Felnéztem az égre. Esőfelhők gyülekeztek a kék égen. Nem is jöhetett volna jobb, mint egy jó kis nyári zivatar. Ekkor visszanéztem a fehér oszlopokra. A többiek megálltak, hogy megnézzék a bárányfelhők átalakulását.
-Tony! Gyere gyorsan! Ebből eső lesz.
Nem igazán érdekelt már, de amúgy sem utáltam ezt az időjárást. Csak hümmögtem egyet válaszként, és leültem. Társaim talán megláttak bennem valamit, és inkább otthagytak a járda kellős közepén.
Csöpp, csöpp...
Már meg is érkezett. A felhők gyorsan eltakarták a napot, így sötétté varázsolva a falut.
Amint egyedül maradtam, s mindenki bemenekült az otthonába, visszafutottam arra a helyre ahonnan érkeztem.
Az erdő összekeveredve az eső illatával a legjobb dolog ebben a világban. Csak úgy suhantam a kitaposott ösvényen, és lassan elértem a célom. Ez az a hely, ahol először találkoztunk ebben a világban.
Nem voltam valami boldog akkor. Nem tudtam hol vagyok, zavarodott voltam.
Most pedig...itt vagyok, és színte már siratom őt.
Jajj istenem! Mondd meg, hogy kerültem ide!

Nem láttam értelmét az életemnek. Álltalában középsulis éveimben gondoltam így. Amikor körzővel próbáltam átszúrni az ereimet, vagy épp medencében fulladoztam, de mindig kimentettek onnan. Hiába lennék egy átlagos srác, folyton ott voltak a hátam mögött. Valaki mindig figyelt. A nagy zseni! Anthony Stark! Mégnagyraviheti a jövőben!
-Kérhetek egy autógrammot?
Hát nem...hiába voltam Stark, akkoriban az volt a legnagyobb átok.
Micsoda tinis problémák! Biztos csak a hormonok...
Állandóan arról álmodoztam, hogy egyszer megszökök itthonról, meglógok egy esti vonattal, és soha többet nem térnék vissza. Elmehettem volna európába, Rómába. Hosszú hajat növesztek és dús szakállat. Abból a kis pénzből vennék egy kis kunyhót a város szélén, és boldogan eléldegélnék.
Furcsa módon, ezt mégsem tettem. Ha az otthonom, már nem otthon, csinálok magamnak egy másik otthont! Persze csak akkor, ha már elég messzire vittem. Megpróbálkoztam elfogadni a hírnevem, és néhány év múlva hasznát is húztam belőlle.
Ha most ezt mind a hátam mögött hagytam volna akkor, csak azért, hogy egy unalmas életet kezdjek, tuti kevesebbet próbáltam volna leugrani magas helyekről. De ha most tenném meg azt, ott lenne a páncélom...

Bár, most az sincs itt. Itt minden megszűnt létezni. Erre a helyre csak a kapcsolataidat tudod elhozni, és semmi mást. Eléggé idegesítő ez, de egy idő után meglehet szokni.