Jisung azonnal Chant kezdte keresni és hosszas keresés után meg is találta barátját. Azonnal a nyakába ugrott és boldogan újságolta el, hogy szabad és nem kell a tömlöcben tespednie.

-Ennek nagyon örülök Jisung!- ölelte magához jó szorosan a fiút.

Örült, hogy Minho így döntött és, hogy nem hagyja gyerekkori barátját börtönben rohadni. Jisung nélkül az élete nem ér semmit sem és szerette volna ha szabad emberként éli az életét.

-Hyunjin hyung merre van?- kérdezte miután elengedte az idősebbet.

-Megbeszélésen van a Főnökkel, de nem soká láthatod őt!- mosolygott szélesen majd megsimogatta arcát.

Jisung viszonozta a mosolyát és majd kicsattant a boldogságtól. Nem tudta felfogni, hogy Hyunjin él és virul. A bosszú miatt kissé megkönnyebbült, de így, hogy Hyunjin életben az a maradék rossz érzés is eltűnt belőle. Már csak a Minho iránti hiánya kínzotta őt, de igyekezett figyelmen kívül hagyni azt hiszen barátaival kell törődnie.

-Szia Jisung! Örülök, hogy végre szabad vagy!- jelent meg Hyunjin is aki nem rég még főnökével tárgyalt.

-Szia Hyunjin! Kiderült, hogy Shin végig a Bloody Handnek dolgozott így szabad lehetek!- ugrált kissé mint egy kisgyerek.

Chan és Hyunjin összenéztek majd halványan elmosolyodtak hiszen semmi ilyesmi nem derült ki. A főnök lelkét nem hagyta nyugodni, hogy a gyermekkori szerelmével teszi ezt. Gyilkosság ide vagy oda az az ember rossz ember volt így nem számít kinek dolgozott. Jisung megérdemli azt, hogy szabadon élje az életét Hyunjinnal és Channal.

-Tudjátok nagyon boldog vagyok most hiszen kiderült, hogy élsz és a bosszúmat is véghez tudtam vinni hosszú évek alatt, de Minho hiányzik nekem. Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lehet vele..-hajtotta le fejét szomorkásan mire a két magasabb karjai közé vonta őt.

-Minho biztos, hogy okkal ment el és talán csak egy másik városban vagy országban él!- szólalt meg Hyunjin.

-Elhagyott engem amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Árvaházba kerültem!- mondta csalódottan.- Ha él akkor kereshetett volna engem, de nem tette. Szeretném őt látni és boldog lenni vele, de szó nélkül elhagyott egyik napról a másikra. Nem vagyok benne olyan biztos, hogy boldogan fogadnám a jelenlétét bármennyire is szeretem őt.- nézett Hyunjinra aki sóhajtva engedte el őt.

-Ez érthető Jisung! Az ember haragszik ameddig nem tudja meg az okot. Lehet, hogy egy nyomós oka volt a távozásra és lehet, hogy nem.  Nem tudhatjuk Jisung. Chan és én sem, ezt csak Minho tudná neked megmondani és talán egyszer összefuttok az életben!- simogatta meg a fejét.

-Igaza van Hyunjinnak! Ha él és egyszer találkoztok biztos vagyok benne, hogy mindent elfog neked mondani. Ha pedig nem keres meg téged soha..nem érdemli meg azt, hogy szomorú legyél miatta. -mondta Chan majd az éppen akkor érkező Minhora tekintett.

Tudta, hogy róla van szó és azt is, hogy Chan neki intézi a szavakat. Sóhajtva ment oda hozzájuk majd a bánatos Jisungra pillantott.

-Gyere az irodámba ugyanis vár ránk egy kis papírmunka!- mondta kissé ridegen Jisungnak aki bólintott.

Követte az öltönyös férfit egészen az irodáig ahol bent leült az egyik székre. Minho torkát megköszörülve szintén leült és elővett néhány lapot.

-Néhány dolgot csak alá kell írnod miszerint már nem vagy rab a maffiánál illetve szeretném ha nálunk dolgoznál. Itt a helyed Chan és Hyunjin mellett. -tolta elé a papírokat majd halványan elmosolyodott.

Jisung tátott szájjal figyelte Minhot aki várta a választ. Valóban szerette volna ha Jisung neki dolgozna hiszen mindennap szerette volna őt látni. Még nem állt készen arra, hogy felfedje azt, hogy ki is ő valójában. Titokban szerette volna még tartani azt ami akkoriban történt. Nem tehetett mást..el kellett menni egy teljesen másik országba Dél-Koreától jó messzire hiszen édesapja a lebukás szélén állt. Bűnöző volt és nem maradhatott egyedül Szöul városában.

Szívesen maradt volna Jisunggal míg világ a világ, de nem tehette és miután apját elfogták majd újra Szöulba költöztek meghívást kapott egy jó szándékú maffia csoportba. Rengeteg pénzt kapott és mivel nem kerülhetett bajba így kapott az alkalmon.

Egyedül édesanyjával beszélt a maffián kívül senki mással így Jisunggal se tudta felvenni a kapcsolatot. Nem tehette és nem akarta bajba sodorni. Nem tudta, hogy megy neki az élet. Azt gondolta, hogy boldogan él és nem akarta elvenni ezt tőle egy egyszerű telefonhívással.

Mint ott dolgozóként nem tehette meg azt, hogy oda megy ahová szeretne és azzal veszi fel a kapcsolatot akivel csak akarja. Aki szóba állhatott vele a maffián kívül egyedül édesanyja volt az hiszen az akkori főnök az ő testvére volt.

Jisung teljes élete tönkrement volna két szó váltásával is. Nem tudta, hogy a fiút akár meg is menthette volna az a pár szó.

-Mr.Lee minden rendben?- kérdezte Jisung hiszen az említett teljesen elbambult.

-Persze igen! Nos.. szerentnél nekünk dolgozni? Gondolom nincs hová menned és jó volna a barátaiddal lenni. Semmi akadálya felvenni téged a maffiához!- nézett rá majd fiókját kihúzva kivette belőle a szerződést.

-Szeretnék itt dolgozni, igen!- válaszolt a fiú majd a szerződést gyorsan átolvasva írta alá azt.

Örülök, hogy mindennap láthatlak téged!

...