Kim Jongdae szemszöge

Aludtam, mikor valami hideg dolgot éreztem meg a nyakamon, ami utána csípett is. Még jobban összeszorítottam a szemeimet és hangot akartam adni a fájdalmamnak, de rájöttem, hogy nem tudom kinek a házában és ágyában vagyok. Nem mellesleg, hogy ki keneget valamit a nyakamon. Féltem, hogy Jongin volt az. Róla pedig eszembe jutott, hogy miket csinált és leszökött egy könnycsepp az arcomon, amit az idegen azonnal letörölt. Féltem.

- Jongdae. Én vagyok az, Minseok. Már biztonságban vagy, nem kell félned. - hallottam meg barátom lágy hangját.

Egyből kipattantak a szemeim és a fájdalmaim ellenére félig-meddig felültem és átölelve őt, bújtam szorosan a nyakához.

- Megerőszakolt... - mondtam ki alsó ajkamat harapdálva, de így sem sikerült visszatartanom a sírást.

- Sh... Már nincs semmi baj. Itt vagy, biztonságban. - simogatta nyugtatásképpen a hátamat.

Gyenge voltam. Fáradt és éhes. Azonban én az utóbbinak az elhalasztását választottam és visszaaludtam Minseok vállán.

- Jongdae! Ébresztő! A reggelit kihagytad, de az ebédet nem fogod. - rázogatott gyengén a barátom.

Megéreztem a rámen illatát és mosolyogva kinyitottam a szemeimet. Minseok segített felülni, de egyből összeszorítottam a szemeimet az alfelembe nyilaló fájdalmam miatt.

- Fáj? - hallottam Minseok hangján, hogy aggódott.

- Nagyon. - bólogattam alsó ajkamra harapva.

- Ezt ne csináld. - simított ujjával a számra, amitől hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. - Van egy ötletem.

Ébresztett fel az enyhe sokkból. Azt se tudtam, mire mondja, csak figyeltem, ahogy kitakar és kicsit meglepődtem, mikor rájöttem, hogy az ő ruháiban vagyok. Miért reagálok így, minden egyes kisebb tevékenységére?

Minseok törökülésben leült az ágyra, majd derekamnál fogva felemelt és az ölébe ültetett. Még szerencse, hogy háttal voltam neki, mert nem tudom, hogy miért, de égett az arcom a zavartság miatt és ezt eléggé nehezen magyaráztam volna ki neki.

- Így is fáj a feneked? - kérdezte derekamat elengedve.

- N-nem. - ráztam a fejem és még véletlenül sem néztem rá.

- Akkor jó.

Nem láttam, de a hangjából ítélve biztos, hogy mosolygott. Előre hajolt, hogy elérje a tálcát így felsőtestét a hátamnak nyomta és még pólókon keresztül is éreztem, hogy hol, mennyire izmos.

Alsó ajkamra haraptam, hogy elfojtsak egy sóhajt. Hál isten, nem látta, mit csináltam így nem vonta kérdőre. Hátrébb hajolt és a tálcát az ölembe helyezte.

- Jó étvágyat. - tartotta a kezem felé a pálcikákat.

- K-köszi. - vettem el és enni kezdtem volna, azonban észrevettem a csuklómon lévő sebeket.

A kötelek. Nem egyszerű sebek voltak... elég... mélyek. Most már tudom, miért fájt ennyire.

- Baj van? Vagy miért nem eszel? - kérdezte aggódva, majd gondolom, meglátta, hogy a csuklómat néztem, mert gyengéden megfogta azt. - Ezekkel ne foglalkozz. Meg fognak gyógyulni. - simogatta a kezeimet, amitől ismét zavarba jöttem. - Viszont egyél. Másfél napja csak aludtál és nem tudtál enni semmit.

- Másfél napja?! - néztem hátra döbbenten.

- Igen. - bólintott.

- Basszus! Be kell mennem a munkahelyemre! - álltam volna föl így a tálcát is felborítva, de Minseok lefogott.

- Egyél, majd utána a telefonomról felhívod Chanyeolt. - mondta.

- Várj. Te honnan ismered a főnököm? - néztem rá értetlenül.

- Üzlettársam, de egyben nagyon jó barátom is. Na, de egyél. Utána, ha nagyon akarod, beviszlek oda. - simított a hátamra, amitől megint zavarba jöttem.

Rámenem elfogyasztása közben próbáltam rájönni, hogy miért reagálok így, ha hozzám ér. Akárhogy is törtem a fejemet, mindig egy magyarázat jutott az eszembe. Beleszerettem az egyik legjobb barátomba. De mégis hogyan? És mikor? Alig találkoztunk az elmúlt időben! Most meg... nem értem. Mikor végeztem, Minseok talpra állított és a ruhásszekrényéhez ment.

- Itt van egy alsó, mackónadrág, póló és ezt a nagy pulcsit is vedd fel. Ez takarja majd a csuklóidat és nagyjából a nyakadat is. - mondta, majd megfogta a tálcát és kiment.

Iszonyat kínos volt levetkőzni, majd felvenni az Ő ruháit. Belegondolni abba, hogy pár nappal ezelőtt az ő nemessége volt a boxerben... Jongdae!

Megráztam a fejemet és a nadrágot is felvettem, majd ezeket követte a póló és a pulóver. Nehezen megindultam lefelé a lépcsőn. Talán a felénél járhattam, mikor Minseok észre vett.

- Jaj! Miért nem szóltál, hogy átöltöztél? - sétált fel hozzám, majd derekamnál fogva felemelt és levitt.

Mondanom sem kell... Égett az arcom a zavartságtól.

- Miért érzem azt, hogy ma néma leszel? - nézett rám.

Három másodpercig bírtam a szemkontaktust. Három! Nem lehet, hogy beleszerettem! Én eddig Jongint szerettem! Észre se vettem, hogy kiértünk az autóhoz.

- Figyelj. Most két megoldás van. Az egyik, hogy hozok ki párnákat és arra ülsz. A másik pedig, hogy befekszel hátra.

Két okból is a másodikat választottam. Egy, mert belegondoltam és az kényelmesebbnek tűnt. Kettő, így nem vagyok mellette... csak mögötte... alatta. JONGDAE! Mi a francról beszélek?! Megráztam a fejem, majd már ültem volna be, mikor Minseok lefogott.

- Mit csinálsz? Ha ülsz, az ugyanolyan, mintha elöl ülnél. Feküdj be. - fordított az ülések felé.

Nyeltem egyet, majd kezeimmel bemásztam és lábaimat behúztam magam után. Már rég utaztunk, mikor rájöttem, hogy beszálláskor valószínűleg bepucsítottam a barátomnak. A gondolattól zavarba jöttem és fészkelődni kezdtem.

- Ennyire fáj? - szólalt meg hirtelen.

Hát igazából, nem azért mozogtam, de ha éreznéd, hogy milyen kicseszettül fáj...

- Nagyon fáj. - mondtam.

- Majd megkérdezem Chanyeolt, hátha ő tud ajánlani valamit. - mondta, mire bólintottam, aztán rájöttem, hogy nem lát így rendesen is válaszoltam.

Az út további része csendben telt. Mikor odaértünk, már egy kicsit besötétedett.

- Mikor is hoztad az ebédemet? - kérdeztem értetlenül.

- Késői ebéd volt. Háromkor megpróbáltalak felkelteni, de nem ment, úgyhogy öt órakor ebédeltél. - nyúlt a hónom alá.

- De akkor az vacsora inkább. Nem ebéd! - mondtam, miközben Minseok kihúzott a hátsó ülésekről.

- Tök mindegy. Az a lényeg, hogy ettél. - állított talpra, lezárta az autót, átkarolt és elindultunk befelé.

Már voltak egy páran a bárban, viszont Baekhyunt nem láttam a pultok mögött. Beteg lett? Még nézelődtem, hátha meglátom valamelyik asztalnál, de nem találtam.

Helyette mással néztem farkasszemet. Jongin. Elkaptam a fejemet róla és a földre szegeztem a tekintetemet. Megálltunk az iroda előtt, ahol két őr állt.

- Mr.Parkot most nem zavarhatják. - állt az útunkba az egyik.

- Akkor mondja neki, hogy sürgős eset. - mondta mély, erélyes, parancsoló hangon.

Még én is meghökkentem egy kicsit. Az őrök azonban nem mozdultak.

- Várhat. - mondta.

- Nem várhat! - fogta meg a kilincset Minseok.

- Ne! - szóltak rá egyszerre.

- Szólok Mr.Parknak, csak ne menjen be. - mondta a jobb oldali, mire Minseok bólintott, majd oldalra nézett, mert azt hitte, ott vagyok., Hát nem. A veszekedés miatt elhátráltam onnan.

- Ne aggódj, mindjárt hazamegyünk. - mosolygott rám.

Percek múlva se történt semmi.

- Jól van. Uraim, ha most azonnal nem húznak be és szólnak Chanyeolnak, mi magunk fogunk bemenni. Egyáltalán mi oka van, hogy elzárkózzon? - kérdezte és pont ezután hallottuk meg Baekhyun hangos sikítását.

Abban a pillanatban kihasználva éreztem magam. Jongin a testemet. Baekhyun pedig a lelkemet. Könnyezve elfordultam és megindultam kifelé.

Minseok ott maradt, veszekedni velük. Nem érdekelt semmi és senki. Csak el akartam tűnni onnan így futásnak eredtem és megálltam nem messze a bártól, mert a sírás miatt alig kaptam levegőt.

Nincstelennek éreztem magamat. Egy senkinek. A hátsófelem is fájt a rohanástól, de már nem érdekelt.

Nem érdekelt semmi.

- Oh, látom, megszöktél a pasidtól. Ennyire jó volt tegnap előtt? Láttam, hogy engem kerestél a bárban. - kezdte el csókolgatni és szívogatni az ádámcsutkámat és annak a környékét.

Direkt a gyengepontommal kezdte. Akaratlanul is felnyögtem, ezért gyorsan alsó ajkamra haraptam.

- Na, ne fojtsd el a hangodat. - nyomta a mellkasomat a falnak, ami mellett álltunk. - Hallani akarom, ahogy fájdalmadban sikítasz! - nyomta még ruhákkal fedett ágyékát fenekemnek.

Így is fájt, ezért könnyezni kezdtem és szuszogtam, mert a számat összeszorítottam, hogy egy hang se jöjjön ki rajta. Ez a beteg állat képes lenne a fájdalmas sóhajaim közben elmenni...

Hirtelen éreztem, hogy kezével próbál bejutni a Minseoktól kapott mackónadrágba, mire kikerekedtek a szemeim. Nem akarom... megint.

- Jongin! Jongin, ne! Könyörgök, ne tedd! - ordítottam rá könnyezve és kezeimmel hátrafelé kapálóztam, de ő lefogta azokat és a fejem fölé szorította.

- Nyugodj le, kicsi fiú. - nyalt végig a fülemen, majd nyakam harapdálása közben becsúsztatta kezét Minseoktól kapott boxerben és durván benyomta két ujját.

Felsikítottam fájdalmamban és segítségért kiáltoztam. Fölöslegesen. Ez egy kihalt környék. A melegbáron kívül van még pár ház, de abban olyanok laknak, akik vagy a szórakozóhelyen dolgoznak vagy napi szinten bejárnak. Mégis... A remény hal meg utoljára, nem?

Annyira le voltam foglalva a gondolataimmal, hogy észre se vettem, Jongin mit művelt. Alulról meztelenül voltam a falnak nyomva és éppen a Minseoktól kapott pulóveremet rángatta feljebb, hogy belém hatolhasson.

- Ha megteszed, fejbe lőlek. - hallottam meg barátom hangját.

Könnyes szemekkel néztem el arra és homályosan láttam, amint a legidősebb fegyvert fogott Jonginra, mögötte pedig két ember állt. Őket nem láttam rendesen a könnyek és az esti fények miatt.

- Rengetegen fognak keresni és börtönben végzed.

Nem láttam, de biztos voltam benne, hogy egy gúnyos vigyor van Jongin arcán. Viszont a falnak döntöttem a fejemet és szememet-számat összeszorítottam, mert éreztem, hogy az exem szépen lassan tolja befelé magát.

- Nem ismersz minket. - mondta talán a főnököm, Chanyeol? Nem hallottam rendesen, mert tompultak az érzékszerveim és az alfelemben lévő fájdalomra tudtam csak koncentrálni.

- Simán eltusoljuk az ügyet és egy darab ember se fog keresni téged, úgyhogy enged el. Most. - parancsolta, de Jongin nem tette helyette gyorsan tövig belém nyomta magát, mire ívbe feszült a hátam, fejemet hátra hajtottam és szám már kiáltásra nyílt, de egy hang se jött ki rajta.

A következő, amit hallottam az egy pisztolylövés volt. Jongin kihúzódott belőlem és rájuk ordított.

- Ti normálisak vagytok?! Azt a kurva!

Odapillantottam és láttam, hogy vérzik a combja. Éreztem, hogy gyengülök, de két erős kar megtartott. Chanyeol.

- Tűnj innen. - sziszegte fogai között Minseok.

Jongin felhúzta magára a nadrágját és lábát fogva elfordult.

- Várj! - szólt Baekhyun,

- Mi van?! - nézett vissza, majd egy erős ütés után a földön landolt.

- Ha még egyszer a legjobb barátom közelébe mersz menni, esküszöm én foglak kiherélni személyesen, de abban nem lesz köszönet! - fenyegette meg Baek az exemet, kezét rázva az erős ütés miatt, mire Jongin hang nélkül felkelt a földről és egyik kezével combját másikkal az orrát fogva sétált a sarkon lévő autójáig. Baekhyun visszafordult hozzánk és elém lépett.

- Ne haragudj. Bocsánatot kérek mindenért. Az én hibám volt, hogy Jongin elvitt. - mondta bűnbánóan.

- Nem a tiéd. Kifizetett. A kötelességem volt. - támaszkodtam Chanyeol karjaiba, miközben Minseok szépen lassan vissza, felhúzta a boxert és a nadrágot. Más körülmények között zavarba jöttem volna. De ez nem más volt.

- Ez a probléma. Hogy nem fizetett ki. Átvert téged. - magyarázta a főnököm.

- Már mindegy. Már hozzászoktam. - legyintettem.

- Jongdae! - szólt rám Baek.

- Baekhyun! - utánoztam. - Szerinted ki használta ki a testi adottságaimat? - távolodtam el Chanyeoltól és segítség nélkül áltam egy helyben. - Jongin. Szerinted kinek intéztem el úgy egy estét, hogy rohadtul nem voltunk jóban? Neked. Szerinted kihez jöttem be még akkor is dolgozni, mikor a szüleim temetésére kellett volna mennem? Chanyeolhoz. Senki sem foglalkozik velem! De tudjátok mit? Leszarom! L-e-sz-a-r-o-m. Hagynotok kellett volna, hogy halálra basszon és-...

Itt Baekhyun könnyes szemekkel befogta a számat.

- Kérlek ne. Értem. Értünk mindent. De ne akarj meghalni... Te vagy az egyetlen barátom, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Megértem, hogy olyanokat mondtam és tettem, amik nem voltak neked jók. Nagyon sajnálom. De kérlek, ne akarj meghalni. - ölelt szorosan magához.

Visszaöleltem és Chanyeolra néztem, majd Minseokra.

- Hazamegyek. - jelentettem ki, elváltam tőle és már éppen indultam volna el, ha nem esek össze a fájdalomtól.

Minseok még időben elkapott és felemelt.

- Hazaviszem. - nézett Chanyeolra, mire főnököm bólintott.

- Baekhyun, gyere. - nyújtotta ki a kezét főnököm, amit Baek el is fogadott.

Ők visszamentek a bárba. Minseok pedig a kocsiba tett és hazavitt. Viszont ő félre értette.

- Nem így értettem, hogy haza. Haza, hozzám. Az énlakásomba. - magyaráztam neki, de őt nem érdekelte a mondanivalóm és bevitt a lakásába.

[😏😏😏😏😏]