Lehet, hogy ő és Draco nem voltak szeretők a szó szoros értelmében, de Harrynek egyre több gondot okozott, hogy ez így is maradjon. Draco örökké csak arról fecsegett, mi mindent tudna tenni Harryért, ha Harry hagyná.

A lista élén a szopás állt. Nem mintha Draco sűrűn használta volna ezt a bizonyos szót. Nem, sokkal érzékletesebb kifejezések álltak rendelkezésére, és nem volt szégyellős használni őket. Harry arra gondolt, megtilthatná Dracónak, hogy ilyesmikről beszéljen, de nem tudta rávenni magát, hogy ki is adja a parancsot.

Ez nem az ő dolga volt, nem igaz? Ez nem volt helyes. Lehet, hogy a Res mea es azt gondolja, Draco egy szolga, és Draco talán egyet is értett vele, de ez még nem jelentette azt, hogy ez igaz is, legalábbis ami Harryt illette. Vagyis... nos, igaz volt, ez kétségtelen. Azok a zöld láncok, amelyek Draco mindkét csuklóját átölelték, azt jelentették, hogy Draco szolgasága egyértelmű tény.

De azt nem jelentették, hogy Harry az a fajta ember, aki egy másik emberi lényt a tulajdonaként kezelne.

Azon kívül... akármilyen frusztráló volt is hallgatni Dracót, Harry akkor is hallgatni akarta. Tetszett neki, amiket Draco mondott.

– Mmm, szeretni fogod, ígérem – mondta csütörtök este. A szeme ezüstösen csillogott a várakozástól, ahogy Harry karjaiban feküdt, miközben összebújtak Draco keskeny ágyán. – Biztosra érzem, hogy nagyon, nagyon jó vagyok a számmal. Lehet, hogy nem emlékszem, de el tudom képzelni. Mindent, olyan részletességgel, hogy majdnem olyan, mint egy emlék.

– Hmm? – kérdezte Harry, és kicsit közelebb húzta Dracót. Ki gondolta volna valaha is, hogy pont ez a bizonyos ember fog olyan jól beleilleni a karjaiba?

– Ó, igen, már látom. A kezed a fejemre teszed és beletúrsz a hajamba. Miközben dolgozom rajtad, kicsit meghúzod, először még finoman. Aztán amikor az élvezeted egyre magasabbra tör, vadabbul markolsz bele. A nevemet nyögöd, míg minden más létező szót el nem felejtesz, és amikor elmész, elgyengül a térded, és egy kiáltás gyenge visszhangja hagyja el a szád. Semmi másra nem marad energiád; pillanatnyilag az egész világod a farkadra és az azt szopó nedves ajkamra szűkül le...

– Draco – mordult Harry, és oldalt fordult az ágyban, hogy a két tenyere közé fogja a másik férfi arcát, és hosszan, mélyen megcsókolja. Az ilyen pillanatokban, késő este, az ágyban, Harry úgy érezte, nem kaphat eleget Draco csókjaiból.

Ahogy sejthető volt, a csók csak még jobban felbátorította Dracót.

– Imádni fogod. Ígérem, Harry. Becsületszavamra.

Valaha Harry nevetett volna az elképzelésen, hogy elhiggye Draco egyetlen ígéretét is. Most azonban kétsége sem volt, hogy a másik férfi betartaná a szavát.

– Szeretnél a számba élvezni, hogy láthasd, amint ízlelgetem, hogy lásd, ahogy lenyelem? – kérdezte Draco elfúlva.

– Ó, egek, igen – lihegte Harry, és a farka mostanra már olyan kemény volt, hogy fájt. A csípője megállás nélkül mozgott, olyan hintázó mozdulatokkal, amiket nem tudott leállítani, még ha nem is adott megkönnyebbülést.

– Esetleg meghallgathatnád a többi választási lehetőséget is, mielőtt döntenél – dörmögte Draco továbbra is azon a torokhangon, ami szavak nélkül is a szopásról beszélt... – Szóval egészen mélyen be tudlak venni a számba, Harry. Biztos vagyok benne. És ha szeretnéd, teljesen beszívhatlak, amikor már szinte szétrobbansz az élvezettől, úgyhogy az élvezetedet egyenesen a torkomba lövellheted. Szeretnéd így, hm?

Harry csípője újból lendült egyet, pont, amikor bólintott a sötétben.

– Vagy lehet, hogy inkább az utolsó pillanatban kihúznád, és rám élveznél. Végig az arcomra, a mellkasomra, a lüktető farkamra...

Harry nem bírta tovább. Mély torokhangon mordulva Dracóra gördült, és újból megcsókolta, ezúttal azért, hogy elhallgattassa. És az ő hibája volt, hogy a csípője tovább hintázott, mintha döfködött volna? Draco volt az, aki így felajzotta.

Harry őrjítő rohammal, borzongva élvezett el, a szoba pedig olyan ütemre forgott körülötte, ahogy a farka pulzált az orgazmustól. Egek, már látta, el tudta képzelni, hogy egy térdelő Draco előtt áll, mindketten kemények, egyik kezével Draco vállát tartja, a másikkal a saját farkát, és Draco arcához dörgöli, miközben élvez és élvez és élvez.

Draco pedig, ragaccsal borítva visszaül a sarkára és mosolyog, miközben ujját végighúzza az arcán, majd a szájához emeli, hogy megnyalja és leszopogassa.

Harry az orgazmusa közben végig Dracót csókolta, és csak akkor emelte fel a fejét, amikor az élvezete egy utolsó borzongással abbamaradt.

Homályosan tudatosult Harryben, hogy Draco karjai és lábai köréje fonódtak. Draco persze meztelen volt; újabban semmit sem viselt az ágyban. De az is lehet, hogy mindig is meztelenül aludt. Talán csak azért viselt eleinte pizsamát, mert Harry azt mondta neki.

Habár voltak pizsamái, nem igaz? Úgyhogy... Harry már nem tudta.

– Ez tetszik – suttogta Draco Harry alatt. Szinte kábultnak tűnt.

Harry elmosolyodott. Szerette volna azt válaszolni, hogy Nekem is, de hülyén hangzott volna. Ő az, aki az előbb elment, úgyhogy persze, hogy tetszett neki, amit csináltak.

– Az, hogy érzed, ahogy a csúcsra jutok?

– Ó, azt mindig szeretem. – Draco felemelte a fejét a párnáról, és puszit nyomott Harry ajkára. – De én a csókról beszéltem.

– Rengeteget csókolózunk – ugratta őt Harry. – Azt nem szereted mindig?

– Mmm, el sem tudod képzelni. De ez a csók, miközben elmentél... – Borzongás futott át Dracón a fejétől a lába ujjáig, ami színtiszta élvezetről árulkodott. – Nem tudod, igaz?

– Tudni?

Draco fogai megvillantak, ahogy rásütött az ablakon bevilágító holdfény.

– Fenséges, Harry. Olyan volt, mintha... az elméd kiszabadult volna a testedből, és tisztán ösztönből, tisztán vágyból csókolnál. Éreztem a gyönyöröd ízét. – Draco lábai megfeszültek körülötte, a legdekadensebb ölelésben, amit Harry el tudott képzelni, mióta a másik férfi kemény farka az ő pizsamaalsójához feszült. Vagy pontosabban a rajta keletkezett nedves folthoz.

– Közvetlenebbül akarom megízlelni az élvezeted – mondta Draco feltámaszkodva, hogy Harry fülébe suttoghassa a szavakat. Az ajkai közé szívta Harry fülcimpáját és egy kicsit megnyalta, mielőtt folytatta. – Lélegzetelállító lesz, Harry, ígérem. Mikor vehetlek a számba? Annyira jó leszek, hogy minden egyes nap magad elé akarsz majd térdeltetni...

Mivel Harry máris ezt akarta, felnyögött.

– Most? – kérdezte Draco végigsimítva Harry meztelen oldalán, ám megtorpant, amikor elérte Harry pizsamaalsójának derekát.

Harry nem volt meglepve, hogy a keze megállt. Észrevette, hogy míg Draco bizonyos dolgokban szabadnak érezte magát – például dörgölőzés Harry nyakához –, a bűbáj megakadályozta, hogy túlmenjen egy bizonyos ponton. Nem is baj. Draco egyértelműen vágyta a sokkal intimebb érintkezést; Harry már nem is számolta, hányszor volt biztos benne, hogy Draco a keze közé akarja venni az ő farkát. Azonban mintha nem lett volna képes valóra váltani a vágyát Harry egyértelmű utasítása nélkül.

– Most? – visszhangozta Harry erőtlenül. – Viccelsz? Az előbb mentem el. Ráadásul a nadrágomba. Kellemetlen lennék...

– Te – mondta Draco egy újabb puszihoz feltámaszkodva – csodálatos lennél.

– Úgy érted, sajognék. – Egy aprót nevetve Harry legördült Dracóról, aki felült mellette; bőre sápadtan ragyogott az ágynemű sötét háttere előtt.

– Nyalogatással és harapdálással kezdenék. Vagy ha ez túl sok, akkor csak... szagolgatnálak, amíg készen nem állsz egy újabb menetre. Hmm?

Ha nem tudta volna jobban, Harry azt gondolta volna, hogy ez az egész... a Res mea es, a Malfoyok megkeresései, a jelek Draco csuklóin, ezek az éjszakai csábítások... nem más, mint egy összeesküvés, hogy lassan az őrületbe kergessék.

Mert ez történt éppen. Kezdte elveszíteni az eszét, méghozzá olyan módon, amilyenre azelőtt sosem gondolt.

Nem feltételezte, hogy a vágy szó szerint képes megőrjíteni az embert.

– Nem akarod most már inkább a saját orgazmusodat élvezni? – Harry felült, és tétován a Draco ölében összegyűrődött takaróra mutatott. – Tényleg kielégültem. Te vagy az, aki még fájdalmasan kemény.

Draco ajka lassan mosolyra húzódott.

– Ó, tényleg? És én még azt hittem, hogy nem tudod, mivel annyira erősen próbáltad elkerülni, hogy oda nézz.

– Én nem próbáltam el...

– Ó, többnyire nem próbálod – vágott közbe Draco finoman. – Egy ideig azt hittem, azért csinálod, mert nem találod valami vonzónak a farkam látványát. De aztán észrevettem, hogy bármilyen erősen is próbálod nem nézni, néha nem tudod megállni. Így arra jutottam, hogy élvezed, ha nézhetsz, noha valamilyen érthetetlen oknál fogva megtagadod magadtól ezt a gyönyört.

Harry felhorkantott.

– Nem hiszem, hogy titkot csináltam volna az örömömből vagy az indokaimból, Draco! Bárcsak biztos lehetnék benne, hogy te vagy az, aki beszél, és nem a bűbáj – sóhajtott, és a hanyatt vetette magát.

– Igen, ez ugyanaz a helyzet, mint a fenekeléssel. Emlékszem, mit mondtál – felelte Draco, és szinte ugyanúgy hanyatt vetette magát, mint Harry, bár egy kicsit több hanyag eleganciával. – Boldogan megtennéd, ha tudnád, hogy tényleg szeretném, de mivel nem lehetsz biztos benne, hogy ez nem csak a bűbáj miatt van, ezért lemondasz a boldogságodról és gyönyörödről az én finom érzékenységem javára.

Nem pontosan ezt mondta, gondolta Harry, de közel jár.

– Tudod, semmiről sem kell lemondanod a kedvemért – folytatta Draco mélységesen komoly hangon. – Én vagyok a szolga, nem te. Kedved szerint kellene cselekedned, Harry. És azt hiszem, tényleg élveznéd, hogy elpaskold a fenekem. Szóval mi van, ha később panaszkodni fogok? Nem adna okot arra, hogy újból elfenekelj?

– Javíthatatlan vagy – mondta Harry és megcsóválta a fejét. – Csak próbálsz rábeszélni.

– Nos, persze, hogy próbállak. Láttam, milyen kemény lettél egyetlen csodálatos alkalommal, amikor...

– Mert te akarod, így értettem – vágott közbe Harry.

– Én csak azt akarom, ami neked örömet okoz – mondta Draco, és a mosolya elhalványodott. – A saját élvezetem mellékes dolog, noha tagadhatatlan. De ha ellenedre volt, hogy elfenekelj, Harry gazdám, soha többé nem említem. – Draco ujjai Harry karját kezdték cirógatni, ahogy együtt feküdtek az ágyban. – De tudom, hogy tetszett. És te is tudod. Úgyhogy miért tagadod meg magadat? Érted vagyok itt. A tiéd vagyok, erre a célra éppúgy, mint bármi egyébre, amire csak vágysz...

– Tudod, hogy miért.

– Lelkiismeretfurdalás, igen. – Draco hosszan elnyújtott sóhaja kicsit fáradtan hangzott. – Milyen kár, hogy túlságosan tisztellek ahhoz, hogy egyszerűen csak erőltessem a dolgokat. Az élet egyszerűbb lenne, ha rá tudnám venni magamat, hogy szándékosan dacoljak veled. Valami látványos módon, ami miatt a bűbáj megbüntetne, hogy közbe kelljen lépned... akkor elfenekelnél, ugye?

Harry nem akart válaszolni. Amúgy is felesleges lett volna. Mindketten tudták, hogy ha az a mellkasfájdalom beütne, akkor Harry bármit megtenne, amit csak kell, hogy megszabaduljon tőle.

– Akkor esetleg használhatnánk a fenekemet valami más hasznos célra – javasolta Draco ravaszul, miközben Harry fölé hajolt. Meztelen mellkasuk szinte összeért. – Hmm? Tudom, hogy te is szeretnéd. Nem igaz? Az érzést, ahogy a forró alagutam közrefogja a farkadat...

Harry eltolta magától. Persze gyengéden.

– Semmi ilyesmit nem csinálunk, amíg nem tudom biztosra, hogy a férfiakat szereted. Mi van, ha visszatérnek az emlékeid, és megalázva érzed majd magad, amiért seggbe dugtalak?

– Megalázva – horkantott Draco. – Kérlek. Nincs ebben semmi megalázó. Vagy van ezzel valami problémád, amiről tudnom kellene?

– Csak az van, hogy mihelyst emlékszel majd, elképzelhető, hogy újra az ellenségednek fogsz tartani. És biztosan örömmel fedezed majd fel, hogy nem csak kiadós szexet ajánlgattál az ellenségednek, de voltam olyan ostoba, hogy el is fogadtam!

– Komolyan azt hiszed, hogy képes lennék újra az ellenségemnek tekinteni téged?

Tudom, hogy igen, gondolta Harry, de Draco már így is elég megbántottnak tűnt, úgyhogy inkább nem mondta ki. – Remélem, nem. Én... szeretek kijönni veled.

– Ó... – Draco egész arca átalakult, ahogy felragyogott a mosolya. – Én is szeretek kijönni veled, Harry. Habár persze nem emlékszem, milyen volt rosszban lenni veled. Igazából el sem tudom képzelni. Főleg azok után, amiket azon az estén magyaráztál, a szüleimnél... amikről azt mondtad, hogy hittem bennük... – Draco arckifejezése szomorú lett. – Abszolút őrültségnek hangzottak.

Harry szeretett volna egy kicsit beszélni erről, de nem akarta felhozni, mielőtt Draco készen nem áll rá. Ami úgy tűnt, most megtörtént.

– Öm... komolyan nem emlékszel rá, hogy a szüleid valaha ilyesmiket tanítottak neked, mint aranyvérűség, vérárulók és hasonlók?

Draco megrázta a fejét.

– De emlékszel a háborúra, még ha az én szerepemre nem is... emlékszel azokra a dolgokra, amiket a háború alatt tettél? Legalább néhányra?

– Ez olyan inkább, mint egy homályos tudat, hogy háború folyt. Hogy kivettek miatta az iskolából.

Ez nem volt teljesen pontos, de talán Draco elméje most is megpróbálta kitölteni a lyukakat.

– Annyira sajnálom, ha valaha megbántottalak, Harry – folytatta Draco halkan. – Vagy a barátaidat. Mint azt, aki azt mondta, mugli iskolába járt. Vagy bárki mást...

Harry megköszörülte a torkát.

– Hermionét, igen. Igazság szerint holnap este velük vacsorázunk. Náluk. Öm... azt mondta, hozzak bort. Arra gondoltam, esetleg segíthetnél kiválasztani. Felteszem, értesz az ilyesmihez.

És mivel ez a téma távolról sem állt kapcsolatban Harryvel, Draco talán még most is hozzáfér az ezzel kapcsolatos emlékeihez.

– Ó, örömmel segítek – felelte Draco halványan elmosolyodva. – Mit tervez feltálalni?

Harry pislogott.

– Fogalmam sincs. Öm... számít?

Draco felvonta egyik szemöldökét.

– Remélem, most csak viccelsz.

– Nem.

– Hol nőttél fel, egy gardróbban?

Harry összerezzent, noha Draco hangszíne távolról sem volt gonosz. Legfeljebb csak cukkoló. Vagy önelégült, amiért Harrynek tényleg szüksége van a segítségére.

– Mi az? – kérdezte Draco összevont szemöldökkel.

Nem sok minden kerülte el a figyelmét; mindig észrevette Harry apró megnyilvánulásait, és kikövetkeztette a hangulatát. Most egyértelműen rájött, hogy beletenyerelt valamibe.

Noha Harry nem hitte, hogy értette is, mibe.

– Tényleg egy gardróbban nőttem fel – mondta Harry, és felült, hátát a párnáknak támasztva. Összefonta a karját maga előtt.

Draco a szokásosnál is sápadtabb volt, ahogy maga mögé nyúlt egy másik párnáért, és odaadta Harrynek. Megnyalta az ajkát, nyilván valamit fontolgatva, de aztán úgy döntött, megszólal.

– Hogy... hogy lehet ez?

Harry vállat vont. A régi emlékek már nem zavarták annyira, de nem is beszélt róluk gyakran. Egyrészt, mivel a legtöbben már tudták. A buzgó sajtótevékenység a háború végén tett róla. Másrészt pedig, ez már amúgy is régi történet volt.

– Nos, a szüleim meghaltak, amikor nagyon fiatal voltam, és rokonokhoz kerültem. Nem igazán szerettek.

Egy könnyű érintést érzett az összefont karján, és amikor odanézett, Draco simogató ujjait látta rajta.

– Hogy tud bárki nem szeretni téged?

Harry jobbnak látta, ha nem beszél arról, hogy a rokonai gyűlölték a mágiát. Dracónak máris túl sok tévképzete volt a muglikról. Vagyis... azelőtt volt sok. Pillanatnyilag úgy tűnt, elvesztette ezeket.

– Egyszerűen csak így volt – mondta, és megint vállat vont.

Draco továbbra is lágyan simogatta Harry karját, és színtiszta együttérzéssel mosolygott.

– Sajnálom. Bárcsak neked is olyan szüleid lehettek volna, mint nekem, akik törődtek volna veled és szerettek volna...

Harry szinte fulladozni kezdett.

Nagyon szeretett volna témát váltani, úgyhogy inkább rátette a kezét a Dracóéra, hogy leállítsa a férfit.

– Épp most emlékeztél. A gardróbra.

– Nem... – Draco megbillentette a fejét. – Egyébként is, honnan tudnék erről? Azt mondtad, nem voltunk a legjobb barátok, amikor régen ismertük egymást.

– Ez köztudott.

– Miért lennének a gyerekkorod részletei köztudottak?

– Azért, mert párbajoztam Voldemorttal, és győztem. Ezután a sajtó elég kíváncsiskodó lett.

– Te... – Draco levegő után kapott. – Te ölted meg? Én azt hittem... azt hittem, hogy egyszerűen csak a másik oldalon álltál. Te ölted meg személyesen?

Igen, a te pálcáddal, mondta Harry majdnem. De nem akart ilyen részletekbe belemenni. Túl korai lett volna. Azon kívül, ez nem is lett volna pontos, nem igaz?

– Nos, bizonyos tekintetben Voldemort saját magát ölte meg. Úgy értem, ez elég bonyolult. Kiszórt rám egy gyilkos átkot, ami végül többé-kevésbé visszapattant őrá.

– Milyen erős mágia – lehelte Draco lenyűgözve.

Elég messzire kalandoztak a témától, amit Harry meg akart beszélni.

– Nézd, lehet, hogy nem vagy tudatában, hogy emlékeztél valamire, de akkor is emlékeztél. Gondold végig. Szoktál általában olyasmit feltételezni, hogy valaki gardróbban nőtt föl?

Draco lassan nyelt egyet.

– Nem, persze, hogy nem. Öm... azt hiszem, ez attól lehet, hogy a bűbáj csillapodik.

Ez túlzásnak tűnt.

– Apád azt mondta, ez hónapokba telhet.

– Nos, talán jól összeillünk, te meg én. – Draco keze még mindig Harryé alatt volt, de most a másik kezét Harry ujjaira tette és finoman megszorította őket. – Határozottan fesztelenül érzem magam veled. Nagyon... elfogadó vagyok, bármit is szeretnél tőlem. Lehet, hogy a bűbáj lecsillapodása néha gyorsabban is végbemehet, mint ahogy az apám mondta. Menet közben tanulunk. Nem mintha bárki élőnek több tapasztalata lenne erről.

Harry azt kívánta, bárcsak ismerne valakit, akinek van. Jó lett volna pár tanács.

– Próbáljunk ki valamit – mondta, és felült. – Invito kekszes doboz!

Miután az felrepült a lépcsőn és a kezében landolt, Harry felnyitotta a tetejét, és kettejük közé helyezte az ágyra, aztán várakozóan Dracóra nézett.

Draco közömbösen bámult vissza rá.

– Nos?

– Nos, mi?

– Nem akarsz egyet?

– Igazából ma este már fogat mostam...

– Draco...

A másik férfi sóhajtott.

– Fogalmad sincs, mit művelsz velem, ugye? Fáj csalódást okoznom neked. Nem érted?

Harry a homlokát ráncolta.

– Megint az a mellkasfájdalom?

– Nem! – Draco haja repült, ahogy rázta a fejét. – Ez szellemi dolog. Vagy lelki, nem tudom. Csak azt tudom, hogy utállak cserben hagyni. Ez őrjítő. Tudom, mit akarsz; tudom, hogy azt szeretnéd, hogy csenjek el egy kekszet az engedélyed nélkül... nos, igazából tudom, hogy van rá engedélyem, mivel azt akarod, hogy vegyek el egyet, de hallanom kell, Harry. – A hangja szinte megtört volt, amikor suttogva folytatta. – Egyszerűen muszáj. Nem tudom megmagyarázni, miért...

– Semmi baj – mondta Harry, és a karjaiba vonta Dracót. – Vegyél egy kekszet, ha szeretnél.

– Inkább nem. – Draco egy kicsit szipogott, és valósággal beleolvadt Harry ölelésébe. – De ha szeretnéd, Harry gazdám...

– Ne aggódj emiatt. – Harry sóhajtott, és visszadőlt a párnáira, magával húzva Dracót is. – Szóval a bűbáj még nem igazán csillapodik. De egy-két emlékfoszlány már egyértelműen kezd visszatérni.

– Úgy tűnik, hogy ez nyugtalanít téged.

Igen, így is volt. De ezen nem lehetett segíteni. Draco akkor emlékezik, amikor emlékezik, és Harry majd megtalálja a módját, hogy megbirkózzon vele, akármi is sül ki belőle. Ez pedig eszébe juttatott valamit.

– Ó. A holnapi vacsora... talán az lenne a legjobb, ha nem említenéd, hogy együtt alszunk. Rendben?

Draco megdermedt.

– Nem alszunk együtt. Egyetlen éjszakára sem emlékszem, amikor itt maradtál volna velem.

– Tudod, hogy értem.

– Igen, tudom, hogy érted. – Draco visszafojtott egy sóhajt. – Persze, hogy nem fogom említeni, Harry. Komplett idiótának tartasz? Tudok gondolkodni, ha észrevetted. Hermione férje a volt menyasszonyod bátyja. És még ha nem is lenne az, nem gondolnám, hogy helyénvaló lenne bárkinek, bárkinek is részletezni a magánéletedet. De talán magad sem tudod, mi a helyénvaló viselkedés, elnézve, hogy a konyakot sem tudod megkülönböztetni a sherrytől...

– Sosem volt a menyasszonyom – vágott közbe Harry.

– Ő egyértelműen azt gondolta, hogy az. És őt szívesen láttad az ágyadban, úgyhogy szerintem minden oka meg volt rá, hogy ezt higgye!

– Basszus, mi a bajod? – tört ki Harryből. Aztán hirtelen leesett. – Ó... öm, sajnálom. Tudom, hogy ez nem mentség, de kiment a fejemből, hogy te még mindig várakozol. Öm, akkor miért nem dőlsz le, én meg átölellek, oké?

– Átölelsz?

– Igen, míg kivered...

– Miért nem repül az ember sokáig rövid seprűn?

Harry pislogott.

– Mi? Ma éjjel nem akarsz elélvezni?

– Ó, ha te azt akarod, hogy elmenjek, természetesen engedelmeskedem. De magam miatt? – Draco orrlyukai kitágultak. – Nem. Valamiért úgy tűnik, elvesztettem az érdeklődésem.

– Elvesztetted az érdeklődésed? – Harry alig hitt a fülének. – Nem vagy kemény?

– Rajzoljak diagramot? – kérdezte Draco olyan hangon, amit csak undokként lehetett jellemezni. – Vagy csak mutassam meg? Hogy megint úgy tehess, mintha nem is néznéd?

– Nem erről van szó, és te is tudod.

– Csak azt tudom, hogy úgy gondoltad, meg kell mondanod nekem, hogy ne vitassam meg a szexuális életedet a barátaiddal! De miért is lep ez meg engem? Már arra is figyelmeztettél, hogy ne maszturbáljak az anyám előtt!

Ó, a francba. Ez igaz; Harry tényleg mondott ilyet. Ezt hallva rádöbbent, milyen ostoba volt.

– Sajnálom...

– Nem, nem sajnálod – vágott közbe Draco, de nem azért, hogy visszavágjon. Hirtelen csak elcsigázottnak tűnt. – Vagy legalábbis nem kellene. Itt én vagyok a szolga, Harry, nem te. Ne sajnáld. Úgy bánhatsz velem, ahogy akarsz. Most pedig... csak mondd meg, mit akarsz, hogy megtehessem.

– Draco – Harry egy kicsit közelebb húzta. – Azt akarom, hogy azt tedd, amit te akarsz.

– Hazug – vádolta Draco továbbra is ugyanazon a fáradt hangon. – Ha ez igaz lenne, hagynád, hogy leszopjalak.

Ó, egek. Most már Harry volt az, aki totálisan lefáradt. – Tudod, hogy miért nem egyezhetek bele.

– Igen, tudom.

– Akkor öm... – Vonakodva attól, hogy megint szavakba öntse, Harry megfogta Draco kezét és lecsúsztatta a férfi ágyékához. – Igen?

– Csak ha megparancsolod. – Kigördülve a karjaiból, Draco a fal felé fordult, méghozzá úgy, hogy Harry ne ölelhesse át hátulról. – Na?

– Nem, persze, hogy nem. – Harry kiszállt az ágyból, és szörnyen érezte magát, amiért felbosszantotta Dracót azzal, hogy ne mondjon Ronnak és Hermionénak semmit. Másrészről viszont tényleg nem szerette volna, hogy a barátai megtudják, mi a helyzet. Ron árulásnak könyvelte volna el Ginnyvel szemben, Hermione pedig egy féregnél is hitványabbnak tartaná, amiért így kihasználja Dracót. – Akkor hagylak is aludni.

– Hát persze, hogy hagysz – morogta Draco.

– Azt akartad volna, hogy maradjak? – kérdezte Harry visszafordulva. – Hogy maszturbálhass?

– Nem – felelte Draco mély hangon, ahogy bevackolódott a takaróba. – Én csak... jó éjt, Harry. Holnap dolgozni fogok a bor problémán, és ne aggódj, amiért a barátaid házába viszel. Tudom, hogyan kell társaságban viselkedni.

– Igen, persze, hogy tudod – mondta Harry, habár egy része akkor is azt gondolta, hogy nem volt más választása, mint hogy egyértelművé tegye a kívánságát. – Jó éjt.

Draco nem válaszolt. Helyette még jobban elhúzódott.

A fal felé.