A fejemet a padon pihentettem. Az egyenruhámra hosszú pulcsit vettem fel, és egy vastag fekete harisnyát. Nem akartam, hogy lássák vagy én lássam a sebeimet. A nagynéném csúnyán összevert... Szomorú, de igaz.

És a rohamaimról egy szót sem szóltam...

– Oi liba! – hallottam meg Katsuki hangját, amire csak szótlanul kiszaladtam a folyosóra.

A hangokból ítélve Baku utánam szaladt, így gyorsabban kezdtem szedni a lábaimat, de a képességével gyorsan utolért, és a falnak szegezett. Egyik kezét a fejem mellé támasztotta, és vörös íriszeimet fürkészte az Ő skarlátjaival.

– Miért kerülsz engem [Név]? – kérdezte suttogva, ami tőle elég furcsa volt.

– Nem mondhatom el! N-Nem mondhatom el! – ziháltam, mert a légszomj kezdett kínozni.

– Oi [Név]! – fogta meg a kezem, és magához ölelt – Shh – próbálta javítani az állapotom – Itt vagyok. Nem kell félned.

És csodák csodájára a légszomj egyszerűen csak eltűnt. Ilyen soha nem történt még velem... Miért pont Katsuki az, aki ezt tudja megtenni? Miért pont bele kellett szeretnem?

– Elviszlek a gyengélkedőre – vett fel menyasszonypózba, amire csak kapálózni kezdtem – Oi ne fickándozz már liba! Így nem tudlak megfogni rendesen bassza meg! – csattant fel.

– Nem lehet! – ugrottam ki a szőke védelmező karjaiból.

– Liba... – sóhajtott – Muszáj bassza meg! Így csak rosszabb lesz az állapotod!

Elkezdtem szaladni. Céltalanul. Nem tudtam, hogy hova akartam menni, csak futottam. A szerelmem elől futottam. Normális vagyok? Egyszer csak egy hangot hallottam a fejemben.

– Ne fuss [Név]! Csak jót akar!

– Huh? – gyökerezett földbe a lábam.

– [Név]... – állt mellém Bakugou.

– Hagyd magad. Mondd el neki mit érzel! – mondta a titokzatos hang.

– É-Én nem tudom! Nem akarom neki elmondani! – futottam volna tovább, de nem tudtam, mert Katsu visszafogott.

– Kihez beszélsz liba? – döntötte oldalra a fejét, amire egy nagy gombóc keletkezett a torkomban.

Ha ezt elmondom neki, akkor dilisnek fog tartani...

– S-Senkihez! Csak te halucinálsz! – mosolyodtam el kínosan, és szabadulni akartam a fiú fogásából.

– Megint rosszul vagy? – nézett rám aggódva a szőkeség.

– Nem, csak... – sóhajtottam, felkészülve arra, hogy ki fog nevetni – Valami hang a fejemben baromságokat beszél. Tudom, hihetetlen, de akkor is beszél valami a fejemben.

– Liba mindenkinek van ilyen – mosolyodott el, amin meglepődtem, ugyanis arra számítottam, hogy röhögni fog.

– Huh? Komolyan? – firtattam.

– Ha nem lenne igaz, nem mondanám liba – simogatta meg a fejem, majd a fülemhez hajolt – Én mindig igazat mondok – suttogta, amire az arcom a vörös minden árnyalátaban kezdett tündökölni.

– Bakugou – toltam el – Ez kicsit közel van, nem gondolod?

– Nem – mosolyodott el.

– De neked tuti van barátnőd, ugye? – kérdeztem kicsit szomorkásan.

– Nem, nincs. Jelenleg a célomra koncentrálok, utána keresek magamnak valaki elfogadhatót.

– Értem – bólintottam – Én igazából nem is tudom, hogy lehet-e belőlem hős... – csavargattam az egyik [Hajszín színű] tincsemet.

– Pedig lehetsz – válaszolt Katsuki.

– Huh?

Egyszerre mondta a hanggal...

♡︎♡︎♡︎

[Név] szemszöge:

– E-Ez meg hogy lehet?! – fakadtam ki.

– Huh? Mégis micsoda? – döntötte oldalra a fejét Bakugou.

– Egyszerre mondtad a hanggal – néztem rá lassan.

– Mi van? – esett le az álla.

– I-Igen. Ez nagyon fura nekem is – nyeltem egy kicsit, mert a gombóc már kezdett a torkomban egyre, és egyre nagyobbá nőni.

– Gyere elviszlek Recovery Girl-hez – fogta meg lágyan a kezem, mire elvörösödtem.

– R-Rendben – próbáltam mosolyogni, de csak egy kis vigyorra tellett tőlem.

– [Név] mosolyogj már rendesen. Olyan szép mosolyod van – fogott rá lágyan a kezemre.

– R-Rendben! – mosolyogtam már rendesen.

– Ezt már szeretem – kuncogott, majd bekopogott az idős hölgy rendelőjének ajtaján.

– Gyere be! – kiáltott ki Chiyo, amire Katsuki benyitott – Oh már megint ti? – mérgelődött kicsit Szanitécia – [Név] megint rosszul lett?

– Igen – bólintottam – Katsuk- Bakugou-kun idehozott.

– Oh már a becenevén hívjátok a másikat? – somolygott mindent sejtően az ősz hajú nő, mire én is elpirultam, és Ő is – Á értem mi van itt a levegőben. Fiatalok – csóválta meg rosszallóan a fejét, de közben mosolyogva felállt, és elém állt – Jó, hogy Bakugou-kun melletted van, és vigyáz rád.

– I-Igen – mosolyodtam el, és Katsukira néztem, aki pedig kicsit vörösen, de mosolygott – Huh? Te elpirultál Katsuk- vagyis Bakugou-kun?

– N-nem! – tagadta a fiú mostmár sokkal vörösebben.

– Jaj fiatalok! Tudom, hogy dúl a szerelem, de most meg kell vizsgálnom [Név]-chant – dorgált meg minket, majd az ujjaimnál fogva elrángatott a szokásos gyengélkedői ágyamhoz.

5-6 perc múlva, bólintott, és mondta, hogy maradjak kicsit itt, amíg ő elmegy egy szakorvos véleményét kikérni az állapotomról.

Szerencse, hogy a verés nyomait nem látta...

Miután elment, Katsuki mellém ült.

– Szóval szerelmes párnak nézett minket a vén banya? – kérdezte kuncogva, mire elpirultam, és elfordítottam a fejem.

– O-Oi menj már ki az aurámból! – toltam volna el, de Katsuki egyre, és egyre közelebb hajolt.

– Nem, nem [Név]-chan – kuncogott, s egy puszit nyomott a számra aztán csikizni kezdett.

– Naaa! O-Oi! – nevettem már-már fulladozva.

– Most visszakapod, hogy kerültél! – húzta ördögi vigyorra az ajkait.

– K-Kegyelem! – nevettem, és majdnem leestem az ágyról.

– Ó, az nincsen – kuncogott, majd a keze a hónaljamhoz kúszott, és ujjaival gyengéden csiklandozta a bőröm.

– O-Oi! N-ne csináld! – rugdalóztam az ágyon.

– Ahhoz ki kéne engesztelődnöm – kuncogott a szőke, és tovább csiklandozott.

– M-Mit szeretnél? – nevettem folyamatosan, megállás nélkül.

– Hmm... – hümmögött egy félmosollyal a szája sarkában, miközben úgy tett aki nagyon nagyon elgondolkodik – Nem is tudom...

– M-Mondd már te baka! – kapálóztam türelmetlenkedve.

– Na na! Türelem! – intett csendre, majd tovább csiklandozott.

– T-Te beszélsz? Olyan t-türelmetlen vagy, hogy az nem igaz! – oktattam ki.

– Oi ezt nem kellett volna mondanod! – kuncogott, majd tovább csikizett.

– K-Kitaláltad már mivel engesztelhetlek ki? – kuncogtam.

– Egy sz betűs szócskával – hajolt közelebb az arcomhoz.

– Arra gondolok, amire te? – csodálkoztam el, amire a fiú bólintott.

– Arra gondolsz [Név] – mosolygott, majd ajkaimra tapadt.

Az az érzés leírhatatlan volt. Az ajkai lassan mozogtak az enyémeken, de én még mindig nem fogtam fel mi történik körülöttem. A gondolataim egyszerűen rózsaszín ködben úszkáltak. A pánik szélén voltam, de Katsuki ezt megérezhette a légzésemből, ezért lágyabban kezdett csókolgatni.

– Arigato – súgtam neki, amíg egy kicsit elszakadt tőlem, majd visszahajolt újra.

– Ugyan, semmi baj – cirógatta meg az arcom gyengéden.

– Tudtam én! – hallottuk meg Recovery Girl hangját, mire szétugrottunk – Jaj istenem! Dúl a szerelem, és tombolnak a hormonok! Legalább ne itt szeretkezzetek, hanem majd a kollégiumi szobában!

– Cs-Csak most jöttünk össze! – mondtam elpirulva, de próbáltam takargatni.

– Ez az én csajom! – kuncogott, és megcsókolt, mire én visszacsókoltam.

– Mindig itt leszel velem? – kérdeztem halkan.

– Minden egyes pánikban veled – túrt a hajamba, majd azon vettem észre magam, hogy elaludtam.

/Words:1034/