𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

Elias tette teljesen felkavart. Nem tudtam mit tegyek. A hét összes napján próbáltam megtalálni, hívogattam vagy hússzor, ő meg teljesen szart rá. Szerintem élvezte, hogy ennyire keresem, és csak az agyam akarta húzni. Hát sikerült neki. Egyrészt nem értettem minek csókolt meg, másrészt tartottam tőle, hogy Stefan tudomást szerez róla. Hiába haragudtam rá pokolian és kerültem egy héten keresztül, nagyon hiányzott, csak vele akartam lenni, kisírni mindent a vállán aztán elfelejteni az egészet, de tisztában voltam vele, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Amikor megláttam az iskolában, a szívem szakadt meg, mikor odalépett elém azt hittem rosszul leszek. Nem akartam lerázni, de kellemetlen lett volna, ha meglát Eliasszal. Nagy nehezen elértem, és megbeszéltük, hogy az iskola előtt találkozunk. Amint végeztem, amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a sulit. Ő ott állt egy matt fekete, elképzelésem szerint nem kisösszegű autóval a parkolóban, mögötte pedig Stefan autója, micsoda szerencse.

- Találkoztál Stefannal? - támadtam le a fiút miközben bepattantam mellé, a táskám pedig a hátső ülésre dobtam.

- Igen, nyugodtan szállj be, várj ki is nyitom neked az ajtót. - játszotta túl magát.

- Ez a legkevesebb az után, hogy egy hétig basztál válaszolni! - emeltem fel a hangom és egy flegma pillantást vetettem rá.

- Elfoglalt ember vagyok. - mosolygott önelégülten.

- Jaj, én kérek elnézést. - forgattam a szemeim, majd előre fordultam.

- Igen találkoztam Stefannal. - motyogta.

- És mondott valamit? - fordultam vissza felé.

- Nyilván. - vágott értetlen fejet, aztán elnevette magát.

- Elias, hagyd már abba! - ütöttem meg a vállát. - Vegyél már komolyan.

- Jól van na, itt ültem egész nap, és nem nagyon volt társaságom. - háborodott fel.

- Nem mondtam, hogy ülj itt egésznap.

- Igaz. - indította be a motort és a gázra lépett.

- Hova megyünk? - néztem ki az ablakon.

- Hozzám.

- Minek? - kaptam felé a fejem.

- Beszélgetni akartál, akárcsak én. De ha máshova akarsz menni mondj egy helyet. - fordult felém és mosolygott. Megint olyan gyönyörűen, mint a múltkor.

- Inkább az utat nézd. - fordítottam előre az arcát.

- Igen is asszonyom. - szalutált.

Eliasnál valami mást érzek mint egykor Stefannál. Mellette úgy érzem magam mintha évek óta ismerném. Valahogy elkell folytsam ezt az érzést, és vissza kell térjek a valóságba, ahol Elias egy idegen számomra, aki nem mellesleg Stefan barátja, szimplán ennyi.

Egy nekem teljesen ismeretlen utcába kanyarodtunk, majd talán a harmadik háznál megálltunk.

- Megjöttünk. - fordította el a kulcsot és kiszállt az autóból.

- Aszta, a szüleid büszkék lehetnek magukra, gyönyörű ház. - kiszálltam én is, és csodáltam az előttem álló palotát. Igazából Elias kocsija után már nem nagyon lepődtem meg. De akkor is aszta rohadt, egy egész villa állt előttem.

- Ez az én házam. Egyedül élek. - mondta elégedetten és a kapu felé irányított.

- Ez lehetetlen. Hány éves is vagy? 21? 22? - motyogtam hátra, még mindig a házat bámulva.

- 24. A nagyapámtól örököltem, a szüleimnek semmi közük ehhez a házhoz.

- Á, értem. - léptem be a házba, bent is minden csodás volt.

- Kérsz valamit? - indult, gondolom a konyha felé.

- Egy pohár vizet, köszi. - kiabáltam utána, aztán leültem a kanapéra.

- Tessék. - tért is vissza pár másodpercen belül egy boros pohárral a kezében, abban pedig persze nem víz volt.

- Köszönöm, de vizet kértem. - nyújtottam vissza a poharat.

- Egy pohártól nem lesz semmi bajod, kedvhozó hidd el nekem. - ült mellém közvetlen közel és visszaadta a poharat.

- Oké, jó. - kortyoltam bele.

- Gondolom kiváncsi vagy miért csókoltalak meg. - vágott bele a lényegbe.

- Igen, ezért vagyok itt. - bólogattam.

- Na látod pont ezért. - mosolygott szélesen.

- Szóval azért csókoltál meg, hogy itt legyek most és meghallgassam, amit mondani akarsz? Elismerem, jó húzás. - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Okos vagy Elisabeth, már értem miért ragaszkodik hozzád Stefan.

- Ne beszéljünk Stefanról. - gurítottam le az egész pohár bort.

- Ókéé. - nézett rám lepődötten.

- Inkább hozhatnál még egy pohárral. - mosolyogtam, és nyújtottam felé az üres poharat, majd elővettem a telefonom.

- Máris. - vette el a poharat, és a mobilt is a kezemből.

- Hé, az marad. - pattantam fel, hogy visszavegyem.

- Csak egy pusziért cserébe. - csücsörített.

- Kapd be, Elias. - ültem vissza a kanapéra mérgelődve.

- Ez ilyen. - jött is vissza a teli pohárral.

- Hol a telefonom? - néztem rá flegmán.

- Jó helyen. - mosolygott és a kezembe nyújtotta a poharat.

Beszélgettünk, sokat, de plusz pár pohár után már nem igazán voltam képbe. Ránéztem az időre és hát kissé későre járt. Fél tizenegy. Felálltam, hogy indulok, de megszédültem és vissza is ültem.

- Minden oké? - nyúlt felém aggodalmasan.

- Persze, merre találom a mosdót?

- Menj a konyhán keresztül és az azután következő folyosó végén. Elkísérjelek? - fogta meg a karom.

- Nem kell köszike. - mondtam hangulatosan az alkohol hatására, felálltam és elindultam a konyha felé.

Felkapcsoltam a villanyt, hogy lássak is valamit aztán megpillantottam a telefonom a pulton. Azonnal felkaptam és Stefannak írtam, mivel megígértem és nem akartam, hogy rosszra gondoljon vagy, hogy azt higgye direkt nem írok neki.

Ne haragudj, hogy ilyen későn írok. Hiányzol Stefan és beszélnünk kell! Holnap este gyere át.

Stefan
Elisabeth te vagy az?

Igen, ki más?

Stefan
Akkor miért Elias telefonjáról írsz???