London, 2040 November 6.

London egy gyönyörű, régies város, amely telis tele van látványosságokkal és meglepetésekkel. Békésnek tűnik, mint maga az élet. Viszont ez az átlagos kinézet csupán csak a borítója a sok rossznak, amely úgy terjedt szét a világban mint maga a jóság. Sokan nem hisznek benne, de ott van. És hogy miért nem látják meg az átlagos ember az utcákon sétálgatva? Mert nem nyitják ki eléggé a szemüket. Nem érzékelik őket. Nem hallják, ha egy vérszívó éjszakánként föléjük magasodik, aztán pedig addig táplálja magát a vörös, édes folyadékkal, amíg az áldozat életét nem veszti. De persze ez is csak egy példa a sok közül. Ott vannak még a vérfarkasok, akiket éjszakánként hallani lehet ahogy vonyítanak, ezzel jelzik ha megérzik a közelben a préda illatát. Vannak a démonok, akik imádják megszállni az élőket, aztán pedig jókedvüket lelik abban, hogy elrontják az áldozat életét. Ezek nem ám kísértetek. Nekik van testük és tudnak bántani is, ha úgy tartja kedvük. És végül legutolsó sorban, a megemlítem még a kedvenc fajtámat, az energia vámpírokat, vagy lélek vámpírokat, hisz...jómagam is az volnék.-mosolyodok el a szavaim után. -De ne tessék félni. Nem bántok én senkit...addig amíg az éhségem ki nem növi önmagát.
A préda még mindig próbál szabadulni, néhány keserű nyögéssel jelzi félelmét. Ekkor megsimítom tökéletes arcát, de ő ismét el akar húzódni. A mai szerzeményem egy gimis fiú. Az iskolában bizonyára minden csajszinak bejön. Fel fog tűnni nekik ez a hirtelen eltűnés. A gyomrom megkordul. Nehezen bírom már, hogy belekóstoljak az édes energiájába, de valamivel le kell őt is nyugtatni ahoz, hogy el tudjam bűvölni.
Megvan hozzá a módszer. Mi, energia vámpírok, az eddig összegyűjtött energiát össze tudjuk fonni szálanként és azzal különféle csodálatos dolgot tudunk tenni. Jelen esetben ezt az energiát a vadászásra használom, bűvölésként.
-Utolsó kívánság drágám?
-Mit fogsz csinálni velem?- szólal meg alig hallható hangon. Miután rávetettem magam, kapott egy kis nyugtató szurit, hogy ne akadályozzon meg engem a vadászatban...viszont úgy látszik, hogy már elenyészik a hatása.
-Biztos tudni szeretnéd? -megcirógatom az állát. London egyik romos házában, a rejtekhelyemen vagyunk. A srác kezét és lábait kikötöttem, bár a nyugtató rendesen elvégezte a dolgát. Szemben ülök vele egy széken és incselkedem. Olyan vicces, mikor reszketve, védtelenül várják a következményeket.
-Nem tudom...mit ártottam neked? Miért érdemlem ezt?
-Mit? Eddig semmi fájdalmat nem éreztél én úgy gondolom.
-Eddig?!- Az aurájának színe folyamatosan valtozik, ahogyan a szívverése is szaporábban ver.-Milyen undorító dolgot fogsz velem művelni?-Megnyomja a hangsúlyt, de a szavakat még mindig elnyomva tudja csak kiejteni.
-Nos...ha ennyire kíváncsi vagy rá, akkor elmondom. Először is van nekem egy olyan képességem, amivel úgy el tudlak kábítani, hogy magadról sem fogsz tudni. Utána jó erősen magamhoz szorítalak, olyannyira, hogy szinte levegőt sem fogsz kapni. Végül pedig egy csók fog nekem segítséget nyújtani, hogy hozzájussak az értékes energiáidhoz.-Amint elmondtam egy jópofa mosolyt virítok.
A srác elhülve fogja a fejét és néha ilyedten rám tekint.
-Kérlek...ne ölj meg...bármit...csak azt ne!