Felkeltem és megint elkaptak a gondolatok. Vajon ki voltam mielőtt nem ért ez a baleset? Annyira fáj a fejem a sok gondolkozás miatt. Szeretnék emlékezni, de nagyon...
Felöltöztem és lementem reggelizni. Már mindenki ott volt.
- Sziasztok! - köszöntem.
- Szia! - köszöntek vissza.
- Na ma eljössz velem! - vigyorgott rám Kath.
- Hova? - kérdeztem.
- Barátaid hozz.
- Hát oké - vontam vállat.
- Kicsim - nézett rám anya. - Ha nem akarsz akkor nem kell -mosolygott rám.
- Muszáj jönnie velem! - mondta Kath.
- Nem, túl sok terhelést nem kaphat - csáválta a fejét.
- Ti akarjátok, hogy emlékezzen, nem én! - dühöngött, mire lesokkoltam. Szóval a legjobb barátnőm, vagyis azt mondta, nem is akarja, hogy emlékezzek? Szomorúan felálltam és igyekeztem felmenni a szobámba.
- Nézd mit csináltál? - hallottam dühöngő hangját anyának, de nem törődtem vele. Elakartam menekülni mindenki elől. Nem akartam létezni, mindenki helyettem dönt! Szobámban ülve néztem ki a fejemből és csak gondolkodtam.

Egy hónappal később

Egy hónap telt el. Mindenki csak veszekszik a másikkal, hogy nekem mi jó. Én nekem nincs is jogom eldönteni. Mondjuk nem is beszélek sokat, csak ha kérdeznek. Most éppen a parkban ülök és csak nézek ki a fejemből. Egy szakadt farmer és egy haspólóban ülök. Már nincs jó idő. November van. 5 fok. Fázom, de nem érdekel. A hideg lenyugtat egy kicsit és így szabadnak érzem magam. Sajnos ez az egy hónap alatt csak úgy harmincszor és 12 órát voltam itt. Vagyis minden nap 12 órát töltök itt. Fázom e minden nap? Igen, sokkal jobban, mint bárki gondolná. De nem érdekel. Sokkal nyugodtabb vagyok és felszabadult. A fülhallgató a fülembe és becsukott szemmel, törökülésben ülök a padon. Boldog vagyok. Nem érdekel ilyenkor a múltam csak a jelen.
Egyszer csak azt érzem, hogy a pad kicsit lesüpped. Kinyitom a szemem és oldalra nézek. Ott ült kabátban egy barna hajú srác. Kivettem a fülemből a fülhallgatót és megszólítottam.
- Szia! - mosolyogtam erőtlenül.
- Szia! - köszönt meggyötörten.
- Mi a baj? - kérdeztem félve. Tudom egy idegennel nem kéne beszélnem, de valahogy valami rákényszerített, egy belső hang.
- Hát egy lány - temette arca közé a kezeit. - Olyan szép és azt egyetlen aki megértett. Csak hát...-szünetelt kicsit. - Most már soha többé nem lesz olyan, mint régen - nézett rám. Arca meggyötört volt, szemei karikásak és pirosak. Semmi életkedve nem volt.
- Miért? - kérdeztem.
- Megmentett a mostohaapukámtól, de ő meg megsérült és most nem emlékszik semmire. Ami még rosszabb előtte megbántottam és nem tudtam tőle bocsánatot kérni. - folyt le egy könnycsepp az arcán.
- Biztos megbocsátana - mosolyogtam rá.
- Bárcsak itt lenne és elmondhatnám neki!
- Tudod, nekem is emlékezet kiesésem van. Mindenki irányítani akar. Szóval, neki is biztos az a legfontosabb, hogy emlékezzen.
- Lehet. Amúgy olyan ismerős vagy - mérte végig az arcom.
- Hát teljesen máshogy néztem ki, két hónappal ez előtt. Hosszú haj, ami szőke göndör volt. Műkörmöm se volt és máshogy öltöztem. - mondtam. Ránéztem és mintha valami lepörgött volna előtte, de nem veszem biztosra.
 - Nem emlékszel rám? - kérdezte könnyes szemmel.
 - Nem - ráztam meg a fejem.
 - Pedig találkoztunk - mondta. - A baleseted után...- nézett rám reménykedve, de semmi nálam...
 - Bocsi - mondtam szomorúan. Megint egy ember akire nem emlékszem, pedig vele még találkoztam is elvileg...ajj
 - Nem baj! Így legalább együtt mindent újból kezdhetünk. - mosolygott rám. - David vagyok - mondta kis idő múltán. - De csak Dave. Barátok voltunk. Leszünk megint? - kérdezte.
 - Persze, csak hagy ismerjelek meg! - mondtam nevetve. - Tudom ismersz, de Dorothy vagyok - nyújtottam a kezem.
 - Sarah-nak ismertelek meg. - mondta mosolyogva, csak furán néztem rá. - Nevelő szüleid úgy neveztek el. Aztán én úgy ismertelek meg - nevetett. Szép volt a nevetése és ismerős.
 - Szóval Sarah-nak fogsz hívni? - kérdeztem mosolyogva.
 - Igen.
 - Rendben - aztán a táj felé fordultam. Fáztam, jobban mint eddig. Talán most van gyenge pontom? Ajjhh....

                                                                           Adam

Tudom, tudom nem szabadna hazudnom, de az egyetlen, hogy vele lehessek. Így Dave ként segíthetem. Mondjuk fájt, hogy nem emlékszik rám még így se. Én voltam az első akivel találkozott. Igaz és is változtam azóta, de még jobban kell, hogy a szülei ne ismerjenek fel. Ha már a régi barátnőmet nem kaphatom vissza, akkor ugyan az a személy új énjét szerezzem meg és vegyem feleségül! Nekem ez a vágyam, szóval neki is ez kell, hogy legyen. Arca szép, szebb mint volt, csak feszült. Látom rajta, hogy fázik, karommal átölelem és a fejét a vállamra hajtja. Pizsergető érzés elkap, hiányzott ez. Fekete egyenes haja eltakarja a szemét. Egyre jobban hozzám bújik, biztos jobban fázik. Mondjuk nem csodálom, mert egy haspólóban és egy gatyába, meg egy torna csukába még én is fáznék. Nem is, már jégcsap lennék. Látszik rajta, hogy nem találja a helyét, de ezen segítünk...