LunaNaito-chan kérésére :3
_____________________________

~Naito szemszöge~

Amikor ma reggel beléptem az Irodába, a helyiségben csend honolt. Kunikida teljes mértékben kizárva a külvilágot pötyögött laptopján, Atsushi pedig asztalára fekve pihengetett, még érkezésemre sem kapta fel a fejét. Elmosolyodtam az alvó fiút meglátva, mögé lépve hátára terítettem egy takarót, amire szintén nem reagált; jó mélyen aludhatott ezek szerint.
Dazai abban a pillanatban lépett be hozzánk, amikor játékosan összeborzoltam a fiú tincseit. Szemeiben baljós fény csillant meg, de villámgyorsan rendezte vonásait, majd mosolyogva sétált oda hozzám.

- Ohayo, Naito-chan~!

- Dazai, ssh!- tapasztottam egyik kezem szájára, nehogy hangossága miatt felébredjen az édesen szunyókáló.- Atsushi-kun alszik, ne zavarjuk.

- Jó, akkor menjünk máshova- ragadta meg csuklómat sietősen, és kihúzott a helyiségből.

Végigvezetett az épület folyosóján az egyik szobáig, amiben a munkaadókat szoktuk fogadni. Oda belépve a kanapéra ült engem erőszakosan az ölébe húzva.

- Naito-chan~, miért vagy olyan kedves Atsushival?- kérdezte elkomolyodva, közben ujjaival térdemet, s combomat simogatta.

- Mert a munkatársam... Ez a hely annyival jobb, mint a Maffia, szeretném, ha mind megkedvelnének és be tudnék illeszkedni- magyaráztam halvány pír díszítette arccal, ami a barna hajú cirogatása miatt alakult ki.

- Az nem elég, hogy én szeretlek? Szerintem bőven beérhetnéd azzal is- jegyezte meg elvigyorodva, kezével egyre fennebb haladva; lassan már a fenekem súrólta.

- Na jó, Dazai. Mi van veled mostanában? Egyre ragaszkodóbb vagy, ami jól esik meg minden, de néha egy kicsit sok- ismertem be magamban felelevenítve az elmúlt napok érdekes fordulatait.

Legjobb barátom ugyanis furán kezdett viselkedni, különösen mostanában. Folyton magával vonszolt, soha nem hagyott kettesben senki mással, pedig szerettem volna megismerni jobban a többieket. Miatta viszont ez nehézkessé vált.
Nem mondom, hogy haragszom rá, hiszen valójában jól esik a törődése, nagyon is. Hálás vagyok neki, amiért végre vele lehetek, s még a lakásába is befogadott, de védelmezése lassan kezd az idegeimre menni. Azért mindennek kell egy határt szabni.

- Hmmm, én nem hiszem, hogy sok lenne. Csak vigyázok arra, ami az enyém- mosolygott rám kedvesen, ujjaival apró köröket rajzolva combomra.

- A-Ami a... hogy?!

- Naito-chan, ha túl sokat foglalkozol másokkal helyettem, akkor féltékeny leszek- biggyesztette le ajkait szomorúan. Olyan arcot vágott, akár egy könyörgő kiskutya, komolyan mondom, egy pillanatra rohadt aranyos volt. Egyetlen pillanatra.- És kénytelen leszek megszabadítani téged tőlük.

- Mi...?- pislogtam döbbenten, mire Dazai derekam köré fonta erős karjait, szorosan préselt magához.

- Úgy értem végeznem kell velük. Senki sem veheti el tőlem a drága Naito-chant~.

- Hallod egyáltalán miket beszélsz?- suttogtam, hangom erőtlen volt, picit ijedt is. Szavain érződött, hogy ezt nem kicsinyes viccnek szánta, amivel komolyan kezdte rám hozni a frászt.

- Nem kellene másokkal foglalkoznod- puszilt nyakamba, meg sem hallva kérdésem. Fogaival bőrőmbe mart, vörös szívásnyomot hagyva maga után; aztán vigyorogva nézett fel rám.- Így mindenki tudni fogja, hogy az enyém vagy~.

- D-Dazai...

- Aww, nem kell megijedni, babygirl~!- simogatta meg arcomat finomat, közelebb hajolva hozzám.- Tudod jól, hogy téged soha nem bántanálak. Hiszen szeretlek.

- Tudod... csak simán megkérdezhetted volna, hogy lennék-e a barátnőd. És nem mondanék rá nemet.

- Persze, hogy nem- csókolt meg szenvedélyesen, éreztetve velem, hogy kihez is tartozom.- Amúgy sem engedném, hogy mással járj. Az én Naito-chanom csak engem szerethet.

- Csak hagyd ezeket abba- öleltem át nyakát, fejem a vállaira hajtva, hogy ne láthassa mennyire elvörösödtem.- Nem kell bántanod senkit csupán azért, mert beszélnek velem.

- Pedig nem fogom csendben tűrni, hogy bárki is túl sok időt töltsön együtt veled. Még a végén megpróbálnak ellopni tőlem...

- Az előbb mondtad, hogy csak téged szeretlek, nem? Ez így igaz, és így is fog maradni- túrtam barna tincsei közé, magamhoz húzva egy lágy csókra, amit ő hamarosan elmélyített.

- Csak az enyém vagy- suttogta ajkaimra, mielőtt nyakamra tapadt volna, hogy még több folttal gazdagítson, érthetővé téve ezzel mindenki más számára, hogy már tartozom valakihez.