Jisung kissé ijedten nézte barátját ahogy Changbin behúzza a szobába és magukra csukja az ajtót. Kétségbe esve nézett barátjára aki egy puszit nyomott arcára és elmondta, hogy nem lesz semmi baj sem.

Eközben a szobában Felix ujjait babrálva ült az ágyon és lehajtott fejjel bámulta azokat. Nem mert felnézni hiszen Changbin rettentően ijesztő volt. Hiába tartotta még így is eszméletlenül dögösnek egyszerűen nem vette rá a lélek, hogy a vonzódás vegye át az irányítást.

-Nézz rám!- mondta Bin nyugodtan, de tekintete még mindig a ridegséget sugallta.

Felix nagy nehezen felnézett rá és szemeivel próbálta feltenni a kérdést, hogy mégis mi a francért kell nekik beszélgetniük.

-Tudom, hogy arra vársz, hogy beszéljünk!- szólalt meg egy kis idő után majd Felix elé húzott egy széket és leült.

-Miről szeretnél beszélni?- kérdezte kissé félve.

-Sajnálom Felix! Egy szar szemét voltam amikor olyan dolgokat vágtam a fejedhez amik nem tükrözik a valóságot. Talán azért mondtam olyan dolgokat és kezdtem el nőzni, mert menekültem az érzéseim elől.

-Milyen érzéseid?- kérdezett rá azonnal a szeplős.

-Az érzések amiket irántad táplálok. Tudod baszott nehéz volt rájönni arra, hogy csak is a te mosolyodat akarom látni amikor felkelek vagy amikor elalszom. Nem akartam elfogadni, hogy ennyire imádom a szeplőkkel tarkított arcodat mik gyönyörűbb mint bármi más e világon. El akartam nyomni magamban, hogy mennyire is odáig vagyok a hangodért, a nevetésedért, a mosolyodért, a személyiségedért..érted!- nézett végig Felix szemeibe miközben könnyek gyűltek sötét szemeibe.

A könnyek csak záporosztak szemeiből ennek következtében a hangja is elhalkult időnként. Felix meg sem tudott szólalni csak bámulta a síró idősebbet. Tudta, hogy nem hazudik, látta rajta, hogy szavai teljesen őszinték voltak.

-Hyung..- szólalt meg jó pár perc csend után. -Az elfogadás nehéz, én már csak tudom..viszont nem szabad elnyomnod magadban és az ellenkezőjét bizonyítani. Ha ezt csinálod, millió csalódás ér majd, sokkal több mintha elindulnál az elfogadás útján. Ha elnyomod magadban és akárhányszor úgy reagálsz egy fiúra ahogyan te nem akarsz akkor nagyobb lesz a fájdalom. Szeretlek téged, már egy jó ideje. Eleinte nekem sem sikerült ezt elfogadnom, de végül megtettem és azóta sokkal könnyebb. Persze, jó párszor megbántottál az elmúlt napokban, de reméltem, hogy egyszer elém állsz egy bocsánat kéréssel..-állt fel az ágyról majd Changbin arcához nyúlva letörölte a könnycseppek után maradt csíkokat amik nedvessé tették a fekete hajú helyes arcát.

-Meg tudsz nekem bocsátani? Tudnál ezek után úgy tekinteni rám mint egy fiúra aki elakarja nyerni a szíved mit valójában meg sem érdemel?- fogta meg Felix apró kezeit és úgy nézett a barna szemekbe.

-Megbocsátok és igen, tudnék úgy tenni, de akkor teperj a szerelmemért!- mosolyodott el halványan a szeplős szőke majd egy apró puszit nyomott a síró fiú homlokára.

-Mindent megfogok tenni érted!- szipogta majd jó szorosan magához ölelte őt.

Érezni akarta a kisebb testének melegét. Hosszú napok óta nem ölelte magához és nem is nyaggatta senki sem az miatt, hogy aludjon vele, mert fél egyedül. Nem vallotta be magának, de egyértelműen hiányoztak neki ezek a dolgok.