Jisung állapota sokkal jobb lett viszont még percekig remegett mint a kocsonya. Hiába terítették rá a takarót egyszerűen nem akart elmúlni. Ekkor már az ágyban feküdt egyedül hiszen Minho elment miután a kisebb megnyugodott.

Chan próbált mindent amit tudott a cellájukban. Betakarta két takaróval majd végül be is feküdt mellé. A fiú teste forró volt ami arra utalt, hogy belázasodott. Nem tudta, hogy mit tegyen hiszen az őröket nem érdekelte és Minhot sem tudta értesíteni. Tudta, hogy senki nem tud mit kezdeni vele így sóhajtva vette le róla a takarót majd a másikat csak a derekáig rakta. Próbálta figyelemen kívül hagyni, hogy a fiú remeg és, hogy órákig rosszul lesz. Nem akarta a cellában hagyni egyedül hiszen látta, hogy mi történt. Nem élné túl ha egy ilyen miatt veszítené el Jisungot. Nem akarja, hogy pont akkor legyen pánikrohama amikor ő nincs mellette. Tudja, hogy Jisung erőszakoskodni fog, de amíg teheti addig mellette marad.

Sóhajtva feküdt be mellé újra majd szemeit lehunyva próbált aludni ami nem igazán jött össze.

Teltek múltak az órák Jisung jó párszor szorította meg a sárga overálját, de ilyenkor csak megsimogatta a fejét és addig csinálta amíg meg nem nyugodott. Szörnyű érzés volt az, hogy így kellett látnia barátját viszont tudta, hogy nála ez mindennapos. Nem telik el úgy éjszaka, hogy ne aludjon rosszul a rémálmai miatt.

Teltek múltak a napok nagy nehezen hiszen egy kisebb cellában nem igazán tudtak mit kezdeni magukkal. Jisung folyton azt hajtogatta, hogy meg lesz egyedül viszont Chan egy tapotatt sem mozdult. Nem akart elmenni, de egy nap – talán egy héttel a bosszú után – Jisung jó szorosan ölelte magához a távozni készülő fiút. Hogy Chan haragudott-e a fiúra amiért sunyi módon intézte el? Igen, de tudta, hogy Jisung nem akarja, hogy ártatlanul üljön börtönben. 

-Szeretlek!- mondta a kisebb majd egy halvány mosoly után elengedte legjobb barátját.

-Én is szeretlek! -törölte meg szemeit hiszen tudta, hogy Jisung egyáltalán nem lesz jól nélküle.

Az egy hét alatt rengetegszer bukott ki amiért nem tudott elmenni a fához és ahogy közeledett az évforduló úgy súlyosbodtak a kirohanásai. Eddig ott volt, hogy leállítsa őt, de már nem lesz és rettentően fél, hogy talán holtan fogja látni őt, utoljára. 

-Azt szeretném ha kiengednétek őt onnan!- mondta Chan mihelyst a maffia vezető irodájába vitték.

-Miért is tennék ilyet?- kérdezte Minho rá sem nézve. -Megölte az egyik tagunkot aki évek óta szolgál minket hűségesen! Okkal van ott és kurvára nem érdekel, hogy milyen rosszul van! Tűnj el és örülj, hogy kaptál még egy esélyt!- emelte fel hangját és próbált nem szétverni mindent  a nagy irodában.

-Arra nem gondoltál, hogy okkal ölte meg őt? F12 soha nem öl embereket ok nélkül! Egy kibaszott bevetésen sem gyilkolt meg senkit. Sweat Blood, szerinted mégis miért volt annyi túlélő? JJK? Egy egész alagsornyi ember élte túl a támadást, mert nem végezte el a feladatot. Mindig úgy tervezett, hogy az emberek többsége túlélje!- mondta idegesen majd kirontott az irodából és dühösen ment végig a folyosókon.

-Te kiszabadultál?- állította meg őt Seungmin mire azonnal meglágyult a tekintete.

-Igen! F12 elintézte, hogy kiszabaduljak, de legszívesebben maradtam volna vele hisz ő is ártatlan!- túrt hajába remegő kezeivel.

-Nem gondolod, hogy csak azért gondolod ártatlannak, mert barátok vagytok?- kérdezett rá mire Chan agyában teljesen elpattant valami.

Szemeiben látni lehetett a haragot és a dühöt ami teljesen megijesztette Seungmint. Azonnal bocsánatot kért majd nyelt egy nagyot és elsietett mielőtt bajba került volna. Chan utálta a tudatot, hogy senki sem tudja az igazságot. Azt, hogy az a férfi egy gonosz ember aki miatt több nevelő és gyermek is meghalt..köztük Hwang Hyunjin is aki akkoribban Han egyetlen támasza volt. Testvérként szerették egymást és akármi volt meghallgatták egymást. Együtt játszottak és néha talán szidták Minhot is. De aztán miatta megváltozott minden...Hyunjin elhunyt vele együtt az árvaházban lévő összes gyermek és Han súlyos depresszióval illetve traumákkal küzd.

1 éjszaka választotta el Jisungot egy bizonyos ember halálának évfordulójától. Jelenleg csak sír és a haját tépi. Egyszerűen nem tudott magával mit kezdeni. A fájdalom ami belülről széttépte őt szinte felemésztette. Plusz fájdalom volt számára az is, hogy ma van annak az évfordulója, hogy Minho elhagyta őt. Egyszerre sírassa mindkét személyt hiszen ez már hagyománnyá vált nála. Írni akart nekik levelet úgy ahogyan azt minden évben teszi, de nem tudott... Elakart menni Hyunjinhoz, de nem volt rá esélye hiszen bezárva kell töltenie az életének hátralevő részét ami talán már csak pár óra. Idegesen szedett ki egy vasdarabot az ágyából amivel végül gondolkodás nélkül ejtett magán vágásokat. Mélyeket és nem olyanokat amik nem hagynak magukkal hegeket. 

Az egyik őr amint meglátta ezt azonnal elkiabálta magát miszerint szóljanak egy orvosnak azonnal. A cellát kinyitva elvették tőle a vasdarabot és lefogták, hogy még véletlenül se tudjon kárt tenni magában mégjobban. Zokogott, keservesen, hangosan és már annyira elvesztette az eszét, hogy ordított azt kérve, hogy hagyják végre meghalni...

Neki nem kell ez az élet, ő nem bírja tovább..

...