𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

Ilyen nincs. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?
Stefan csak küldte az üzeneteit, de annyira megijedtem, hogy nem tudtam elolvasni. Mivel felvolt hangosítva a telefon Elias meghallotta a sorozatos pittyenéseket.

- Ki az? - lépett mellém és kivette a telefont a kezemből.

- Ezt nagyon elszúrtam. - néztem rá, a könnyeim pedig megeredtek. Elias letette a telefont és a két kezébe helyezte az arcom.

- Sajnálom Elisabeth, ez az én hibám. Nem kellett volna elvegyem a mobilod, te nem tudhattad, hogy az enyém is ugyanolyan. - törölte a könnyeim.

- Gyűlölni fog mindkettőnket! - sírva fakadtam jobban.

- Nyugodj meg, beszélek vele, te pedig pihenj most le. - hajtotta a fejem a mellkasára és szorosan kezdett ölelni. Nagyon jól esett. - Gyere. - puszilt a hajamba és megindult a folyosó felé amerre nekem kellett volna menjek.

Felmentünk az emeletre, és egy gyönyörű szobába vezetett.
Hatalmas francia ágy, barack színű falak, modern bútorok, egy kisebb köves csillár és egy elképesztő terasz rész.
Leültem az ágyra és Eliast bámultam ahogy a telefonján pötyögött.

- Stefannak írsz? - kérdeztem halkan.

- Igen. - válaszolt egy perc csend után, és kikapcsolta a telefont. - Nem kell aggódj. - ült le mellém.

- Sajnálom, hogy ilyen helyeztbe hoztalak. - fordultam a fiú felé.

- Az én hibám Elisabeth. Nem szabadott volna megcsókoljalak, sőt utánad sem szabadott volna menjek azon az estén. El kellet volna fogadjam, hogy Stefant szereted, ő pedig téged. - magyarázta, közben a plafont bámulva.

- Ezzel mit akarsz mondani? - ráncoltam össze a szemöldököm.

- Hagyjuk. - válaszolt ismét egy kis idő múlva.- Feküdj le, én alszok a nappaliban. - indult meg az ajtó felé.

Nem tudtam mit válaszoljak, csak ültem az ágyon tovább. Mikor kiment a szobából elfeküdtem és rövidesen el is aludtam.

Január 21.
Kedd

Mikor felébredtem, iszonyatosan fájt a fejem, hányingerem volt, egy kicsit émelyegtem is. Most először kijelenthetem, hogy másnapos voltam. Az este történései nagyjából kiestek, de arra emlékeztem, hogy hatalmas hülyeséget csináltam.
Felkeltem és kisétáltam a teraszra. Körbe néztem, a kilátás csodás volt. Lepillantottam a kertbe és teljesen zavarba jöttem.

Elias félmeztelenül grillezett lent, a felső teste mint a mosolya nem okozott csalódást, elképesztő volt. Karamell barna bőrén megcsillantak az izzadtság cseppek mikor a nap rájuk sütött.

- Éhes vagy? - szakította félbe a gondolatmenetem, felkiáltásával.

- Mi? Ja, igen. - ráztam meg a fejem mikor észbe kaptam. Úristen mióta nézhette, ahogy figyelem.

- Gyere le, lassan kész. - irányította vissza figyelmét a sütögetésre.

Gyorsan felkaptam a tegnapi ruhám, mert az este egy szál férfi ing volt rajtam, gondolom Elias adta rám. Beágyaztam és meg is indultam az udvarra.

- Milyen nap van ma? - ültem le a grill előtti kisasztalhoz.

- Kedd.

- Jaj ne, elkéstem a suliból igaz? - ütöttem a homlokomra.

- Hááát, csak négy és fél órát. - felnézett rám mosolyogva.

- Akkor már felesleges törnöm magam igaz? - ráztam a fejem.

- Fél kettőkor már mindegy szerintem. - kezdett el nevetni.

- Csúcs. - forgattam a szemeim.

- Sajnálom, de nagyon édesen aludtál, meg ahogy elnézlek szerintem az első tíz percben haza küldtek volna.

- Kössz.

- Nem úgy értettem, gyönyörű vagy, csak látszik rajtad a másnaposság. - magyarázkodott, mire nekem hatalmas mosolyra kerekedtek az ajkaim. - Mi az? - vonta fel a szemöldökét.

- Semmi, csak édesen magyarázkodsz. - léptem mellé egy tányérért.

- Köszönöm? - kezdett el nevetni. - Tessék. - tett a tányéromra két szelet húst.

Leültünk az asztalhoz. Isteni volt, nem gondoltam, hogy ilyen jó a konyhában is. Mármint, öhm a konyhában.
Mivel egyedül él, nem is árt, ha nem akar éhen halni.

- Egyébként lakott itt más is veled valamikor?

- Igen, Stefan amikor ugye a szülei kitagadták.

- Értem. - mondtam zavartan.

- Még mindig rossz Stefanról beszélni, ugye? Azt mondta ma átmegy hozzád, úgyhogy, ha végeztünk haza viszlek. - vette komolyra a hangját.

- Elias..

- Nem kell megköszönd Elisabeth. Stefan a barátom nem szeretném, ha az egyetlen reményt is elveszítené. - vágott közbe és rám mosolygott.

Nem, nem bántam meg, hogy utánam jött akkor és haza kísért. Ez a két nap, amit vele töltöttem csodás volt, ebben a két napban sikerült elterelnem a gondolataim arról a sok szörnyűségről, amit megtudtam.

- Azt köszönöm, hogy mellettem vagy minden hátsó szándék nélkül. - tettem a kezem a kezére, ő pedig összekulcsolta az ujjaink.

- Ez természetes, hercegnő. - puha ajkai a kezemhez értek és egy apró puszit nyomtak rá. - De indulnunk kéne. - pattant fel az asztaltól és felhúzott engem is.

- Induljunk. - mosolyogtam rá.

Beültünk az autóba, de mielőtt elindultunk volna Elias a rádióval szarakodott, aztán betett valami számomra ismeretlen zenét.

- Hallottad már? - indította be a motort.

- Még nem. - ráztam jobbra balra a fejem.

- Ez a kedvencem. Amikor úgy érzem, hogy senkim nincs, egyedül vagyok az egész kibaszott életben meghallgatom ezt a számot és a végére teljesen felszabadulok. Nem agyalok, nem gondolkodok semmin csak a zene mondandójára figyelek és rájövök, hogy nem vagyok egyedül, sosem voltam és sosem leszek. - mesélte hosszadalmasan az útközben én pedig figyelmesen hallgatam. Meglepő volt amit mondott, de mégis elgondolkodtató. Baromira igaza volt.

- Nem gondoltam, hogy a kemény fiúban ilyen dolgok is megfordulnak. - mondtam kissé gúnyosan, de emellett éreztettem vele, hogy megértem amit mond.

- Megfordul Elisabeth, még a kemény fiúkban is. - nevetett.

Lassan a házunkhoz értünk, a kedvem pedig teljesen megváltozott. Olyan érzésem volt, hogy ilyen alakalom többet nem lehet, és ez lehangolt. Elias is észrevette rajtam ezt, de nem szólt semmit csak szorosan magához húzott és az arcomat simogatva ölelt.

- Szia Elias. - távolodtam el tőle, és kinyitottam az ajtót.

- Szia Elisabeth. - a hangján hallatszott, hogy vett egy mély levegőt.

Visszacsuktam az ajtót. Elgondolkodtam. Elias felé fordultam és megcsókoltam. Nem tudom miért, abban a pillanatban erre volt szükségem. Ő nem lökött el magától, folytatta. Elváltunk egymástól és teljesen más érzéssel szálltam ki az autóból, jó érzéssel hiába volt helytelen amit tettem.

Beléptem a házba, nem hallottam hangokat, gondoltam egyedül vagyok. Egynesen a szobámba indultam miközben Bryannek üzentem. Becsuktam magam után az ajtót és mikor elemeltem a tekintetem a telefontól Stefan állt előttem.
Na igen, abban a percben elöntött a bűntudat.

Befan or Belias
?