-Fourteen-

-Jól hallottam, hogy randira hívott?- kérdezte Felix amint visszament hozzájuk a legfiatalabb.

-Igen és a következő kérdésedre is igen!-válaszolt Jeongin.

-Mégis miért mondtál neki igent ha egyszer nem érdeklődsz iránta?- ült le egy padra Jisung.

-Mert nem akarom, hogy hajnalok hajnalán egy késsel álljon az ágyam mellett!

Jisung felnevetett majd fejét rázta. Nem hitte el amint a legfiatalabb mondott. Nem félhet ennyire valakitől..Végül megbeszélték, hogy mindannyian segítenek neki elkészülni a randevúra.

-Engem, hogy akartok elvinni oda? Nem buszozok ezt ti is tudjátok!- nézett fel rájuk Han.

-Anyukád nem tud elvinni mindannyiunkat?-igazította meg táskáját Seungmin.

-Iskola után annyi ideje van, hogy hazavigyen, mert megy dolgozni. -válaszolta az idősebb.

-Megkérjem Hyunjin hyungot, hogy vigyen minket el?- ült le Jeongin is Han mellé.

Jisung vállát vonta majd mikor csengettek nehezen, de segítség nélkül felállt. Lassan indultak meg a terem felé hiszen Jisung tempója egyenlőre nem a leggyorsabb.

-Kezdem utálni magam!- mondta a fiú miközben besétált a terembe.

-Inkább hálás lehetnél!- szólalt meg mögötte Felix.

Jisung egy pillanatra lehunyta a szemeit majd újra útnak indult a padok felé. Tudta, hogy Felixnek igaza van. Ők az ágya mellett ülve sírtak, hogy mikor ébred fel végre. A mai napig emlékszik a szavakra amit kiejtettek szájukon. A könyörgésekre, hogy vegyen erőt magán és ébredjen fel.

Szörnyű volt számára bezárva a sötétségben hallgatni őket anélkül, hogy tett volna valamit. Minden alkalommal kiakarta nyitni szemeit, de elbukott. Gyenge volt ahhoz, hogy megtegye. Nem tudta megszorítani barátai kezét egyszer sem pedig annyira várták.

Gondolatai közül Seungmin keze zökkentette ki ami vállán pihent. Segített neki leülni majd a tanár is megjelent az ajtóban. Nem figyelt az órán helyette hagyta, hogy az emlékek maga előtt leperegjenek. Nem voltak mások csak hangok hiszen Jisung teljes sötétséget látott azokban az időkben. Egy teljes hónapig.. Csodálkozik rajta, hogy még emlékszik mindenre hiszen az orvos azt mondta nem kellene.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top