Kocsi jött értük, tapintatosan csak akkor, amikor rendezték önmagukat, ruháikat és remegő végtagjaikat. Beültek a fekete Chryslerbe, a lány pedig az élményektől szédülten már cseppet se törődött azzal, hogy hová tépnek a kocsival. Aiden a fülébe dörmögte, hogy kivesznek egy szobát valahol, több érzelmes életünneplést akar tőle.

Miután azzal is megvoltak...

Kikötötték a székhez a csipkés alsóneműjében, itt ül és kedve lenne nagyon bőgni, hogy ilyen hiszékeny hülye volt.

– Mi volt a célja ennek az akciónak?

Crysler legszívesebben hisztérikusan felröhögött volna, ha olyan idegállapotban van, de nem ment neki a nevetés már. – Hányszor mondjam még, hogy nincs itt semmiféle akció? – rázta a fejét keserűen. – Ha lett is volna, miféle extra infóval lettem gazdagabb? Lófaszt se mondtál, csakhogy ki akarod magadat mosdatni a maffiaságból. Jó, én kibékülök ezzel! Elhiszem örökre, csak... csak... – Crysler levegőért kapkodott. Könyörögni fog épp, hogy hagyják életben, épségben, jött rá. – Csak nyilván lófaszt nem teszel érte, hogy ezt bevegyem, ha túszul ejtesz és csonkolgatni fogsz...

Aiden nagyon összevonta a szemöldökét, félrelökte a poharát, és előrehajolt ültében.

– Senki nem fog bántani téged, rendben? Rick, ha még egyszer ilyesmit mondasz előtte, kidoblak az ablakon. Disztingváljunk. Talán úgy meghozzuk a lány kedvét a beszédhez.

Crysler szenvedőn felnyögött.

Ekkor kopogtak.

Rick megfeszült, Crysler mögé lépett és befogta a száját, homlokához a melegében előrántott pisztolyt tartotta. – Ha megpisszensz, véged!

Aiden tátott szájjal bámulta őt. 

– Beszarok. Mi a francot művelsz, te ősbarom?!

Crysler sírva fakadt az arcára boruló férfitenyér alatt, úgy megrémült.

– Nagyon kopogtatnak – szólt be Domika, mire Aiden elbődült.

– Hát kérdezd meg, ki az! Rick, engedd el őt most azonnal! Ne kelljen még egyszer szólnom, ereszd el!

Rick váratott a parancs teljesítésével, ezért Aiden felállt és lépett felé egyet. A testőr eleresztette Cryslert, aki hangosan levegőért kapott és sírva szidta Rick női felmenőit.

Domika visszadugta a fejét. – Hm, főnök. A bige faszija az.

– Mi?

– Mi? – pihegett Crysler.

– Valami ócean.

Crysler elnyúlt arccal kapott levegőért a megkönnyebbüléstől. Aiden zavartan figyelte a testőrt, aztán a lányt. 

– Hé, úgy volt, hogy nincs pasid.

– Mondtam, hogy a pasimé a Mustang.

– Na jó. Invitáld csak be, Dom. Kurvára tudni akarom, hogyan talált ránk. Rick, ha rosszul mozdul, lyuggasd ki, tuti, hogy egy újabb szaros zsernyák! – szentségelt Aiden idegesen.

– MI!? – kiáltott Crysler. – Elment az eszed!?

– Hol volt rajtad nyomkövető!?

– A vaginámban, seggfej! Hol máshol!?

– Kizárt, jártam ott, nem volt benne semmi!

Crysler majdnem nevetett.

Dom-Domika bekísérte az Óceánt, és az jött, förgetegg haraggal az arcán, mintha maga Poszeidón emelkedett volna ki a tenger mélyéről, hogy mérhetetlen dühét a világra zúdítsa cunamik, hurrikánok és áradások formájában.

Ocean körbenézett a hotelszobában, utoljára Cryslert nézte meg magának és idegesen rázta a fejét. – Nem tudom, hogy mibe keveredtél, de megérdemled.

– Azért örülök, hogy itt vagy – nyögte Crysler erőtlenül.

– És ha már itt vagy, állítólagos „pasi", azt is elárulhatod, hogy találtál ránk – lépett oda Aiden Ocean mellé. – Aiden Parrino. Kezet nyújtok és megrázhatod, ha nem zavar, hogy a barátnődben jártam.

Ocean valóságosan érzékelhető megvetéssel nézett vissza a férfira. Kezet fogtak. – Nem vagyok finnyás, Ocean a nevem, a behemótodnak már mondtam. Crysler nem a barátnőm, csak néha kefélünk.

– Ó, rendben – biccentett Aiden elismerően. – Te is Gravesnek dolgozol akkor?

– Kinek?

Crysler hangtalanul elvigyorodott, a szobában hallani lehetett, hogy elpattan egy agyi verőér.

– Itt mindenki sík retardált, vagy engem néz annak!? – üvöltött Aiden magából kikelve, elvette a pisztolyt Ricktől és Oceanre fogta. – Beszélj! Hogy a francba kerülsz ide, zsaru!?

Ocean olyan higgadt maradt, hogy Crysler teljesen elképedt. Meg se rázta, hogy egy dühödt maffiafőnök fegyvert tol az arcába. – Zsaru? Zsaru lettem? – kérdezte Cryslert megvetően.

– Ezek hülyék itt – rázta a fejét Crysler. – Azt hiszik, hogy a bátyám küldött a nyakára inkognitóban, hogy kompromitálló infókat szerezzek róla, de ez... ez nem igaz.

– Merthogy?

– Mert magamtól találtam ki, hogy randizok vele...

– A testőrökkel is?

– Nem, azt azért nem – dohogott Crysler. – Mit nézel ki belőlem.

– Most már bármit – csóválta a fejét Ocean, majd egyszerűen megfogta Aiden fegyverét és eltolta az arcából. – Kár lenne rám fecsérelned a golyót, engem nem tudsz megölni. Hidd el, próbálták már.

Aiden újra a fejére célzott, Ocean eltolta, de Aiden újra célba vette őt. Ocean unta meg, csak a szemét forgatta.

– Hogy találtál ránk?!

– Az igazat mondjam?

– Főnök, én ezt nem bírom – nyögte Domika az ajtónál. Rick lehajtott egy adag whiskyt.

Aiden is lerogyott a fotelba, elképedve és idegileg kimerülve, keservesen nézett a férfira. – Igen, légy oly kibaszott szíves, az igazat.

Ocean megrántotta a vállát. – Jó, legyen. Én egy többszáz éves elátkozott szerencsétlen vagyok, és arra vagyok kárhoztatva, hogy a hátamon lévő tetoválás segítségével hülye tyúkok kényükre-kedvükre alakítsanak engem külsőleg-belsőleg, és bármily teremtéssel is hoz össze a sors, szerencsére eddig mindig megtalált engem a szerelem, ami az egyetlen jó dolog számomra ebben az egész átokban és némi varázserőhöz is juttat. Crysler pár hete élt az átkommal, de egyáltalán nincs megelégedve a végeredménnyel – nyilván ezen felhergelve magát szaladt az öledre, pech, attól még van egy mágikus kis kötelékünk, amin keresztül megérzek olyasmit, mint egy félrekúrás. Némi plusz mágiabefektetéssel sikerült őt lokalizálnom és idejöttem, mert nagyon felbaszott és szerettem volna minél előbb konfrontálni. Elégedett vagy, Aiden? Remélem, mert nincs kedvem ezt tovább ecsetelni.

Aiden és a testőrök elhűlten bámulták őt. A férfi végül megdörzsölte a homlokát.

– Elegem van. Rick, engedd el a lányt. Aztán tűnjetek a szemem elől, ti holdkóros idióták!

Crysler bezuttyant a szürke Escalade terepjáró anyósülésére, Ocean kisvártatva beült mellé, majd indított és maguk mögött hagyták a belvárosi hotelt.

– Meg kell kérdeznem, mert magamtól nem hiszem el – szólalt meg Ocean. – Te tényleg egy akkora hülye fasz vagy, Crysler?

Crysler nem válaszolt, a csuklóján lévő horzsolásokat simogatta óvatosan. – Az egész a te hibád. Ha levágod a hajad, ahogy kértem, nem lennénk itt.

Ocean dühösen felhördült. – Tényleg ekkora rohadék vagy. El sem hiszem. Mit vársz ekkora gerinctelenségért cserébe? Hogyan legyek veled akár csak kedves is, mi a fenéért tegyek az örömödre?!

– Miért, miért!? Amiért a többieknek is! – csattant Crysler. – Amiért képes voltál abajgatni a hazug Emilyt a hülye verseivel, és elviselted Rena nyivákolását, hogy esküvői díszlet lehess. Amiért képes voltál emberivé fejlődni Cassidy Arthur-klónjaként és amiért nem erőszakoltad meg Annie-t, és amiért Grielle-t kajtattad az országúton!

Ocean tépelődött, épp a lány lakása elé értek a kocsival.

– Te a szerelemről beszélsz? – kérdezte értetlenül.

– Ne legyél ilyen lassúfelfogású, mi másról – sziszegett Crysler idegesen.

– Azt hiszed, hogy minimális szerelmet is érzek irántad?

Crysler idegesen pillantott fel rá. – A hotelszobában te magad mondtad, hogy mágiát használtál, hogy megtalálj, az erődet pedig a szerelem táplálja.

– Korrekt – bólintott Ocean és határozottan nézett Crysler szemébe. – De téged nem szeretlek. A szerelmet máshonnan vettem. Igazából bánom is, hogy arra pazaroltam, hogy kihozzalak az idegbajos maffiapasasod karmai közül...

Crysler mély levegőt vett. – Máshonnan vetted hát... Mégis honnan máshonnan vehetted volna, ha velem vagy kötelékben!?

– Szállj ki – biccentett Ocean.

– Válaszolj!

– Nem kell válaszolnom neked. Szállj ki! Majd beszélünk, ha nem kapok agyvérzést tőled, te meg higgadtra kefélteted magad egy másik bűnözővel.

– Bazdmeg! – szisszent oda Crysler. Valósággal kirúgta a terepjáró ajtaját, kiugrott, bevágta maga után, a kocsi pedig nagy döngetéssel elsepert az utcáról. Beesteledett közben, enyhült kissé a meleg, ám a beton ontotta magából vissza a forróságot, Crysler mégis borzongva ölelte át magát.

Végkimerülés jeleit is tapasztalta magán, hirtelen el se hitte, hogy mindezek az események, a repülős kirándulás, a tandem, a frenetikusan fenomén szexek, a túszejtés és Ocean dühöngéses felmentőserege egy napon történt. Reszketve ment haza.

Marine otthon volt, de szokásához híven hermetikusan elzárta magát Cassidy szobájában. A pofon óta még zárkózottabb lett. Eszébe se volt vele megosztani a kínjait, és ahogy a szobájába ment, rájött, hogy igazából mással se akarja ezt tudatni, mert valóban minden volt ma, kivéve egy dolgot: épelméjű.

***

Marine halálra unta magát a levéltár archívumában, ahol helyet és állást kapott. Katalogizálnia kellett sok doboznyi, összekavarodott levelet, iratot, mely rég halott emberekről szólt. Sok volt a száraz anyag, megdöbbentően unalmas volt a múltban vájkálni, majd digitalizálni és az öröklétbe, a levéltár felhőjébe menteni őket.

Legalább jó hűvös volt.

Azt is egyből felmérte, hogy a levéltár rengeteg diákot szippantott el az egyetemről melózni, főleg bölcsészeket. Intett Tommynak és Emilynek, akiket az ebédidőben látott a levéltár kertjében falatozni. Nem ment oda hozzájuk.

Mivel órabérben volt, annyit és akkor dolgozhatott, amikor akart. Ezt a rugalmasságot értékelte, este nyolcig bent kuksolt, majd fogta a piros bicajt, amit egészen megkedvelt így nyáron, és hazatekert vele. Ott egy ideig nézte az egymás mellett parkoló fehér, klasszikus Mustangot és a szürke, luxus Aston Martint.

Beült az Aston kormánya mögé. Hát ez mégse maradhat itt így. Nem ide való. Visszaszolgáltatja a gazdájának. A mélygarázsba gurult, és leparkolta a helyére. Úgy tervezte, hogy a kulcsot a portán hagyja, ám már a mélygarázsban problémákba ütközött. Először csak figyelte, mert elképesztette a látvány.

Ocean tántorogva próbált eljutni az Escalade-hez, fel se tűnt neki Marine, vagy esetleg bármi más. Mikor a terepjáróhoz ért, a motorháztetőre feküdt, megpihent, majd tovább akart indulni, de lecsúszott a betonra. Marine szeme nagyra nyílt, oda lépett.

Ocean a kocsi kerekébe kapaszkodva felhúzta magát, majd örömteli horkantással megragadta a kilincset, hogy kinyissa. Marine ott termett, bevágta az ajtót. – Eszedbe se jusson ilyen állapotban volán mögé ülni.

– Istenem, te mi... te... Te vagy? – hunyorgott a férfi. – Kérlek, még csak hozzám se érj, mert meghalok...!

– Halál részeg vagy – pislantott Marine zavartan, hátrébb lépve, mert megcsapta Oceanből áradó piaszag. – Mik a terveid?

– Megyek egy kört... csak... szellőzni...

– És az első kanyarban okoznál tömegkarambolt. Gyerünk, menj haza, aludd ezt ki...!

– Ne érj hozzám.

– Nem érek – mondta Marine nyugtatóan és két ujja közé csippentette Ocean ingjét. A lift felé húzta, ahonnan az imént kitámolygott. – Felmenjek veled?

Ocean a fejét rázta. – Igen...! Igen, igen...!

Marine behúzta maga után őt a liftbe. Elcsodálkozott az art deco stíluson, a liftes fiún, aki aztán a legfelső emeletig meg se állt velük. Ott Marine elszedte Ocean kulcsait, míg a fickó egy nagyra nőtt, cserepes fikuszba kapaszkodott a folyosón.

– Megint ennyire összevesztetek Cryslerrel? – kérdezte, ahogy kinyitotta a lakást és behúzta oda a részegest.

– Ne mondd ki a nevét, mert hányni fogok...

– Hm... Szép nagy lakás... Hol a villany? – kérdezte Marine, de választ nem kapott, így magának kellett megtalálnia a villanykapcsolót. Apró fények csillantak fel a mennyezeten, egyelőre ez is elég volt.

Keresztülmentek az előszobán, be a tágas, üvegablakos, világos bútorokkal teli nappaliba. Folyosórendszer indult jobbra, további termeket, szobákat rejtve a sötétben, de a nappali elegendő volt Marine-nak, leültette a férfit a kanapéra. – Ejtőzz kicsit. Holnap jobb lesz.

– Ez sose lesz jobb vagy jó... – dünnyögte Ocean. – Ha legalább téglafalnak rohannék kocsival...

– Lenne egy törött nyakad, igen.

– Crysler megcsalt, azért vagyok ennyire...

– Megcsalt? – kuncogott Marine. – Ti egyáltalán együtt vagytok?

– Ágyügyileg, horizontálisan igen. Meg persze varázsügyileg igen.

– Átokügyileg. Jegyezd már meg.

– Nem vitatkozom veled – hördült Ocean. – A szabályszegés kínnal jár, még ha agyilag teljesen hidegen is hagy, hogy milyen maffiavezérrel fekszik össze.

Marine pislogva hajolt közelebb. – Mi?

Ocean nem foglalkozott vele, felállt, a konyha felé tántorgott, mivel ivott volna még. Marine józan lépésekkel megelőzte őt, elhúzta előle a majdnem üres vodkásüveget. – Ne feledd, ez öl! Mi volt múltkor is!?

– Te még itt vagy!? Akkor ezért fáj ennyire a hátam – dühöngött Ocean. – Ha már itt vagy, tölts nekem.

Marine töltött neki pár cseppet egy felespohár aljára, Ocean nagy elánnal lehúzta, kért még. – Elfogyott – csóválta Marine a fejét, ahogy a mosogatóba öntötte a piát. Ocean borzadva nézte őt.

– Légy szíves, menj el, ne kínozz tovább, ha már segíteni nem vagy hajlandó.

– Segítenék, ha hagynád.

– Most öntötted ki az orvosságom!

– Hívom Cryslert – csóválta a fejét Marine.

Ocean állapotához képest fürgén és koordináltan ugrott mellé, lefogta a kezét, amivel telefonért nyúlt. Nyögve görnyedt össze, a konyhapultba kapaszkodott és próbált távol lépni a lánytól, aki csendesen figyelte, és a vércseppek láttan némán odanyúlt egy tisztának tűnő konyharuháért. Bevizezte, a férfi orrához nyomta.

Ocean elhallót nyögött, és ájultan a konyhakőre omlott.

Marine zaklatottan, idegesen felnyögött, még toppantott is, majd feltelefonálta Cryslert.

– Gyere ide, és hozd helyre Oceant! Nem tudom, mit tettél vele, de halál részeg, dől belőle a vér és még el is ájult itt a konyha közepén!

– Úgy leszarom, hogy arra nincsenek szavak.

Marine felháborodva rázta meg magát.

– Gyere, és szakíts vele, ha ennyire nem érdekel!

Crysler füstölgő cigivel masírozott be a lakásba. Addigra Ocean már magához tért, az orrvérzése is elállt, ám továbbra is rémesen részeg volt. A kanapén üldögélt és fel se pillantott Crysler érkeztén. Marine a konyhából jött elő. – Végre!

– Igazából te mit keresel itt? – kérdezte Crysler.

– Moderálom ezt a fenomenális estét. Légy olyan kedves, vess véget ennek a borzasztó kálváriának – mutatott Oceanre.

– Kedvem lett volna, de ha te parancsolsz, tuti, hogy nem fogok. Mi a francért ártod bele magad? Te úgyse akarsz vele varázsolni, neked nem rohadtul mindegy?! – háborgott Crysler. Marine kigúvadt szemmel nézett rá, nem is válaszolt, az arcára volt írva elképedt felháborodása.

– Ne őt mard, itt vagyok arra én – dünnyögte Ocean.

– Talán nem lennél ennyire szarul, ha távol tartod magad Marine-tól – sziszegte Crysler.

Ocean minden öröm nélkül felnevetett. – Neked és Aidennek ehhez persze nincs semmi köze.

Marine élesen levegőért kapott, egyszeriben a töredékinformációkból összeállt számára a kép, és tátott szájjal nézte Cryslert. Crysler idegesen megrázta magát. – Nem lépnél le végre!? Nem akarok közönséget!

– Ez még mindig az én lakásom – pattant fel Ocean a kanapéról vörös arccal. – Mit képzelsz magadról?

– Te lényegében hozzám tartozol, amíg tart a varázslat, és ezt egyedül te vagy képtelen betartani!

– Más valóságban élünk!? – hüledezett Ocean. – Visszaadsz mindent, ami én vagyok, és aztán megsértődsz rám, hogy nem olyan vagyok, mint... mint mi!? Mit hittél, milyen leszek?

– Legalább egy kicsit is rugalmasabb!

Ocean kiröhögte őt.

Marine halkan köhintett, hogy ő inkább körülnéz, és csendesen elosont a ház sötétebb zugai felé. A veszekedés kezdett olyan hangerőre kapcsolni, amit nem szívlelt. Bezárkózott egy szobába, és amikor villanyt kapcsolt, rájött, hogy a fürdő az. Fehér metró csempével kirakott falak, szabadon, kis lábakon álló kád, elegáns zuhany.

Marine gyorsan megnyitotta a vizet, ami nagy robajjal zubogott a kádba, elnyomva a kiabálást.

– Még csak arra se voltál hajlandó, hogy úgy tegyél, mintha szeretnél.

– Lemegyek a térképről tőled, Crysler. Esélyt se adtál, hogy megszeresselek!

– És Marine mivel adott!?

Ocean megnémult, majd nyitotta a száját, de nem jött ki hang rajta. Crysler idegesen toppantott. – Nem vagyok hülye! – sziszegte gyűlölködve. – De úgy érzem, át vagyok baszva, soha életemben nem voltam még ekkora kamuval, mint te, és legalább annyi lehetett volna benned, hogy belehazudod a képembe, hogy szeretsz. Akkor nem tartanánk itt!

– Végig arra vártál, hogy beléd habarodjam? Kurvára egyszerű lett volna: békén hagysz! A vaginád vagy az orál-technikád a farkamat talán meghatja, de a szívemet teljesen hidegen hagyja!

Crysler megbántottan fonta össze maga előtt a karját.

– Tudod, hogy mennyire megsértesz, amikor arról háborogsz, mennyire nem vagyok neked elég?

– Tudod, hogy mennyire nem érdekel?

Crysler dühösen ráncolta az orrát, Ocean odamasírozott elé, a lány helyett válaszolt. – Nem, Crysler Graves, fogalmad sincs, hogy mennyire nem érdekel, mert csakis a saját elégedettséged foglalkoztat, én nem. Ebbe a hideg apátiába képtelen vagyok beleszeretni, még csak jól se esik és a sajátos, álnok stílusoddal pont az ellenkezőjét érted el. Mondd már ki, hogy legyen vége. Padlóra küldtél a maffiással. Azért ittam le magam, hogy azon túltegyem magam, tessék. Elégedett vagy? Vagy csak akkor húzod ki a mérges töviseidet belőlem, ha a folyóba rongyolok a kocsimmal részegen?

– Lehet.

Ocean méltatlankodva horkantott.

– Nem unod ezt? Téged ez komolyan nem tölt el undorral és önutálattal? Mert én rosszul vagyok magamtól – rázta a fejét Ocean. – Elegem van, hogy így érzek irántad, elegem van abból, hogy ennyire gyűlöljek valakit. Könyörgöm, vess neki véget.

– Könyörögsz? Ez már valami! – pislogott Crysler. – Mondd ki te akkor!

– Én nem tehetem a kiszabott idő lejártáig – rázta a fejét Ocean. – Neked kell.

– Igazán elbűvölő megtiszteltetés – gúnyolódott Crysler. – Szakítok. Menj a fenébe is!

Ocean görnyedten sóhajtott egy hálásat.

– Köszönöm... Kérlek, nézd meg, hogy Marine mit művel a fürdőmben – rogyott le a kanapéra a férfi fáradtan. Crysler egy ideig gondolkozott ezen, majd elindult.

Marine-t a kád szélén ülve találta, és mikor benyitott, a lány azonnal elzárta a vizet.

– Mit csináltál?

– Rossz szokás – mondta a lány. – Végeztetek?

– Aha – felelte Crysler kimérten, csöppet se érdekelte, hogy ez miféle szokás mégis. – Húzzunk.

– Jó – bólintott Marine és követte Cryslert kifelé a lakásból. Halkan odaköszönt a kanapén magába roskadt férfinak, aki csak dörmögött valamit.

– Várj, te még ne...

Marine csak köhintett, nem válaszolt, úgy tett, mintha nem hallotta volna, és Crysler idegei kisültek. Remegve rongyolt ki a bejárati ajtó elé, Marine szótlanul követte, majd nagyot pislantott, amikor Crysler felé pördült.

– Veled akar lenni, nem hallottad? – sziszegte. – Miért nem maradsz? Tiéd, ha már úgy lelkesedtél iránta nemrég.

– Az azért túlzás.

– Láttalak titeket azon a reggelen a kocsiból, hallottam mindent! – szisszent Crysler. – Lényegében megmondtad neki, hogy akarod őt, itt a lehetőség.

– Egyikünk sincs olyan állapotban, hogy ebből bármi jó kisüljön, haza akarok menni, neki pedig ki kell hevernie a piát és téged. Kész – rázta a fejét Marine tiltakozva. – Vége.

– Engem!? Téged – hördült Crysler. – Téged, ugyanis nem miattam ájuldozott és dőlt belőle a vér, hanem miattad. Ha persze úgy tesz, ahogy azt a hátára varázsoltam, nem lenne ennyire szarul!

Marine csendesen figyelte őt, a tekintete megkeményedett, elsötétült. Nem kérdezett, de Crysler válaszolt, mert iszonyatosan mérges volt.

– Nem érhetett volna hozzád. Megtiltottam neki. Az a reggeli, éneklős ölelkezésetek kivágta nálam a biztosítékot, és egy porcikám se akarta, hogy olyan gyengéd szeretettel babusgasson téged, amíg velem van.

Marine hátrébb lépett egyet, vett egy mély levegőt. Crysler várt, de nem érkezett a kiabálás.

– Mégis maradok, mert jelenleg nem bírnék veled együtt hazasétálni.

– Jó, gondoltam.

Crysler belépett a liftbe, és nem nézett hátra. Egyedül ment haza, pár kósza, semmiből érkező könnycseppet kisepert a szeme sarkából.

A ház elé érve a kulcsait kereste a táskájában, és megakadt a szeme a fekete Chrysleren, ami a közelben parkolt. Majdnem felnevetett a maffiások abszurd időzítésén, aztán meglátta, hogy a maffiavezér egyedül ült a volánnál.

Észrevették egymást.

Crysler egy pillanatra megtorpant, de épp megtalálta a kulcsát, és töredékidő alatt suhant át a fején a tegnapi rabló-randi és a ma esti üvöltözés.

Ez a ma este arról szól, hogy ilyen-olyan eszközökkel rendezze a szart, amit magára zúdított.

Így hát határozottan megrázta a fejét Aiden felé, és ez a fejrázás a férfi lényének, múltjának, jövőjének, maffiájának, kínálkozásainak és hülye beceneveinek szólt.

Bement a házba, kifújta a levegőjét. Végtére is, ez nem hülye maffiarománc, hanem a valóság, és mint olyan, örök érvényű a következő törvény: férfit megváltoztatni nem lehet, se varázslattal, se szép szóval.