T/N szemszöge:

Nagyon megijedtem mikor a fiúk verekedtek. Nem tustam mit tenni. Csak álltam teljes sokkban. Szerencsére Yoongi 'megmentett' minket aminek hálás voltam. De megint nagyon fura volt. Ahogy haza értem egyből kérdőre vonom furcsa viselkedését.

- Biztosan jól vagy? - kérdeztem aggódóan Jeno-t miután a többiek elmentek.
- Persze. De neked haza kellene menned.
- Nem, így nem hagylak. Lekell ápolnom a sebed. - néztem rá aggódóan.
- T/N tényleg jól vagyok. Nyugalom nem fognak újra elkapni. Ők másfele mentek én pedig pont az ellenkező irányban lakom. Ne aggódj. Te gondoskodj Yoongiról. - mosolygott rám amitől kicsit megnyugodtam.
- Rendben, de mit szerettél volna mondani? - kérdeztem.
- Mmm, majd máskor elmondom. Most nem ez a fontos. Akarod hogy haza kisérjelek? - terelte kissé a témát.
- Jaj nem kell. Te is vigyázz magadra!
- Rendben...akkor szia. - hadarta el majd gyorsan megölelt amitől meglepődtem, és el is ment.

Hazafelé tartott utam nem tartott sokáig, inkább siettem hogy ne hogy újra ilyen helyzetben kerüljek mint az előbb a fiúkkal. Miután haza értem levettem dzsekimet és cipőmet majd találkoztam szüleimmel. Sok kérdésük volt, de hazudni sajnos nem tudtam így elmondtam nekik az igazat. Szóltam nekik hogy mostmár 'minden rendben' és megyek Yoong-it megnézni.

Lassan felmetem az emeletre majd bekopogtam hozzá. Válasz nem érkezet így úgy gondoltam hogy alszik, de kiváncsiságból még is meg akartam nézni hogy minden rendben van-e. Be is nyitottam és az iróasztalnál ült. Fülhalgatójából kissé lehetett hallani a zenét ami csengett fülében közben írt valamit. Halkan oda mentem hozzá majd megnéztem mit is írogat füzetében. Ha jól láttam egy dalt vagy egy verset írt pontosabban nem tudom mert gyorsan rám vezette tekintettét majd rögtön takargatta irományát.
- Jesszusom! Mióta állsz itt? - vette le gyorsan fülesét.
- Öhm most jöttem csak be. Mivel nem hallottad hogy kopogtam, ezért bejöttem. Bocsi. - mosolyogtam kínosan.
- Hah mindegy. Mit akarsz? - jött vissza flegma stílusa.
- A történtek után megnéztem hogy vagy. Miért nem ápoltad le a sebed? - néztem arcán a sebeket.
- Nincs szülség arra. Majd begyógyul. - fordult vissza asztalához.
- Akkor látom nekem kell cselekednem. - mondtam szinte magamnak majd mentem a segély dobozért.
- Na, fordulj vissza. Ha te nem is én legalább leápolom a sebed. - mentem vissza hozzá.
- Nem. - mondta egyszerűen én pedig ilyen könnyen fordítottam magam felé arcát.

Óvatosan ápoltam le arcát közben csillogó szemekkel fürkészte arcomat amitől zavarba jöttem.
- M-miért bámulsz ennyire? - kérdeztem tőle.
Válasz nem érkezett kérdésemre. Lassan közeledett felém, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra.