Sziasztok!😚

Új fejezet! És hamarosan friss hírek az írói oldalamon A hazugság nyakékéről.

Jó olvasást,

Skyler💓

18+-os részt tartalmaz!

12. fejezet

Ádám

Kamilla kacagása betöltötte a konyhát, és én mosolyogva figyeltem a feleségemet, aki épp egy nagy tányér tojást, és egy nagy bögre kávét tett le elém az asztalra, miközben nagyon nevetett Magda történetén. Nem igazán figyeltem rá, mert a feleségem teljesen lekötötte a figyelmemet. Olyan természetes és ártatlan volt. És valahogy olyan jó érzés volt, hogy kimondhatom: csakis az enyém.

Pár napja voltunk még csak együtt úgy igazán, de nekem még mindig volt mit tanulni erről a kapcsolatosdiról. Legalábbis a Kamillával való kapcsolatomról. Egyszerűen nem tudtam igazán azt, hogy hogyan viselkedjek bizonyos helyzetekben. Azóta az este óta minden éjszaka egy ágyban aludtunk, de még mindig külön szobában voltak a cuccaink, és őszintén nem tudtam, hogy próbáljam ennél jobban is komolyabbra fordítani a kapcsolatunkat, vagy inkább hagyjam, hogy a saját tempójában haladjunk. Egyszerűen még a saját gondolataimat, érzéseimet sem tudtam normálisan értelmezni.

De a Kamillával töltött idő rádöbbentett valamire, hogy mennyire régóta elzárkóztam az érzelmektől, és ez mennyire nagy hülyeség volt. Hiszen boldognak kellett volna lennem, egy nő oldalán, aki szeret, tisztel és mindent megtesz értem. Erre hagytam, hogy Lívia még a jelenemre és a jövőmre is hatással legyen. Ez a nő viszont elérte, hogy elmondjam azt a titkot, amiről csak a szüleim tudtak igazából, és Will. Furcsa, de boldog voltam, megkönnyebbültem.

-Ma végre elkezdhetek dolgozni a rendelőben, végre. Lesz ma egy pár vendégem, szóval valószínűleg késő délután érek majd haza-szólalt meg végül Kamilla, és lehuppant mellém.

-Jól van, angyalom. Mi is szerintem bent leszünk egy ideig a cégnél, szóval este találkozunk a vacsoránál.

-Fontos ügyek?-kérdezett vissza.

-Igen, jönnek tárgyalni az új borral kapcsolatban-bólintott a legjobb barátom.

Épp ki akartam fejteni a helyzetet egy picit jobban, amikor Will hirtelen telefonhívást kapott, és ráncolva a szemöldökét felvette.

-Tessék, Janka?

Az új titkárnő? Ilyen korán reggel?

-Hogy mi van?-kérdezte feldúltan felállva az asztaltól Will, és mindenki ránézett. A feleségem közben ideges pillantást vetett rám. Én sem értettem az egészet.-Azonnal megyünk. Nem, Janka, tarts mindenkit bent, és az összes papírt vidd az irodába. A rohadt életbe, csak csináld azt, amit mondtam. Egyetlen ember sem hagyhatja el az irodát, megértetted?

Valószínűleg miután választ kapott, rácsapta szegény lányra a telefont, majd azonnal megitta a maradék kávét és lecsapta a pultra a kávét.

-Mi történt?-kérdeztem feszülten. Kamilla keze közben megtalálta az enyémet, és összefonta őket, ezzel is megpróbálva megnyugtatni engem.

-Azt hiszem, van egy óriási nagy gondunk odabent, és szerintem rohadtul nem fogsz örülni neki-túrt bele a hajába.-Szóval azt javaslom, kapd össze magad, és inkább odabent elmagyarázom a helyzetet.

Egy szónál sem kellett többet mondania, mert én is lenyeltem az utolsó korty kávét, elköszöntem a feleségemtől egy csókkal, majd amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem az emeleten. Will addig odalent várt, aztán a Rangerbe bepattanva már útban is voltunk az irodába. Nem tudtam, hogy mi volt a baj, de Will nem volt hajlandó addig semmit mondani, amíg be nem érünk. Az arca azonban nem sok jót sejtetett.

A recepció mellett elhaladva vettem észre a két biztonsági őrt, aki az ajtó mellett állt. Minket befelé beengedtek, kifelé viszont senkit, és most már kezdtem igazán aggódni amiatt, hogy milyen problémákkal állunk majd szembe. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy mi történhetett egy éjszaka alatt, hogy felfordult az egész világunk. Legalábbis nagyon úgy nézett ki, hogy felfordult.

Az irodámba belépve láttam Jankát, hogy idegesen szorongat egy mappát a kezében. Will belépett mögöttem, és bevágta mögöttünk az ajtót, majd megkért Jankát, hogy adja át nekem a nagy adag papírost. Amikor a felé nyújtott kezembe belerakta a vastag dossziét, láttam, hogy a lány még a szemembe is alig mert belenézni, és ez nagyon nem volt jó jel. Leültem a székembe, és kinyitottam a mappát, amit azonban benne láttam mélységesen feldühített.

-Loptak a cégtől?-kérdeztem dühösen, miközben az előttem lévő papírokra pillantottam. Mindegyiken számok álltak, olyan számok, amelyek nyilvánvalóvá tették, hogy a cégtől egy elég nagy összeget sikkasztottak. Hiszen az egyik nap a számláról csak úgy eltűnt több millió forint.

-Igen-mondta halkan Janka-de már nagy erővel dolgozunk, hogy kitaláljuk, ki tette ezt-túrt bele idegesen a hajába, majd a füle mögé simította.

-Egyelőre ki tud róla?-kérdeztem meg Willt.

-Janka és én, te, meg talán Dávid, mert ő hozta be a papírokat.

Annak a faszkalapnak a neve hallatára is ökölbe szorult a kezem. Valahogy úgy éreztem, hogy abból ha ő tudja, semmi jó nem sülhet ki, de addig, amíg nem voltam biztos semmiben, addig nem akartam senkit sem vádolni. Az viszont tuti, hogy ezt még ma ki fogom deríteni, és megfizet érte, aki ezt csinálta, azért kezeskedem.

-Ne is mondjátok senkinek-mondtam dühösen.-Janka, mondj vissza mindent mára, és hívd fel a feleségemet, hogy nem biztos, hogy hazaérek vacsorára. Nem akarom, hogy feltűnő legyen a dolog, szóval engedj haza mindenkit, mondd meg nekik, hogy holnap fontos megbeszélnivalóm van, ezért összehívok egy értekezletet. Aztán gyere vissza, mert minél hamarabb szeretném ezt letudni.

Így hát elindult a keresgélés egy idióta után, aki keresztülhúzta a számításunkat, aki több millió forintot használt fel a cég költségvetéséből valószínűleg saját célokra. A sikkasztás az egyik legnagyobb bűn, amit a családom és ellenem elkövethettek, így aki ezt elköveti, büntetést érdemel. Nem is a pénz érdekel, bánom is én, van elég, de soha senkinek nem bocsájtom meg, ha átver minket. Ha megbízok valakiben, akkor attól elvárom, hogy mindig teljesen őszinte legyen, ne legyen álnok és gerinctelen, aki még a szemembe is hazudik.

Egész délután a papírokkal foglalkoztunk Will-lel, és Janka is segített. Senkit nem engedtünk be, és én addig nem voltam hajlandó hazamenni, amíg ki nem derítem, ki volt a mi szélhámosunk. Kora délután még annyi információnk volt, hogy a személy a magyar cégünknél dolgozott, és pontosan ismerte a magyar cég költségvetését, de amikor végül megtudtuk, hogy ki volt, a felvételek, a különböző jelek, a papírok, az aláírások alapján, már tudtam, hogy másnap én vérfürdőt is tudnék rendezni.

A személy ugyanis több okból is kiérdemelte, hogy a saját kezemmel öljem meg.

Kamilla

Amikor az új titkárnő telefonált délelőtt, hogy Ádám nem fog hazatérni egyhamar úgy döntöttem, hogy egyáltalán nem fogom zavarni sehogy. Pedig nagyon izgultam, hogy milyen hírekkel tér majd haza. Így hát eldöntöttem, hogy Lara segítségét kérve az ebédszünetben felkeresem a nőgyógyászomat. Az első napomra hagytam magamnak egy másfél órás szünetet, így még bőven volt időm arra is, hogy a kocsiban egyek egy pár falatot.

Egy vásárolt szendvicset eszegettem, amikor a belváros felé tartottunk a magánorvosom felé, akinek még reggel elmondtam a problémáimat a rendelőből felhívva, és ő rögtön adott is nekem időpontot, mert azt mondta, hogy minél hamarabb megyek hozzá, annál hamarabb tudjuk kezelni a kialakult helyzetet.

Lara mondjuk az előbb teremtett le, hogy megérti, hogy a férjem egy isten, de nem érti, hogy lehettem ennyire hülye. Őszintén már én sem értettem, hogy nem vettem tudomást arról, hogy beszedjem a gyógyszerem, de most már biztos voltam abban, hogy beállítok egy ébresztőt a telefonomra, hogy jelezzen nekem.

Ahogy beléptem a rendelőbe, észrevettem, hogy senki nincs előttem, így bekopogtam az ajtón, és vártam, hogy az orvosom ajtót nyisson. Amikor meglátta az arcomat, kedvesen elmosolyodott, majd beengedett.

Dr. Barabás János egy végtelenül szimpatikus ember volt. Talán az egyik legjobb nőgyógyász a körzetben és én sosem éreztem meg egyetlen vizsgálatát sem, mert mindig körültekintően és óvatosan bánt a betegeivel. Ráadásul olyan gyógyszert írt fel nekem, amely alacsony hormontartalmú és szerencsére egyáltalán nincs semmilyen mellékhatása rám.

Miután elvégeztünk egy pár vizsgálatot, leültetett magával szembe és fekete keretes szemüvege mögül nézett rám.

-Nos, Kamilla-szólalt meg, és közben belepillantott a papírjaiba, az én kezem pedig ökölbe szorult az idegességtől az ölemben.-A vizsgálatok kimutatták, hogy ön nem terhes, azonban arra kérem, hogy máskor figyeljen oda a gyógyszer rendszeres szedésére, ha pedig véletlenül kimaradna, akkor mindenképpen használjanak kiegészítő fogamzásgátló módszert.

Bólogattam, de a megkönnyebbüléstől egyetlen szó sem jött ki a torkomon. Nem szerettem volna még rögtön gyereket, és nem tudom, hogy reagált volna Ádám egy ilyen hírre. Megértem, hogy a múltkor nyugodt próbált maradni, de nem tudom, hogy kezelte volna, ha most mégis pozitív visszajelzést kapunk a terhességi vizsgálaton. És őszintén már én sem
tudom, hogyan fogadtam volna egy ilyen kialakult helyzetet.

Az orvos ellátott még egy-két jó tanáccsal és tartott még egy hegyi beszédet is a felelősségről, ha még nem szeretnék babát. Bár azt is hozzátette, hogy szerinte most vagyok éppen az ideális korban, hogy gyermeket szüljek. Hiszen most töltöm majd a 23-at, és tényleg az ideális korban vagyok a gyerekvállaláshoz. Sosem akartam későn szülni, ha lehetséges, akkor szerettem volna, minél hamarabb. Nagy családot szerettem volna mindig is, ha már anyáéknak nem jött össze.

Ahogy kiléptem a rendelőből, és megkönnyebbülten sóhajtva beültem az autóba Lara mellé, érdeklődve pillantott rám.

-Na? Lesz kis Szatmáry vagy sem?-kérdezte, mire én a szemöldökömet ráncolva fordultam felé.-Most mi van?

-Semmi, csak furi volt ezt hallani, de hála jó istennek egyelőre még nem lesz-kötöttem be magamat.

-Azért ne haragudj, de ezt jó hallani-fordult ki Lara az útra és elindultunk vissza a rendelőmbe.-Nem azért, mert tényleg jó anya lennél és én úgy gondolom, hogy Ádám is jó apa lenne, de szerintem ez nektek nagyon korai lett volna még.

-Hát persze, hisz csak most jöttünk még úgy össze igazán-temettem a fejemet a kezembe.-Meg tudod félek, hogy hogyan állna az egészhez.

-Tuti jól. Szerintem ő is szeretne már majd lassan gyereket, csak azért valljuk be őszintén, hogy férfi, és ezt soha nem vallaná be-vonta meg a vállát.-Meg alapból miért ne örülne neki?

Lara nem tudott Ádám múltjáról. Úgy gondoltam, hogy nem az én dolgom ezt elmondani bárki másnak, hiszen oka volt annak, hogy én is csak most tudtam meg öt év múlva. Nem az én titkom volt, és nem volt jogom bárkinek is elmondani. Ezért Lara nem is érthette, miért féltem én annyira Ádám reakciójától.

-Nem tudom-sóhajtottam.-De nem baj, amúgy sincs baj, szóval... Mindegy. Na de mi újság? Megvan az új munka?

Lara felsóhajtott, majd elmesélte a kínkeserves sztoriját. Bizakodott, hogy el tud szabadulni a régi, szar munkahelyéről, azonban a magániskolába nem vették fel, ugyanis az elmondása szerint, ahogy belépett már látta, hogy milyen helyre érkezett. A portás mogorván tekintett végig rajta, majd lustán felállt és elkísérte az igazgató irodájához. Ahogy azonban odaértek, minden szó nélkül otthagyta. A következő pillanatban pedig, ahogy bekopogott, egy hangos kiáltás hallatszott ki, mire ő ráncolva a homlokát beljebb lépett. A hang forrása a szinte idegbeteg titkárnőé volt, aki alighogy beért már rá is mordult a barátnőmre, hogy menjen befelé. Már ekkor úgy döntött, hogy ha meg is kapja a munkát, erősen elgondolkodik, hogy elfogadja-e.

Az igazgató viszont rátett egy lapáttal. Ugyanis ahogy beért, már rögtön elkezdett bárgyún vigyorogni, és igyekezett felszedni őt, sőt egyszer még elindult felé is, gondolom, hogy hozzá érjen, de végül a barátnőm felállt, majd elegánsan egyetlen viszláttal távozott.

Őszintén én is ezt csináltam volna.

Azonban sajnáltam a barátnőmet, mert még mindig nem volt munkája, és nekem segítenem kellett valahogy neki. És a legtökéletesebb ötletem már meg is volt, így hát óvatosan elmosolyodva felé fordultam.

-Tudod a rendelő kettőnknek is elég, van még egy eddig teljesen üres szoba, ha gondolod be tudod rendezni magadnak, és nyugodtan vállalhatsz vendéget magadnak oda, még akkor is, ha én is ott vagyok-mosolyogtam. Ketten mégis nagyobb forgalmat hoznánk.

Lara fellelkesedett, hogy egy pillanatra még a kocsi is megugrott, és majdnem áttért a másik sávba, de a barátnőm még idejében visszakormányozta a mi sávunkba, bár az autósoktól egy sor dudálást kapott, persze az nem nagyon érdekelte. Túlságosan lekötötte őt a lelkesedés.

-Komolyan?-kiáltott fel, amikor bekanyarodtunk a rendelő és a házunk utcájába.-Ez nagyszerű lenne, Kami. Megmentenél engem, de persze fizetnék valamennyi bérleti díjat, és abban biztos lehetsz, hogy ebből nem engedek.

-Jól van-tártam szét a karomat megadóan.-Szóval akkor benne vagy?

-Naná-kiáltott fel boldogan, majd beparkolt a kis rendelő elé, és az ülésben felém fordult.-Nagyon szépen köszönöm, Kami. Annyira örülök, hogy ezt felajánlottad. Az a hülye iskola volt az utolsó esélyem, de te megadtad a reményt nekem.

És ahogy ránéztem, már tudtam, hogy jó ötlet volt ez az egész.

A délutáni utolsó vendégemet kísértem kifelé. A kislány, aki az anyukájával együtt sétált kifelé az ajtómon, gyönyörű szépen beszélt volna, de valamiért kicsit pösze volt, ezért az anyukája mindenképpen szerette volna elhozni logopédushoz. Amikor hallotta, hogy megnyitottam a rendelőt, és meglátta az egészen kezdeti, olcsó órákat, akkor úgy döntött megpróbálja nálam. Most pedig az óra végeztével annyira jó volt hallani, hogy elégedett volt velem.

De persze ez nemcsak az én érdemem volt, a kislánya rendkívül ügyes volt, és nagyon gyorsan tanult, szóval előreláthatólag még egy-két óra és a
kislány soha többé nem fog pöszén beszélni.

Ahogy ők kiléptek, én utánuk integettem, a kislány pedig mosolyogva visszaintegetett rám. Mindig öröm volt látni egy gyermek mosolyát.

Miután az autójuk kifordult az útra, én visszaléptem a rendelőbe, majd felkaptam a táskámat, lekapcsoltam minden villanyt, majd behúzva magam mögött az ajtót, kulcsra zártam, és visszasétáltam a házunk felé. Közben igyekeztem nem Ádámra gondolni, aki valószínűleg még mindig az irodában volt. Aggódtam érte, hogy valami nagyon nagy gond van a cégnél. Egyáltalán nem értettem, hogy miért kellett olyan hirtelen elrohanniuk reggel, de remélem este elmagyarázza a kialakult helyzetet.

Otthon Magdával vacsoráztam, majd bíztam abban, hogy Ádám is lassan hazatér, de még akkor sem érkezett haza, amikor Magda végre hazatért. Így úgy döntöttem, hogy felmegyek az emeletre, bevackolom magam Ádám ágyába egy könyvvel, illetve valamit beállítok háttérzajnak a tévében, és megpróbálom megvárni őt. Azonban ahogy az óra kattogott, és én minden oldal után ránéztem, láttam, hogy már lassan éjfél lesz.

Már nagyon ideges voltam, de közben a szemem meg majd leragadt, ezért letettem a könyvet az éjjeli szekrényre, majd a tévét egy romantikus vígjátékra beállítva lefeküdtem az oldalamra. A következő pillanatban már aludtam.

Nem tudom hány óra lehetett, amikor az ajtó kinyitódott mellettem, majd ruha zörgött, nem sokkal később pedig besüppedt mellettem az ágy. Ekkor könyököltem fel, és néztem a hátam mögé. Ádám tekintete gyengéddé vált, de láttam rajta, hogy rettentő fáradt.

-Szervusz, angyalom-köszönt nekem halkan.-Jól aludtál?

-Jól. De már vártalak. Minden rendben?-térdeltem fel, és a kezembe vettem az arcát, hogy egy apró csókot nyomhassak a szájára. Miután elengedtem, nem válaszolt azonnal, csak gondterhelten felsóhajtott, és a tekintete egy pillanatra a villódzó tévére vándorolt, majd lefejtette az arcáról a kezemet, és a szeme már azt vizsgálta.-Valami baj van, ugye?

-Igen-bólintott.-Nem egy nagy probléma, de van egy tolvaj a cégen belül.

-Hogy tessék?-kérdeztem fennhangon, és kiment minden álom a szememből.

-Nyugodj meg, már tudjuk, ki az, és holnap kirúgjuk, tönkretesszük őt, amiatt, mert átvágott minket. Nem is a pénz érdekel, amit elvitt, nekem csak az igazságtétel számít-morogta dühösen, és tudtam, hogy a benne lévő düh valami miatt sokkal nagyobb, mint amilyennek lennie kellett volna.

Tudtam, hogy amit hallani fogok nagyon, de nagyon nem fog tetszeni, de mégis meg kellett kérdeznem.

-Ki az? Ki a tolvaj?

-Angyalom, ez...-kezdte volna terelni, de félbeszakítottam.

-Hallani akarom a nevet.

Hangosat sóhajtott, és percekig azt hittem, hogy nem fog megszólalni, azonban a következő pillanatban mégis megtette.

-Harmos Dávid.

Ahogy azt a nevet kiejtette a száján, már nem is fogtam fel a következő mondatait. Beszélt ott nekem hiányzó összegekről meg kivonatokról, kamera felvételről, aláírásokról, de a tény, hogy pont az az idegbeteg állat az, aki keresztbe tett nekünk, teljesen megfélemlített. Azt hittem, hogy végre azzal, hogy nem vagyok többet a cégnél, és csak néhány estély alkalmával találkozok vele, nem zavar majd többé a dolog, és ő sem bolygatja a múltamat, de nem így lett. Most is, amikor már igazán boldogok lehetnénk, amikor már igazán úgy érezném, hogy szabad vagyok, még most is megjelenik és tönkretesz mindent.

Ádám továbbra is szólongatott, de én nem bírtam se megszólalni, se igazán ráfigyelni. Remegtem egész testemben, mert a felgyülemlett félelem most jött ki igazán. Éveken keresztül elzártam egy dobozkában, és a Terkapeutám által javasolt módszert felhasználva mindig eltereltem a figyelmem, vagy megpróbáltam a jó dolgokra koncentrálni, vagy egyszerűen belefogtam valamibe, például takarításba, egy könyvbe. De sosem hagytam, hogy igazán felszínre kerüljön. Ha beszéltem is róla, akkor is csak a felszínt kapargattam, nem úgy meséltem, hogy visszaemlékeztem, egyszerűen úgy meséltem, mintha egy újabb hírek lenne a tévében. Tárgyilagosan, tényszerűen. Nem mentem részletekbe, mert abból sosem sülhetett ki jó.

Igazából most is erre lett volna szükségem, de most minden éjszaka feljött, minden egyes átélt borzalom, és nekem muszáj volt valahogy tudomást sem vennem erről az egészről, így a következő pillanatban a kezem már Ádám arcához közelített, és magamhoz rántva megcsókoltam. Éreztem, hogy meghökkent, és megpróbált eltolni magától. Amikor egy kicsit sikerült hátrébb húzódnia, gyengéden újra megszólított.

-Angyalom, látom, hogy ideges vagy. Imádom, hogyha letámadsz, de előtte meg kellene nyugodnod picit, nem gondolod?-kérdezte, én pedig megrázva a fejem az ölébe másztam, és tovább csókoltam, majd én is eltoltam, és a szemébe néztem.

-Nekem... Nekem most rád van szükségem.

Nem tiltakozott tovább. A kezével levette a pólómat, majd valahogy a nadrágomat is, aztán a hátamra fektetve elkezdte csókolgatni a mellkasomat, a számat, az arcomat, a nyakamat. Aztán a hasamhoz közelítve, felnézett rám, és a szemében lévő csillogás miatt könnyek kezdtek gyülekezni a szememben.

Imádtam ezt a férfit.

A szája elérte a lábam közét, és elkezdett kényeztetni, én pedig mint mindig nyögdécseltem, és élveztem a lehető leggyönyörűbb élményt. Azonban egy gondolat akkor is bemászott a fejembe. Eddig Ádám mindig csak engem kényeztetett a szájával, és sosem volt fordítva. Vagy nem volt rá megfelelő alkalom, vagy egyszerűen túl gyorsan kezdtünk neki a lényegnek. Én is akartam adni neki valamit, ezért felhúztam magamhoz, majd miután a számra tapadt, egyetlen hirtelen mozdulattal a hátára fordítottam.

Egy ideig kényeztettem a száját az ajkammal, de aztán a szám egyre lejjebb és lejjebb vándorolt, és az alsónadrág korcánál állt meg. Amikor oda elért a kezem igénybe vételével és Ádám segítségével levettem az anyagot, majd a földre dobtam.

A férjem bár meglepettnek tűnt, és nem értette, mire készülök, nem állított le. Szerintem kíváncsi volt, hogy ebből az egészből mi sülhet ki. Amikor a szám elérte a merevedése hegyét, egy pillanatra megremegett. Aztán amikor a szám magába fogadta a hímvesszőjét, amennyire csak lehetséges volt, hangosan felnyögött, a keze pedig a tarkómra vándorolt. Beletúrt a hajamba, és egy elkezdte irányítani a tempót. Egy idő után azonban elhúzta a fejemet, és a következő pillanatban újra maga alá gyűrt.

Ő sem várt tovább, fölém hajolt, megcsókolt, de aztán remegve eltávolodott egy pillanatra.

-Akkor most lehet óvszer nélkül vagy még várjunk, amíg elmész dokihoz?

Jaj, istenem, közben azt el is felejtettem!

-Voltam dokinál, azt mondta nem vagyok terhes, de ha egyelőre nem szeretnénk babát használjunk óvszert, amíg a gyógyszer újra be nem áll rendesen.

Ádám erre bólintott, majd az éjjeli szekrény fiókjához nyúlt, és kivett belőle egy ezüstös tasakot, aztán felbontotta, és a merevedésére húzta. Amikor pedig látta, hogy minden rendben vele, egyetlen mozdulattal belém hatolt. Újra felnyögtem az érzéstől, bár az biztos, hogy nem volt olyan jó érzés, mint amikor tényleg nem volt korlát közöttünk.

Lassan, óvatosan mozogtunk, közben a szánk egymás vállát, mellkasát,
nyakát, arcát, száját csókolta. Vele értettem meg igazán, mit jelent a szeretkezés szó. Ő mutatta meg, hogy milyen igazi érzelmekkel együtt lenni valakivel. Pedig ő erről nem is tudhatott, és talán jobb is, hogy nem tudott róla. Hisz honnan tudhattam, hogy amit ő érez, az szerelem? Honnan tudhattam volna, hogy ugyanazt érezzük? Én biztos voltam benne, hiszen évek óta éreztem annak ellenére, hogy rengetegszer azt mondogattam magamnak, hogy elfelejtettem, hogy már nem akarom őt. Hiába én tudtam, hogy ez szerelem az én részemről.

De vajon neki az volt?

Ádám

Másnap reggel már korán a konferenciaterem elején álltam, és Will mellettem volt. Mindketten arra vártunk, hogy mindenki bent legyen a terembe, amelyet majd a biztonsági őrök vesznek körül. Senki nem tűnhet el a szemünk elől. Főleg nem az az idióta.

Amikor az ajtó bezárult, az én tekintetem a tömeget pásztázta Dávid után kutatva, de egyelőre nem találtam meg, így belekezdtem a mondandómba.

-Azért hívtunk ide mindenkit, mert tegnap tudomásunkra jutott, hogy valaki lopott a cég költségvetéséből-mondtam haragosan, és a mondatot halk susogások, meglepett kiáltások kísérték.-Ha bárkinek-emeltem meg egy picit a hangom, kiemelve a szót-tudomása van róla, ki tette, akkor azt most mondja meg. Akkor még enyhe büntetést kaphat, de ha később kiderül, hogy tudott róla, akkor még börtönbe is kerülhet bűnrészességgel.

Csend.

Nem szólalt meg senki, és senki nem lépett elő, hogy tudna róla. Sejtettem. Mindenki meghunyászkodik. Kár, hogy nem most jöttem le a falvédőről. Ennyire hülyék, hogy azt hiszik, hogy most ezt elmondom, aztán hagyom őket kimenni innen? Hogy majd megszökjön az áruló? Na persze.

Ekkor elmosolyodtam, és a mellettem álló barátomra pillantottam.

-Akkor rendben. Ha senki nem tudja, én elárulom ki volt-mondtam, mire meglepett kiáltások hallatszottak a háttérben, amelyek bizonyították a meglepetést, hiszen mindenki azt hitte az előbb, hogy nem tudom a személy nevét. Pedig ó, ostoba, naiv emberek, én igenis tudtam róla!-Aki elárulta a céget, az Harmos Dávid úr-tekintettem újra végig a tömegen, akik a név hallatára körbe-körbe kezdtek forogni az említett személyt
keresve.

Azonban volt egy probléma. Harmos Dávid nem volt a teremben.