- Hah? Pánikroham? - értetlenkedett Katsuki - Az mi?

Szanitécia elmagyarázta Bakugounak, hogy mi is az a pánikroham vagy szorongás. Nem ugyanaz a kettő. A pánikbetegségről is beszélt neki, hiszen akkor sokkal érthetőbb számára a helyzetem.

- Ez durva - csodálkozott el - Te aztán erős vagy liba!

- Na ezt azért nem mondanám... - vakartam meg a tarkóm kínosan vigyorogva.

- Még elviselhetőbb vagy mint a többi nyomi - csodálkozott tovább - Ilyen sem volt még, szóval érezd magad megtisztelve.

- Rendben - kuncogtam halkan - Köszönöm az ellátást - mosolyogtam Recovery Girl-re.

- Ugyan kedvesem! - viszonozta e tettem az idős, alacsony hölgy - Ez a dolgom! Szívesen segítek bármikor. Gyere, ha rosszul vagy.

- Rendben - bólogattam, majd Katsukival az oldalamon elindultunk a következő órára.

♡︎♡︎♡︎

Délután, 15:00:

Éppen a cuccaim pakolgattam, amikor valaki mellém lépett.

- Oi liba! Mész haza? - firtatta.

- Igen. Gyere velem - ragadtam meg a csuklóját, és magam után húztam.

Bakugou szemszöge:

- Olyan aranyos - mosolyogtam magamban.

A [Hajszín] hajú lány csak húzott maga után.

- Nézd Katsuki! - mutatott egy bódéra, ahol fagyit és jégkrémet árultak.

- Csaknem oda akarsz menni? - firtattam, de mondjuk kellett ezt kérdeznem, hisz' már a sorban álltunk.

- Én egy [kedvenc fagyi íz]-t kérek szépen - mondta a pultosnak a [Szemszín] íriszekkel rendelkező lány, majd előkotorta a tárcáját a táskája mélyéből, miközben megkérdezte, hogy én milyet kérek.

- Karamellásat - válaszoltam.

Amint megkaptuk őket, leültünk egy padra, és elkezdtünk beszélgetni.

[Név] szemszöge:

- Majd egyszer bemutatsz a szüleidnek? - beszéltem tiszta fagyis szájjal a szőkéhez.

- Persze malacka - röhögött, majd hozzám vágott egy szalvétát - Nesze liba! Erre szükséged lesz!

- Köszi - mosolyogtam.

- Hadd segítsek... - guggolt le valaki elém, és nem hittem a szememnek, sem Katsuki...

[Név] szemszöge:

- Deku?! - kezdtek dudorodni az erek Bakugou nyakán, s majd elejtette a fagyiját.

- Igen Kacchan? - válaszolt a zöld hajú, miközben a számról törölte le az ott hagyott fagylalt maradékát.

- Mi a faszomat keresel itt? - pattant fel.

- Huh? Talán baj, hogy itt vagyok? - egyenesedett fel Deku mellőlem, és Katsuki elé állt - Randiztok, és közbe vágtam az a baj? - döntötte oldalra a fejét, amire a fejem tiszta vörös lett.

- Nem randizunk idióta! - ordított, és nem foglalkozott az emberekkel, akik minket néztek - Ő rángatott ide! - mutatott rám, mire Izuku közelebb jött hozzám.

- Szóval te hívtad Kacchant randira?

- N-nem! Ez nem randi! Olyan, mintha a haverjaiddal lógnál - nevettem kínosan vigyorogva.

Ez a helyzet egyre kényelmetlenebb és kényelmetlenebb lesz...

- Ahogy mondja - bólogatott hevesen Katsuki, mire rákaptam a fejem.

Most csak védeni akar vagy komolyan csak egy barát vagyok neki? De ez miért számít nekem?!

- [Név] jól vagy? - lengette meg a kezét előttem a szőkeség - Oi [Név]!

- H-huh? - ébredtem fel a gondolataimból vissza a valóságba - I-Igen? Itt vagyok.

- Jól vagy? - mondta és guggolt le egyszerre mellém a két fiú, mire Katsuki rámordult a másikra, az pedig csak fütyült a "figyelmeztetésre".

- Igen - bólogattam, miközben hol Katsukira, hol Izukura néztem.

Egy prédának éreztem magam, akit két farkas magának akar. Nem értettem ezt az érzést. Katsuki nem szeret máshogy csak barátjaként, ami elég furcsa, hiszen nem barátkozik senkivel sem annyira. Főleg nem lánnyal. Izukut meg még csak látásból ismertem, meg a nevét tudtam csak.

- [Név]-chan ugye Kacchan nem bántott? - kérdezte aggódva a zöldike.

- Nem - ráztam meg a fejem - Mégis mi oka lett volna rá? Vettem neki egy fagyit, és éppen megyünk haza.

- Huh? - nézett meglepődve Katsukira Deku.

- A liba az új szomszédom - húzta ki magát büszkén a fiú, amin nem is kicsit lepődtem meg.

- Katsuki nekünk nem kéne mennünk? - próbáltam terelni a témát, ami nagy szerencsémre sikerült is.

- Mehetünk. Sőt! Indulunk is! Csá nyomi Deku - vettett egy utolsó gyilkos pillantást Midoriyára, s átkarolta a vállamat.

Elindultunk. Végre. Nem mondom jó nagy meglepetés volt, hogy Deku megjelent csak úgy. Egyszer csak elkezdtem érezni a gombócot a torkomban.

- B-Bakugou... - suttogtam.

- Huh? Mi az? - nézett rám, és azonnal vette az adást - Te rohadt sápadt vagy - vett fel halványan elpirulva menyasszonypózba, majd a fülemhez hajolt - Megint rohamod van?

- Igen... - susogtam erőtlenül.

Katsuki bevitt a házukba. Szép, modern, de kicsit japán stílusú ház volt. Nagyon nyugtató kisugárzása volt az egész helynek.

Vagy talán Katsukinak?

- Oi! - jött ki a konyhából egy Katsukira hasonlító nő, aki gondolom az anyja volt - Nem is mondtad, hogy van barátnőd kölyök!

- Ő csak egy osztálytársam, és nem mondhatok többet ugyanis ez neki magánügy banya - morogta, majd felvitt a szobájába, s óvatosan az ágyra tett, és mellém ült.

- Bakugou... - suttogtam.

- Neked csak Katsuki - takart be.

- Akkor Katsuki. Kaphatok vizet? - firtattam még mindig suttogva, hisz' nem volt erőm még beszélni se.

- Persze - mosolyodott el.

Az a mosoly. Most nem volt sem gúnyos, sem lenéző. Egy kedves, megnyugtató terült el az ajkain. Nem gondoltam, hogy ezt is megélem. Fura volt így látni Bakugout. Mintha egy másik személy ült volna mellettem. Bakugou Katsukinak lenne egy ikertestvére.

- Elbambultál [Név] - cirógatta meg az arcom gyengéden.

- Huh? Ja gomene... - mosolyogtam kínosan - Nem állt szándékomban.

- Semmi baj - állt fel - Hozom a vized - mondta, és kiment a helyiségből.

- Arigato - suttogtam, majd a párnába fúrtam a fejem.

Karamellás illata van, akárcsak Katsukinak...

Amikor Katsuki benyitott, csak halkan kuncogva letette a vizem az éjjeliszekrényre, és leült az ágy mellé. Vörös szemeivel az arcom fürkészte, hogy alszok-e vagy csak talán egy szemhunyásnyit pihenek-e.

- [Név] - simította meg az arcom lágyan.

- Igen? - súgtam halkan.

- Itt a vized - mosolyodott el.

- Rendben - ültem fel, majd levettem a szekrénykéről a vizes poharat, és inni kezdtem. Egyszer csak megcsörrent a táskámban a telefonom.

- Idehoznád Katsuki? A táskámban van - kértem meg a szőkeséget, mire egy aprót bólintott, és kivette a kis készüléket, majd odaadta nekem.

Gondolhattam volna. A nagynéném hívott. Biztos "aggódik". Sóhajtottam egy nagyot, és felvettem.

- Szia - próbáltam magam vidámnak tetteni, de nem nagyon sikerült.

- Mégis hol a búbánatos faszba vagy [Teljes Név]?! - kérdezte ingerülten.

- Egy barátomnál. A házinkat csináljuk - hazudtam.

- Szóval házi feladatot csináltok, hah? - morogta.

- Igen! A hőstörténelem nem a te fajtád. Nem ezt mondtad az első nap előtt? - firtattam kuncogva, mire Bakugou is megeresztett egy félmosolyt.

- Nem! - emelte meg a hangját - Azonnal gyere haza!

- R-Rendben - motyogtam, és kibújtam a takaró alól, és leraktam.

- Huh? Hova mész [Név]? - kérdezte érdeklődöen - Még a házi feladatot is meg kell csinálnunk - kuncogott, de amikor meglátta, hogy nem nevetek, akkor tudta, hogy mennem kell.

- Kikísérlek - elmosolyodva felsegített, és az ajtóig kísért.

- Köszönök mindent Katsuki - öleltem meg a tüsi hajú fiút.

- Tsk. Semmiség liba - viszonozta a tettem.

Amint kiléptem az ajtón a nagynéném pillantottam meg...

♡︎♡︎♡︎

Sziasztok!
Nagyon gyorsan eltelt a nyár, és sokak sajnálatára (köztük vagyok én is) elkezdődik a suli.
Mindenkinek kitartást, és sok jó jegyet kívánok❤

/Words:1060/