Jisung elég hamar rács mögött találta magát egy narancssárga ruhában Channal az oldalán. Tudta, hogy nem azért vannak itt, mert áruló és ellenség hanem azért, mert megölt egy L tagot.

-Ennyit erről, de legalább mindenki halott!- mosolyodott el Chan.

-Igen és ez a lényeg!- kezdett el sírni Jisung mire Chan azonnal megölelte.

-Mi a baj?- kérdezte az idősebb aggódva.

-Nem bírok elmenni Hyunjinhoz!- szipogta majd jó szorosan hozzábújt.

-Lehet, hogy nem, de Hyunjin a szívedben él. Itt is tudsz hozzá beszélni és ha úgy van levelet írni! Minden rendben lesz!- simogatta meg a kisebb fejét.

Jisung sóhajtva hunyta le a szemeit majd a rácsot kezdte nézni. Nem fogja kibírni ezt az egészet, de egy percig sem bánja, hogy megölte azt a férfit. Órákig csak ültek és néztek ki a fejükből néha beszélgetve vagy éppen ölelkezve. Az őrök odaadták nekik az ételt ami bár nem volt a legjobb mégis muszáj volt elfogyasztaniuk ha nem akarnak éhen halni.

-Mondtam, hogy ebből baj lesz!- mondta Changbin amikor az ideges Minhot akarta lenyugtatni.

-Azt hittem, hogy nem öl meg senkit közölünk erre csak úgy belevágja az egyik legjobb emberemet a tűzbe!- kiáltotta csalódottan majd leült a székbe és kiküldte a fekete hajút.

Csalódott Jisungban nem is kicsit. Úgy érezte, hogy ő jó ember, de úgy tűnik tévedett.

Eközben a fiú megpróbált aludni bár nem egészen jött neki össze. Szerencsére vagy sem Chan sem tudott így beszélgettek.

-Jobb, hogy mindenkin bosszút álltál?- kérdezte az idősebb mire Jisung hümmögött egyet.

-Sokkal, de nem álltam bosszút mindenkin. Magamon még nem!- motyogta mire Chan azonnal felült.

-Magadon nem is kell! Nem vagy hibás a halálukért! Ha az a fasz nincs ott nem találnak meg téged ott. Nem halnak meg annyian. Nem te vagy a hibás hanem ő.

Jisung csak halkan megköszönte majd letörölte a könnyeit. Nagy nehezen felült majd ránézett a vele szemben ülőre.

-Hyung, nem várhatom el, hogy itt legyél ha nem vagy bűnős! Életeket kell mentened és kioltanod, hogy büszke legyek rád! Bármikor megtudsz látogatni engem. Én jól leszek!- mondta majd megindult felé és magához ölelte az idősebbet.

-Nem hagylak itt!- ültette az ölébe, hogy szorosabban tudja őt ölelni.

-Nem hagysz itt, különben is szeretném ha szabad lennél! Ez az én kívánságom és tudod, hogy utálni foglak ha nem teszed meg!- nevetett fel miközben potyogtak a könnyei.

-Amikor csak tudok, itt leszek veled!- simított fejére közelebb vonva magához.

Beljebb csúszott a kemény ágyon és hagyta, hogy Jisung az ölében ülve pihenjen.

-Miért teszel meg érte ilyen sok mindent?- jelent meg Minho amikor Jisung már aludt.

-Mert a legjobb barátom aki túl sok nehézségen ment keresztül. Nem tudom boldoggá tenni hiszen túl sok traumája van viszont mindent megteszek azért, hogy legalább pár órát nyugodtan aludjon!- válaszolt rá sem nézve. -Megkért arra, hogy ne maradjak tovább ártatlanul viszont ha nem lehetek vele akkor mi értelme? Nem hagyhatom, hogy annyit se aludjon mint most!- simogatta a fiú hátát aki nyöszörögve bújt az idősebbhez.

-Miért hagytál el? Miért kellett meghalnod? Miért nem tudtalak megmenteni?- nyöszörögte az alvó fiú sírva fakadva.

-Semmi baj Jisungie! Nem a te hibád, igaz? Nem kell bántanod magad ha felkelsz!- szorította magához miközben az ő könnyei is megindultak.

Többször is látta már Jisung sebesült karjait és combjait amin apró vékony vágások helyezkedtek el. Akárhányszor beszélt annyiszor talált süket fülekre szóval végül elfogadta. Persze próbálja megállítani, de ha nem tud figyelni rá akkor nem tud mit kezdeni.

-Ha úgy döntesz szabadon akarsz lenni akkor szólj az őröknek! - mondta Minho miközben Jisungot nézte.

A fiú remegett, sírt és fal fehér volt. Nem tudta volna tovább nézni így esze ágában sem volt tovább maradni. Közölte az őrökkel, hogy ha elfajul a dolog akkor vigyék a gyengélkedőre majd fájó szívvel indult felfelé a lépcsőn.

Még mindig csak egy dolog járt a fejében méghozzá az, hogy miért ölte meg azt az embert. Az egyik legjobb embere volt akit tisztelt és szeretett, Jisung pedig megölte őt. Haragudott a fiúra, de mégis tudni akarta a miértjét. Jisung sosem tűnt olyan embernek aki ok nélkül ölne meg bárkit szóval tudni akarta az okát, mindennél jobban.

Jisung egyszerűen nem akart megnyugodni és egyáltalán nem lehetett felébreszteni az álmából. Chan pánikba esett hiszen nem tudta, hogy ilyenkor mit kellene tennie. Az őrök is próbálkoztak hiszen a fiú annyira remegett és zokogott, hogy nem tudtak rajta fogást találni.

Minho amint az irodájába ért leült a székébe és a monitorra nézve tudakolta meg, hogy mi van a Bloody Hand-es fiúval. Amikor látta, hogy csak fekszik, zokog és remeg, bepánikolt. Gondolkodás nélkül szaladt vissza a pince tömlöc részére majd bement a cellába és leguggolt Jisung mellé.

-Hé, F12-es!- fogta meg Jisung kezeit majd összekulcsolta az ujjaikat.

Nem értette miért, de úgy érezte, hogy csak ő tudja megnyugtatni a fiút. Nagy nehezen felhúzta a földről majd karjaiba kapta egy kis segítséggel. Jisung még mindig nem volt jól, de sírása csillapodott amikor Minho vállára helyezték a fejét.

És Channak ebben a pillanatban esett le minden..

...