözni, és akkor úgy megtanulni, de esélytelen – sztorizgattam.

– Most mire készültök? Karácsony?

– Jó lenne – nevettem fel. – Halloween.

– De az mindjárt itt van – kerekedett el a szeme.

– Én ezt nagyon jól tudom. Ezt mind nagyon jól tudjuk. Dia talán nincs vele tisztában, bár ahogy láttam, baromi sokat haladtak, úgyhogy ő is sejtheti. Na de hogy begyakorlni mikor fogjuk? Arról halvány gőze sincs szerintem senkinek – tartottam drámai szünetet minden mondat után.

– Az jól hangzik – állapította meg.

– Viszont képzeld, a hétvégén voltunk vásárolni – tereltem a témát. – Érdekel, miket vettem?

Julcsinak szerintem nem volt ereje nemet mondani, úgyhogy becsülettel végignézte a rögtönzött haul videómat, és megdicsérte vagy épp leszólta az új cuccaimat. Természetesen tornacipőt is kértem, mivel piros még nem volt, az kifejezetten tetszett neki, míg a farmerszoknyámról annyit jegyzett meg, hogy „nem hosszú".

– Van kedved osztott képernyőn sorozatot nézni? – vetette fel kis idő múlva Julcsi.

– Persze, mostanában úgysem haladtunk túl jól – vackoltam be egy pléddel a plüssállatok közé az ágyba.

Ezzel a délelőtt nagyjából el is telt, majd anyu hívott ebédelni, Julcsi meg szerintem lefeküdt aludni. Már kezdtem érezni az ízeket, úgyhogy tökre feldobott a fokhagymakrémleves, utána pedig még rántott húst is kaptam krumplival. Anyu is biztató jelnek vette, hogy már van étvágyam, és mellékesen közölte, hogy holnap irány vissza a dokihoz. Juhú.

Ennek tudatában a délutánom nagyrészt eltelt azzal, hogy a két nap alatt felhalmozott, addig érintetlen órai anyagot és házit elkezdtem lemásolni és bepótolni, miközben sorozatot néztem. Így az írásban két mondatonként megálltam, ha történt valami izgalmas a filmben, és egy óra alatt kábé egy oldal Odüsszeida-jegyzetig jutottam, de a semminél az is több, úgyhogy képzeletben vállon veregettem magam.

Az Orsitól kapott videót bámulva a táncot is megpróbáltam megtanulni, de egy idő után belefájdult a fejem abba, hogy tükrözve kell csinálnom mindent, plusz féltem, hogy valami rosszul rözgül, úgyhogy ezt inkább elengedtem. Helyette Bendét vártam, aki jó szokásához híven azzal jelezte, hogy megérkezett, hogy ráfeküdt a csengőnkre. Illetve szerintem előtte megpróbált csak úgy besétálni, mert ezt is szokta, de mivel anyu egyedül hagyott az emeleten, bezárta az ajtót. Magamra vettem egy kardigánt, mielőtt beengedtem őt, nehogy sikerüljön visszaesnem a betegségbe (amiből még nem is biztos, hogy kigyógyultam).

– Soha többet nem hagyhattok egyedül a suliban – kezdte köszönés helyett Bende.

– Elhiszed, ha azt mondom, hogy nem direkt betegedtünk le?

– El, de miért nem lehetett nekem is átadni? – emelt ki minden szót drámaian.

– Mert kell valaki, aki képviseli a hármasunkat – vágtam rá.

– Jó, ez igaz. Bandi keresett titeket, hogy akar valamit beszélni az októberi számról, de lehet, hogy a novemberiről, ebben most nem vagyok biztos...

– Mit akart? – kaptam fel a fejemet azonnal. – És most akkor október, vagy november?

– Nem tudom, nem mindegy?

– Nem, mert az októberi már megjelent, a novemberi meg majd novemberben fog – magyaráztam, mint egy ötévesnek.

– Jó, mindegy, nem mondta, úgyhogy nem tudom.

– Nem vagy jó információforrás – állapítottam meg csalódottan.

– Ezért kéne nektek suliban lenni helyettem is – kötötte az ebet a karóhoz. – Jut eszembe, jövő héten töri TZ, úgyhogy még mindig nem késő átadni egy kis náthát.

– Bende, hagyj már, örülj neki, hogy neked semmi bajod!

– Mi az, hogy semmi bajom? Nem hallod, hogy töri TZ lesz? Az mióta nem baj?

– Azt már nekem is meg kell írnom, de szerintem még Julcsinak is – számoltam ki. – Inkább mesélj, mi minden történt ma?

– Törin összefoglaltunk, francián nem emlékszem, tesin mi fociztunk, matekon semmi, fizikán Dani felelt... szerintem ennyi.

– Kémia? Angol? – soroltam a kimaradt órákat.

– Az is volt ma? Ja, tényleg, angolon Tomival amőbáztunk, rommá vert, úgyhogy igazán jöhetnél már, mert ellened legalább van esélyem – mesélte.

Hát igen, neki ezek voltak a nap legfontosabb történései és problémái. És miután ezeket megosztotta velem, tovább is állt, hogy még Julcsihoz is benézzen (és esetleg ott sikerüljön lebetegednie), én meg itt maradtam egy csomó pótolnivalóval, és most már egy töri TZ gondolatával is. Bár, ha nem akarok holnapra újra rosszul lenni, talán inkább sorozatot kéne néznem... igen, szerintem ez lesz a megoldás.

Julcsi is beteg: 5/3 – szegény Julcsi, szerencsés én, mert legalább lett társaságom
Bende hozta a házit: 5/3 – nagyon rendes tőle, csak elfelejtette itt hagyni nekem. Persze én sem erőltettem túlzottan
Once upon a time: 5/5
Emily in Paris: 5/4 – ér két sorozatot nézni egyszerre?

---

Ismét egy kevésbé eseménydús rész, de amint végzek a vizsgáimmal (és nem a vizsgáim végeznek velem, remélem), ez változni fog, ígérem.

Addig is jó olvasást, ha tetszett, ne felejtsetek el kommentelni és vote-olni, szép hetet mindenkinek <3