-t h i r t e e n-

Minho unottan nézett Chanra aki szintén ilyen hangulatban volt. A szemezésüket az ajtó kicsapódása zavarta meg.

-A cellában lévő Bloody Hand-es tag.. - kezdte el lihegve mire Channak nem kellett több és már szaladt is.

-Mi van vele?- kiáltotta el magát Minho idegesen.

-Megpróbált öngyilkos lenni!- válaszolt halkan.

Minho idegesen sietett ki az ajtón majd ugyanolyan tempóban ment le a lépcsőkön egészen a gyengélkedőig.

-Ezért nem akartalak egyedül hagyni!-suttogta Chan miközben térden állva figyelte a jelenleg eszméletlen Jisungot. -Te hülye pöcs!- törölte meg szemeit majd arcára simított.

-Mi történt, pontosan?- kérdezte Minho miközben leült az egyik székre.

-Sírt, de bevalljuk, hogy nem igazán figyeltünk rá. Amikor hangosabban kezdett sírni én ránéztem és akkor láttam a kezében az ágy darabját. Lefogtuk, de ő ordítani kezdett, hogy hagyjuk végre meghalni és, hogy elég volt neki 9 év ő nem bír többet!- válaszolt az egyik őr mire Minho remegő kezekkel túrt hajába.

-Amint jobban lesz mehet vissza a cellába!- mondta ki nagy nehezen majd felállt a székről.

-Képes vagy ezek után visszavágni őt oda?- kérdezte idegesen Chan.

-Ez a szabály!- fordított hátat majd már el is indult.

⟨   ⟩

Teltek az órák mire Jisung felkelt és csalódottan fogadta, hogy ő bizony él és virul. Chan könnyezve simított arcára és ekkor bánta meg azt amit csinált magával. Utál fájdalmat okozni Channak és tudja, hogy örökké tartó fájdalmat okoz a halála.

-Sajnálom!- suttogta Jisung miközben nehezen felemelte a karját és az idősebb arcára simítva simogatta meg bőrét.

-Sajnálhatod is!- szipogta majd ő maga is megtörölte a szemeit.

-Látni akarom..-sírta el magát újra a kisebb ami részben a fájdalomnak is köszönhető volt.

-Megoldjuk, rendben?- kérdezte szipogva majd egy csókot nyomott a fiú fejére.

-Nem fogjuk! Nem engednek ki és soha többet nem fogom látni a sírját!- zokogott fel a kisebb miközben felordított a kezébe hasító fájdalomtól.

-Nyugodj meg, Jisung!- simogatta meg a fiút miközben próbált nem zokogni.

-Nem tudok!- ült fel hirtelen majd kitépte a kezeiből a tűket.

-Jisung, ezzel nem lesz jobb! Fejezd be!- fogta le a kezeit óvatosan amikor már a kötszert akarta levenni róla annak érdekében, hogy kiszedje a varratokat.

A fiú csak magára nézett majd az újra vérző kezeire és zokogva dőlt vissza a párnák közé. A nővérek jobbnak látták ha az ágyhoz kötözik őt amit Chan először nem akart hagyni, de végül belátta, hogy lehet, hogy jó megoldás.

-Menj el Hyung, nem akarom, hogy így láss engem!- suttogta teljesen összetörve a fiú.

-Nem hagylak magadra!- szipogta miközben óvatosan megfogta a kezét.

-Csak menj és írj levelet nekik helyettem! Kérlek!- szorította meg kezét amennyire engedte a szíj illetve maga az ereje.

-Rendben, de visszajövök!- csókolt a fejére majd elhagyta a helyiséget.

Chan a szobájába vette az irányt ahol papír után kutakodva megtalálta Jisung összes levelét amit Minhonak és Hyunjinnak írt.

-Itt a megoldás!- fogta meg a leveleket majd remegő kezekkel ölelte magához. -De először muszáj megírnom a leveleket! Jisung ettől jobban lesz majd egy picit!- suttogta és azonnal le is ült.

Jisung Chan távozása után nem sokkal egyedül lett hagyva mondván ideje pihennie. Persze a fiatal fiú nem tudott pihenni. Nem hagyták őt nyugodni az emlékek sőt valójában semmi sem.

-Látni akarom!- ordította el magát miközben próbált kiszabadulni. -Chant akarom! Haza akarok menni vagy megakarok halni..csak engedjenek el kérem! Látni akarom a barátomat. A bűntudatom nem fog elmúlni, kérem!- kiabálta miközben keservesen sírt.

Minho szörnyülködve nézte a kamera felvételeket, de egyszerűen tudta, hogy nem engedheti szabadon. Ez a szabály és ezt nem lehet megszegni. Megölte az egyik hűséges társukat ami megbocsáthatatlan.

Chan kopogás nélkül ment be az irodába és a könnyeivel nem törődve tette le elé a 8 levelet amit Jisung neki írt illetve egy mappát.

-Ezeket olvasva egészen biztos, hogy megváltozik a véleményed és legalább abba a bizonyos erdőbe elengeded őt! Most pedig megyek, mert meg kell nyugtatnom őt!- mondta a 8 levelet elé tolva majd már el is szaladt hiszen tudta, hogy Jisung élete veszélyben van.

Az erőlködés miatt a varratok elszakadtak és jelenleg vérzik, de amíg nem tudnak hozzáférni addig nem lehet vele semmit sem kezdeni.

Minho furcsálva nézte a 8 borítékot amik ugyanazzal a dátummal voltak ellátva csak más más évben. Mindegyikre az ő neve volt írva és ahogy nőttek az évszámok úgy szépült az illető kézírása is.

-Mi lehet ez?- kérdezte halkan majd kibontotta az első levelet.

...

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top