♡︎♡︎♡︎

[Név] szemszöge:

– Történt valami? – emeltem egyszer Katsukira, egyszer Dekura.

– Semmi – mosolygott a zöldike – Csak a szokásos.

– Oh értem – bújtam Katsu ölébe, és elhelyezkedtem – Remélem nem baj Katsu, ha itt vagyok – somolyogtam.

– Dehogy baj – cirógatta arcomat a szőkeség.

– Akkor én is elmegyek fürdeni – sétált ki Deku a helyiségből.

– Neked nem gyanús itt valami? – kérdeztem Katsukitól, aki csak hevesen bólogatott.

– Ez a nyomi mindig olyan titokzatos mindennel kapcsolatban – morgott maga elé Bakugou, és a [Hajszín] hajamba túrt nyugtatásképp.

– Sajnálom, hogy miatta kell idegeskedned – csókoltam meg, mire visszacsókolt.

– Most megint lehetne egy menetünk, de ez a szarfaszú miatt nem lehet – duzzogott.

– Oi az előbb volt egy menet? Mennyit akarsz még te kis mohó? – böktem meg az orrát.

– Amennyit csak lehet – vigyorgott, és újra megcsókolt.

Visszacsókoltam. Reméltem, hogy Deku tényleg nem jelent fenyegetést számunkra, ugyanis Katsuki körül a levegő valahogy más volt amióta zöldike megjött. Nem értem. Gyerekkori barátokból olyan riválisok lettek, hogy vérre mehetne az első számú hős cím. Ölni is képesek lennének azért a címért. Katsuki főként. Ha nagyon bedühödik, akkor még All Mightot is túl szárnyalná az biztos. Az a baj, hogy Deku is most ugyanez.

Szerintem...

– Min gondolkozol annyira mélyen [Név]? – simított bele tincseimbe a fiú.

– Oh... Semmin – pusziltam meg a kézfejét – Csak bambultam egy kicsit.

– Persze, persze – forgatta meg vörös íriszeit – Na ki vele.

– Csak azon, hogy mekkora ellenségek vagytok.

– Majd megszokod – suttogta a fülembe, mert megjött a zöld hajú is.

– Jó éjt mindenkinek!

– Oyasumi!

– 'éjt nyomik.

♡︎♡︎♡︎

Reggel, 8:00:

Reggel a napfény cirógatására keltem. Még nem teljesen nyitottam ki szemeimet, még szunyókáltam kicsit. Nem akartam zavarni Katsukit, hiszen Ő még aludhat. Amikor már meguntam a várakozást, átöleltem volna a szerelmem, de a hűlt helyét találtam.

És az az aggasztó, hogy Izukunak is...

Mindenhol kerestem őket a szülőket is kérdezgettem, de azt mondták, hogy nem látták a két fiút. Felszaladtam, mert a gombóc a torkomba fészkelte magát, és csendben sírva és pánikrohammal álomba zokogtam magam.

Mindez az én hibám lenne..?

♡︎♡︎♡︎

[Név] szemszöge:

Este volt, amikor felébredtem. Még párszor átforgattam a házat, hogy mégsem csak egy álom volt, de hiába. Katsuki eltűnt.

Nyomtalanul...

– Ez nem vall rá – mondta vacsora közben Mitsuki – Mindig szól nekünk, ha elmegy.

– Én is ezen gondolkoztam – bólintottam, majd Masarura pillantottam – Te mit gondolsz Masaru?

– Nem tudom mit mondjak [Név] – sóhajtott a barna hajú férfi, s teájába kortyolt – Serdültök, szóval lehet megsértődött, és ezért nem szólt semmit neked, se nekünk.

– De ez akkor sem vall rá Masaru! Katsuki még ennek ellenére is szólt vagy dobott egy üzenetet – tette a tányérját a mosogatóba Mitsuki – Ennek semmi értelme! A rendőrségnek nem szólhatunk, hiszen még nen tűnt el 48 órája, és lehet visszajön. És—

– Mitsuki – szóltam közbe.

– Huh? Tessék? Valami baj van [Név]? – nézett rám aggódóan a szőke hajú nő.

– Mi van ha Katsuki eltűnéséhez Dekunak van köze? Vagy esetleg a nagynénémnek, ami még rosszabb – nyeltem egy nagyot, pedig semmi nem volt a számban.

– Ebben van valami – igazította meg szemüvegét a mellettem ülő férfi – Midoriya tegnap elég furcsán viselkedett.

– Miért? Mi történt? – tudakoltam kíváncsian.

– A táskájából valami nagyon fura szag áradt ki. Szörnyű volt. Ez nem vall a fiúra – emelte barna szemeit Masaru a feleségére, hogy lássa mit gondol.

– Igaz... Inkora nem vall az ilyesmi... – gondolkodott el a nő – Meg tudod mondani, hogy milyen "illata" volt?

– Nem is tudom... Mosószer keverve ecettel. Igen. Ilyesmi volt – bólogatott, majd rám pillantott – [Név] éreztél valami ilyesmi szagot Katsuki szobájában?

– Nem – ráztam meg a fejem – De Katsu elég furán viselkedett elalvás előtt.

– Huh? Hogyan? – ült vissza mellém Mitsuki.

– Mintha feszült lett volna... És—

Nem tudtam befejezni a mondatom, ugyanis rám tört a sírás és a pánikroham. Mitsuki átölelt, és elkezdett nyugtatni. Amióta a mama meghalt, azóta felnőttől nem kaptam ilyen mély ölelést.

– Meg fogjuk találni [Név] – simogatta a hátam – Ígérem, bármi áron.

– Biztos Mitsuki? – szipogtam.

– Hát persze! – mosolygott rám a nő, és letörölte a könnyeimet – Nem sírj [Név], Katsuki biztosan számít rád.

Igaza lehet...

Bakugou szemszöge:

Ébredezni kezdtem. A helyiség amiben voltam tiszta sötétség volt, amíg fel nem kapcsolta valaki a villanyt. Nem láttam, hogy ki az, mert a vakító fény, majdnem kiégette a kibaszott szemeimet.

– Ki a fasz vagy te? – kérdeztem idegesen.

– Kacchan már meg sem ismersz? – hallottam meg azt az őrült nyomoréknak a hangját.

– Te kis—

Nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis megpofozott. Nem a képességével, hanem puszta kézzel. Az orromból pár csepp vér csordult ki, amit csak egy morgással díjaztam.

– Izuku-kun ne legyél ennyire durva [Név] kis barátjával – csendült fel egy ismerős hang.

[Név] nagynénje?! Ez a vén kurva hogy a faszba kerül ide?!

– Maga vén kurva!

– Igen. Lehet vén vagyok, és kurva, de megérte. Most, hogy te a markomba vagy [Név] soha többé nem lesz engedetlen, és ha igen, annak te fizeted meg az árát! – nevetett fel ördögien.

– Oi! Nyomi Deku!

– Igen Kacchan? – hajolt az arcomba az idegesítő vigyorával.

– Mit csinált vagy fizetett neked ez a vén satrafa ezért?! – csattantam fel.

– Semmit – kuncogott a zöldike – Ingyen is megtettem amint látod.

– De minek?! Nem csináltam semmit, amivel árthattam volna a vén kurvának – böktem idegesen a vörös hajú nő felé.

– Dehogynem – jött közelebb a zöld szemű – Ellenem uszítottad a saját gyermekemet.

– Nem a tiéd!

– Hallgass! A tiszteletet add meg az idősebbnek! – ordított.

– Nem érdekel a korod, semmi az, hogy mit gondolsz – kiáltottam – [Név]-et a szolgáddá és egy lelkironcsá formáltad. Én ezt nem engedem!

– Tsk – ciccegett – Tipikus hős duma, de nem érdekel, még ha igaz is. Ki a faszt érdekeltek ti kis nyomorékok?! Csak az emberiséget basztatjátok! Semmit nem ér a hősengedélyetek! Te pedig elvetted tőlem azt, aki "fontos" volt nekem, ezért most ő fog bűnhődni. Ha nem tér vissza hozzám, akkor te sem fogsz hozzá – fogott vigyorogva a fejemhez egy pisztolyt.

[Név] kérlek siess...

[Név] szemszöge:

– Aizawa-sensei most mi legyen? – néztem a fekete hajúra.

– Nem tudom [Név]. Nem lesz ez így jó – rázta meg a fejét, és a mellkasa előtt összefonta a kezeit.

– Muszáj működnie sensei! – fortyogtam, és a pince tervrajzát nézegettem, amíg észre nem vettem egy kis titkos ajtót – Nézze!

– Oh – lepődött meg – Hát ez meg mi?

– Nem tudom...

És ekkor nem várt személyek rontottak be az ajtón...

♡︎♡︎♡︎

Úristen Minna-san!!
Megvan az 1K megtekintés!
Nagyon hálás vagyok érte🧡
Köszönöm, hogy ennyien támogatjátok ezt a kis könyvet!
Oyasumi Minna-san🧡

/Words:1038/