𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

A szobában feküdtem, Stefan-t várva aki ismét később jött mint szokott. Lementem az emeletről és bekapcsoltam valamit a Netflix-en. Talán egy negyed óra elteltével az ajtó nyitódására lettem figyelmes.

- Megjöttem. - lépett be Stefan a házba, látszólag letört volt.

- Már vártalak. - kikapcsoltam a tévét és odamentem hozzá, hogy egy üdvözlő puszit adhassak.

- Sejtettem. - erőltetett egy apró mosolyt az arcára.

- Valami baj van? - néztem rá aggódóan.

- Nem tudom. - lépett el tőlem majd a hűtőhöz sétált.

- Csináltam chilit. - mutattam az edényre. - De mi az, hogy nem tudod? - tértem vissza a témára.

- Csak... Hagyjuk Betty, fáradt vagyok. - újból elindult de elé álltam.

- Stefan, kérlek. Százszor láttalak fáradtan, de egyszer sem voltál ilyen. - megsimítottam az arcát.

- Igazad van, sajnálom, de most tényleg pihennem kell. - homlokon puszilt majd az emeletre ment.

Furcsa volt ez a helyzet, úgy éreztem, hogy Stefan valamit eltitkol előlem. Nem akartam feszegetni, de akkor sem hagyhattam ennyiben az egészet.

Másnap reggel

Mikor felkeltem legnagyobb meglepetésemre Stefan mellettem volt. Egyszer sem hagyta ki eddig a munkát, ezért egyre jobban aggasztott, hogy mi van vele.

Nem akartam felkelteni ezért óvatosan lementem reggelit csinálni.

- Jó reggelt. - jött le a lépcsőn nem sokkal utánam.

- Jó reggelt, lassan kész vagyok.

- Szuper! - mondta a legnagyobb vidámsággal.

- Hogy- hogy itthon vagy? - kérdeztem.

- Szünetet tartunk ma. - motyogta, közben a telefonját bújta.

- Megkérdezhetem Domenicet is erről? - tettem elé a tányért majd mellé ültem.

- Mi van? - nézett fel értetlenül.

- Stefan, nagyon furcsa voltál tegnap, ha történt valami mond el. - mondtam törődően.

- Szívem csak fáradt voltam, ennyi. De ha, annyira ragaszkodsz hozzá megkérdezheted apámat is. - mondta nyugodtan.

- Jó, megértem. - mosolyogtam.

- Ennek örülök. - harapott bele a pirítósba. - Tényleg, megkaptad már a levelet? - fordult újra felém.

- Igen, sikerült. - mondtam boldogan.

- Elisabeth, ez csodálatos. Gratulálok! - pattant fel, majd felkapott és pici puszikkal lepte el az arcom.

- Igen az. - mosolyogtam, mikor letett. - Este lesz egy úgymond üdvözlő buli féleség. Dylan-el megyünk, őt is felvették. - folytattam.

- Álj, álj, álj. Üdvözlő buli? - ráncolta össze a szemöldökét.

- Igen, már akartam szólni tegnap, de nem volt alkalmam. - mondtam zavartan.

- Meddig tart?

- Éjfél, azt hiszem. - mondtam.

- Jó, pontban éjfélkor ott vagyok érted, küld el a címet is. - mondta határozottan.

- Igen is főnök. - nevettem fel, mire egy komoly tekintetet vetett rám.

18:12

Stefan-nal egész nap aludtunk, ettünk vagy filmet néztünk. Több napot is eltöltenék így, mivel már együtt élünk lesz rá alkalmunk.
Mivel Dylan-el azt beszéltük meg, hogy fél hétkor találkozunk, nagyon gyorsan elkellett készüljek.
Mikor már az autónál voltam hallottam, hogy a telefonom pittyen egyet, megnéztem, de valaki csak ismerősnek jelölt ezért nem törődtem vele.

- Hát szia csajszi, felkészültél? - futott Dylan az oldalamra mikor leparkoltam a házuk előtt.

- Szállj be és megtudod. - kapcsoltam be a kedvenc zenéjét.

- Úr Isten, na induljunk. - őrjöngött, majd beült mellém.

Dylan irányításával tíz percen belül elértünk egy hatalmas házakkal teli utcába, majd az utolsó háznál megálltunk. Nem az utolsó házba mentünk, csak ott volt hely.
Mikor elsétáltunk a házhoz ahova jöttünk, leesett az állam. Gyönyörű volt.
Az ajtó előtt két srác állt akik a "jegyet" szedték, bent pedig már nagyban ment a buli.

- Személyit kérhetnénk? - kérdezte az egyik fiú.

- Persze. - kezdtem el keresni a táskámban, közben a felszólalt a másik fiú.

- Betty? - mondta kérdő hangon. Bryan volt az.

- Bry, te mit keresel itt? - néztem rá meglepetten.

- Mads unokabátyja és a haverjai csinálják a bulit.

- Ki az a Mads?

- A barátnőm, észlény. - forgatta a szemeit. - De menj, mert már ígyis furán néznek minket. - suttogta a fülembe.

- Ó, okés. - mondtam majd beléptem házba.

Bent olyan zsúfolt volt minden, rengetegen voltak és még Dylan-t is szem elől vesztettem.
Próbáltam keresni mindenhol, de nem találtam. Felmentem az emeletre, ott sem volt de legalább levegőhöz jutottam.

- Eltévedtél? A buli lent van. - jött mögülem egy fiú hang.

- Öhm nem, csak.. - fordultam meg, és egy sötét szemű, szőkés barna srác állt mögöttem.

- Csak? - mosolygott kedvesen.

- Csak nem találom a barátom akivel jöttem, azt hittem itt van, de megyek is. - ráztam meg a fejem zavarodottan és visszaindultam.

- Várj. - fogta meg a karom. - Segítek, nagy ez a ház egyedül biztos nem találnád meg. - mondta ismét széles mosollyal.

- Igaz, te biztos tájékozottabb vagy. - mondtam nevetve.

- Hát muszáj, mivel itt élek. - mondta majd elindult a másik irányba.

- Szóval te vagy az egyik rendező is? - kérdeztem, közben követtem.

- Igen, az öcsémmel és két haverunkkal. Daniel vagyok. - fordult felém és a kezét nyújtotta.

- Elisabeth. - fogtam kezet vele.

- Gyere erre, Elisabeth lehet itt a barátod. - nyitotta ki előttem az ajtót, ami az udvarhoz vezetett. Mit is gondoltam itt is rengetegen voltak.

- Lehet. - néztem rá pánikolva majd felnevettem.

- Biztos ismerkedik, neked sem ártana. - lökött vállba biztatás képp.

- Igazad van. - bólogattam.

- Nekem mindig. - mosolygott
önelégülten.