Másnap reggel korán keltem, lefőztem egy adag teának valót, ameddig bekapcsolt a gépem. Pizsamában, kócos hajjal ültem a pulton és gondolkoztam, amíg a vízforraló elkezdett sikítani, hogy készen lett a víz. Lefőztem egy kicsi kancsónyi gyümölcsteát, amit még a nyaralásról hoztam haza. Nemsokkal ezután mentem el letusolni, hogy mégse menjek el büdösen. Hajamat felkötöttem, úgy álltam be a zuhany alá. Mosni kezdtem magam, kicsit megint elbambultam, ahogy a zuhanyrózsa a kezemben volt. Magamra néztem, a hasamra, combjaimra és a lábamra. Nem volt egyáltalán szép... A hasam és a combom túl nagy és vastag, a lábam pedig egyszerűen nem szép. Nem tudom, mit tudnak szeretni a férfiak az ilyen nőkön, mint én vagyok. Talán nem vagyok ideál, de legalább olyat tudok, amit a többi agyatlan liba nem; táncolni. Érezni a legnyugodtabb, legunalmasabb zenében a ritmust, az ütemet és a lényeget. Lehet, hogy másoknak egy Beethoven nem nagydolog, de a benne lévő csavarok, gyorsítások és ütemváltozások számomra nemcsak kihívások, de egyszereűen élvezet hallgatni! A hosszadalmas gondolkodásom után végre kijutottam a tusoló alól és egy köntösben mentem vissza a konyhába. A kis világoskék kulacsomba töltöttem a kis piros forralóm által felforralt vizet, amibe már belekerült a teafilter is. Tettem mellé kis jégkockát is, meg néhány kis fahéj rudat is, hogy még intenzív legyen az almás tea íze. Szerencse volt a kulacs tetején egy kis szűrő, ami megakadályozta, hogy lenyeljem a kis rudat. Mi tagadás, kinézem magamból, hogy sikerül szűrővel is.
Ránéztem az órára, nemsokára 8 óra. Van akkor majdnem másfél órám elindulni a Starship székhelyére, ami körülbelül fél óra lenne busszal és sétával. Ellenben van még sok dolgom addig... Ruhát kell választanom, zenét, amivel majd tartok egy kis táncbemutatót, bár még nem tudom, hogy lesz-e erre lehetőség. Nem akarok olyan ruhában menni, ami sokat mutat, hisz mégiscsak husis vagyok és nem épp a legelőnyösebb egy feszülős ruhában menni. Túl bőt se szeretnék felvenni, hisz nyár van és leizzadnék olyan helyeken is, ahol eddig nagyon nem. Elkezdtem kutakodni a szekrényemben és azt konstatáltam; nincs egy normális ruhám sem kivasalva. Oldalra néztem az ágyam mellett lévő kimosott, vasalatlan ruhákkal teli kosárra. Visszafordultam a szekrényhez és először kivettem magamnak alsóneműt, melltartót, zoknit, harisnyát, aztán jöhetett a nehezebb része. A felső és nadrág vagy szoknya választás.. Ma az idő kifejezetten napos idő volt, bár lehet esni fog. Legalább is az időjárás jelentésben ez állt, de nem tudhatjuk mennyi igaz belőle. Az egész lehet egy átverés. Egy baromi nagy átverés, hogy mondjanak valamit az ott dolgozók, aztán megkapják a bérüket az adásért. Legközelebb én mondom meg azt, hogy milyen idő lesz holnap, aztán vagy beválik, vagy pedig nem. Idióta vagy MinMin..
Na, szóval akkor. Ruha. Elkezdtem kutakodni még egyszer a nagy felfordulás közepén, hátha találok valami jó felsőt. Mindenhol hosszú felsők, pulóverek, de semmi normális, atlétaszerű valami vagy pedig trikó. Már lassan 20 perce keresgélek, de semmit sem találok. Kezdem feladni az egészet.. Idegesen a hajamba túrtam, majd magam elé néztem. Hát mi volt ott előttem? Persze, hogy az az atlétám, amit kerestem.
- Martak volna szét a molylepkék te idióta felső!
Adtam ki magamból a „dühöt" és felkaptam a káoszból. Leraktam az ágyra a többi ruhám közé, amit kiválogattam. Szóval, akkor minden megvan, igen? Valami hiányzik... De nem emlékszem mi. Elkezdtem öltözködni, hogy ne késsek el. Befújtam magam egy kis parfümmel, de csak a ruhámat. Sokszor kikezdi a bőrömet a parfüm, ha csuklóra fújok, vagy pedig nyakra. Nagy nehezen felkerült rám a harisnyám is, amihez egy kicsit hosszabb szoknyát vettem fel. Fel a fehér zokni, felső, úgy mentem a fürdőbe, felrakott karokkal. Megnéztem magam a tükörben, még nem nőtt vissza a hónaaljamon a szőr, hogy letudjam szedni. Szerencse nem annyira feltűnő, közelről sem. Nem raktam fel valami sok sminket, mert a végén úgyis leizzadom. Némi korrektor mégis került fel a szemeim alá, meg egy kis szempilla spirál. Jobban szeretek természetesen hatni, mintsem műnek. Nos, a hajammal mit kezdjek? Hisz, a meleg miatt nem akarom kibontva hagyni. A két copf nagyon kislányos, az egy copf meg olyan hatást kelt, mintha mos léptem volna ki az edzőteremből. Ha begöndörítem, akkor az izzadtság kilöki magából és megint egyenes lesz. Ha pedig kivasalom, akkor olyan, mintha zsíros lenne a hajam.. Sehogy se jó egyszerűen! Néztem magam percekig a tükörben, kicsit húzgáltam a számat oldalra, hogy most mi legyen. Megfogtam a hajgöndörítőt és az alját begöndörítettem. Összefogtam, egy kontyba raktam, oldalt kiszedtem két tincset, mintha frufrum lenne. Csattal rögzítettem a kontyot, majd megráztam, hogy biztos stabil-e. Hát, az volt. Még egy ágyú sem tudná szétszedni.
Előkerestem a régi, piros árnyalatú fülhallgatómat, amit zsebre is raktam. A telefonomat leszedtem töltőről, néztem az időt. 8:53. Na, elütöttem legalább az időmet. Most már reggeliznem is kéne... El is felejtettem. Ismét kimentem a konyhába, a kis jégkockák teljesen eltűntek a kulacsomból, így még egy kicsit raktam bele. Lassan kinyitottam a hűtőt és a friss, bontatlan algalap ott volt előttem. Nos, rizst kifőzni volt még időm. Az 5 perces, kis tasakosnak csináltam vizet, az algalapokat felvágtam csíkokra, meg mostam uborkát, vettem ki még egy kis tojást is. Omlett szerű volt a tojás, amit a boltban lehet kapni. Azokból vágtam kicsiket, a rizs főzése közben megkerestem a bento dobozomat. Ezt még a bátyám hozta magával, mikor kint dolgozott pár hónapot. 10 perc kellett a rizsnek, mire ki is hűlt, így, fél 10 után egy picivel sikerült nekilátnom az evésnek és a csomagolásnak. Gondoltam, elfog tartani egy darabig, amíg lemegy ez az egész, legalább tudok ebédelni is. Letakartam a tetejét a doboznak, tettem mellé kis villát is, pálcikával együtt. Evés közben ráraktam a pendrive-ra a zenét, amire esetleg táncolni fogok, ha ez a bizottság úgy találja. Elfogyasztottam a reggelimet tök nyugodtan, aztán jöhetett az elpakolás, cipő húzás és a buszozás. Az üres tányéromat a mosogatóba dobtam, a dobozkámat pedig egy kis táskába, a teával együtt. Zsepit is raktam be, kicsi esernyőt, meg persze a tolltartómat. Ez egy kicsi, fekete színű, kitűzőkkel teli tolltartó volt, sok tollal, ceruzával és egy békás radírral a belsejében. A hátamra kaptam, gépet kikapcsoltam. Pendrive a kulcsomra akasztva, cipő fel, ajtó bezár. Lesiettem a lépcsőn, fog a fene liftezni... Hosszú léptekkel mentem a buszmegállóba, ami az utca végén helyezkedett el. Pont... Pont akkor akart indulni a busz. Gyorsan besiettem a buszba, a jobb alkaromra csukva az utolsó ajtót. Kiakartam húzni, de nem sikerült. Még a szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy fiú kinyitotta az ajtót kintről, így kitudtam szedni a kezem. Ott is maradt a karomon átlósan egy pirosas, kék folt. Nem volt a legszebb, de nem fájt annyira. Leültem az egyedüli helyre, ami nem volt foglalt, egy kicsit idősebb nő mellett ültem. Mentem majdnem 7 megállót, mikor leszálltam. Onnantól volt még hátra 5 perc séta, amiből több, mint 10 lett, mert útközben ittam egy kicsit. Ellenben, időben ott voltam, rajtam kívül még 40 fiatal hölgy állt a portán, voltak, akik meglökdöstek. „Nem férek el, dagadt." kaptam a fülemhez megjegyzéseket. Felsóhajtva elengedtem az ezekhez hasonlóakat, utat törtem magamnak kicsit. A portán ott ült egy férfi, sapkában. A számítógépet bújta, mintha épp ellenőrizne valamit. Az asztalra raktam a kezemet
- Elnézést, a mai napra van időpontom a Seoul-i Művészeti Egyetem diákja vagyok. Min Minjae
Az a bizonyos illető felnézett rám, egyből felismertem az arcát. Hiába takarta magát, az arca felismerhető volt; ő volt Chae Hyung-won. Az a tipikus babaarc és szemek mindent elárulnak róla
- Minhyuk késik, én vagyok itt helyette. De beírlak, hogy megjöttél. – Ismét visszafordult a gép felé, kikereste a nevemet- Akkor a hetedik emeleten lesztek táncművészetisek, csak nem a te sulidból. Vegyesen lesztek, úgy majdnem 35-en.
- És ez a maradék 40?
- Ők fotógráfusok. Legalábbis a délelőttiek..
- Jézus, mekkora forgalom van erre.. Köszönöm szépen az informálást
Bólintott egyet, aztán útnak eredtem, újra. A lifthez is nehezen jutottam, mindegyik csaj tolongott, sminket igazított, mintha ők lennének a modellek. Pedig rohadtul nem... Csak fotógráfusok, nem pedig táncosok vagy énekesek. Benyomtam a liftben a 7. emelet gombját, addig néztem a tömeget, amíg be nem csukódott előttem az ajtó. Megremegett kicsit a gyomrom, miközben mentem felfelé, éreztem, hogy minden egyes emelettel közelebb leszek az idegességhez és a megmérettetésnek. Forgott velem az egész lift, úgy éreztem, majd odahányok. Próbáltam az üvegen kifelé nézni, hátha az segít, de hiába vártam a megváltást. Nemsokára kinyílt az ajtó, ki kellett szállnom. Remegős lábakkal álltam meg a falnál, hogy lenyugodjak, mély levegőket is vettem. Az egyik fülem mellett hallottam, ahogy az egyik teremből hangok jöttek ki, nem is egy, hanem több személytől. A fejem a hang irányába fordítottam, odáig csak eltotyogtam remegve. Bekopogtam, hogy szabad-e a bejárás, aztán nagy meglepetésemre Yuura nyitotta ki az ajtót.
- Hát te? – néztem rá nagy szemekkel
- Engem is behívtak a táncművészetisekkel
Beljebb engedett, jobban megnéztem a helyet. Voltak rajtunk kívül még kb annyian, mint a lentiek, csak a fele. Egy hosszúkás asztal körül ültek, táskák az asztalon, hangszórók, könyvek, váltás ruhák, üvegek vízzel megtöltve. Csak pislogni tudtam, szó szerint egy próbateremből öltöző lett... Yuurara néztem, neki is le volt rakva a cucca, az egyetlen székre, ami mellett egy üres állt. Az övén egy Hello Kitty-s táska bújt meg, a hát támlán pedig a pulcsija. Együtt odamentünk, a táskámat leraktam. Az asztalon lévő kis helyre leraktam, volt ott még pár elgurult smink cucc is.
- Épp sminkeltél?- mutatok a tükörre, amikörül sok ecset és paletta pihent meg
- Igen, de nem siettem sehova. Mégcsak a 13. ember ment be
- Csak? Milyen korán hoztak be minket?
- Már 8 óta mennek a castingok. Állítólag picit beszélni kell, aztán táncolni. Hoztál zenét?
- Persze, hogy...
Nyitottam ki a táskámat, amiből kihalásztam a kulacsomat. Ittam egy kicsit belőle, aztán a homlokomat törölgettem meg. Felsóhajtottam ismételten, az idegesség még mindig nem jött ki belőlem, de jobb volt, mint a liftnél. Az a lenyomó erő nem uralkodott rajtam annyit, amennyire akkor.
- Nem félsz, hogy leizzadod a sminket?
- Dehogy... Van bent légkondi, inkább fázni fogok.
- Váltás ruha kelleni fog?
- Nem kötelező, csak az öltözik át, aki a névsorban közelebb van. Én ezért vagyok még mindig köntösben és bugyiban. – von vállat, azzal a mozdulattal leül mellém. Folytatja a sminkje elkészítését, jobban szólva, még az alapozót rakja fel magára.
Bedugtam a fülhallgatót ismét a fülembe, úgy hallgattam végig a számokat, hogy melyikre táncoljak. Troublemaker, Crazy in love... Sok a jó szám, pörgős, sötét, lassú, vidám, szomorú. Olyan nehéz a választás, mintha csak megint átélném azt a stresszt, ami átjárta még 3 éve a No.Mercy műsort. Csak itt nem 12-en vagyunk, hanem verdessük már az 50-et is. Bejött az ajtón egy lány, a fél sminkjét lesírta. Nagy fekete karikák voltak a szemei alatt, a vörös rúzsa el volt kenve, mintha egy zombi lenne a The Walking Dead-ből. Páran odamentek hozzá, hogy pontosan mi is történt. A válasza eléggé dühös, szomorú és értelmetlen volt... „Bementem, a producer szerint túl képzetlen vagyok a fiúcsapatukhoz és az egyikük azt mondta nagyon agresszív vagyok! Pedig vittem sütit is a szemeteknek!" Felhúztam az egyik szemöldökömet és nem akartam elhinni mi történt odabent
- És mi van akkor, ha más képzés kell a fiúknak, nem pedig az, amit te tudnál nyújtani?...
- Téged ki kérdezett malacka? Tudtommal nem itt van a tanya, hogy röhögj!
Megforgattam a szemeimet és inkább tovább hallgattam a zenét. Jobb, ha nem is válaszolok neki. Eléggé zavaró tud lenni, egy ilyen lány. Szerencse, hogy nem osztálytársam... Már rég nem lenne ennek a libának haja.
Beletelt jó másfél órába, mire én jöttem, az M betűmmel. Vittem magammal a pendrive-t, az üvegemet és persze zsepit. Bevezetett egy férfi egy másik terembe, ami inkább nézett ki konferenciateremnek. Ott ültek egy asztalnál a bandatagok és a producer. Meghajoltam mindegyik előtt, bemutatkoztam
- Üdvözletem! Min Minjae vagyok, 22 éves egyetemi hallgató!
Kaptam egy széket, amire leültem, az üvegemet magam mellé raktam a földre.
- Nos, kedves Minjae. Örülünk annak, hogy eltudott jönni. Meséljen kicsit magáról, hisz így tudjuk igazán felmérni, hogy jó oktató lesz-e a fiainknak.
- Hát, nem is tudom mit kéne mondanom.
- Van testvéred?- nézett rám Hyungwon
- Van egy bátyám, Kwang. Pár évvel idősebb nálam, nemrég házasodott meg
- Mi vezérelt téged, hogy táncot szeretnél oktatni?- fonta össze karjait maga előtt Kihyun, kicsit oldalra döntött fejjel
- Óvodás koromban mindig táncra jártunk a csoporttal, egészen gimnáziumig, amíg az oktatóm meghalt... Fiatalon halt meg, mindössze 43 éves volt. Újat szeretnék tanítani mindenkinek, aki az én kezem ügyébe kerül. Beleértve kicsiket, nagyokat.
- Ez aranyos történet- mosolyodott el Jooheon
- A táncolás mellett sportolsz még valami mást?- nézett felém Wonho
- Mivel a tanulmányaim nem engedik, ez a nyaram meg az internetes zaklatásról szólt, így a legutolsó nyaralásomon kívül nem sokat mozogtam. Ellenben szívesen kipróbálnám újra a kosárlabdát
- Milyen érzés kicsit másnak lenni? Gondolok most arra, hogy öltözködési stílusilag vagy pedig kinézet miatt. – hajolt picit közelebb Minhyuk, miközben ezt kérdezte érdeklődve
- Nehéz. Ez a megfelelő szó rá, nagyon nehéz szembenézni az akadályokkal. Most is volt egy kis afférom, miközben várakoztam- vakarom meg kínosan a tarkómat.
- Köszönjük fiúk, hogy kérdeztetek, most jöjjön a fizikai része a dolognak. – fordult felém a producer- Kérem, álljon fel és elindítjuk a zenét.
- Nekem lenne egy kérdésem. Még mielőtt táncolnék... Gyors, lassú, vidám vagy pedig szomorkás legyen?- húztam ki a zsebemből a pendrive-t, miközben a producerre néztem. Ő a fiúk felé fordult
- Fiúk?
- Legyen mindegyik. Legyen egy vidám és egy szomorú. – oldotta meg a kérdést I.M, aki látszólag csak túl akart az egészen lenni. A többi fiú helyeslően bólogatott.
Bólintottam egyet, aztán átadtam a pendrive-t. Felsóhajtottam, az ajkaim közül kiengedtem az ideges gőzt. Elindult hát a zene. Crazy in love... Lassan elkezdtem rá körbe lépkedni, amikor jött a szöveg, megálltam, a karjaimmal elkezdtem mozogni, lábamról levettem a cipőt. Balettozni kezdtem, nem is olyan rosszan, mint amit hittem. Az arcom közben mimikailag egyhangú volt, bár tátogtam a szöveget.
Félek legbelül.