4
Felmentem a szobámba és mindent lepakoltam a helyére. Elfeküdtem az ágyon és elkezdtem lesni a plafont, mert senmi dolgom nem volt. Tanulni majd vacsora után akarok, de addig még van egy órám. Mit csináljak?
A telefonom le van merülve, lusta vagyok feltenni töltőre. Most olvasni annyi kedvem, hogy semennyi, pedig azt is akartam ma csinálni. Szóval maradt a lazulás. Ahhoz még értek is, aztán néhány perc múlva neki is állhatunk leckét írni, mert megleszünk nyuvasztva, ha nem teszem azt meg.
~1 óra múlva~
Egy óra elteltével sikeresen végeztem a kevés leckével, amit kaptunk. Utána úgy voltam vele, hogy felteszem a telómat tölteni, aztán, hogy gyorsabban teljen az idő.
Már egy jó ideje olvashattam a könyvet, mert nem hallottam meg azt, hogy anya hív vacsorázni.
- (Teljes Név) lennél olyan kedves, hogy meg tisztelsz minket azzal, hogy jössz vacsorázni?- nyitott be hozzám anya egy kicsit nem tetsző hangon
- Persze! Bocsánat anya, csak nagyon bele merültem a könyv olvasásába.- tettem le a könyvet és le másztam az ágyról
- Ennyire érdekes ez a könyv?- kérdezte miközben le mentünk a lépcsőn
- Igen.- ültem le az asztalhoz
Gyorsan megvacsoráztunk, majd után elmentem fürdeni, fogat mostam, el pakoltam holnapra, ébresztőt állítottam (mert azt mindig el felejtem) és ágyba bújtam. Ahogy párnát ért a fejem, már el is aludtam.
~Kedden~
Másnap vagyis kedden, az ébresztő óra idegesítő hangjára keltem fel. Morogva ki nyomtam az ébreztőt és lassan ki kászálódtam az ágyból. A fürdőbe mentem, és hogy ne úgy nézzek ki, mint a mosott sz@r. Egy normálisan ki néző embert varázsoltam magamból. Miután rendbe hoztam magam, a konyhába mentem, ahol ott volt a pulton a reggeli szendvicsem.
- Anya, apa?- senki sem válaszolt - Lehet, hogy még alszanak. Vagy már el mentek dolgozni.- gondolkodtam.
Vállat vontam, és el csomagoltam a szendvicsem. Miután azzal meg voltam, vissza mentem a szobámba, fel öltöztem, tegnap ki kölcsönzött könyv az ölembe, ahogy a táskám is, azt vissza a konyha. A szendvicsemet a táskámba dodtam, amit utána a hátamra vettem, azt go iskola.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top