𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

A házba lépve az anyámat láttam meg, ahogy két rendőrrel beszélt. Mivel anyám megnyerte a választást arra gondoltam, hogy a város ügyeivel kapcsolatosan vannak itt az urak, de tévedtem.

- Bejelentést kaptunk, hogy egy elhagyatott területen tegnap este nyolc óra tájékán találtak egy holttestet, ami valószínűleg az eltűnt lányuké. - mondta az egyik rendőr.

Szavai hallatán anya teljesen összeroppant. Azonnal odaléptem hozzá ő pedig keserves sírásba kezdett.

- Fontos lenne, hogy az édesanyja velünk tartson, hogy azonosítani tudja a testet és megkezdhessük a nyomozást. - szólalt fel hozzám a másik és nyújtotta anya felé a kezét.

Az anyám erős nő, de most láttam rajta, hogy teljesen összeomlott. A történések közepette eljutott az agyamig, hogy mégis miről is van szó. Mi van, ha tényleg a nővérem fekszik a boncoló asztalon?
A tettei amit ellenem követett el az évek során gyűlöletet szított bennem, de akkor is a nővérem és nem lennék képes túl vészelni ezt az egészet. Eddig reménykedtem, hogy hátha egy nap haza jön és újra egész lesz a családunk. Hogy semmi baja, csak belekezdett valami újba, próbált élni.

Az anyám habozás nélkül beleegyezett, hogy a rendőrökkel tart. Vele akartam menni, látni akartam amit ő is látni fog és megnyugodni, hogy nem Jess az. De ő nem hagyta, egyedül akart szembe nézni akár a legrosszabbal is.

Egyedül voltam otthon, több mint egy órán keresztül csak fel-le járkáltam a házban.
Késő volt, és egy idő után belefáradtam a türelmetlenségbe, ezért aludni indultam. A szobámban Stefan ült az ágyamon és mikor meglátott azonnal odalépett hozzám.

- Mégis mióta vagy itt? - kérdeztem dühösen, de a hangom a szavak közt megcsuklott amit ő is érzékelt.

- Mindent hallottam. Amikor bementél egy rendőr autó állt a házatok elé és aggódni kezdtem. Igaz amit mondtak? Lehet, hogy Jessicát találták meg?

- Nem tudom, Stefan, de ha igen a szüleim és Bryan.. Istenem. - nem tudtam befejezni mert a könnyeim akaratom ellenére előtörtek.

Stefan szorosan magához ölelt és nyugtatásképp a hátamat kezde simogatni.
Olyan jó volt, hogy itt volt velem, egyedül nem bírtam volna megvárni anyát.
Több mint két óra telt el addig Stefan próbált elaltatni, nyugtatni, de hiába egyik sem sikerült.
Amikor meghallottam, hogy nyitódik az ajtó azonnal lefutottam az emeletről.
Anya volt az. Egy szót sem szólt csak bezárta az ajtót majd azelőtt összezuhant, az arcát pedig a tenyereibe helyezte. Odafutottam hozzá és térdre borultam előtte.

- Ő az Elizabeth. Megölték a kislányomat! - ordított fel keservesen.