Ferman amint meglátta, szinte sokkot kapott, úgy állt ott, mint aki kísértetet lát. Eylül félve ránézett, mintha megérezte volna bajt.

- "Milyen csinos itt mindenki! Mit ünnepeltek?" - mondta köszönés nélkül egyből a férfi.

Nem kellettek szavak, hogy tisztán látszódjon, hogy Ferman felismerte a hívatlan vendéget.

- "Drágám, ki ez az ember?" - kérdezte félve Beliz.

Ferman odalépett, és egy hatalmasat behúzott a férfinak, Doruk egyből megragadta, és lefogta.

- "Ferman!!! Ferman, ne csináld!!! Nyugodj le!"

- "Nem nyugszom!!!" - üvöltötte magán kívül Ferman, és erősen próbált kiszabadulni Doruk szorításából.

Ferman azért gyakran fel szokta kapni a vizet, de ennyire magán kívül még sosem látták. Doruknak igazán minden erejére szüksége volt, hogy kordában tudja tartani.

Eylül odalépett a bátyja elé.

- "Ferman, ki ez az ember?" - kérdezte félve Eylül.

- "Burak Eryiğit vagyok, az édesapád, kicsi Eylül. Igaz, eltelt legalább 20 év, mióta a bátyádat utoljára láttam, de egyből felismert... Erős fiú lettél, nem mondom..." - mondta a pofon után feleszmélve.

- "Te nem vagy az apánk!! Hogy mered ezt pont Eylülnek mondani?!" - üvöltött még mindig Ferman, és ha Doruk nem fogja erősen, újból nekiment volna.

- "A szüleik meghaltak, már nagyon régen." - mondta Beliz.

- "Fiam, tényleg azt hazudtad mindenkinek, hogy már nem élek...? Nem szép dolog."

- "Te engem ne oktass ki, hogy mi a szép dolog! Tudomást sem vettél a gyerekeidről! Önző vagy és gonosz! Te nem vagy az apánk! Mi a fenét keresel itt??" - kiabálta Ferman.

Eylül lesápadt, és szorosan a mellette álló Belizbe és Nazliba karolt.

- "Eylül... - fordult Eylül felé Burak - Az újságban olvastam, hogy esküvő lesz az Eryiğit-családban... Okos gyerek lehetsz, bizonyára hamar megtaláltad Fermant, miután 20 éves lettél. Gondoltam eljövök, hogy találkozzunk... Nagyon hasonlítasz a..." - mondta, és felé indult.

- "Hozzá ne merj érni, értetted!!!" - kiabálta könnyes szemmel Ferman.

- "Ferman, nyugodj meg kérlek. - mondta teljesen higgadtan Eylül, és letörölte a könnyeit - Uram, jól figyeljen most rám. Hagy meséljek önnek valamit. Azt már megbocsájtottam, hogy magamra hagytak. Soha nem fogom megérteni, de elfogadtam. Sokáig magamat hibáztattam, pedig én semmit sem tehettem volna másképp. Magáé lett volna az esély, hogy másképpen döntsön. Nézze... Itt van ez a gyönyörű nő, aki mellettem áll. - mondta Eylül Belizre mutatva - Ő a Ferman szerelme. Csodálatos ember, aki mindannyiónknak a gondját viseli. És nézzen Fermanra... Ferman egy kitűnő szívsebész lett, aki rengeteg ember életét menti meg nap mint nap. A maga segítsége nélkül, az ország egyik legelismertebb és legsikeresebb embere lett, úgy hogy közben Fatoşnak mindent megadott. Hiába volt fáradt, vagy hiába érezte magát teljesen egyedül ebben a világban, minden nap ment, és tette a dolgát. Keményen dolgozott, lett munkája, háza, autója... Elindult az életben... Aztán szerelmes lett. Megtalálta a társát, aki teljessé tette őt... Fent a szobákban alszik két pici gyerek, ők az unokái. Remek gyerekek, imádnivalóak. Olyan családban nőhetnek fel, amilyen nekem sosem volt. És itt vannak a barátaink... Ezek az emberek voltak mellettünk ha örültünk, vagy ha bajban voltunk, nem a szüleink... Ez itt mind az, amit maguk mögött hagytak azon a napon, amikor én megszülettem. Én nem ismerem önt, és soha nem fogom az apámként kezelni, ne is dédelgessen hiú ábrándokat, mert nekem nincsenek szüleim, és már soha nem is lesznek. De egyvalamiért hálás leszek önnek, életem végéig. - mondta, majd Ferman mellé lépett, és átkarolta őt - Ezért az emberért. Hogy olyan embert nevelt belőle, amilyenek mind lenni szeretnénk. Ez az ember itt, minden nap mellettem van, mióta megismertem. Vigyáz rám, megvéd, meggyógyított, ha megsérültem. Nekem ha kell, ő az apám, a testvérem, a barátom. Nem tudom, miért jött ma ide, de teljesen felesleges volt."

Mindenki sírt a szobában a hallottaktól. Mindenki.

- "Nem tudom mit mondjak... Mindig is éreztem legbelül, hogy egy napon megtaláljátok egymást..."

- "Uram, szerintem az lesz a legjobb, ha most elmegy." - mondta Burak mellé lépve Doruk.

- "Mégis ki vagy te, hogy ezt mondod nekem?!"

- "Néhány órán belül a lánya férje!"

- "Nem vagyok a lánya." - tette hozzá Eylül.

- "Nem bizony! Úgyhogy tűnj el, most!" - mondta Ferman.

- "Rendben, elmegyek. Akkor csak tudjátok, hogy nagyon sajnálom." - mondta könnyes szemmel Burak, és elindult kifelé.

Doruk kikísérte őt az autójához. Burak még útközben megkérdezte:

- "Tényleg ilyen erősek? Tényleg ennyire jó testvérek?"

- "Sokkal erősebbek, mint azt gondolná. Kérem, ne keresse egyikőjüket se, mert legközelebb nem fogom le Fermant, neki volt igaza. Nem lett volna szabad idejönnie." - mondta Doruk.

- "Vigyázz a feleségedre, fiam." - mondta Burak.

Doruk némán bólintott.

Bent a házban Beliz rögtön Fermanhoz rohant és szorosan megölelte.

- "Jól vagy szerelmem?" - kérdezte.

- "Jól, jól vagyok."

- "Eylül igazán bátor voltál, hogy így el merted ezeket mondani neki..." - mondta Ali.

- "Valakinek el kellett ezeket mondania. Fermannak... - mondta Eylül és leült a bátyja mellé - Sokkal nehezebb, ő ismeri ezt az embert. Belőlem semmilyen érzelmet nem váltott ki, és már soha nem is fog."

- "Szeretlek Eylül." - mondta Ferman.

Doruk visszajött, de már nem egyedül, addigra megérkezett Murat bácsi, Tanju és Vuslat.

- "A-aa! Mi ez a búskomor hangulat? Ma esküvő lesz itt, nem temetés! Úgy néztek ki, mintha megöltetek volna egy embert!" - mondta Vuslat.

- "Hát valami olyasmi történt... Örülök, hogy itt vagytok!" - mondta Eylül, és megölelte őket.

- "Ferman, haver, gyere, mi menjünk ki, vezess körbe!" - javasolta Tanju.

- "Jó ötlet kedvesem, menj, szellőztesd ki a fejed..." - mondta Beliz.

Ferman elmosolyodott, bólintott és kimentek.

- "Én pedig kapcsolok egy kis zenét!" - mondta Nazlı.

- "Remek! Felejtsük is el ezt az egészet! - mondta Beliz - Eylül, gyere, lassan öltöznöd kell!"

Néhány óra múlva minden és mindenki elkészült. A vendégek egytől-egyig megérkeztek, és már a helyükön ültek. Doruk már az oltár előtt állt, mellette Demir, a tanúja. Az első sorban ült Beliz, az ölében Hakannal, mellette Tanjuék és Adilék.

Megszólalt a bevonulás zenéje...