1 héttel később

Január. 20 , Hétfő

Stefan

Egy hét telt el azóta, hogy nem láttam Elisabeth-et. Jessica azt mondta, hogy amíg én a vizsgálaton voltam Betty csak úgy fogta magát és elrohant. Hiába hívtam nem vette fel, minden este az ablakába másztam, de le volt húzva a sötétítő. Tudtam, hogy valamiért kerül engem, viszont, hogy miért azt nem.
Reménykedtem benne, hogy iskolába jön és, ha nem is beszélhetek vele, legalább láthatom.

Leparkoltam az iskola előtt, ekkor egy ismerős autóra lettem figyelmes. Ha jól láttam, Elias Særegne, a csapatunkban lévő egyik haverom autója volt. Ő nem jár ide, és a csapatból is egyedül én járok ebbe a szaros iskolába, ezért furcsálltam, hogy miért áll itt.
Kiszálltam a kocsimból, majd az övéhez sétáltám és bekopogtam az ablakon.

- Csá haver! - húzta le az ablakot és kinyújtotta az öklét.

- Mi a helyzet? - ütöttem bele, aztán arrébb álltam.

- Erre kocsikáztam, aztán gondoltam megnézem az én jó barátom, tanulás közben. - nyitotta ki az ajtót, kitette a lábait és rágyújtott.

- Jó vicc, jó vicc, tényleg mi járatban? - nevettem fel, majd komolyabbra vettem a hangom.

- Beszélnem kell egy csajjal, ide jár és nem nagyon van dolgom, ezért itt megvárom. - magyarázott és egy erőteljesett szívott a cigijébe.

- Ilyet sem hallottam még tőled, mióta buksz a gimis csajokra? - nevettem újra.

- Hm, nem is tudom, talán amióta te. - nevetett ő is.

Elias mindig is jó fej srác volt, talán mi ketten hülyéskedünk a legtöbbet. Mostanában elhanyagoltam őt is, ahogy a többieket, ami elég nagy hiba volt részemről. Ezek a srácok sok dologban segítettek nekem, talán őket nevezhetem a családomnak, rajtuk kívül senkim nem volt.

Kissé késésben voltam, ezért elköszöntem Eliastól és órára mentem.
Alig vártam, hogy végre megszólaljon az a fülbaszó csengő, hogy kiszabadulhassak a dög unalmas óráról. Nem kellet sokat várnom csak fél órát mire megszólalt. Végre.
Kimentem a teremből és Bettyt kezdtem keresni. Össze-vissza járkáltam, mint egy idióta mire megláttam Dylannel a folyosó végén. Egyenes feléjük tartottam, közben a meleg srác észrevett, de nem szólt Bettynek.

- Elisabeth beszélhetnénk? - léptem oda hozzájuk, pontosabban Betty elé.

- Stefan.. - vett egy mély levegőt és a fejét rázta.

- Kérlek, tulajdonképp azt sem tudom, hogy most miért csinálod amit csinálsz, ennyit elmondhatnál. - fogtam meg az egyik kezét, de ő elhúzta.

- Később írok, ezt nem itt kell megbeszéljük. - hajtotta le a fejét és elsétált.

Valamit nagyon elszúrtam. Láttam rajta, hogy zaklatott és nagyon bántja valami, miattam. Bele sem merek gondolni, hogy mit tettem azzal a lánnyal akit valóban szeretek. Nem akarom őt elveszíteni.

Mikor végre hazaértem, lepihentem, de ez idő alatt is csak arra tudtam gondolni, hogy vajon mikor hallom a telefonom pittyegését és látom a képernyőn, hogy Elisabeth üzent. Talán most ez az üzenet volt a legfontosabb nekem. Rágyújtottam a teraszon és Betty szobájának ablakát bámultam, felvolt húzva a sötétítő, viszont olyan érzésem volt, hogy nincs otthon, ami kissé aggasztott.
Meghallottam a telefonom egyből elnyomtam a cigarettám, és mentem is be.
Üzenetet kaptam. De nem attól akire számítottam.
Elias volt az.