Sálak és kesztyűk

A női megérzés nem csal, szokták mondani és az enyém még soha sem tévedett... Már csak azt nem tudom eldönteni, hogy ez átok, vagy áldás? Mikor minden jel arra utal, hogy az életed értelme, a szerelmed, a férjed máshová (is) lógatja a kukacát, akkor azért nem annyira kellemes dolog ez a bizonyos megérzés. Még gyűjtöttem a bizonyítékokat, mert alap esetben megbíztam a kedvesemben, de egyre furább és furább dolgokat észleltem.

Boldog Karácsony elé néztünk így, hogy Damoklész kardjaként lógott a fejünk felett egy esetleg megcsalás (és válás), de úgy voltam vele, hogy amíg nem találok 1000%-os megdönthetetlen bizonyítékot, addig nem csinálok patáliát. Így hát Szenteste pókerarc fel, műmosoly, agy kikapcsol... És megpróbál nem azon pörögni, hogy mit rejteget előlem a férjem? Miért marad gyanúsan sokáig a kiadóban lévő stúdióban, mikor otthon is van sajátja? Kivel és mi okból telefonál olyan sokat, diszkréten félrevonulva? Miért kódolta le hirtelen a mobilját és kezdte el rejtegetni előlem? Soha nem éreztem késztetést arra, hogy belenézzek, de mostanában igen és ez az őrületbe kergetett...

Ujjaimmal finoman a hajamba túrtam és megigazítottam, hogy tökéletesen álljon. Bár csak kettesben ünnepeltünk otthon, én úgy kirittyentettem magam, mintha a királyi családhoz mentünk volna személyesen. Lássa csak az a pernahajder, hogy mit készül elveszíteni... Vörös testhezálló ruhát vettem fel, diszkrétnek nem mondható kivágással az elején és magamra fújtam egy leheletnyit abból a parfümből, amitől tudtam, hogy YongGuk az eszét veszti.

-Gyönyörű vagy édesem - mormogta a fülembe és kezeit a csípőmön pihentette. A tükörből egy sejtelmes mosolyt küldtem felé, majd nem törődve a férfival folytattam a készülődést. Egy kis púder, szempilla spirál, rúzs és végül cicaszemeket varázsoltam a kedvenc tusommal. Elégedetten néztem végig magamon és megállapítottam, hogy a bosszú szexin tálalva a legjobb.
-Mehetünk? - fordultam YongGuk felé és válaszát meg sem várva a nappaliba mentem. Direkt rájátszva lágyan ringattam a csípőmet és hátrapillantva kacér mosollyal az arcomon néztem a férfira, aki a mindenséget jelentette a számomra... Még így is, hogy ő épp elárulni készült engem.

A dohányzó asztalon már ott volt a behűtött pezsgő és a falatkák. Szenteste sosem vittük túlzásba az evést, majd holnap és holnapután a rokonoknál. December 24.-én mindig csak diszkrét iszogattunk és csipegettünk, miközben a háttérben karácsonyi zene szólt, a kanadallóban ropogott a tűz és jókedvűen beszélgettünk, nevettünk, majd átadtuk egymásnak az ajándékokat.

Leültem a kanapéra és mosolyt erőltetve az arcomra néztem az előttem álló férjemet, aki épp italt töltött egy-egy pohárba. Az egyik pezsgőt felém nyújtotta, majd koccintottunk.
-Boldog Karácsonyt kedvesem! - mondta és felém hajolt, hogy megcsókoljon én pedig engedtem neki. Ajkai kesernyést utóízt hagytak a számon... Szóval ilyen az árulás esszenciája?
-Boldog Karácsonyt neked is szívem - suttogtam és éreztem, ahogy egyre nehezebben tudom tartani a közönyösség álarcát. De ki kellett bírnom, nem rendezhettem jelenetet...

YongGuk a fához lépett és elvett onnan egy közepes méretű, gondosan becsomagolt dobozt. Egy ideig nagyokat pislogva nézte a kezében szorongatott tárgyat, mintha bizonytalan lett volna valamiben. Sosem láttam még ilyennek ezelőtt, ő mindig egy magabiztos, határozott férfi volt.
-Ezt... Neked csináltam - mondta kissé remegő hangon, majd felém nyújtotta az ajándékot és leült mellém. Biztos voltam benne, hogy egy újabb dalt írt, esetleg egy egész albumot kaptam, de "csalódnom" kellett.
-Köszönöm - mosolyogtam rá biztatólag, majd vadállat módjára neki álltam a bontogatásnak. Nagyokat pislogva vettem ki a dobozból az azonosíthatatlan, de rendkívül puha tárgyat, amiről ha agyonütöttek volna, akkor se tudtam volna megmondani, hogy mi az...

-Hát ez... Ez... Nem találom a szavakat - préseltem ki magamból és megpróbáltam kevésbé bamba arckifejezést felvenni. YongGuk édesen elnevette magát, majd kivett egy másik, sálnak tűnő, holmit a dobozból.
-Ezek kesztyűk, ez pedig egy sál - magyarázta lelkesen. - Én magam horgoltam őket.

Szavaira csak döbbent csenddel tudtam reagálni. YongGuk és a horgolás...? Akaratlanul kitört belőlem a nevetés, ahogy elképzeltem a férjem egy macinaciba, nagypapa pulcsiban, szemüveggel a fején, egy hintaszékben kötögetni.
-Naaa, ne nevess! Tudom, hogy ritka ocsmányak, de szeretettel készültek - szidott le, de közben ő is alig bírta visszatartani a röhögést.
-Bocsánat, nem azért nevetek - mondtam még mindig kacagva. - Csak elképzeltem ahogy ilyen öreganyósan ülsz és... - Nem bírtam folytatni, olyan hangerővel  kezdtünk el röhögni, hogy arra még a holtak is felébredtek. Már fájt a hasunk, kicsordult a könnyünk, de nem tudtuk abba hagyni.

-Fogalmad sincs róla milyen nehéz volt kivitelezni ezt! - hadarta teljesen bezsongva. - Úgy bujkáltam előled, mint egy zug piás, titkos telefonhívásokat folytattam a nagyival és ne akard tudni hányszor szúrtam le magam a kötőtűvel! - Az egész mondandójából csak egy valami jutott el hozzám... És mikor leesett, szinte a tüdőmbe rekedt a levegő. - Y/N minden rendben? - nézett rám kissé aggódva a férjem és lágyan megsimogatta az arcomat.
-Te... - nyeltem egy nagyot. - A nagyiddal telefonáltál titokban minden egyes alkalommal, amikor félrevonultál a mobiloddal?!
-Hát ki mással beszéltem volna? - kérdezett vissza döbbenten, majd hirtelen leesett neki a papír húsz filléres. - TE AZT HITTED, HOGY MEGCSALLAK?!

-Neeeeem, dehogy - vigyorogtam rá bűnbánóan. Rohadtul szégyelltem magam... Hogy hihettem erről az édes, imádni való férfiról, hogy valaha is elárulna engem és a szerelmünket?
-Hát... - ragadta meg a derekam és az ölébe húzott. - Ezek után nagyon ajánlom és remélem, hogy valami extra (békítő) ajándékkal készültél - morogta az ajkaimra, miközben huncut kezei már a ruhám alá nyúlva a fenekemet simogatták.
-Meglátom mit tehetek az ügy érdekében - feleltem kacéran, majd szenvedélyesen csókolni kezdtük egymást.

A női megérzés (hál Istennek) néha mégis csal...

(És olyankor világi hülyét csinál belőled.)