𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

- Stefan. - említettem a nevét, a hangom hallhatóan megcsuklott.

- Gyere ide. - tárta ki karjait, mire én egyből neki vetettem magam, könnyeim közt szorosan öleltem.

- Sajnálom. - mondtam elnyomott hangon, mialatt a fejem a mellkasába fúrtam.

- Én sajnálom. Mindent sajnálok. Nem voltam őszinte veled. - emelte el az arcom, és a szemembe nézett.

- Én sem mondtam el mindent neked. Egyszerűen nem tudtam, hogy mondjam el, de most már tudom. Képes vagyok rá, és ezt neked köszönhetem.

- Mit nem mondtál el? - vonta fel szemöldökét.

- A nővérem. Megölte Adamet. Adam megakart erőszakolni, de a nővérem közbelépett. - mondtam, közben hatalmasakat nyeltem nem is csodálnám, ha nem értett volna egy szót sem.

- Tudom. - vett egy mély levegőt.

- Honnan? - ráncoltam össze a szemöldököm döbbenten.

- Jessica elmondta.

- Úr Isten. - csaptam a tenyerem az arcomra.

- Hé, hé. Már nem érdekel. Kibaszottul fáj, de már lezártam. Adam és Jessica a múltam. Nem törődhetek velük egész életemben, bizonyos dolgokat nem lehet örökké hántorgatni. Elfelejtem idővel, és neked is ezt kell tenned. - vette le a kezeim, és szép mosolyát láttam magam előtt.

- Büszke vagyok rád. - kerekedtek nagy nehezen egy apró mosolyra ajkaim.

- Most érzem, hogy igazán én is az vagyok magamra. - puszilta meg a homlokom.

- És ami Eliast illeti..

- Tudom, hogy azért voltál vele, mert engem kerestél a bárban, válaszokat akartál, Billy elmondta, hogy mindent elmondott neked, amit nem is bánok. - vágott közbe.

Amikor ezt mondta megkönnyebbültem, mivel tartottam tőle hogyha megtudja az igazat teljesen máshogy áll mindkettőnkhöz. El kell neki mondjam ami valóban történt, de nem most. Majd idővel talán.

- De Billy azt mondta egy szót se szóljak neked erről. - mondtam meglepetten.

- Igen, tudom. De a barátnőmnek, akit tényleg szeretek tudnia kell rólam. Hogy ki is voltam én. - simogatta az arcom.

- A barátnődnek? - szívtam be az alsó ajkam majd hatalmas mosoly terült el rajtam.

- Ó tényleg. Lennél a barátnőm Elisabeth White? - húzott közelebb magához.

- Igen, Stefan Evans. - csókoltam meg.

Befan is real.

Heves csókolozásunk a bejárati ajtó nyitódása szakította félbe. Gondoltam anyáék azok, és hát az igazat megvallva nem igazán akartam velük találkozni azok után, hogy egy szó nélkül kimaradtam egy egész estére és másnap az iskolába sem jelentem meg. De nem érdekel, ők úgysem értenek semmit, ne is várják, hogy azt tegyem amit ők akarnak miközben belül darabokra török.

Futást hallottunk, és a léptek felfelé erősödtek, pontosabban a szobám irányába.

- Betty, itt van Jessica. - rontott be a szobába Bryan és lihegve becsapta maga után az ajtót.

- Mit akar? - fordultam felé.

- Azt mondta itt az ideje egy családi beszélgetésnek, és azt is hozzá tette, hogy szívesen jöhet a barátod is, mármint Stefan.

- Be akar keverni. - mondta Stefan kissé dühösen.

- Valószínű, de jobban jártok, ha lejöttök és tisztáztok mindent mielőtt Jess beszélne helyettetek.

Az öcsémnek igaza volt. Jessica mindenáron azt akarja, hogy mi ne legyünk együtt. Tudom, hogy Stefant is úgy állítaná be, mint egy utolsó patkányt, aki nőket bánt, és a múltja is problémás húszon éves létére. A szüleim természetesen nem ilyen fiút képzeltek el mellém, sőt, ha mindezt megtudják képesek a rendőrséghez fordulni csak azért, hogy Stefan a közelembe se jusson. Ezt nem fogom hagyni, többet nem.

- Menjünk. - jelentettem ki magabiztosan.