Hinata egyenletes szuszogása egyetlen elégedett nyújtózás után megszakadt. Szemei maguktól fölpattantak, olyan tökéletesen kialudta magát. Újabbat nyújtózott, és félrepillantott.

Hirtelen túl nagy és üres volt számára az ágya, s ijedten vette észre, hogy Naruto nincs a megszokott helyén a párnája mellett. Rekedt nyöszörgés hangzott valahonnan, majd egy ásítás.

- Naruto-kun?

- Jelen – morogta a szőnyeg felől egy álmos hang. A lány az ágy oldalához gurult lepillantott, és szinte azonnal vissza is hátrált a párnájára, mert tudta, hogy minden porcikája lángol a látvány okozta zavartól. Pedig csak egy kicsi plüssjáték hasal a földön álomittasan. Ja és mellesleg talpig rózsaszín plüssben. Normális ember nem botránkozna meg ilyen egyszerű dolgon, ám elég egyértelműen látszott a tény, hogy a Naruto baba egyetlen viselete a pitypang sárga üstöke.

- Na. Naruto-kun, hol a ruhád? – sipította alig hallhatóan a lány, lángoló arca elé kapva a kezeit.

- Hm? – ébredezett az alvégen a ruhátlan játék. Erőt véve magán fölült, majd elmélázva bámulni kezdte a szeme előtt mozgó plüssből varrt végtagjait. Arca elkeseredett, és csalódott sóhajt dobott ki magából a pici szája. – Én meg már kezdtem reménykedni.

- Gond van?

- Hát persze, hogy van! – dörmögte elégedetlenül a szőnyeg magasságából a fiú, utalván teste abnormális kinézetére. Hinata nem hallotta fájdalmas sóhaját, minden érzékszervével koncentrált, hogy honnan szerezhetne egy intim falevelet a mini Ádám ágyékát eltakarni. Céltalanul sétált oda-vissza a szobában ajtótól ablakig, egyetlen értelmes ötlet sem jutott eszébe. – Álmomban újra a régi voltam, és.. – A pici plüss szemei itt ijedten elkerekedtek. Álmában is meztelen volt, sőt. Valami érthetetlen erőtől vezérelve csodálatos élményt szerzett a mellette fekvő lánytól. Gyanakvóan méregette a szobában fel, s alá tétován lépegető emberi lényt.

- Hinata-chan te nem álmodtál semmit?

- Nem hiszem, nagyon mélyen aludtam – felelte elgondolkodva. Pillantása ráesett a szekrénye tetején porosodó lezárt dobozra. Sebtében fölpattant az íróasztalától elkapott szék tetejébe, és lehalászta a pormacskáktól nyávogó ládikát. Feltépett fedele alatt egy kislány régi babái és játékai rejtőztek. Nem kellett sokat keresnie, a kezébe akadó apró anyagok között akadt olyan, amit a mezítelen játék méretére készítettek, aki még mindig agonizáló kifejezéssel az arcán ült az ágy mellett. Játékos ládáját visszarendezve a helyére, oldalsandítással közeledett a célszemély felé, hogy átnyújtsa neki a sebtében előkapott nem túl férfias holmit.

- Sa.. sajnálom, de csak ilyen van – szabadkozott akadozva, reszkető kézzel.

- Nem gond – hagyta jóvá a fiú, s homlokráncolva vette szemügyre a hamar magára kapott ruhácskákat, mielőtt fájdalmasan elsóhajtott egy gyors fohászt. – Kedves Isten. Ha otthon vagy és ráérsz, kérlek, ölj meg, hogy ne szenvedjek ennyit, és ha már belejöttél előtte egy miso ramen piszok jól esne.

Hinata miután lenyelte erős kényszerét a nevetésre, megfogadta mindenre, ami szent, hogy a nap folyamán elmennek valami elfogadható dolgot keresni ruha gyanánt. Ugyanis az előhalászott szűk nadrág és virágos pólócska nem csak nem volt fiús fazon, de szegény vattával tömött tagjait is beletuszkolva elég hurkás kinézetet öltött. Csupán néhány gyors elintéznivalója volt otthon, és alig pár órával később már úton is voltak az egyik játékbolt felé, ahol reményeik szerint megoldják a ruhakérdést ideiglenesen.

A lány szolidaritásból egy nagyon egyszerű hosszú rakott szoknyából és kötött pulóverből álló együttest öltött magára, rákanyarintotta a télikabátját, és már rótták is a forgalmas járdákat. Kis táskáját a testén keresztül dobva maga elé rakta, zsebébe beleültetve az izgatott Narutot. Már indulás előtt észrevette, hogy a fiú meglehetősen nyugtalanul ficánkolva fogadja a kimozdulás tényét. A kapun kilépve az kidugta szőke üstökét a táskájából, és mohón itta magába a sokat nélkülözött kinti világ képeit.

Arca felhőtlenül boldog volt, ám néha sötét árnyak futottak át rajta, ilyenkor elkomorodott, s csalódottan behunyta a szemeit. A lány nem tudta nem észrevenni ezeket a hangulat ingadozásokat, s egyre jobban aggódott a táskában kuporgó baba lelkivilága miatt.

- Valami baj van? – kérdezte Hinata halkan, amikor meggyőződött róla, hogy a közelben nincsenek avatatlan fülek.

- Csak elgondolkodtam. Szerinted mit történt velem? – pillantott föl, csillogó szemeivel a táska zsebéből. Kérdése után gondolkodásnyi szótlanság állt be. Hinata lassan haladt a friss porhóval behintett járdán, nyomában felkavarva a hidege keringőző szemcséket. Alaposan megrágta magában a véleményét mielőtt választ formált belőle.

- Soha nem hallottam még csak szemernyit hasonló esetről sem, ami nem jelenti, hogy nem volt ilyen.

- De annyira megalázó ez a forma – mutatott magára savanyúan.

- Szerintem aranyos – szaladt ki a lány száján, amit szinte azonnal meg is bánt. Magában bosszankodott, hogy még lehajtani sem tudja a fejét, mert Naruto lentről fürkésző pillantásokkal illeti az elszólása miatt. Zavarában nem is említette, hogy megérkeztek a kiszemelt játékboltba, s Naruto észre sem vette a méretes szín kavalkádot, amin áthaladva elérték a babaruhás polcok széles kínálatát.

- Olykor történnek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok a világban - kezdett el halkan monologizálni a lány. - Veled is biztos egy ilyen történt. Csak reménykedhetünk, hogy a dolog visszafordítható, és sikerül újra emberré lenned.

- Te reméled?

- Hát persze – mosolygott biztatóan a kíváncsi szemekre a cipzár túloldalán – egyébként is már biztos mindenki aggódik érted otthon.

- Ebben tévedsz. A vén perverznek még biztos nem tűnt föl a hiányom! – sóhajtotta cinikusan, amire a lány egy néma fejcsóválással válaszolt neki.

- Te tévedsz. Tudja, hogy nem voltál iskolában, és szerintem aggódik érted.

- Ezt honnan veszed?

- Hah? Amikor megtaláltalak, éppen onnan mentem hazafelé – pirult ki a hirtelen vallomástól. – Tudod aggódtam, hogy nem voltál aznap iskolában, és elvittem a tananyagot, hogy a szünetben bepótolhasd. Naruto magában kóstolgatta a hallottakat, amikor arra lett figyelmes, hogy egy pár lép az elmélyülten nézelődő Hinata mellé.

- Nagyon belemerültél a válogatásba?

- Mi? – fordult meglepetten osztálytársa felé, s arcára etikus mosoly húzódott az ismerős arcok láttán

Mire Hinata hullafáradtan és illatosan kitámolygott a fürdőből, Naruto elégedetten hasalt a párna melletti helyén. A lány érkezésére, és ágyon helyezkedésére fölhunyorgott, de nem adta jelét ébrenlétének, neki sem volt túl sok energiája a történtek után. Félálomban lebegve érzékelte a lámpaoltást és a lány halk „oyasumi" nyöszörgését is, majd az álom magával ragadta.

Naruto nagyon hamar kialudta magát, és az éjszaka közepén ismételten arra ébredt, hogy már egy csöppet sem fáradt. Jólesően nyújtózott egyet, s ugyanezzel a mozdulattal puffant az ágy melletti kis puha szőnyegen.

- Már megint – nyögte fájdalmasan, és sajgó tomporát megdörzsölve fölült, feje egy vonalba került az ágy magasságával, ami ráébresztette a valóságra. – Megint megtörtént? – kérdezte magától csodálkozva.

Azonnal az alvó lányra pillantott. Úgy tűnt semmit nem érzékelt a történtekből. Értetlenül állt az eset előtt, hogy második éjjel kapja vissza emberi alakját, és bizonytalanná vált megmarad-e a mostani valójában. Mély levegőt vett, és türelmesen kifújta.

Többek között arra is rá kellett jönnie, hogy emberi alakján ismételten egy fia ruhadarab sincsen.

- Valaki egy rohadtul perverz játékot játszik velem odafönt – morogta maga elé, és fölkászálódott, hogy egy régi álmát válthassa valóra.

Történetesen besétált a fürdőbe és jóleső zuhanyozásba kezdett.

Dorombolni lett volna kedve, ahogy a forró víz minden porcikáját átjárta és mélyen a bőre alatt is felmelengette a testét. Arcára sokáig engedte folyni, s csak percek múltán lépett elő gőzgomolya társaságában a zuhanykabin rejtekéből. Nem mert túl sokáig zörögni odabent, nehogy a házban lakókat felébresztve lebuktassa magát. Haját szárazra dörgölte, majd hangtalanul kotort elő egy kisebb törölközőt, hogy a derekára csavarva ruganyos léptekkel térhessen vissza a szobába.

Némán és tanácstalanul állt meg a szoba közepén. Most mihez kellene kezdenie? Tétován vakargatta meg a karját, s az ablakhoz lépett. Odakint a sötét éjszakát megtörték az utcán sorakozó lámpák fényei. A Fénykörökben halványan apró hópihék libbentek alá a fellegekből.

- Megint esik – sziszegte az ablaknak. Nem igazán szerette a havat. Nem tetszett, hogy babává változott, s a hó alatt tehetetlenül várt valakire, aki kiássa. Akaratlanul is azonosította a havazást a saját kényes helyzetével.

Hinata felszusszant a háta mögött és kényelmesebb pozícióba helyezkedett. Odapillantott s pillantását foglyul is ejtette a látvány. Az ágy halvány huzattal bevont párnáin fekete haj tekergőzött sejtelmesen, a takaró félig a földre csúszva várt visszasegítés, illetve továbbcsúszás közötti állapotban. Kíváncsian közelebb lépdelt, közben magával hadakozva próbálta tartani a távolságot. Emlékezett még az előző éjjelre, és nem akarta megint elveszíteni a fejét. Bár, egész nap magában viaskodva próbálta meggyőzni a belső énjét, hogy csak rátört egy érzés, és amiatt nem bírt uralkodni a tettein.

Időközben a félállású takaró a továbbcsúszás mellett döntvén elnyúlt a padlón, feladatot adva a tétován ácsorgó ifjúnak. Naruto lehajolt, hogy a takarót fölvéve visszateríthesse az alvó testre, ám kezei megálltak a levegőben.